"De mi is el akarunk menni". Nyafogta Liam, amikor Joanne felé nyújtotta a táskáját, hogy elvegye. Pierre viszi ma őket az iskolába, és hosszú idő után először nem fog tanítani. Joannenak időpontja volt Dr. Bernard a klinikáján, mivel a második ultrahangra mennek, ahol megnézhetik, illetve megtudhatják a baba nemét. Növekszik, és úgy érezte, hogy pocakja egyre nehezebb. Háta alsó része kezdett kissé fájni a nap végén, de még mindig életerősnek érezte magát. "Tudom, hogy szeretnétek". Mondta Joanne, miközben megsimogatta az arcát. "De iskolába kell mennetek. Amúgy is rövid lesz a nap, és a tanár, akit ma kaptok nagyon kedves, és amikor hazajöttök, értesítünk, hogy fiú vagy lány". Beszélt Joanne a fiához, majd Julesra nézett, aki ugyanolyan szomorúnak tűnt, mint Liam, hogy ma nem tudtak jönni vele. "Rendben". Sóhajtott fel Liam, még mindig lebiggyesztett ajkakkal, és összehúzta az orrát, amikor a nő megpuszilta orcáját. Jules boldogan megölelte, mire ismét felállt. "Sok szerencsét, Joanne". Mosolygott rá Pierre, majd csókot nyomott az arcára, mielőtt elindultak.

Joanne intett nekik, amikor Pierre beültette őket a kocsi hátsó ülésére, majd elhagyta Charles villájának bejáratát. Megfordult, és az irodájába tartott, halkan bekopogott az ajtón, ahogy rádőlt. Charles szeme felé terelődött, miközben telefonált valakivel, és gyengéden elmosolyodott. A nő megvárta, míg befejezte a beszélgetést, majd a férfi letette a készülékjét. "Pierre után küldöm Marcust". Tájékoztatta Charles, és az öltönyéhez tartozó kabátért nyúlt. Joanne lassan bólintott. Tudta, hogy a férfi az extra biztonsággal volt elfoglalva. Joanne tegnap este megpróbálta felhívni Francescat, hogy tájékoztassa őt új szerelmének sötét ügyeiről, de a telefon hangpostára kapcsolt. Francesca később üzent neki, hogy vacsorázni voltak, és később felhívhatják, csak az ultrahang után. Joanne beleegyezett, és remélte, hogy Gabriel dolgozni fog, és nem lesz vele. Nos, ha olyan veszélyes, mint ahogy Charles leírta, akkor remélte, hogy akkor sem fog tevékenykedni, de tegyük is ezt félre.

"Készen állsz, kicsim?". Kérdezte Charles, felébresztve a gondolataiból. "Igen". Mosolygott rá, és megint érezte hasában a pillangókat, amikor szeretetteljes tekintettel nézett rá. Kezei lassan a pocakja felé mozdultak, majd előrehajolt, hogy megcsókolja. "A fiúk annyira csalódottak, hogy ma nem tudnak eljönni". Joanne felkuncogott, majd egy vékony kabátot terített a válla köré. "Hallottam". Kacagott fel Charles, megneszelt néhány hangot a folyosóról, amikor Joanne elbúcsúzott tőlük. "Mick velünk jön, és szükség esetén kint vár." Mondta ekkor Charles, és levette az autó kulcsait a fogasról. "Charles...". Joanne a karjára tette a kezét. "Gabriel már korábban is ott lehetett, miért aggódsz most?" Kérdezte. Charles lenézett rá, arcán szelíd aggodalom látszott. "Mivel esetleg tudni akar valamit rólam, rólad vagy a gyerekről. Ha Francesca úgy gondolja, hogy ezek ártatlan kérdések, akkor olyan információkat szolgáltat számára, amelyek árthatnak nekünk. Csak meg akarom védeni magunkat, amennyire csak tudom, még akkor is, ha ő nem mutat érdeklődést felénk. Soha sem voltunk barátok és a banda nem kedveli egymást. " Magyarázta Charles.

Joanne halkan felsóhajtott, megértette aggodalmát. "Oké". Bólintott. "Ha így jobban érzed magad, akkor addig legyen így, amíg szükséges. Ma délután felhívom Francescat". Tette hozzá. "Jó". Charles egy apró mosolyt küldött felé, és keze végig ment gerincén, hogy a derekán nyugodjon, amikor kiléptek az ajtón. Charles besegítette a kocsijába, majd egy rövid pillantást váltott Mick-kel, aki megvárta, míg kihajtanak a kapukon, hogy követhesse. Joanne az ajtóra támasztotta a karját, fejét a kezén pihentette, miközben Mick autóját nézte a tükörben. Nem igazán tudta, hogyan viselkedjen az állandóan a körülöttük lévő őrök közelében. Ennek ellenére biztonságban érezte magát, de mindig is biztonságban érezte magát Charles, Pierre, Marcus vagy Mick mellett. Amióta FaceTimeon felhívta Francescat és Gabrielt, a férfi megtöltött fegyvere az éjjeliszekrényen pihent, és az volt az érzése, hogy a hálószobában vélő minden apró hangra felül éjszaka. Remélte, hogy egy kicsit jobban elgondolkodik a saját jólétén. Charles leparkolta a kocsit a Dr. Bernards klinika előtt, és mindketten kiszálltak. Charles elmosolyodott, ahogy mellé ért, és a bejárathoz sétáltak.

Charles kinyitotta neki az ajtót, és az asszisztens asztalához léptek. "Kilenckor van időpontom a második ultrahangra." Magyarázta Joanne, ahogy utánanézett a hölgy. "Leülhet egy percre, ha úgy kényelmesebb. Hamarosan elérhető lesz." Mondta neki az asszony, és úgy döntöttek, hogy a váróban foglalnak helyet. Joanne a csuklója körüli karkötőkkel játszott, lenézett a hasára, és hirtelen ideges lett, mintha valami történhetett volna a babával. Ami ostobaság volt, nagyon jól érezte magát az elmúlt tíz hétben. Charles a kezébe fogta a kezét, majd az arcához emelte, megpuszilva a lány kézfejét. "Nem kell idegesnek lenned". Szólalt meg halkan, orrával megbökte, mielőtt megcsókolná. "Tudom, csak egy kis egészséges stressz". Kuncogta Joanne. Nem sokkal később Dr. Bernard kijött a váróba, hogy behívja őket. "Sokat nőtt, Joanne". Mondta az idősebb nő, miközben becsukta mögöttük a szoba ajtaját, és átpillantott a szemüveg tetején. "Tudom, érzem". Joanne lélegzetvisszafojtott nevetést adott ki. Dr. Bernard lassan kitisztította a szobát és az ágyat, amiben le kellett feküdnie.

"Lássuk, akar-e ma előbújni". Motyogta az orvos, előkészítve az ultrahangos készüléket, Joanne pedig felhúzta a blúzát, kissé lenyomva a szoknyáját, hogy elegendő hozzáférést biztosítson. A gél éppoly hideg volt, mint amire emlékezett, és érezte, hogy Charles ismét a kezéért nyúl. Kíváncsi mosollyal néztek egymásra, mire a lány visszanézett a képernyőre. "Jaj, nézd ezt". Turbékolta Dr. Bernard. "Egészséges kis baba". Hozzátette, amitől Charles megszorította a kezét, és büszke mosolya kiszélesedett az arcán. "Nagyon jól van a leányzó". Folytatta a doktor. "Leány?". Kérdezte Charles. "Kislány". Mosolyodott el Dr. Bernard, és a képernyőre mutatott. "A baba nemiszerve látható ebben a stádiumban, ha a kisded természetesen olyan helyzetben fekszik, ahol láthatjuk". Magyarázta a nő. "Egy kislány". Mondta Joanne, a szeme könnyes lett, Charles pedig ránézett, érezte, hogy összeszorul a szíve a gyönyörű terhes barátnője láttán. Tenyerével megsimogatta az arcát. Dr. Bernard megtisztította Joanne pocakját, kinyomtatta az ultrahang felvételt, amelyet hazavihettek. Azonnal megbeszélték a harmadik időpontot, így néhány hét múlva újra ellenőrizni tudja.

Mick kint várt a kocsija mellett, ő is kíváncsi az eredményre. "Kislány". Sikoltott fel Joanne, Mick pedig felnevetett, és az ölelésébe vette magát, amikor kinyújtotta felé a karját. "Gratulálok mindkettőtöknek". Mondta Mick, amikor elváltak, majd Joanne ismét Charles mellé lépett, aki óvatosan az oldalához húzta. "Menjünk haza, és adjunk feladatot a konyhai személyzetnek, hogy készítsék el a legnagyobb rózsaszínű süteményt, amit valaha láttak. Kell egy percet szánnunk az ünneplésre." Mondta Charles, és a nő elmosolyodott, csillogó szemekkel nézett fel rá. "Biztos vagyok benne, hogy a fiaitok szívesen megtudnák". Vigyorodott el Mick, miközben nyitva tartotta autója ajtaját, hogy beszállhasson. "Oh, alig várják". Nevetett fel Joanne, és beültek Charles autójába, hogy hazaérjenek. "Menjünk az iskola felé, hogy elmondjam nekik?" Javasolta Joanne, de Charles megrázta a fejét. "Csak szeretnék egy pillanatra veled lenni". Mondta, és a nő melegséget érzet testében, amikor kezét a térdére tette, és ujjhegyei puha karikákat rajzoltak a bőrére. "A kis hercegnőnk nevére gondolni...". Mondta, mire a lány felnevetett. Haza hajtottak, tudva, hogy a ház személyzete Pierre és Marcus, valamint többi őr is kíváncsi volt.

Pierre éppen visszatért azután, hogy elvitte a fiúkat az iskolába, és már a folyosón volt. Türelmesen várakoztak a bejárati ajtónál, és Joanne jött be először, Charles szorosan követte. "Szeretném, ha mindenki eljönne a konferencia terembe." Csengett végig a folyosón a hangja, amikor segített Joannenak, hogy levegye magáról a kabátot. A személyzet és emberei lassan a sarkon fordultak, és helyet kerestek, hogy álljanak vagy ülhessenek, miközben Charles az asztalfő felé indult. "Boldogan megoszthatjuk veletek, hogy egy szeretetteljes kislányt várunk". Boldog hangok hallatszottak a személyzettől, Celia szégyenlős mosollyal nézett Joannera, Pierre vigyora pedig fülig ért. "Ma szeretnénk szánni egy pillanatot az ünneplésre, ezért szeretnénk egy tökéletes üveg bort és egy nagy rózsaszín tortát kérni". Némi nevetés tört ki itt-ott, Joanne pedig elmosolyodott, amikor fejét a férfi mellkasához támasztotta, amikor szorosan magához húzta, keze a csípőjén pihent. "Joanne, ha bármi segítségre van szüksége, bármire...". Annemarie gyengéden meghajolva lépett előre. "Köszönöm, Annemarie". Hümmögte, nem felejtette el, hogy a nő segített neki, a terhességi teszt elvégzésében.

"Azonban nem akarom, hogy ez a hír elvonja a figyelmeteket. Világossá tettem, hogy egy ellenséges banda közelebb van, mint gondoltuk, Joanne egyik barátjával kapcsolatban van. Még mindig figyelnünk kell és vigyáznunk. És mindent meg kell tennünk, hogy Joanne és a gyerekek biztonságban legyenek, és hogy mi is biztonságban legyünk". Folytatta Charles, kissé szigorú arckifejezéssel, Joanne annyira csodálta, amikor a vezető szerepét így magára vette. "Mindannyian elmehettek. Köszönöm". A konferencia terem lassan kiürült, a személyzet egy része még mindig beszélgetett a mai hírről. Charles bement az irodájába, Joanne pedig követte. Levette a zakóját, majd leült a kanapéra halk sóhajt kiengedve. Mosoly került az arcára, amikor a nő közeledett hozzá, és hagyta, hogy az ölében üljön. "Szeretlek". Szólalt meg Charles, kezével ismét lassan felemelve a blúzát. "És téged is szeretlek". Mondta, és előrehajolt, hogy megpuszilja a hasát. "Mi is szeretünk téged". Mosolyodott el Joanne, és kezét az arcára tette. "Nincs más a világon, akivel el tudnám képzelni ezt a kislányt, csak veled. Alig várom, hogy találkozhass vele". Mondta, és máris elolvadt az ötlettől.

"Én is alig várom, mon amour". Mondta Charles, ujjai mintákat rajzoltak a pocakjára. "A legjobbat akarom neki, a legbiztonságosabb környezetet, és minden mást, amit csak akar. Nem akarom elhalasztani az apaságban kapott második esélyt". Joanne megrázta a fejét. "Nem fogod. Biztos vagyok benne". Mondta neki. "Ne tartsd magadban a múltat, Charles. Ez a baba a tiéd, nem hagylak el, és nem fogom a küszöbödön hagyni. Együtt csináljuk végig". Mondta, Charles pedig biccentett, tudta, hogy igazat mond. "Van még valami, amin gondolkodtam". Mondta rövid pillanatnyi csend után. "Örökbe akarom fogadni Liamet". Mondta Charles, és Joanne lélegzete elakadt a torkán. "Nem kell felvennie a vezetéknevemet, én csak... Olyan érzés, mintha a fiam lenne és-....". Joanne közelebb húzta, hogy határozottan megcsókolja. "Az apja akarok lenni". Mondta halkan Charles, amikor elváltak. "Azt akarom, hogy te is légy az apja". Mondta Joanne, és azonnal szívébe szívta a szavaikat. "De neki is egyet kell értenie". Mondta Charles. "Ma este megkérdezzük tőle, rendben?". Helyeselt Joanne.

"Természetesen". A lány elmosolyodott, és a férfi széles vigyorral gondosan felemelte és megforgatta, szorosan az ölelésében tartva, két kedvenc lányát.

Credit to curvaparabolica