-Jay...-szólt utánam halkan.
-Mi az?-fordultam vissza, és igyekeztem fenntartani a pókerarcomat, pedig legszívesebben megöleltem volna, olyan aranyos volt, ahogy ült az ágyon mint egy kisgyerek.
-Nem maradsz itt velem...kérlek?-pislogott rám csillogó szemekkel.
-Ha ettől jobban leszel...-sóhajtottam, majd visszasétáltam az ágyhoz, leültem mellé, és jobb kezemet óvatosan felemelve a hátát kezdtem simogatni.

Fogalmam sincs mennyi ideig ültünk ott csendben, de egyszer csak azt vettem észre, hogy Jungwon háta remeg a kezem alatt, méghozzá a sírástól.

-Mi a baj?-kérdeztem halkan.
-Mit csinálok rosszul, hogy utáltok?-szipogta. Tudtam, hogy a szabályok szerint nem szabadna megtörnöm, de egyszerűen nem bírtam tovább nézni, ahogy ott ül mellettem összetörve.
-Senki sem utál téged!-fogtam meg a kezét, mire nagyra nyílt szemekkel nézett rám.
-Biztos?
-Biztos.
-Honnan tudod?-kérdezett vissza ismét, még mindig meredten nézve engem.
-Például innen...-sóhajtottam, majd az álla alá nyúlva felemeltem a fejét, és megcsókoltam. Ajkai forróak voltak a láztól, és édesek a teába kevert méztől. Arra számítottam, hogy ellenkezni fog, de egyből visszacsókolt, karjait a nyakam köré fonva. Szinte ösztönösen karoltam át a derekát, ujjaimmal a láztól és a csókunktól felhevült bőrén kalandozva.
-Nem mintha meg akarnám ezt zavarni, de mi a faszt képzeltek magatokról?-szakított félbe minket Sunghoon hangja. Jungwon ijedten csúszott arrébb tőlem, és elkerekedett szemekkel, dadogva nézett az ajtón belépő Sunghoon-ra. Aki azonban rá sem pillantott. Minden idegszálával rám koncentrált, és olyan mélyen nézett a szemembe, hogy biztosan megértsem, ezt most nagyon elbasztam.