Címadó dal: Odetari-COLDEST WINTER
Ship: Seongjoong (Seonghwa x Hongjoong)

╰┈➤ ೃ⁀➷

Seonghwa a fejét lógatva lépett be a hangulatos belvárosi kávézóba, és a sarok felé indulva ledobta magát egy székre a Hongjoong-gal közös, szokásos asztaluknál. Illetve...

-Most már csak az én szokásos asztalom...-suttogta magának szomorúan Seonghwa, majd, hogy elterelje a figyelmét a feltörni készülő sírásról, lehámozta magáról vastag télikabátját. Persze minden figyelemelterelés hiábavaló volt, a fejében végtelenítve volt a jelenet, ami pontosan egy hete, ugyanennél az asztalnál játszódott le.

Seonghwa mosolyogva nyitotta ki a kávézó ajtaját, aztán amin meglátta Hongjoong-ot a szokásos sarokasztaluknál ülni, szája két csücske szinte a füleiig szaladt. Ez a mosoly azonban gyorsan lehervadt, amikor meglátta szerelme komoly arcát.

-Hongjoong...valami baj van?-kérdezte ijedten, és végigsimította kezét a férfi vállán, mielőtt leült volna a vele szembeni székre, kabátját oda sem nézve a háttámlára dobva.

-Beszélnünk kell.-mondja Hongjoong halkan, egyenesen párja szemébe fúrva tekintetét.

-Miről?-kérdez vissza Seonghwa, hangja enyhén remegett az idegességtől.

-Rólunk. Azt hiszem...szakítanunk kéne.-feleli Hongjoong, és Seonghwa szinte érzi, hogy megnyílik alatta a föld.

-M...mi...micsoda?-motyogja.

-Sokat gondolkoztam. És nem bírom már tovább.-mondja halkan Hongjoong.

-Hogy érted?-kérdez vissza Seonghwa, és próbál nem hisztérikusnak hangzani. Őszintén ötlete sincs, mi lehet Hongjoong problémája. Ő mindvégig úgy gondolta, kettejük kapcsolata a legtökéletesebb a világon. Majdnem két éve hóban-fagyban ott voltak egymásnak. És most hirtelen...Hongjoong szakítani akar?

-Lassan három hónapja alig látlak. És amikor ezt felhozom, csak annyit mondasz, hogy sok a munkád. Seonghwa, én értem, hogy fontos a hivatásod, de...én azt hittem, én is az vagyok. De úgy látszik, tévedtem. Azt hittem, szeretsz, de most már látom, hogy a munkádat még jobban szereted...-és Hongjoong csak mondta, mondta, és mondta. Ám szavai már rég nem jutottak el párja füléig. Seonghwa csak nézte Hongjoong ajkait. Az ajakakat, amik egykor csodálatos dolgokat suttogtak a fülébe...és amik most olyan fájdalmas dolgokat vágtak a fejéhez. Egészen addig nézte Hongjoong ajkait, míg a férfi fel nem állt, és ott nem hagyta, a kávézó asztalánál ülve.

Amint az ajtó becsukódott Hongjoong mögött, Seonghwa nem bírta tovább. Kitört belőle a sírás, az asztalra borulva áztatta könnyeivel a terítőt órákon át...tovább is tette volna, ha nem zár be a kávézó.

Ahogy Seonghwa most, egy héttel később, csukott szemmel felidézte a jelenetet, érezte, hogy ismét forró könnyek áztatják az arcát. Tudta, hogy amit Hongjoong mondott, teljesen jogos volt. De Seonghwa nem véletlenül szentelte az elmúlt három hónapot csakis a munkájának...ha Hongjoong tudná az igazi okot...

-Seonghwa! Seonghwa...istenem, de örülök, hogy itt vagy!-Seonghwa szemei egyből kinyíltak, ahogy meghallotta Hongjoong hangját.

-Hongjoong...te...mit...mit csinálsz itt?-pislogott rá értetlenül, lopva letörölve arcáról a könnyeket.

-Én...beszéltem Yeosang-gal. És akkora egy barom voltam! Bocsáss meg nekem kérlek! Tudom, hogy elrontottam...de annyira hiányzol...kérlek, Seonghwa...

-Hogy érted, hogy beszéltél Yeosang-gal?-kérdez vissza még mindig értetlenül Seonghwa.

-El...elmondta, miért dolgoztál annyit mostanában. És én annyira sajnálom...ötletem sem volt, hogy...hogy az én álmomat akarod megvalósítani, a francba is Seonghwa, egy igazi angyal vagy, te vagy a legtökéletesebb ember akit ismerek, valakinek börtönbe kéne zárnia azért, amiért megpróbáltalak eldobni magamtól...-néz rá Hongjoong,
mielőtt két keze közé fogta Seonghwa arcát, és megcsókolta. Érezte, ahogy a Seonghwa arcán maradt könnycseppek összekeverednek a sajátjaival, de a rohadt életbe is...egyáltalán nem bánta. Semmi sem érdekelte. Csak Seonghwa.