Nem hittem el amit hallok. A nagynéném kiskoromban nagyon kedves volt velem, és mindig hozott valami kis apróságot vagy zsebpénzt a különböző fesztiválokra, hogy mindenféle játékot ki tudjak próbálni vagy esetleg venni magamnak. De most... Mintha valami szörnyeteget hallanék. Ez a nő megváltozott. De nem csak viselkedésre, hanem még külsőleg is. Régen szőke hosszú haja volt, mostani időkben pedig rövid vörös hajkoronával rendelkezett. A szemei nem változtak, de az alakja jócskán. Régen kicsit húsosabb volt, napjainkban pedig csont és bőr. Nem is értettem mi oka volt erre, hiszen nagyapám soha nem volt, akit elveszthetne. És itt eszméltem rá, hogy szobafogságban vagyok.

– M-mi? Hiszen nekem tanulnom kell! – próbáltam tiltakozni az "ítélet" ellen – Pont te mondtad!

– Igen. Ez igaz – csillant fel egyszer csak a remény, de rögtön el is szállt – De én a gonosztevőkre vonatkozó dolgokra mondtam ezt, szóval ne is merd magad menteni – ment ki, és kulcsra zárta az ajtót.

– Ne! – szaladtam oda, és próbáltam kinyitni – Ne, ne, ne, ne!

– Dehogynem kishölgy! – kuncogott sokkal betegebben mint az utóbbi két esetben – Most pedig menj és tanulj ha hős akarsz lenni! – röhögött, majd elment, és ott hagyott engem egyedül a sötét szobámban.

Bakugou szemszöge:

– Oi! – nyitott be anyám a szobámba.

– Mi van? Mit akarsz? – válaszoltam zsémbesen.

– Hallottam mi történt – guggolt le az ágyam mellé – A barátnőd szobafogságot kapott.

– Huh? Honnan a faszomból tudsz erről?! – csattantam fel.

– Az idős hölgytől a gyengélkedőből. Ő mondta el.

– Az a vén rohadék... Ezért még megölöm! – álltam fel volna idegesen, hogy elhagyjam a helyiséget, amikor egy kezet éreztem a hátamon. Anyáé volt az.

– Kisfiam... Tudom, hogy ez nehéz neked. A barátnőddel nem gondolom, hogy tudsz majd találkozni, de-

– Fogd be! – ordítottam, de anyám leordította a fejem.

– Még be sem fejeztem! De ne add fel. Tedd azt amit helyesnek vélsz. A szívedre hallgass – mosolyodott el.

– Any- Khm... Banya? – lepődtem meg, amire a szőke nő átölelt.

– Csak tedd azt kérlek. Bármit teszel, azt a szíved diktálja ebben a helyzetben – mosolygott.

– Köszönöm! – öleltem gyorsan vissza, majd összeszedtem pár cuccot, és kiszaladtam a szobából.

– A fiam megköszönte a tanácsom és visszaölelt? – nézett bambán anyám a semmibe.

[Név] szemszöge:

Az ágyban feküdtem, és halkan dúdolgattam. A hajam csavargattam össze-vissza. Szörnyű volt Katsuki nélkül... Szörnyű volt az érzés, hogy ha egyszer hős leszek, akkor ezt a tehert kell cipelnem. Ha már egyszer az leszek... Ez megtörténhet valaha is?

Egyszer csak zajt hallottam az ablak felől...

♡︎♡︎♡︎

[Név] szemszöge:

– Huh? – lepődtem meg – K-Ki van ott? – emeltem meg az egyik baseball ütőmet, amit még anyukámtól kaptam kisebb koromban.

Az előbbi kérdésemre nem érkezett válasz, ezért az ablakhoz sétáltam, és megnéztem, hogy van-e ott valaki. A gombóc megint a torkomban volt, s a mellkasom is fájt. Muszáj volt küzdenem. Ki tudja, ki van itt, az ablakom alatt. Egyszer csak annyit láttam, hogy egy alak mászott fel a szobám ablakához, mire rásóztam a fejére.

– Au liba! – kiabált idegesen egy ismerős hang.

– K-Katsuki? – suttogtam meglepetten – Te vagy az?

– Persze!

– De mit keresel itt? Tudod, hogy szobafogságban vagyok! – akadtam ki.

– Tudom. De most megszöktetlek – vigyorodott el.

– Mi? Megszöktetsz? – kérdeztem vissza.

– Süket vagy liba? Igen, megszöktetlek. Szóval pakolj össze valami tűrhető ruhát, és megyünk – adta ki az utasítást a szőke herceg.

– H-Hai! – szaladtam vissza, s kapkodtam össze pár pólót, nadrágot, fehérneműt meg ami csak kell, ugyanis tudtommal Katsukinak nincsenek női ruhái. Bár az anyjának lehet, de azokat meg illetlenség lenne felhúzni a tudta nélkül.

– Na jössz már vagy segítsek pakolni is? – firtatta türelmetlenkedve a fiú.

– I-igen, csak elmerültem a gondolataimban – kezdtem el kimászni az ablakon.

– Azt nem most kéne – morogta Katsuki.

Pár perc múlva le is értünk a kötélen, amit utána Katsuki gondosan elrakott a táskájába. Amikor elindultunk egy kis lágy szellő támadt, ami kellemesen simogatta az arcomat. A hideg levegő nagyon jól esett most, meg persze Katsuki jelenléte is. Annyira örültem, hogy egy ilyen gondoskodó párom van, hogy azt el sem tudom mondani. Gyönyörű este volt. A fiú puha, szőke tincseibe lágyan belekapott a szél. Le kellett volna fényképeznem, mert egy filmbe illő jelenet volt. Kicsit el is pirultam.

– Csak nem elpirult valaki? – kuncogott a fülembe Baku, majd az említett érzékszervemre lehelt.

– N-Nem! Ez csak a hidegtől van Katsuki – mosolyodtam el kínosan.

– Oh, persze – kuncogott, majd visszahajolt a fülemhez – Csak a hideg rázza kegyedet.

– I-Igen! – nevettem el magam – Csak a hideg.

– Értem – fogta meg a kezem, s adott rá egy puszit amitől még jobban elpirultam – Hmm... Nem gondolom, hogy ez a pirulás a hidegtől lenne. Inkább tőlem – vigyorodott el egoistán.

– J-Jó – kezdtem vallomásom – Mindvégig őfelségedtől voltam elpirulva.

– Ezt már szeretem – húzta ki magát büszkén sétálás közepette, s hátra kapta a tekintetét rám – Oi! Most bevágtad a durcát, liba? – semmi válasz – Ezt igennek veszem. A csend és a hallgatás beleegyezés.

– Hogy milyen baka vagy te... – löktem meg picit a vállammal.

– Te vagy a baka – lökött vissza.

– Oi nem!

– Oi de! – nevetett.

– Nem!

– De!

– Nem!

– De!

– Nem! – duzzogtam.

– Olyan édes vagy amikor bevágod a durcát, de te vagy az idióta. Az én idiótám – nyomott egy csókot a fejem búbjára, majd nagyon halkan nevetve előre sétált.

– H-Huh? Nem vagyok idióta! – értem utol a Katsukit.

– Rendben – vigyorodott el – Akkor a hülyém vagy.

– Fejezd már be! – utasítottam már tikkelő szemmel.

– Rendben, rendben – mosolygott, majd kinyitotta a kapujukat, majd betessékelt.

Kívül álló szemszög:

[Név] nagynénje békésen aludt, hogy a "kislányát" le tudhatja, és "biztonságban van". Egyszer csak motoszkálást hallott a fal fellől, de nem nagyon izgatta a dolgok, ugyanis bármi lehetett. Bármi...

[Név] szemszöge:

– Oi! Megjöttünk vénségek! – ordított a szőke.

– Miért többes számban beszélsz kölyök? – hangzott egy érdes női hang.

Feltehetőleg Katsuki anyukája lehet...

– Igen! – dobta le a kabátját a fiú, majd rólam is lehámozta az említett ruhadarabot.

Egy középmagas, tüsi szőke hajú nő sétált le a lépcsőn, mögötte pedig egy ugyanolyan hajkoronájú, csak barna színű hajú férfi cammogott. Intettek, hogy üljünk le a kanapéra.

– Hajimemaste! – hajoltam meg.

– Ugyan, ugyan nem kell ez az udvariasság. Mitsuki Bakugou vagyok, ennek a kölyöknek az anyja – mosolyogott a nő, majd a mellette ülő férfire mutatott – Ő itt Masaru Bakugou, Katsuki apja.

– [Teljes Név] vagyok. Katsuki barátnője – erre a fiú csak elvigyorodott.

– Végre egy rendes lány! – kiáltott fel Mitsuki, és megölelt – Bánj rendesen vele, kölyök!

– Oi ne legyél már ilyen banya! – idegeskedett, mire a nő és a férfi felnevetett.

– Kérdezhetek valamit? – firtattam félénken.

– Persze drága! – nézett a szemembe Mitsuki.

– Itt lakhatok..? A nagynéném terrorizál, és—

– Oi, oi, oi! Nem tálalunk ki a fiúk előtt. Majd együtt megbeszéljük ezt – paskolta meg a hátam.

– A-arigato! – nevettem és sírtam egyszerre, majd Masaru és Katsuki a nyakamba ugrott, és egyszerre ugráltunk. Végre egy rendes családom van. Még ha nem is igazi, de akkor is úgy érzem, hogy megtaláltam a helyem...

Így kezdődött meg az életem a Bakugou családdal...

♡︎♡︎♡︎

Konichiwa Minna-san!^^
Remélem mindenki jól van, és jók a jegyei a suliban^^
Nos egy kérdésem lenne hozzátok;

Szeretnétek majd egyszer egy találkozót valahol?

Nem muszáj, csak kérdem ^^
Nos ebből a könyvből nem sok van már vissza, amit sajnálok is, mert egy élmény számomra írni a saját tapasztalataim.
És köszönöm szépen a több, mint 700+ megtekintést!❤
Nagyok vagytok és köszönöm a támogatásotokat!❤🥺
Igyekszem a következő résszel, sziasztok!
További szép napot<33

/Words:1185/