"Köszönöm, Celia". Joanne szelíden somolygott a szobalányra, aki félénk mosollyal válaszolt, amikor elvette a tányérokat. Charles elégedetten bólintott személyzete felé, ahogy hátradőlt a székében. Vacsora után letakarították az asztalt, valami olasz ételt főztek, amit imádott Joanne. Örült, hogy bő ruhát visel, mert úgy érezte, bármelyik másodpercben kipukkadhat. Charles megfogta a kezét az asztalon, a gyerekek a másik oldalon ültek. Rövid pillantást vetett Charlesra, mosoly húzódott a szájára, miközben Liam és Jules egész vacsora alatt csendben és türelmesen várták, hogy megtudják kishúguk vagy kisöccsük lesz. Charles visszamosolygott Joannera. "Szóval, srácok..." Kezdte Joanne. "Végre!". Ujjongott Jules, megnevettetve a párt. "Pár hónap múlva kishúgotok lesz". Fejezte be Charles. "Reméltem, hogy lány lesz". Mondta Liam, és csak úgy sugárzott a helyén. "Én nem bánom!". Tette hozzá Jules. "Ameddig kedves". Mondta.

"Az orvos úgy gondolja, hogy a baba jövőév áprilisában jön. Akkor már kicsit idősebbek lesztek". Beszélt hozzájuk Charles. "Ti is a ház uraivá váltok". Joanne elnyomta nevetését, amikor meglátta arcukon a büszke tekintetet. "Elvárom tőletek, hogy gondoljatok rá is, és érezzétek kicsit felelősnek magatokat. Jól fogunk vigyázni rá, mindannyian". Bólintottak komolyan. "Mi lesz a neve?". Kérdezte Liam kíváncsian. "Még nem tudjuk, de ha eszetekbe jut egy szép név, mindig figyelembe vesszük". Mondta Joanne, majd megint biccentettek. "Van egy másik dolog is". Kezdte el Charles. "Van még egy babád?". Kérdezte Jules tágra nyílt szemekkel, amin felnevettek, Joanne pedig a fejét rázta. "Nem, csak egy kisbaba van". Erősítette meg Joanne. "Liam, tudod, hogy nem én vagyok a biológiai apád". Mondta, és Liam enyhe homlokráncolással nézett rá. "Tudom, hogy nincs itt az igazi apukám". Mondta. "Tudom". Kuncogott halkan Charles. "De édesanyád és én arról beszéltünk, hogy az apád akarok lenni. Saját fiamként szeretlek." Liam arcára mosoly került. "Az apukám akarsz lenni?". Kérdezte, és Charles bólogatott. "Igen". Mosolyodott el Charles is.

"Jogilag ez eltarthat egy ideig. A monacói kormánynak fel kell mérnie a terepet, és egyet kell értened abban, hogy azt akarod, az igazi apád legyek." Charles próbálta a lehető legegyszerűbben elmagyarázni. "Pár napig gondolkodhatsz rajta, ha akarod, édesem. Ez elég nagy lépés. Ezután semmilyen módon nem vagy kötve igazi papádhoz". Tette hozzá Joanne. "Charlesnak meg kell tudnia, hogy örökbe fogadhat-e téged". Magyarázta következőnek. "De én még az apámat sem ismerem". Mondta Liam, és az anyjára nézett. "Charles az apum". Mondta ezután, és Charles melegséget érzett a testében a fiatal fiú szavaitól. "Akkor a testvérem lesz?". Kérdezte Jules. "Igen, az lesz". Biccentett Charles. A két gyerek egymásra nézett, végre egy család lehetnek, bár már testvérként érezték magukat. "Menő". Helyeselt boldogan Liam. "Nem kell ezen gondolkodnom". Mondta Liam, és az anyjához fordult. "Charlest akarom édesapámként". Mondta neki és Charlesnak. "De én is akarom, hogy Joanne az anyukám legyen!". Jules hirtelen félbeszakította őket. "Azt akarod, hogy az édesanyád legyek?". Kérdezte Joanne gyengéden. "Igen, akkor leszünk igazán testvérek". Erősen bólintott. "Ha ezt akarod, akkor mindent elintézünk". Mondta Charles, keze elindult, hogy megszorítsa a nőét.

"Most már felmehetünk? Pierre megígérte, hogy megnézi velünk a Pókembert". Liam felpattant a székére, és mindketten felnevettek, meg se bírják számolni hányszor kellett Pierre-nek megnéznie a Pókembert a fiúkkal. "Egy nagy ölelés után mehettek". A fiúk felálltak a székükről és körbe sétálták az asztalt, hogy szüleik között helyezkedjenek el. A család összegyűlt, és szorosan megölelték egymást. Charles megpuszilta halántékukat, mielőtt elengedték volna őket, hogy felrohanjanak az emeletre. Ők is felálltak, majd Charles a mellkasához vonta. Joanne karja könnyedén lendült a nyakára, és lassan csókolóztak. Charles elhúzódott, hogy lenézzen a pocakjára, és a mosolya automatikusan kiszélesedett. "Most felhívom Francescat". Jelentette be Joanne, érezve, hogy a szíve kissé gyorsabban ver. "Hogyne". Charles bólintott, megköszörülve a torkát, amikor ellépett tőle. "A nappaliban leszek". Mondta, hogy adjon neki teret. Joanne biccentett, és az asztalnak dőlt, kezébe vette a telefonját. Végig lapozta névjegyeit, majd tárcsázta barátnője számát, remélve, hogy felveszi. Joanne megkönnyebbült, ahogy Francesca válaszolt a hívásra.

"Szia Jo! Megvolt már az ultrahangod?" Kérdezte. "Szia Fran, igen meg". Joanne ismét felvillanyozott a gondolattól. "Kislány lesz, és jelenleg jól van". Mondta, utána vett egy mély levegőt. "Más miatt hívlak. Egyedül vagy most?". Kérdezte Joanne, kissé idegesnek érezve magát. "Igen, minden rendben van?". Mondta Francesca aggodalommal a hangjában. "Nagyon szükségem van arra, hogy egyedül legyél ehhez, Fran. Gabriel most nincs veled?". Kezdte el Joanne. "Nem, elment egy üzlet miatt. Egyedül vagyok. Kezdek idegeskedni, mi folyik itt?". Folytatta Francesca. "Az előző alkalommal, amikor FaceTime-oltunk, Charles kicsit beszélt veletek." Kezdte. "Mhm". Hümmögött Francesca válaszul. "Tudja, kicsoda Gabriel. És azonnal elmondta, milyen veszélyes lehet". Röviden elhallgatott. "Mit mondasz?". Kérdezte Francesca kissé remegő hangon. "Szerintem tartsd magad távol tőle, Fran. Abból, amit Charles mondott nekem, árthat neked. Nem csak neked, hanem nekem is. Tudod, hogy nem féltékenységből vagy önzőségből mondom. Nem akarom, hogy te is bajba kerülj". Magyarázta Joanne.

"Hiszek neked. Rossz barát lennék, ha nem hinnék neked". Sóhajtott fel Francesca. "Csak nehéz elképzelni. Olyan kedves volt velem". Folytatta. "De óvatos leszek, megígérem. Egy ideig távol leszek tőle, amikor meglátogatom a gyerekeimet Olaszországban". Mondta. "Még jobb lenne elhagyni, tudom, mit érzel iránta, Francesca, de istenem, annyira rettegek". Mondta Joanne mély levegőt véve. "Biztonságban leszel, Joanne. Ne félj. Van egy hűséges barátod és egy gyönyörű családod. Erre összpontosíts. Jól leszek, oké?". Kérdezte tőle Francesca. "Rendben". Harapta meg alsó ajkát. "Szeretlek". Mondta Joanne barátnőjének. "Szeretlek babe". Válaszolta Francesca. "Most bepakolok a táskáimban. Később beszélek veled!". A lányok nem sokkal később befejezték a beszélgetést, Joanne pedig a kulcscsontja mellett pihentette a telefonját. Nagyon remélte, hogy Francesca nem hazudott neki, és valóban vigyázni fog magára. "Joanne?". Joanne felnézett, amikor Celia bejött a konyhába. "Előkészítettük a rózsaszín mufinokat, ahogy kérted. A konyhában lesznek, amikor holnap viszed őket". Joanne bólintott a lány felé. "Köszönöm, Celia". Mosolygott.

"Jó éjszakát". A szobalány félénken elköszönt. Joanne bement az előszobába onnan pedig Charles irodájába. A nő az ajtónak támaszkodott, miközben a férfi az íróasztala mögött ült. "Felhívtad?" Charles felállt az üléséből, az inge felső gombjai ki voltak gombolva, még ebben a helyzetben is kavarogtak a hormonjai a testében. "Igen, úgy néz ki hitt nekem. Megígérte, hogy óvatos lesz, és néhány nap szabadságot vesz ki, hogy meglátogassa a gyerekeit Olaszországban". Magyarázta Joanne, becsukva mögöttük az ajtót. Charles lassan bólintott, kezével végigfutott hollófekete haján, a ma reggel használt gél hatása már régen elmúlt. "Említette Celia, hogy a muffinok készen vannak." Mondta Joanne, hogy témát váltson, és vigyora ismét megjelent. "Hogy megünnepeljük kislányunkat az osztállyal". Mellkasán keresztbe tett karokkal az asztalának dőlt. "Később el kellene küldenem Micket, hogy készítsen képeket egy könyvhöz. Így zavarba hozhatjuk a gyerekeinket, amikor öregek és őszek leszünk". Joanne felnevetett a szavain, és közelebb lépett hozzá. "Nem kellene". Rázta meg a fejét.

"Holnap sok minden szerepel a beosztásodban?" Hümmögött, miközben leszedett néhány pihét az ingéről, karjait leeresztette, hogy közelebb férjen hozzá. "Pár találkozó, ebéd a testvéremmel, később egy megállapodás a kikötőben". Összegezte. "Lehetnék elfoglaltabb". Mondta Charles. "Úgy hangzik, későn jössz haza". Kacagott fel halkan Joanne, mire a férfi lélegzetvisszafojtó nevetést hallatott. "Lassan ki kellene mennünk a jachttal. Az időjárás továbbra is pompás". Javasolta. "Ezen a hétvégén?". Kérdezte Joanne, Charles pedig bólintott. "Benne vagyok". Mosolygott rá Charles. "Azt hiszem, ma éjjel korán lefekszem." Mondta Joanne, és melegnek érezte magát az ölelésében. "Csak nyugodtan, addig befejezek néhány munkát, és később csatlakozom hozzád". Hümmögte Charles. Joanne bólogatott, majd előrehajolt, hogy megcsókolja. "Majd találkozunk". Charles elmosolyodott, és figyelte, ahogy a nő elindul az irodájából, magassarkúját fogva a kezében.

        "Megvan mindenünk? A muffinok, az ebédjeitek?". Kérdezte Joanne, amikor a fiúk már a folyosón várakoztak, már türelmetlenül mondanák el barátaiknak, hogy kishúguk lesz. "Igen, anya! Mehetünk már?". Kérdezte Liam, és már a kilincs felé nyúlt. Joanne pillantást váltott Mick-kel, aki látta a szemében, hogy szeretné, ha a nap további része zökkenőmentesebb lenne, mint a ma reggel. Tizenöt perccel ezelőtt csókolta meg Charlest, aki belemerült a munkába, és már a találkozó előtt dolgozott néhány aktán. "Rendben, menjünk". A fiúk elvették a hátizsákokat Pierre-től, Joanne pedig utánuk ment, amikor Mick kinyitotta az ajtót. A kezében tartotta a tányérnyi süteményt, és imádkozott, hogy ne ejtse le az autó felé vezető úton, majd később az kocsiból az iskolába. Liam és Jules hátul ültek be a helyükre, a biztonsági övük már be volt kötve. Joanne letette a tányért a szabad anyósülés elé, majd elindította a kocsit, hogy végre elhagyja a házat. Kicsit későn érnek oda, és remélte, hogy egyik gyerek sem áll egy zárt tanterem előtt.

Joanne áthajtott a nyitott kapun, elhagyta a villát, majd a főútra tért, és a központban lévő iskola felé tartott. Liam és Jules eközben kissé megnyugodtak, amit nagyra értékelt, amikor a körülötte lévő forgalomra koncentrált. Joanne beállt autójával a parkolóba, majd leállította a motort, megkönnyebbülten látva, hogy az osztálya egyik gyermekét sem hozták még el. Joanne kikapcsolta a biztonsági övet, aztán kinyitotta a csomagtartót, hogy ismét oda adja a táskákat a fiúknak. Körbe sétálta az autót, hogy óvatosan kivegye a muffiokat, ügyelve arra, hogy útközben ne sérüljenek meg. A konyhai személyzet amúgy is annyit csinált, hogy szinte az egész iskolát meg tudja etetni, mivel Joanne ideges volt, hogy elég legyen az osztályának. "Kicsit beteszem ezeket a konyhába, úgyhogy, kinyithatod az ajtót". Mondta, és átnyújtotta Liamnek az osztályterem kulcsait. Kollégái időközben gratuláltak a terhességéhez, és minimálist elbeszélgettek, amikor Joanne letette a süteményeket.

Megvilágosultnak érezte magát, amikor újra látta az összes gyerkőcöt, és mindannyian kíváncsian gyűltek össze az íróasztala körül, amikor mindenki megérkezett. "Oda adom a muffinokat, és az öntet színéből megtudhatjátok, hogy fiú vagy lány, rendben?". Mondta a lelkes gyerekeknek, majd elmosolyodott magában, amikor ismét rövid utat tett meg a konyháig. Néhány munkatársa tortát is vett, ahogy elmondta nekik. A szíve valahogy gyorsan dobogott a mellkasában, és tenyerei kissé izzadtak voltak a tányér körül. Valamiért borzasztóan csend volt a folyosókon és az osztálytermekben. Joanne majdnem felsikoltott, amikor telefonja csipogott, ami felhívta a figyelmét. Sikerült elővennie telefonját a farmeréből, és elolvasta a Francesca által küldött üzeneteket:

Fran: Mindenben igazad volt Joanne

Fran: Tervez valamit, úgyhogy MENJ KI

Fran: Maradj Charlesnál, kérlek, kérlek, mondd meg, hogy biztonságban vagy, vagy ha kijöttél az iskolából

Joanne remegett, amikor kinyitotta a tanterem ajtaját, és a gyerekek tágra nyílt szemekkel néztek fel rá. "Anya?". Liam nagy szeme könnyekkel telt meg. A muffinos tányér a padlóra zuhant, miközben a hátán megérezte a fegyver fémcsövét. "Be kellene menned, Joanne". A férfi hangja rideg volt, és a lélegzete elakadt a torkában. Fegyvereket hallott a háta mögött, és sejtette, hogy a férfi nincs egyedül.

Azt kívánta, bárcsak hagyta volna Charlesnak elküldeni Micket, hogy készítse el azokat az istenverte képeket.

Credit to curvaparabolica