"Ms. Hinds! Ma apu vesz fel". Mondta Jules élénken, miközben íróasztala előtt állt. "Ó, tényleg? Milyen kedves!" Joanne mosolyogva válaszolt előrehajolt, hogy beletúrjon a hajába. A kisfiú kuncogott. Joanne mosolya az arcán maradt miközben arra gondolt mennyire izgatott Jules, hogy az apja eljön érte, hogy felvegye, míg a többi gyerek úgy véli ez normális dolog. Azonban megmelegedett a szíve, hogy úgy tűnik Mr. Leclerc több időt szentel a fiára. "Jössz?". Mondta Liam az ajtóból arra várva, hogy barátja kijöjjön. "Anyu, velünk tartasz?" Ezután megkérdezte Joannet. "Néhány perc múlva ott leszek, Liam. Húzd fel a kabátod cipzárját, még mindig nincs nyár." Szólalt meg kissé szigorúan Joanne, aztán elmosolyodott, mikor a fiúk segítettek egymásnak felhúzni a cipzárakat. A szünet alatt ismét kint játszottak, már csak két óra volt hátra az iskolából.

Teás bögréjét körbe ölelte ujjaival, kabátja vállán pihent, amikor kiment. A gyerekek egymással játszottak, rajzoltak az iskola udvarán, fociztak, vagy bújócskáztak. Joanne a ragyogó napsütéstől pislognia kellett, valóban egy újabb szép nap volt Monte Carloban. Közben arra gondolt, hogy mit csináljon a gyerekekkel a nap végéig. Egyszerű matematikát gyakoroltak Mr. Bean vicces videóinak segítségével, ami a gyermekeknek nagyon tetszett. Úgy gondolta, hogy egy kicsit gyakorolhatnák az olvasást, majd felolvassa nekik a heti könyv következő fejezetét. Az ifjoncok minden héten kiválasztanak egy öt fejezetből álló könyvet, mindegyik fejezet körülbelül 30 oldalas, és a nap végén elolvasta nekik. Mindannyian körben ültek a párnákon és érezte, hogy a gyerekek nagyon szeretik.

Joanne egy pillanatra körülnézett a játszótéren, ellenőrizve a srácokat és figyelte, ahogy Liam és Jules a homokban ülnek, botokkal rajzolnak dolgokat és úgy tűnt próbálják kitalálni mit ír a másik. A lány elmosolyodott a látványra szeretve, hogy fia barátra lelt csak azt kívánta, hogy a barátja egy kicsit szabadon járhasson iskola után. Joanne biztos volt benne, hogy Liam iskola után még szeretne Julesal játszani. Gondolatai az előző esti órákra vándoroltak, amikor Charles csatlakozott hozzájuk a pizzavacsorához. Érdekes ember volt, és annyira veszélyesen jóképű. Alsó ajkába harapott, amikor az átható kék szemére gondolt, amik arcára néznek és néhány másodpercig sehova se vándorolnak. Érezte, hogy az est kezdetén nehéz volt neki alkalmazkodni a környezethez, mégis kedves volt vele.

"Ms. Hinds? Bújócskázik velünk?" A gondolatai félbeszakadtak, amikor a kislány előtte állt barátai háta mögött kuncogva várták, hogy csatlakozzon. "Nos, gyorsan! Győződjünk meg róla, hogy tíz percen belül megtalállak titeket." Joanne elmosolyodott és kezét a szemére tette, miközben elszámolt tizenötig hagyva, hogy a gyermekek elbújjanak.

      "Ez elmondhatatlanul szükségtelen, Charles". Pierre felsóhajtott, miközben karját az autó lehajtott ablakaira tette. Az iskola előtt állt, szemét eltakarta egy napszemüveg. Charles megbízta őt az udvar és Jules megfigyelésével. "Azt a megbízást adtam neked, hogy őrködj, Pierre ne nyafogj". Morgott Charles Pierre erre megsértődött. "A gyerekekkel van". Mondta Pierre. "Joanne ott játszik a csemetékkel és figyeli őket". Tájékoztatta főnökét. "Nos, külön tartsd őt szemmel". Mondta Charles határozottan. "Nézd, mindig a gyermeked biztonsága a legfontosabb, de mi lenne, ha időben befejeznéd a munkád és ténylegesen egyszer megjelennél az iskolában? Nem akarok ilyen haszontalan feladatokat, gyerünk. Emellett Joannehez is jössz". Válaszolta Pierre tudta, hogy igaza van, amikor Charles válaszul megjegyzést tett.

"Most bemegy a gyerekekkel, így kettő körül felveheted. Sok szerencsét!" Pierre bontotta a vonalat és újra felhúzta az ablakot, elindítva az autót aztán elhajtott. Charles idegesen összeszorította állát visszavette tollát a kezébe. Néhány iratot átnézett, amelyek az egyik ajánlatot tartalmazták. Egyszerű volt, egy jacht és drogok valamelyik franciaországi kis gengszter számára. Charles majdnem nevetett a felhívástól, amelyet a fickótól kapott, de hajlandó volt sokat fizetni, és Charles minden bizonnyal be tudott szerezni néhány jó pénzt. Holnap fog találkozni a pasassal, ahol mindent elbonyolítanak. Charles befejezte munkáját, majd elhagyta az irodáját, hogy ebédeljen, amelyet már a konyhában elkészítettek. Köszöntötte a szobalányokat, akik takarítják az asztalt válaszul elpirultak, sietve kimentek a helyiségből, hogy engedjék egyedül enni.

Kinyitotta a mai újságokat, amik az asztalon hevertek, miközben kanalát a levesbe mártotta. Elállt a lélegzete, amikor meglátta, hogy eltelt az idő. Ha nem siet ismét későn fog elindulni pedig megígérte Julesnak ott lesz, hogy felvegye. Charles elvette autója kulcsait beült majd az őröknek kiabált, hogy nyissák ki a kaput, kihajtott és az iskola felé vette az irányt. Mivel Monaco nem volt akkora nagy nem kellett sokáig vezetnie de a csütörtök délutáni forgalom azonban zsúfolt volt és feltartották. Eközben az iskola harangja megszólalt és jelezte az iskola végét. Joanne kinyitotta az ajtót a gyerekeknek és gondoskodott arról, hogy mindenkinek meg legyen a kis hátitáskája. "Megnézi apukámat, Ms. Hinds?" Nézett fel rá Jules. "Biztos vagyok benne, hogy apád már kint vár rád Jules". Mosolyodott el Joanne. "Átadod neki az üdvözletemet?" Jules bólintott majd búcsút intett.

"Anya? Hazafelé megyünk fagyizni?" Kérdezte Liam, és válaszul hümmögött. "Mehetünk". Mondta egyetértően átment az osztálytermen, hogy rendezze a székeket és felvegye a párnákat a padlóról. Nem tartott sokáig, amíg a kisfiú visszatért az osztályba és csakúgy, mint máskor, a szemei nagyok és könnyesek. "Oh, édesem". Joanne elindult Juleshoz, Liam közvetlenül mögötte volt. "Nem találod az édesapádat?" Kérdezte, a fiú megrázta a fejét, kis kezével dörzsölte a szemét. "Gyere, nézzük meg együtt". Mondta Joanne felemelte csípőjére, bár talán kicsit túl idős volt ehhez, de még mindig belékapaszkodott. Kezét Liam felé nyújtotta, aki megfogta amint kimentek. Amikor kijöttek egy Ferrari parkolt az iskolaudvar mellett, Charles kiszállt a kocsijából. "Látod, nem felejtett el téged". Joanne elmosolyodott, amikor meglátta, hogy odajön hozzájuk.

Charles Joanne karjában lévő fiára nézett és hihetetlenül bűnösnek érezte magát, amikor látta könnyes szemeit. Joanne óvatosan letette a földre majd Jules rohant az apjához. "Szia". Joanne felnézett a maffiózóra érezte, hogy felgyorsul a pulzusa, amikor átható tekintettel nézett rá. "Szia, Joanne". Válaszolta Charles. "Kérhetek tőled egy szívességet?" Kérdezte, és a nő pislogott a szavaira. Bólintott. "Holnap néhány dolgom lesz a kikötőben. Lehetne, hogy Jules iskola után nálatok maradjon?" A gyerekek izgatottan felkiáltottak erre Charles kuncogni kezdett a nő mosolya megnőtt. "Nem hiszem, hogy tudnék nemet mondani". Kuncogta Joanne. "De tényleg, nem akadály". Kedvesen elmosolyodott, miközben Charles nagy kezét Jules kis tenyerére tette. "Köszönöm, ez remek. Hagyom, hogy a segédem elküldje a segélyhívó számomat, ha szükség van rá". Tette hozzá Charles.

"Anya, nem jöhetnek velünk fagyizni?" Liam félbeszakította Joanne nevetett. "Mr. Leclerc elfoglalt drágám, én nem hisz..." Charles a szavaira megrázta a fejét. "Szeretnél te is fagyit, Jules?" Kérdezte a fiát, aki hevesen bólogatott. "Tudok tartani egy rövidke szünetet". Mondta a férfi. Joanne szeme lecsúszott tökéletes öltönyére az arca enyhén rózsaszín lett. "Nos, ez eldőlt". A lány elmosolyodott Charles kis mosollyal viszonozta. "Gyere, menjünk az autóhoz". Charles javasolta, és a fiúk már futottak is az autóhoz. "El kell mennem a cuccaimért és be kell zárnom, oké? Egy pillanat és csatlakozom." Mondta Joanne és megfordult, hogy visszamenjen az osztályterembe. Gyorsan sétált végig a folyosón érezte, hogy a gyomra párszor bukfencelt az út közben. A férfi tett valamit vele és nem tudta kitalálni mit vagy miért.

"Jules sokat mesélt az osztályteremről". Majdnem felsikoltott, amikor hirtelen meghallotta hangját a háta mögött, miközben az asztaláról elvette a holmiját. "Tényleg?" Mosolygott. "Örömmel tanul". Joanne néhány sötét tincsét füle mögé tette. Charles figyelte a nőt, miközben bezárta az ablakokat, és vállához vette válltáskáját. Kezében volt a kulcsa aztán mindketten kijöttek, hogy bezárják az osztályterem ajtót. "El tudom képzelni, hogy szeret az osztályodban lenni, Joanne". Mondta, miközben alsó ajkába harapott. "Köszönöm". Mondta halkan. Átmentek az iskola udvarán és a fiúkhoz, akik már a kocsiban voltak. Charles keze a hátán volt, mielőtt kinyitotta az ajtót. A nő beült az autó bőrülésébe becsatolta biztonsági övét, miközben a férfi kormány mögé ült. Kabátja oldala kissé felcsúszott, amikor leült a nő pedig észrevette a fegyvert nadrágja oldalán.

Nem kezdett félni, vagy ilyesmi, Charles valami erős érzést sugárzott, amitől biztonságban érezte magát biztos volt benne, hogy semmi sem történik vele és a gyerekekkel, amikor velük van. Charles a part mentén haladt, és találtak egy ingyenes parkolóhelyet Monaco egyik legjobb olasz fagylaltozója közelében. Segített a gyerekeknek, hogy biztonságosan kiszálljanak az autóból Joanne kikerülte az autót, hogy várjon, mikor juthatnak át az úton. Nézte Charlest, aki visszatartotta mindkét fiút, mielőtt a másik oldalra sprinteltek volna, hogy belépjenek a fagylaltoshoz. "Izgatottak". Joanne felnevetett ez által röviden elvonta a figyelmét, ahogy a nő ajkai felfelé görbültek szeme csillogott. "Az biztos". Charles kis mosollyal válaszolt aztán belépett. "Milyen fajtákat fogtok választani gyerekek, hmm?" Kérdezte Joanne, kezét mindkét fiú arcára tette.

"Azt hiszem, csokisat". Motyogta Liam arca majdnem az üveghez ragadt, hogy megnézze a pult összes fagylaltját. "Epreset!". Válaszolta Jules. Az egyik lány, aki a szalonban dolgozott odajött hozzájuk és elsősorban Charlesra összpontosított annak ellenére, hogy egyértelműen hagyta, hogy a gyerekek és Joanne válasszon először. "Sziasztok, miben segíthetek?". Kérdezte a pultra támaszkodva, és kacér módon nézett a férfira. Joanne azonnal kényelmetlenül érezte magát. Valószínűleg hozzászokott a nők összes hízelgő megjelenéséhez, és szinte biztos volt benne csak flörtöl, hogy nyerjen egy kis időt. "Még nem tudom. Joanne, mi a helyzet veled?" Kérdezte Charles, miközben arca lángolt, ahogy kezét a hátára tette, mikor csatlakozott hozzá másik kezével pedig Jules fejét simogatta. Joanne elvesztette annak a nyelvnek az értelmét, amelyet beszélt volna, miközben látta a lány arcát amint a párra nézett. Ajkait összenyomta Joanne valamiféle elégedettséget érzett, ám a felsőjén lévő szinte égő kéz miatt nem tudott semmit mondani.

"Anyu, kérhetek csokisat?" Liam éppen időben félbeszakította a csendet, mielőtt kellemetlenné vált volna, bólintott. "Természetesen, kedvesem. Tehát egy csokoládés". "Szamócásat akarok". Ismételte meg Jules, és a lány nekilátott a munkának, hogy ne kelljen többé rájuk néznie. "Egy banánosat szeretnék". Mondta Joanne, és röviden a lányra nézett. "És egy epreset nekem is". A lány nem szólt semmit csak végezte a feladatát. "Ennyi az összeg". Mondta a hölgy néhány perc múlva a képernyő megérintése után. "Fizetek". Mondta Joanne, miközben vette elő pénztárcáját, de Charles már elővette kártyáját és odaadta. "Legutóbb vacsorát készítettél, ez a legkevesebb, amit tehetek." Joanne megesküdött, hogy össze fog esni, sőt látta a lány úgy néz rájuk, mint egy: legutóbb? Járnak?! "Tessék". Charles odaadta Liamnek és Julesnak a fagyikat Joanne elvette az övét a pultról. A gyerekek egy négyasztalos asztalt szereztek a teraszon.

Néhány percig csendben ültek, csak élvezték a fagylaltjukat. "Milyen a fagyitok, Liam? Jules?" Kérdezte Joanne, kinyújtva kezét, hogy zsebkendővel megtisztítsa Liam száját, miközben a csokoládé majdnem lecsöpögött ruhájára. "Jóóó". Jules válaszolt, és Liam emellett erőteljesen bólintott. "És a tiéd?". Joanne lágy nevetéssel felnézett Charlesra. "Ízletes". A férfi elmosolyodott, és úgy tűnt kissé megnyugodott körülötte. Charles szemei ​​rajta pihentek, miközben fia haját igazította, majd hagyta, hogy Jules megkóstolja az ő fagylaltját is. Kissé elbűvölte a látvány, ahogy haja az enyhe szellőtől vállán hullámzott és barna szeme a fényes napfénytől aranyszínűvé vált. Magában dühöngött, de tudta, hogy ez a nő már jobb anyja lenne fia számára, mint bárki más.

Credit to curvaparabolica