"Siess, apa. Elkésünk". Jules keresztbe tette kezét mellkasán közben nézte, hogy az apja berohan a hálószobájába, hogy ki válassza a megfelelő nyakkendőt. "Jövök már, oké?" Válaszolta Charles, sietve tette nyakkendőjét nyaka köré, hogy szépen beállítsa úgy, hogy fia általános iskolájában reprezentatívnak tűnjön. Charles megígérte, hogy ma reggel elviszi az iskolába, de tegnap késő estig fent volt és elaludt az ébresztőn Jules a karját rángatta, hogy kimásszon az ágyból. Charles beletúrt hajába, úgy tűnt elég ideje van arra, hogy elvigye a fiút a suliba. "Menjünk, megvan az ebéded?" Kérdezte Charles Jules a szemét forgatta. "Természetesen, Ms. Pelletier előkészítette". Charles válaszul hümmögött, amikor eszébe jutott a szobalány a konyhai személyzetből. "Most már elég ebből a hangnemből, rendben? Sajnálom, hogy késtem amúgy is már bocsánatot kértem." Mondta Charles nyugodtan, de szigorúan.

Jules lassan bólintott arca enyhe rózsaszín pírt öntött, miközben lementek a földszintre. Pierre egy csokor virággal várt rájuk. "Köszönöm, Pierre". Mondta Charles, és elvette tőle a csokrot. "Ezek Ms. Hindsnek lesznek. Oda tudod neki adni?" Kérdezte Julestól. "Nem neked kellene oda adnod?" Javasolta Pierre vigyorogva felvonta szemöldökét. "Én is így gondolom, apa". Kuncogott Jules Charles ránézett mindkettőjükre, majd az órájára és a kezébe fogta a virágokat. "Rendben". Morogta és kiment az ajtón, másik kezében pedig a kocsija kulcsai voltak. Jules beugrott az anyósülésre, szorította a virágszálakat, miközben Charles az iskolába vitte. Éppen időben voltak az óra épphogy elkezdődött. Joanne nyitva hagyta az ajtót azoknak a gyerekeknek, akik egy kicsit később érkeznek és észrevette, hogy Jules volt az egyikük. Liam türelmesen várta, hogy barátja megérkezzen, foglalta mellette a helyét.

"Ms. Hinds!" Jules integetett, ahogy jött a folyosón. Joanne elmosolyodott. "Jó reggelt, készen állsz az órára?" Kérdezte beletúrva a hajába egy nagy vigyorral ment el mellette. "Igen!". Kiáltott fel, ahogy Liam felé sétált. Joanne az ajtó felé nézett, felismerte Charlest egy meglehetősen nagy virágcsokorral a kezében. "Szia". Mondta kis mosollyal. "Ezeket neked hoztam. Hogy egy kis tavaszt varázsoljon az asztalodra". Tette hozzá gyorsan. A nő mosolya nagyobb lett. "Gyönyörűek". Joanne elvette tőle a virágokat, és kicsit megnézte különböző színeket és formákat. "Nagyon szépen köszönöm". Mondta, és visszanézett rá. "Szívesen". Mondta Charles azt kívánta, bárcsak készített volna képet, mikor a nő ránézett és a csokor a kezében volt. Úgy tűnt ettől még jobban felvidul, mintha a virágok színei automatikusan vonzanák őt. "Sajnálom, hogy késtem". Mondta utána Charles. "Épp időben érkeztetek". Nevetett fel halkan Joanne.

"Én csak ehm..." Charles úgy érezte, hogy szíve gyorsabban ver a mondatól, amelyet fejében akart megformálni. "Egész héten nem léptem kapcsolatba veled, ezért akartam jönni, csak elaludtam." Charles magában forgatta a szemét, Joanne szinte nem akarta elhinni, hogy ő, a gengszter idegesen nevetett volna fel. "Jól van, ne aggódj miatta. Egyébként is találkozunk holnap." Mondta, szeme elidőzött jóképű vonásain. "Igaz". Bólintott Charles és kezét nadrágjának zsebébe tette. "A sofőröm hétkor felvesz titeket, jó lesz?" Kérdezte, és a nő bólintott. "Természetesen, gondoskodunk róla, hogy addigra készen legyünk. Liam csak erről beszél, mióta benne van a napirendben." Kacarászott Joanne, Charles pedig lélegzet vissza fojtvá nevetett fel. "Remélem, jól fog akkor szórakozni". Mondta. "Most be kell mennem az órára". Mondta Joanne kiegyenesedve. "Akkor nem tartalak tovább fel". Mondta Charles, újból elmosolyodott.

"Viszlát holnap". Joanne bólintott, és figyelte, ahogy elmegy. Becsukta az ajtót és az asztalára tette a csokrot. "Nézzétek meg ezeket a gyönyörű virágokat!" Mondta, hogy felhívja a gyerekek figyelmét. "Biztos vagyok benne, hogy valaki el akar menni a szekrényhez, hogy válasszon egy szép vázát". Joanne elmosolyodott, amikor kezek emelkedtek fel a levegőbe. "Rendben, Amelie, választhatsz egyet". Joanne kinyitotta a gardróbot a szoba sarkában és a lány felkelt székéből. "A rózsaszínt választom". Félénken elmosolyodott, Joanne elvette a rózsaszín vázát a felső polcról. Joanne vizet töltött bele, majd a csokorról levette a csomagoló papírt, hogy a vízbe tegye. "Rendben. Most nyissátok ki a fiókjaitokat, és csináljátok meg az írás gyakorlatokat". Mondta Joanne, leülve íróasztala mögé még mindig mosoly terül az arcára, mikor a virágokra pillant, amit Charles adott.

        "Anya, nem szeretem a hajamat így". Kiáltott fel Liam, miközben Joanne bement a hálószobájába. A tükör előtt megállt, és betette a fülbevalóit. Joanne és Liam készülnek Charles partijára. Nem tudta, mit vegyen fel, de mivel a férfi azt mondta, hogy egy divatos étteremben lesz, úgy gondolta, neki is ki kell öltöznie. Joanne egy kék v-nyakú ruhát választott, rajta csillogó díszekkel. Imádta, ahogy rápasszol és a comb részinél is kényelmes volt. Joanne halkan kuncogott, amikor fiára nézett, haja fejére simult a zuhany után. A nő szép farmerbe és egy ingbe öltöztette, amelyet a fiú maga választott ki. "Ülj le, kicsim. Megcsinálom". Biztosította és elment a fürdőszobába, hogy szerezzen valamilyen gélt. Liam az ágy szélén ült, a nő térdére ült háta mögött. Tett egy kis gélt a kezére és beállította olyan sötét haját, mint amilyen az övé is.

"Jobban áll?" Kérdezte Joanne, és a fiú bólintott. "Köszi, anyu". Mondta és a nő lehajolt, hogy puszit nyomjon arcára az orrát ráncolta, mégis elmosolyodott. "Azt hiszem, a sofőr hamarosan itt lesz". Közölte Joanne, mikor a telefonjára pillantott és a lábára húzta magassarkúját. Liam lement a földszintre követte, amint talált egy kis táskát, amibe beleteheti az alapvető dolgait. Nem tartott sokáig, amíg egy autó fel nem állt a tornácra és odamentek. Joanne bezárta a bejárati ajtót és látta, hogy Pierre nyitja ki a kocsi ajtaját. "Pierre". Mosolygott. "Azt hittem, a sofőrjét küldi el". Mondta Joanne. "Azt akarta, hogy egy ismerős vegyen fel titeket". Pierre vállat vont. "Gyönyörűen nézel ki, Joanne". Mosolya enyhe volt és megpuszilta az arcát, mielőtt beült az autóba. "Wow". Mondta, amikor beszállt a kormány mögé.

Pierre a tükrön keresztül nézett Liamre. "Ki az a jóképű fickó a hátsó ülésen?" Ugratta és Liam kacarászott. "Egy újabb zűrös hét?" Kérdezte Joanne óvatosan. Nem szeretné, hogy úgy tűnjön, mintha azt akarná, hogy Charles tartsa vele a kapcsolatot. Szerette volna, hogy megtegye, de nem akart beleszólni az életébe. Tudta, hogy mindig elfoglalt, amiért a jelek összekuszálódtak bár nyitottabb, amikor együtt töltenek egy kis időt. "Pontosan". Pierre felsóhajtott. "Korai kezdés, és késői vége". Hozzátette. "Többnyire úton volt, találkozott partnerekkel és tervezte a ma estét. Ezért nem láttad azt az embert, akit reméltél, hogy megjelenik az osztályterembe". Joanne kissé elpirult, amit mondott. "Ne aggódj, Joanne. Nem fog elfeledkezni rólad". Kuncogott Pierre, és Joanne mosolyogva összeszorította ajkait, miközben elfordította fejét. Úgy tűnt, legalább egy partnere bűncselekményben volt, és ahogy gondolta szó szerint egy partnere volt gaztettben.

Pierre a találkozó közelében parkolta le az autót becsukták az ajtókat, amikor mindenki kiszállt. Joanne Liam vállára tette a kezét halkan indítva Pierre felé, hogy kövesse. Az éttermet teljesen kibérelték a partira és az emberek elterjedtek az étterem belső részében és a teraszon. Charles egy asztalnál állt a teraszon pohár pezsgővel a kezében, miközben társával a mellette lévő Mr. Vettel-el beszélt, nyugodt részlegen voltak. Másik kezét nadrágja zsebébe dugta. Pierre kijött az étteremből, és kezet nyújtott Joannenak, hogy felsegítse a lépcsőn a teraszra. Charles szemével rápillantott és figyelte, amint Pierre-re mosolyog. Haja kissé előre hullt, de visszateszi őket, amint álló helyzetbe került. Nem tartott sokáig, míg Jules kiszúrta őket, Charles figyelte, ahogy a gyerekek visszamennek az étterembe játszani.

Rövid lélegzetet vett, amikor a nő felé fordult. Teljesen lenyűgözőnek látszott a kék ruhában, mely annyira gyönyörűen ölelte át testét, és a magassarkú által lábai drámaian hosszúak. "Szia". Mosolygott rá Joanne. "Joanne". Mondta halkan Charles. "Lélegzetelállítóan nézel ki". Mondta, a lány újra elpirult a komoly szemében. "Köszönöm". Mondta halkan és ajkába ásta fogait, mikor megnézte, ahogy a sötétkék öltöny annyira elképesztően állt rajta. Az alatta lévő ing szűk volt széles mellkasán, a blézer ujja szorongatta karját és gyorsan elfordult tőle, mielőtt arca paradicsommá válna. "Joanne, ők azok az emberek, akikkel dolgozom". Ismét felszólalt kezét kivette nadrágja zsebéből, és óvatosan rátette a nő hátára. Az érintéstől rápillantott és egy pillanatig a lányra nézett. Visszanézett a férfiakra, akik meglepetten bámultak.

"Joanne vagyok, a helyi általános iskolában tanítok". Joanne halkan felnevetett: munkája messze nem volt kiemelkedő az övékhez képest. Mindannyiójukkal kezet rázott, egy jóképű olasz barátságos de németnek is tűnt, volt egy másik is, ki nagyon hasonlított Charlesra. "A testvére vagyok". Arthur Leclerc elvigyorodott, amikor észrevette a zavart az arcán. "Az öcsém". Javította ki Charles, ezen felkuncogott. "Szeretnél inni valamit? Gyere, hadd mutassam meg az éttermet". Mondta Charles, bólintott és visszament vele. Röviden körbe vezette közben egy pohár pezsgőt is kapott. Megnézték a gyerekeket, akik bújócskát játszottak a vendégek többi gyermekével együtt. Vissza akartak menni kintre, amikor Joannet óvatosan közelebb húzta karjához. "Nem azért vagyok itt, hogy csak a karodnál tűnjek szépnek". Mondta halkan, és a férfi pislogott közvetlen szavaira.

"Úgy értem, ahogy közelebb húztál, én-...". Joanne megállt és egy pillanatra lehunyta a szemét. Charles egy kicsit távolabb húzta őt az emberektől. "Te?". Kérdezte, amikor a nőre nézett. "Érzek a valamit, Charles. Kérlek, ne tedd tönkre". Majdnem suttogott. "És ugyanakkor annyira rosszul érzem magam. Úgy értem, elkeseredett vagy Jules anyja miatt és nem akarom, hogy azt gondold, csak úgy belépek, és azonnal átveszem a helyét, mint egyedülálló anya és-... ". "Joanne...". Charles megérintette az arcát. "Azt hiszem, mondtam már korábban is, ne gondolkozz túl sokat". Mondta, és a szemébe nézett a pillanat miatt kezdhetett sírni. A szíve egy pillanatra megállt, amikor forró leheletét érezte az arcán. Megesküdött, hogy izzadni kezdett, mikor a másik kezét dereka felé mozdítja és a mellkasához húzta. Charles homlokát az övére tette alkalmazkodva az érzésekhez, hogy annyira közel van és a lélegzése kissé megremegett.

Oh, érezte, hogy ajkai közelednek, és szeme automatikusan lecsukódik. Charles ujjai keményebben fúródnak ruhájába, amikor az ajkak találkoznak közben a férfi szemöldökét ráncolta. Úgy érződik, az évekből fakadó érzelmek végül kicsordulnak. A férfi kezét a nő nyakára teszi hüvelykujjával megnyugtató köröket dörzsöl arcára. Joanne érezte hevesen dobogó szívét inge alatt közben továbbra is az ajkát csókolta, majd lassan abbahagyta. "Remélem, ez elég válasz az érzelmeire, Joanne". Mondta halkan Charles, arca kissé kipirult. Joanne lélegzetelállítóan nevetett keze felnyúlt, hogy simogassa az arcát közben mélykék szemébe nézett. "Apukám csak megcsókolta az anyukádat!" Oh ne. Joanne hátralépett Charlestól és kezeik visszahúzódtak saját oldalukra. "Nos, végre valahára". Gyerekeik előttük álltak nézve az éppen látott szépséges pillanat egy részéből, és most kínos szüleikre néztek.

"Szeretem az anyukádat, nincs ellene kifogásod, Liam?" Charles úgy döntött megszólal és enyhíti a helyzetet. "Tudom, Jules elmondta." Kuncogta Liam, és Charles visszanézett fiára. "Azt hittem, soha nem osztod meg a titkomat?" Kérdezte, Joanne visszafogta nevetését. "Ezért még megfizetsz". Mondta Charles és felemelte a fiát. Hangosan felkacagott, amikor apja csiklandozta a hasát. Charles óvatosan leengedte Julest a padlóra és ismét elrohantak. "Az volt". Mondta, és a nő most nevetett. A férfi rámosolygott és megigazította magát. "Kimehetünk újra?" Kérdezte és a nő bólintott elvitt egy pohár pezsgőt, amelyet az egyik pincér hozott. Ez az éjszaka nem is lehetne jobb.

Credit to curvaparabolica