Miután Charlesnak segítenie kellett az Arthur hangára elleni támadásban, késő este ért haza, vagy kora reggel, ki hogy nézi. A nap már a horizont felett emelkedett, ahogy megérkezett. Halkan felsóhajtott, amikor leállította autójának motorját, és hátra döntötte fejét a Ferrari fejtámlájához, majd körülbelül egy percig ült így. Charles összegyűjtötte erejét, aztán kiszállt a kocsiból, csendben bezárva az ajtót, hogy az ajtócsapódás vízhangja nem ébresszen fel senkit a házban. Kételkedett abban, hogy Joanne el tudott aludni, miután távozott. Remélte, hogy valamilyen vigaszt talált abban, hogy sok embere támogatta őt, Mick és Marcus ott voltak a lánynak és a gyerekeknek, ha bármi szükségük volt. Charles belépett a folyosóra, amikor az ajtó kinyílt, és kurtán biccentett Marcus felé. Mick jött le a földszintre, amikor Charles fel akart menni. "Joanne?". Kérdezte Charles halkan. "Csak ellenőriztem, uram, néhány perccel aludt el, mielőtt megérkezett." Mondta neki Mick, majd bólintott.

Nem szólt semmit, miközben csendes léptekkel indult el a hálószobába. Mivel már reggel volt, nem akart újra benézni Liamhez és Juleshoz. Ha nem riasztották őket a pár órával ezelőtti hirtelen távozásról, akkor nem kell tudniuk semmit. Charles a kilincsre tette a kezét, majd lassan lenyomta. Látta, Joanne alakját az ágyon, a függönyök továbbra is be voltak húzva, bár az éjjeliszekrényén egy kis lámpa továbbra is világít. Charles belépett a szobába, és becsukta az ajtót háta mögött. A fürdőszobába indult, majd megnézte mennyi időt mutat az órája. Nem fog aludni. A csörgő egyébként is egy óra múlva megszólal. Charles megnyitotta a zuhanyt, és hagyta, hogy a víz felmelegedjen. A felvett ing tiszta volt, mielőtt távozott, de tele volt vérrel és egyéb foltokkal, szerencsére nem az övéi. Az egyetlen véraláfutás, amit szerzett, az egy elég kemény ütés volt a bal arccsontjánál, de az különben is elég gyorsan el fog múlni. Charles levette a cipőjét és a zoknit, követve a nadrágját.

Belépett a tusolóba és engedte, hogy a víz az arcára csurogjon, aztán megmosta a kezére száradt vért. Lenézett, ahogy az éjszakai gyötrelem mind a lefolyóba ment. Charles a falnak támasztotta kezét, és felsóhajtott, amikor hirtelen megérzett egy kezet a hátán. Mint egy angyal úgy állt ott Joanne, amikor arccal felé fordult, gyönyörűnek látszott a szemében, próbált elmosolyodni, ezáltal óvatosan kunkorodtak fel Joanne telt ajkai. "Charles". A nő halkan beszélt, úgy ejtette ki nyelvével a nevét, mintha egy ima lenne, érezte, ahogy a melegség elterjed a mellkasában, majd automatikusan megérintette a nőt. "Itthon vagyok most már". Dünnyögte, és közelebb húzta ölelésébe. "Visszajössz az ágyba?" Kérdezte Joanne, végül ellazult feszült teste, amikor erősen tartotta a hátát, ujjaival lágy köröket dörzsölve a bőrébe. Charles megrázta a fejét. "Túl sok ma a munka, édesem". Válaszolta Charles. "Extra óvintézkedéseket kell bevezetnünk, ha valami hasonló következne be". Magyarázta, és a nő biccentett, hogy érti. "Hogy van Arthur?" Kérdezte Joanne.

"Jól van". Charles megerősítette. "De most menj vissza az ágyba". Mondta, hogy váltsa a témát, miközben simogatta az arcát a zuhany alatt. "Nem akartalak felébreszteni, aludnod kell, drágám". Mondta halkan, aggódása miatt a libabőrös lett, a szíve felduzzadt mellkasában. "Nem ébresztettél fel". Joanne elmosolyodott, végig futva kezeivel erős karjain. "Remélem, a beosztás egy kicsit könnyebb lesz a hét vége felé, szerettem volna veled vacsorázni." Mondta Charles, elzárva a zuhanyt majd elérve a törölközőt, amelyet magának készített ki, de a nő köré tette. "Amíg biztonságban nem leszel". Mondta Joanne, Charles bólintott, és eltűrt néhány nedves hajtincset a nő arcából, mielőtt gyengéden megcsókolná. Mindketten megszárítkoztak, aztán Charles újra felöltözött. A ház lassan ébredezett, a konyhai személyzet készítette neki a reggelit. Visszavitte Joanne-t az ágyba, és amint a feje elérte a párnát, elaludt, ez is megmutatta, mennyire fáradt volt attól, hogy ma este őt várta.

Charles lerobogott a földszintre, még egyszer mélyet sóhajtva, mivel tudta, hogy a beosztása ezen a héten nem válik könnyebbé, és lehet, megint ki kell mennie néhány esethez.

        A második és a harmadik alkalommal, amikor Charlesnak éjjel ki kellett kelnie az ágyból a rajtaütés miatt, hogy megtalálják a helyet, Joanne ugyanolyan ijedt, aggódó és kimerült olt, mint először. Már majdnem itt a hét vége, és Joanne még mindig nem találta meg a megfelelő pillanatot, hogy négyszemközt közölje vele, hogy terhes. Kezdett egyre jobban ideges lenni, és minden alkalommal szorgoskodott. Tudnia kellett, de a nő magában tartogatta. Sejtette, hogy mennyire súlyosak a partnereivel szembeni jelenlegi támadások, és ha lesz egy alkalom, amikor megtámadják Charles raktárát vagy a kaszinót, nem akarta elterelni a figyelmét a hírrel, de ugyanakkor ő benne van a gyermeke, a babájuk, és joga van tudni, mielőtt túl késő lenne. Joanne az előző egy óra elteltével nyugodt volt, ám ma este nem talált kikapcsolódást. A hálószobában fel-alá járkált, a függönyök félre voltak húzva, hogy lássa Charles autójának fényszóróit, ahogy visszatér a tornácra. "Anya?". Megdermedt a pozíciójában nem a fia hangja volt.

"Hol van apu?" Kérdezte Jules, és az alsó ajkába harapott, ahogy az anyjának nevezte. Röviden elfelejtette saját aggodalmát, anyai ösztöne azonnal beindult, miközben letérdelt Jules álmos alakja előtt. "Apád értesítést kapott arról, hogy a raktár ajtaja nem volt elég jól bezárva. Csak odamegy, hogy leellenőrizze". Mondta neki, kezével arcát simogatta, a szeme homályos volt egyértelmű, hogy Charles hirtelen távozása után ébredt fel. "Oké". Motyogta Jules. "Betakarsz?" Kérdezte reménykedve, amikor Joanne ismét felállt. "Természetesen drágám". A nő beleegyezett, és a fiú előtte sétált a hálószobájába. Az éjjeliszekrényén egy kis lámpa világított, majd az ágyra mászott. Joanne a mellkasához húzta a paplant, és az ágya mellé ült. "Aludj vissza, oké? Itt leszek, ha szükséged van rám". Mondta, és ismét bólintott, álmos szemekkel nézett rá, mielőtt lekapcsolta a fényforrást. Mély lélegzetet vett, miután ismét becsukta a háló ajtaját, örülve, hogy sikerült nyugodt maradnia. Anyának hívta.

Joanne tudta, hogy csak fáradt volt, és ez valószínűleg ösztönből volt, de nyolc év alatt senkit sem hívott anyának, és ez még inkább arra ösztönözte, hogy elmondja Charlesnak, gyermeket vár. Nem akart tovább várni. Charles egy óra múlva visszatért és várta, hogy jöjjön fel az emeletre, de miután a kocsi lámpái elsötétültek, nem az első emeletre jött. Joanne lassan lement, hallva az emberei morgásait és suttogásait. Elnémultak, amikor az utolsó lépcsőn állt, Mick szeme azonnal felé fordult. "Hol van?". Kérdezte Joanne, ránézett egy pár emberre, akik ott álltak, és látszólag mindenki hirtelen elvesztette a nyelvét. "Meg kell ismételnem magam?" Kérdezte most, kissé hangosabb hangnemben, miközben a szemöldöke összehúzódott. "Ms, az irodájában van, de nem hiszem, hogy be kellene..." Joanne már az irodája felé ment, az ajtó kinyílt, amikor belépett. Látta, hogy a kanapén ült, a felsője ki van szakadva, és az oldalára nedves törülközőt tartott. "Joanne". Felnyögött, nem akarta, hogy a nő ily módon lássa.

"Istenem". Joanne érezte, hogy a térde gyengül. "Jól vagyok, csak egy golyó horzsolta meg, semmi komoly". Mondta Charles, de egyértelműen voltak fájdalmai, és világos volt az is, hogy a seb elég nagy, különben nem vérezne ennyire. "Semmi komoly?" Ismételte meg, szeme elkerekedett, követve őt, miközben felállt a kanapéról, majd megragadott egy üvegpalackot az oldalsó asztalról, meglehetősen nagy kortyot ivott az erős whiskyből, mielőtt a törülközőre öntené, és a sebére nyomná. A hasa válaszul összeszorult, ahogy elővette az elsősegély-készletet, és elkezdte bekötni magát. "Ennek véget kell vetni, Charles". Mondta Joanne, mivel nem válaszolt korábbi szavaira. "Nem állhat le, Joanne, ez a munkám". Felelte Charles, miközben a fehér kötést dereka köré tekerte. "De leállhat!" Hangja felemelkedett. "Korábban csak zúzódás volt, és most meg majdnem lelőttek. Mi lesz, ha legközelebb lelőnek? Mi lesz, ha te..." "Joanne, kérlek, nyugodj meg. Jól leszek, én...".

"Terhes vagyok, Charles". Mondta Joanne, a szeme könnyes volt, amikor rá nézett. Charles felemelte a fejét, és a szíve kihagyott egy ütemet, remélve, hogy a nő nem azért mondta ki ezeket a szavakat, hogy felhívja a figyelmét. "Terhes vagyok". Ismételte meg. Charles elmozdult az íróasztalától, magához vonta, majd erősen megcsókolta, megesküdött, hogy ajkai majdnem elzsibbadtak. "Kisbabánk van?" Kérdezte Charles, hangja megtört, amikor homlokát az övén nyugtatta. Joanne bólintott. "Fáradt voltam, szédültem és hányingerem volt, ezért Annemarie azt tanácsolta, hogy csináljak tesztet. Kedden pozitív volt. Meg akartam találni a megfelelő pillanatot, hogy elmondjam." Felkuncogott, ez a pillanat nem pontosan az volt, amire gondolt, de a reakcióját minden lehetséges módon a szívébe zárta, meghatottnak érezte magát, mivel Charles nem félt kimutatni örömkönnyeit. "Még mindig mennem kell, és segítenem kell a partnereimnek, ha felhívnak. Az egyetlen dolog, amit tehetek, az az, hogy több őrt viszek magammal. Te és a gyerekek vagytok az elsőszámúak, Joanne. Ésszerű döntéseket hozok." Mondta Charles, miközben puszit nyomott az arcára. "Meglátogattad már a ház orvosát?" Kérdezte.

Megrázta a fejét. "Veled akartam időpontot egyeztetni." Mondta Joanne. "Ez lesz az első dolgunk, miután alszunk egyet". Charles adott neki egy eszkimópuszit. Joanne egyetértően hümmögött. Felmentek az emeletre, majd Charles gyorsan levette a ruháját, és kissé lemosta a megszáradt vért. Az oldala fájt, de legalább elállt a vérzés. Tiszta kötéseket tett fel, mielőtt Joannehoz menne. Már az ágyban feküdt, és rájött, hogy ezen a héten túl gyakran látta ezt a látványt, amely magában foglalta a riasztásokat, éjjel három volt, egyedül volt az ágyban, és ő csak későn jött haza. Charles kissé elhúzta a függönyt, aztán nyelt egyet. Ahogy elmondta neki, hogy terhes, azonnal visszatért a földre. Munkája nagy tényező volt az életükben, ráébredett, hogy ez a tényező túl nagy volt ezen a héten. Ennek ellenére a hír elképesztő volt, szinte azt hitte, hogy csak viccel. A szíve kihagyott egy ütemet, amikor ránézett a vékony paplan alatt betakarózva.

Charles mellé feküdt, majd könyökére támaszkodva, nézett le rá. Joanne érezte, hogyujjaival simogatja az arcát. "Gyerekünk lesz". Charles felsóhajtott agondolaton, hogy kisbabája lesz, az övé, akit élete szerelmével együtt hoztaklétre. A baba megtestesítené a boldogságot, ahogy egy anyának is. "Ha vanegy kis türelmed". Kuncogott fel Joanne. Charles kiadott egylélegzet visszafojtó nevetést. "Semmi esetre sincs türelmem". Mondta."Alig várom, hogy gyönyörű kismama legyél." Mondta, megcsókolvaJoanne homlokát. Joanne elmosolyodott, majd a mellkasára tette a fejét.

Credit to curvaparabolica