Másnap reggel Joanne lassan felébredt. Megdörzsölte álmos szemeit, majd a másik oldalára fordult, hátha Charles is most kelt fel. Az ágy azonban üres volt, és a fiúk sem voltak már ott. Kicsit felült, és ha elég jól összpontosított, hallotta, hogy megy a zuhany a fürdőszobában. Feltételezte, hogy Charles visszaküldte a fiúkat a szobájukba, hogy még egy kicsit pihenhessen. Joanne az éjjeliszekrényén lévő ébresztőórára nézett, jóval elmúlt reggel kilenc. Egy jó ideje nem aludt ilyen sokáig. A függönyök kissé szétnyíltak, és látta, hogy kint süt a nap. Joanne az álláig húzta a lepedőt, majd újra a kényelmes, puha párnákra tette a fejét. Ránézett egy fára és annak ágaira, amelyek lágyan lengedeztek a szélben, néhány őszi színes levele már lehullott. Kicsit elmerengett, amikor a függönyön át ragyogó napvilágot bámulta. Teljesen belemerült a látványba, még azt sem vette észre, hogy Charles kijött a fürdőszobából, majd az ágyra ült.

"Felébredtél". Hümmögött Charles, kinyújtotta kezét, hogy az arcát cirógassa. A nő bólintott. "Hogy érzed magad?". Kérdezte. "A fejemben. Úgy érzem, mintha a fejemben lennék". Válaszolta Joanne. "De jól leszek". Mondta következőnek. "Már kevésbé fáj a torkom". Charles ránézett, és ujjbegyével végig ment a nyakán maradt zúzódásokon. "Mi a helyzet veled?". Felült, és eltolta a lepedőket, hogy több helye legyen. "Izomfájdalom mindenhol". Kuncogta Charles. A nő félmeztelen testére nézett, mivel a férfi csak nadrágban volt, új kötést tekert a dereka köré. "A szakember, aki eltávolította a golyót, azt mondta, hogy sok pihenésre van szükségem. Úgy terveztem, hogy elmehetnénk az amalfi villámba, elmenekülhetünk innen és pihenhetnénk együtt". Mondta, majd elvette haját a nyakából, és a vállára terelte. "Azt hiszem, hogy jó lenne nekünk és a fiúknak ez a nyaralás, így elterelhetjük a figyelmünket. És hogy pihenhess, míg a babánkat várod". Folytatta Charles, és hüvelykujjával végigsimított az állán. "Egy kicsit kimozdulni". Ismételte meg Joanne és bólintott, ez jól hangzott.

"Ma reggel felhívott Sebastian". Kezdte megint Charles. "Mindent elrendezett. Az iskolát újjáépítik, és felkutatják Gabriel őreit, akik elmenekültek, még nem akarják lengetni a fehér zászlót. A diákoknak lehetőségük van átmenni egy másik suliba, ha akarják a szülők". Magyarázta, amitől megkönnyebbült Joanne, hogy Sebastian mindennel foglalkozott, beleértve a gyerekekkel és a tanítással is, amikor készen állnak a visszatérésre. "Hogyhogy nem kellett beszélned a rendőrséggel vagy bármilyen más tisztviselővel?" Kérdezte Joanne, mire a férfi halkan felkuncogott. "Mi vagyunk maga a rendőrség Monte Carlóban. Nem avatkoznak bele". Vont vállat Charles. "Értem". Válaszolta Joanne. "Borzalmas és nagyszerű egyszerre". Halk nevetést hallatott, majd Charles biccentett. "A fiúk hét után voltak fent, ezért visszaküldtem őket a szobájukba, hogy egy kicsit tovább aludhass. Van egy kis időnk, hogy megbeszéljük, hogyan fogadhatnám örökbe Liamet, amikor Amalfiban leszünk. Azt javaslom, hogy csomagoljunk össze a hét folyamán, és induljunk vasárnap". Folytatta. "Oké". Felelte Joanne halkan sóhajtva. "Éhes vagy?". Kérdezte Charles.

"Egy kicsit". Mosolyodott el Joanne. "Megkérem a konyhai személyzetet, hogy készítsen elő valamit." Mondta Charles, és felé hajolt, hogy egy puszit nyomjon a szájára. "Lehet, hogy valaki más is éhes". Hümmögte Charles, kezét a pocakjára tette, ahogy lenézett. Egyértelműen nőtt, és olyan gyönyörű. "Azt hiszem, igen". Nevetett fel Joanne, érintésétől felhevültnek érezte magát, majd a férfire nézett, miközben lassan felfelé húzta a hálóingjét, utána lehajolt, hogy megpuszilja a hasát. Figyelte, amint puha csókokat nyom a bőrére, ettől pedig belül melegséget érzett. Charles megfogta a kezét, amikor újra felült, és a lány szemébe nézett. "Lemegyek a földszintre. Van néhány dolgom, amit megbeszélek Pierre-el, mivel ő váltja fel a helyem, amíg távol leszünk". Joanne bólogatott. "Rendben". Mondta, és a férfi hüvelykujjai a bütykei fölött vándoroltak. "Oké". Mondta, és újra megcsókolta a lányt, mielőtt felállt volna az ágyról, elővett egy pulóvert a szekrényéből, aztán elindult a földszintre. Joanne megmozdult, hogy az ágy szélére üljön, és ismét a teste köré zárta a köpenyét.

Tetszett neki a gondolat, hogy elmegy Charlesal, azonban nem volt biztos abban, hogy ez mindent megold, hogy hogyan fogják érzik magukat, ezután a traumatikus élmény után, amelyet át kellett élniük. Mindazonáltal tudta, hogy Charlesnak a legjobb szándéka van, és csak a legjobbat akarja neki, Liamnek és Julesnak, biztos volt benne, hogy egy kicsit jobban fogja érezni magát, ha sok időt töltenek együtt. Joanne bedugta papucsába a lábát, és kiment a hálószobából, hogy lemenjen. Belépett a folyosóra, és a sarkon át nézte, hogy a fiúk a nappaliban ülnek. Joanne elmosolyodott, mielőtt elindult a konyhába. Charles valószínűleg az irodájában volt. "Jó reggelt, Joanne". Köszöntötte barátságosan Celia, mint mindig. "Áfonyás palacsintákat csináltunk önnek. Egy tál joghurttal, hogy megbizonyosodhassunk arról, hogy a baba megkapja-e a fehérjéket és a rostokat a gyümölcsből és a joghurtból. És itt vannak a vitaminok". Celia elpirult, amikor Joanne egy pillanatra ránézett. "Köszönöm". Joanne elmosolyodott és leült az asztalhoz. "Lány vagy fiú lesz?". Kérdezte Celia, majd a szeme elkerekedett. "Bocsánat, túl sokat kérdezek". Mondta, miközben ez volt az első kérdése, amit feltett.

"Semmi baj". Válaszolta Joanne, remélve, hogy ez megnyugtatja. "Lány lesz". Mondta Joanne. "Oh, ez de bájos". Vett egy levegőt Celia, hangja kissé megremegett. "Hamarosan kialakítanak egy szobát a babának?" Kérdezte utána, kissé kényelmesebbnek érezte magát, mivel Joanne egyáltalán nem bánta a kérdéseket. "Azt hiszem, igen. Charles és én hamarosan szünetet tartunk. Szerintem, már hallottad, hogy a tegnap nem volt egy túl szép nap". Válaszolta Joanne, majd Celia megrázta a fejét. "Itt maradunk, amíg önök Olaszországba repülnek". Mondta Celia, kissé előre-hátra dülöngélve a lábán. "Charles fog főzni?". Kérdezte Joanne felvont szemöldökkel, és erre a cselédlány felkuncogott. "Nem, Mrs. Leclerc... Úgy értem Joanne, Istenem, már megint kimondtam". Átkozódott az orra alatt, és az arca vörös lett. "Azt hiszem, minden este elviszi önöket vacsorára, vagy a helyi szakácsot kéri meg főzni". Tájékoztatta Celia abban a reményben, hogy Joanne semmit sem említ arról, hogy Mrs. Leclercnek szólította, ami már megint megtörtént. Joanne úgy döntött, hogy figyelmen kívül hagyja. "Nos, remélem, életemben egyszer láthatom a főzőtudományát". Kuncogott Joanne megint megnevette a lányt.

"Talán, ha eléggé bátorítod őt". Mondta Celia, mielőtt meghajolt egy kicsit, és otthagyta Joannet reggelizni. "Ti ketten rólam pletykáltok?". Jött be a konyhába Charles, hirtelen akár tízszer is jóképűbbnek tűnt, mint tizenöt perccel ezelőtt, és a pillangók ott röpdöstek a hasában. Sejtette, hogy a hormonjai is fellendülnek. "Nyilvánvalóan". Felelte Joanne, bekapva egy kanál joghurtot. "Megkérdeztem tőle, hogy végül te fogsz-e főzni, amikor Olaszországban leszünk". Mondta, és a férfi gúnyosan ellopta az egyik áfonyát. "Biztos, hogy nem". Válaszolta Charles nevetve. "Ez az oka annak, hogy az emberek vacsorát készítenek nekünk, drágám, gondoltál már erre?". Mondta vigyorogva, miközben megcsipkedte az arcát, és kezét a nő hajába túrta. "Mert szeretsz parancsolni az embereknek, és bármikor készen állsz a vacsorára, anélkül, hogy egy percet is rászánnál?". Mondta Joanne. "Mi ez a mai viselkedés?". Gúnyolódott Charles, a lány kacarászott, ahogy borostája megcsiklandozta a bőrét, amikor fejét a nyaka görbületébe temette. "Tudok egy módot arra, hogy hogyan szabaduljak meg ettől". Motyogta a fülébe, miközben ajkai ismét a nyakára hullottak.

"Charles!". Kiáltott fel, nem hitte volna, hogy a férfi ilyen szemtelen kijelentést fog suttogni a fülébe. Charles kuncogva kis puszit nyomott a bőrére, miközben a konyhába belépett a két fiú. "Apu!". Csiripelte Jules. "Mit fogunk csinálni ma?". Tette hozzá Liam, mintha befejezte volna testvére mondatát. "Amíg édesanyátok befejezi a reggelijét, ti addig rendet tesztek a nappaliban". Mondta Charles, és a két fiúra pillantott. Még meg se nézte, de sejthette, hogy rendetlenség van. A fiúk válaszul duzzogtak. "És utána bemegyünk a moziterembe, hogy megtartsuk a Shrek maratont, jól hangzik?". Liam és Jules vidáman felkiáltottak, aztán visszarohantak a nappaliba, hogy elvigyék a padlóról az összes együtt játszott játékot. Joanne közben befejezte a palacsintáját, és betette a tányért a helyére. "Most jobban nézel ki". Említette Charles, majd az arcára nézett, egy kicsivel jobb volt a színe. "Jobban is érzem magam. Ma reggel is kissé hányingerem volt". Válaszolta Joanne, kezével egy másodpercig simogatta a hasát.

"Képes leszel kényelmesen repülni?" Kérdezte Charles összevont szemöldökkel. "Remélem". Vont vállat a nő. "Meglátjuk". Mondta. "A repülőút nem olyan hosszú, mint amikor Ausztráliába mentünk". Joanne elmosolyodott, és a férfi lélegzetvisszafojtó nevetést hallatott. "Az biztos". Mondta Charles. "Menjünk fel az emeletre. Pierre már elment megkötni egy üzletet". Mondta Charles, amikor ismét felmentek az emeletre, a fiúk pár másodperccel később követték őket. Előttük sprinteltek a folyosón be a moziterembe. Egy nagy képernyő terült el a szoba falán, és mindannyian a tágas kanapéra ültek. Jules beállította a fényeket, amikor Liam már a kanapén ugrált. Lágy, kis fények világították be a szobát, és Charles elővette a távirányítót, hogy kiválassza azt a filmet, amit először akarnak nézni. A fiúk csendben voltak, amikor a mozi elindult, bár valószínűleg már százszor látták ezt is. Joanne Charles oldalához telepedett, és a karját köré tette. A férfi Joanne feje tetejére hajtotta a fejét, és boldognak érezte magát, amikor a fiúkra nézett, kik a Shrekre koncentráltak.

Nyugodtnak érezte magát, és örült, hogy itt vannak a legfontosabb emberek. Nagy terveik voltak előttük Jules és Liam örökbefogadásával igazi család lesznek. És neki is volt egy kis titkos küldetése, de az később lesz releváns. Először, a monacói maffiózó király gyermekeivel és barátnőjével együtt élvezte a Shrek maratont.

Credit to curvaparabolica