Botot faragtál, ábrákkal tele,

beszélt a nyele,

aztán meguntad. Igy volt?

S eldobtad, ahogy az égbolt

az unt csillagot ejti le.

Én fölvettem és rádhuztam vele.

/József Attila/

Fosztja az ősz a fákat, hüvösödik már,
be kell gyújtani.
Lecipeled a kályhát, egyedül hozod,
mint a hajdani

hidegek idejében, még mikor, kedves,
nem öleltelek,
mikor nem civakodtam s nem éreztem, hogy
nem vagyok veled.

Némább a hosszabb éjjel, nagyobb a világ
s félelmetesebb.
Ha varrsz, se varrhatod meg közös takarónk,
ha már szétesett.

Hideg csillagok égnek tar fák ága közt.
Merengsz még? Aludj,
egyedül alszom én is. Huzódzkodj össze
s rám ne haragudj.

1936. okt. eleje

Vélemény:

Most egy kicsit ugrottunk az időben, mint azt ahogy a dátumnál is láthatod. Ez azért van mert J.A. utolsó éveiben vannak az olyan versek, amik azt szemléltetik, hogy itt a vég. De ebben a versben nem így van. ez egy szakító vers, amikor Szántó Judittal szakít. Egy szerelmes verset sem írt hozzá. Nagyon érdekes, ugyanis ő az egyetlen olyan nő a költő életében, akinek nem írt olyan szép szerelmes verset.

Ha te is így vagy evvel, vagy esetleg nem, írd meg kommentben.

Legyen szép napod!

Puszi-J