A kései vacsora után Minho segített elmosogatni és eközben nagyot jót szórakozott párja anyjával. Nevetgéltek, beszélgettek aztán pedig megjelent egy álmos Jisung.

-Miért nem alszol?- kérdezte az anyja a fiától aki csak megdörzsölte a szemeit.

-Esik az eső és olyankor mindig felkelek, meg alapjáraton sem alszok valami jól!- válaszolt majd odament Minhohoz és megölelte őt.

-Mindjárt megyek fel, rendben? Addig menj és próbálj aludni!- simogatta meg a fejét.

-Nem, mert vihar lesz és egyedül félek!- bújt hozzá mégjobban.

-Az én édes kicsi Sungiem fél a viharban?- ölelte magához gügyögve.

-Igen!- válaszolt édesen majd lehunyta szemeit.

Úgy érezte, hogy állva elalszik, de egyszerűen túlságosan zavarta őt a sok dörgés.

-Menjetek fel, majd elmosogatok egyedül!- mosolyodott el édesanyja majd megsimogatta a fia fejét.

-Rendben!- válaszolt röviden Minho majd felkapta Jisungot és felvitte a szobájába.

Az ágyra fektetve egy csókot nyomott elnyílt ajkaira hiszen sikeresen elaludt az idősebb karjaiban. Elmosolyodott majd befeküdt mellé és magához ölelte.

-Hyung..-motyogta halkan majd fejét az idősebb mellkasára tette.

-Hm?- fordította fejét felé miközben haját kezdte birizgálni.

-Szeretlek!- támasztotta meg állát Minho mellkasán. -Sose gondoltam volna, hogy egyszer viszonzod majd az érzéseimet!- mosolyodott el továbbra is halkan beszélve.

-Én is szeretlek édes!- mosolyodott el az idősebb majd egy puszit nyomott ajkaira.

-De én azóta amióta megláttalak! Mindig fájtak a szavaid és azon voltam, hogy minél többet takarjak magamból. Sokat sírtam és voltak esték amiket ez miatt a fürdőben vagy a konyhán töltöttem. Amikor megtudtam, hogy barátnőd van egyszerre voltam boldog és szomorú. Örültem annak, hogy boldog vagy, de rossz volt, hogy nem velem. Tudtam, hogy soha nem leszel velem hiszen nem vonzódsz a fiúkhoz. Emlékszem mindig féltékeny voltam a lányra hiszen soha nem lehetek olyan gyönyörű mint ő!

Miközben mesélt apró köröket rajzolt az idősebb mellkasára. Minho bűnbánóan hallgatta a kisebbet és végig haját piszkálta. Nem tudta mi ez a hirtelen őszinteség, de őszintén örült volna annak, hogy ha most ezt nem hallja.

-Sajnálom Jisungie! Tudom, hogy sok rossz dolgot vágtam a fejedhez, de egyiket sem gondoltam komolyan. Azért voltam olyan bunkó veled és szemét, mert a saját magam iránt érzett utálatomat rád is kivetítettem. Te vagy az első fiú az életemben aki belopta magát a szívembe és egyszerűen nem tudtam elfogadni magamat. Szerencsére ez most már sikerült és ehhez is rád volt szükségem. Ne gondold azt, hogy nem vagy olyan gyönyörű mint Haneul! Nálad szebb, aranyosabb és helyesebb fiú nincs a Földön! Szeretlek és szeretni is foglak amíg csak élek!

-Hyung, ne mondj ilyet! Még csak 16 éves vagyok te meg már 19. Előbb utóbb megfogsz unni engem vagy éppen családra fogsz vágyni amit én nem tudok megadni neked!- mosolyodott el szomorúan. 

-Baby, nem érdekel az a 3 év ami köztünk van! Lehet, te nem, de tudunk örökbefogadni vagy éppen ott van a béranyaság! Hidd el, hogy majd csak akkor szeretnék gyereket amikor már elég érettek vagyunk hozzá mindketten!

Jisung halványan elmosolyodott majd Minho ajkaira csókolt. Fejét visszatette mellkasára majd eldünnyögve egy jó éjtet, elaludt.