"Jó reggelt, Joanne". Az osztályterem kulcsaival babrált majdnem elejtette őket ijedtében, amikor egy hangot hallott meg a háta mögött. Megfordult, hogy szembe nézzen Charles fölé magaslott alakjával, kezével, Jules jóval kisebb kezét fogta. A gyerek fényes mosollyal integetett neki. "Jó reggelt kívánok". Mondta ziháló nevetéssel. "Korán jöttetek". Említette, az óra csak tíz perc múlva kezdődik és a legtöbb gyermek nem érkezik ilyen korán. "Tudom". Mondta egyszerűen Charles. "Így be tudtam hozni egymagam". Magyarázta, a nő végül bólintott kinyitotta az ajtót és beléptek. Liam és Jules azonnal odamentek az asztalukhoz hogy egymás mellé húzzák őket az osztályteremben. "Be nem állt a szája arról, hogy milyen jó volt a fagyi, és mennyire izgatott, hogy ma megint nálatok maradhat". Charles kuncogott átfutott kezével a haján, amelyet kis zselével bekent.

A napos időjáráshoz öltözködött napszemüveg a zsebében, fehér ing takarta széles mellkasát, sötétkék nadrággal, melyet bőrövvel rögzített. Joanne biztos volt benne, hogy ez az ember a nap bármelyik időpontjában bámulatosan néz ki. "Örülök, hogy jól szórakozik Liamel". Elmosolyodott, majd táskáját az asztalára tette. "Segíthetek még valamiben?" Finoman megkérdezte, miközben a férfi még mindig az íróasztala mellett állt sötét szemöldökét kissé összehúzta homlokán, amikor néhány másodpercre ránézett. "A segélyhívó telefonszámom". Mondta, állát meglazítva. "Azt hittem, hogy a segéded fogja átadni." Charles ajka kissé felfelé görbült és még mindig ott állt, mint egy márványszobor. Nem akarta, hogy úgy tűnjön, mintha kétségbeesetten látni akarta volna, bár ez tényleg így volt. "Más feladatot adtam neki" Charles tájékoztatta majd a nő bólintott.

"Szóval itt van". Átadta neki az egyik névjegykártyáját, bár még soha nem látta Monte Carloban. Nagyot nyelt aztán elvette tőle. "Liamnek vettem egy Play Station játékot, Jules segített kiválasztani." Váltott témát Charles, és kezét nadrágja zsebébe tette. Beszélgetésüket rövid időre félbe kellett szakítaniuk, amikor más gyerekek jöttek be az osztályba köszöntek Joannenak, aztán a helyükre mentek. "Nem kellett volna". Mondta Joanne, és néhány onyx hajszálat füle mögé simított. "Azt akartam, hogy nálatok maradjon és játsszon Liamel, úgy gondoltam közben mi is tudunk csinálni valamit". Vont vállat Charles. "Jules táskájában van, biztos vagyok benne, hogy ma délután jól fognak szórakozni." Komoly arckifejezése kissé újra előjött, amikor Joanne azzal a gyönyörű mosollyal mosolygott rá. "Én is". Válaszolta Joanne. "Sok szerencsét a mai naphoz". Mondta a férfinek, aki bólintott és megfordult.

"Fel fogom venni". Mondta Charles, majd intett Julesnak. "Ó, és Joanne?" Egy pillanatra az ajtónak dőlt. "Ne főzz vacsorát ma este". Mondta kissé barátságos mosollyal, mielőtt kiment. Joanne arca ismét felhevült és érezte izzadt tenyereit. Ne főzzön vacsorát, rendben. Mert a legutóbbi valószínűleg szörnyű volt, igaz? Mélyen felsóhajtott, és egy pillanatra az ajkába harapott. Még csak reggel fél nyolc volt, de ettől a férfitől az agya néhányszor bukfencelt a koponyájában. "Ms. Hinds? Megnézzük ma újra a filmet?" Kérdezte az egyik lány majd felemelte a fejét, és felvonta a szemöldökét. Igaz, a tanítás volt a munkája. "Azt hiszem igen". Válaszul elmosolyodott és felállt, hogy becsukta az ajtót, amikor összes diákját megszámolta.

        "Megvan a pénz?" Charles álla kissé megfeszült, amikor meglátta, hogy a férfi a mólón áll, ahol a jachtnak is kellett lennie a monacói kikötőben. "Megvan a jacht?" Az ügyfél utánozta hozzáállását és elszívta cigarettáját, mielőtt ledobná a földre és rálépne, hogy kialudjon. "Azt hiszem, eldönthetem, hogy milyen sorrendben folytatjuk ezt az üzletet". Mondta Charles és megkeményedett a szeme, amikor a férfi szkeptikusan nézett rá, mielőtt bólintott. Az egyik testőr felé dobta a táskáját. Charles nem volt biztos benne, hogy miért viselkedett ez az ember úgy, mintha nagy játékos lenne. Mielőtt megkapta volna ezt a bizniszt megvizsgálta a hátterét, ami gyakorlatilag semmi se volt. Majdnem nevetett a srác megjelenésétől. Pierre Charles oldaláról elindult, hogy elvegye a táskát először körbe tapogatta, mielőtt visszahozta volna a térfelükre majd kinyitotta. Megmutatta Charlesnak, aki jóváhagyva bólintott. "Rendben". A telefonját a füléhez emelte csak egy kis időbe telt, mire a jacht látótávolságba nem került, és lassan megállt a mólón.

"Először látni akarom az árukat". Az ügyfél elmosolyodott, Charles felhorkant. "A hajón van. Az a kokainmennyiség, amennyit kértél". Válaszolta, és a férfi először küldött egy őrt, hogy ellenőrizze tényleg így van-e. "Nem akarja megtartani ezt a szépséget?" A férfi újabb cigarettát gyújtott meg. "Egyébként sem fogom eladni, nemde?" Charles felvonta a szemöldökét. "A csinos hölgyedért". Charles érzékelte, hogy emberei és Pierre mellé álltak fegyvereikkel, ha esetleg szükség lenne rájuk. "Melyikért?". Charles elvigyorodott úgy viselkedett, mintha nem tudná, mert sok női csodálója volt már. Az ügyfél kuncogott. "Kedvellek". Rekedt nevetést adott ki, ám Charles agya keményen dolgozott abban az esetben, ha Joannera gondolt. Az testőr visszatért a jachtról és bólintott jelezve, hogy a drogok ott vannak. "Nem te vagy az egyetlen, aki kutatást végez, Leclerc". Charles szemét összeszűkítette, amikor a férfira nézett.

A fegyverét felemelte még mielőtt pislogni tudtak volna az őrök holtan estek össze a férfi mellett. Pierre a térdét lőtte, és az ügyfél morogva elesett. Charles hatalmas kezével megragadta a férfi gallérját. "De én vagyok az egyetlen, akit nem tudsz fenyegetni". A fogai csikorgatta. "Ha velem üzletelsz, akkor csak üzleti tevékenységet folytatunk, és hogy ki a fene vagyok, az kurvára nem tartozik rád". Ökle találkozott a férfi orrával, aki azonnal eldőlt, küszködött a fájdalommal. "Itt a telefonod". Csattant fel Pierre. "Hívj valakit, hogy tisztítsa meg ezt a káoszt, amelyet nem mi okoztunk". Hozzátette, és a telefont az ügyfél elé dobta. Charles elengedte és megfordult, a többi embere már betette a pénzt a kocsiba Pierre csatlakozott hozzá, hogy visszamenjen a kocsijához. "Mi a csudát tudhatnak Joanneról?" Pierre felmordult, amikor Charles az autóhoz nyomta és kabátjának gallérját fogta.

"Bassza meg haver, nem tudom". Mondta Pierre, és azonnal megadóan felemelte a kezét. "Ha igen, akkor az a te hibád". "Hogy lenne az é...". "Mert arra kényszerítettél, hogy kapcsolatba lépjek azzal a nővel!" Charles az arcába kiabált. "És most meg kell védenem őt és fiát is". "Mintha nem gondolnád annyira". Pierre felkiáltott visszalökte Charlest, majd megigazította ruháját. "Ha valami mással foglalkoznál, mint hogy a kemény fickót játszod, akkor talán újra lenne célod az életben, mint hogy értelmetlen pénzt szerezel". Sziszegte és beült a kormány mögé. "Beszállsz, vagy mi, Leclerc?" Charles dühös arccal pillantott Pierrere, mégis megkerülte az autót és beült az anyósülésbe. "Nézd, Joanne egy tanár". Pierre egy idő után elindult. "Nem lesz a figyelem középpontjában mások számára". Hozzátette. "Logikus, hogy Jules körül van különösen azért, mert fia van". "Nem biztonságos menedékként használom". Kicsit összeráncolta szemöldökét. "Mondtam, hogy kell? Csak hasznodra válhat minden, ami van kettőtök és gyermekeitek között".

"Nem lesz semmi köztünk. Ő a gyerekem tanára és ennyi". Mondta Charles, miközben kinézett az ablakon. "Mondhatsz bármit, Romeo". Pierre kuncogott. "Vicces, na, állj félre, hogy tudjak vinni valamit enni a srácoknak és Joannenak". Pierre bólintott, és leállította az autót. "Rendben, mert ő csak egy tanár, igaz?" Pierre elvigyorodott, és Charles mosolyogva forgatta a szemét. "Esküszöm, lelőlek téged is". Charles kiszállt az ülésből, és belépett a Woo Monacoba, hogy rendeljen Joannenak és a gyerkőcöknek.

Charles megállt a nő lakása előtt és a tornácra parkolta autóját, az övé mögé. A bejárati ajtó felé tartott, amikor nevetést és fröccsenést hallott a hátsó udvarban, ami arra késztette, hogy menjen a hátsó udvaron lévő kis kapuhoz. Átnézett, hogy láthassa a srácokat a medencében Joanneval, akik labdát dobáltak és szórakoztak. "Apa!". Jules integetett, amint meglátta, és Joanne felemelte fejét, hogy ránézzen. Meleg mosolyt küldött, és cserébe egy kis integetéssel elmosolyodott. "Kinyithatod a kertkaput". Mondta, és a férfi hamarosan megkísérelte, de a nő a medence oldalához indult, és kimászott a lépcső segítségével. Rövid időre elvonta a figyelmét, hogy vízcseppek csurogtak le gyönyörű sötét bőrén. Bikinit viselt semmi különöset, mégis abszolút gyönyörű. Gyorsan törölközővel megszárítkozott, és köpenyt vett fel.

Charles végül közben összeszedte magát lenyúlt a kilincsért, hogy kinyissa a kaput és bejusson. A gyerekek is közben kijöttek a medencéből, és Joanne átadta nekik törülközőiket, hogy jól megszárítkozzanak, mielőtt bemennek. "Hoztam valamit enni". Charles feltartotta a szatyrot, és mosolygott. "Ó, valóban?". Bökte ki Joanne, és elragadónak érezte az újabb gesztusát. "Éhesek vagytok, srácok?" Kérdezte a fiúkat, akik erőteljesen bólintottak. "Miért nem mentek a fürdőszobába, hogy átöltözzetek? Közben megterítem az asztalt". Mondta nekik Joanne, és megsimogatta arcukat. Charles mosolyogva nézte a jelenetet. "Segíthetek?". Kérdezte, miközben levette napszemüvegét az orráról, és az ingjébe tette, amely kissé lenyomta. "Ki veheted a tányérokat, ha akarod". Mondta Joanne, bólintott bement követve a nőt és négy tányért vett ki a konyhaszekrényből.

Charles elvette tőle. "Szóval, hogy ment a munka?" Kérdezte finoman, nem akart eljutni a munkájához, és részleteket sem akart, csak beszélgetni akart. "Rendben ment". Válaszolta Charles, miközben a tányérokat az asztalra tette. "Lezárni egy ügyet az ügyféllel nagyon jó". Tette hozzá egy kis mosollyal. "Milyen volt a napod?". Kérdezte Charles. "Jó". Bólintott Joanne. "Hazaértek, és a játékkal játszottak. Szinte ebédig". Kuncogott és Charles ránézett, amikor az evőeszközöket az asztalra helyezte. "De a nap végén úszni akartak". Magyarázta. "Nos, látom, hogy jól érzik magukat itt." Mondta Charles kezét kinyújtva, hogy hátra húzzon egy széket, a nő szeme röviden elidőzött a csuklóján lévő vörös folton, ám ezt figyelmen kívül hagyta. "Olyan jó barátok, imádnivalóak". Mondta Joanne. "Megnézem, mit készülnek eddig". Mosolyogva felsóhajtott, és bement a házba.

Nem sokkal később a lurkók visszatértek ugyanúgy, mint Joanne, de most egy vékony nyári ruhában volt haja a hátán pihent, és az éjfekete szálak óvatosan göndörödtek a vízben eltöltött idő miatt. A puha anyag könnyedén nyugszik bőrén, a mellén és a görbületein. Jules lehuppant mellé a székre, míg Liam Joanne mellé ült le. Charles megfogta, hogy kinyissa a zacskót kivette az ételt és középre helyezte, hogy mindenki kiválaszthassa, mit akar enni. "Most már értem, miért nem akartad, hogy vacsorát készítsek". Kuncogott Joanne. Charles felvonta a szemöldökét. "Mit gondoltál?". Kérdezte. "Hogy a pizza, amelyet legutóbb készítettem, egyáltalán nem volt finom". A nő megdöbbent majd ő is könnyedén felkuncogott. "Nem szabad sokat gondolkodnod, Joanne". Mondta Charles. "Tudom". Joanne felnevetett. "Mert az volt a legjobb pizza, amit valaha ettem". Hozzátette, miközben a tányérjára egy kis salátát tett a már ott lévő steak mellé.

"Oh." A levegő benne akadt arca ismét rózsaszínné vált és a férfi imádta, hogy egyetlen mondattal zavarba ejtheti. "Mit csináltatok ma, fiúk?" Charles a gyerekek felé fordult, keze áthaladt Jules haján, amely ugyanolyan sötét volt, mint az övé. "A Play Stationnel játszottunk!" Mondta, és Liam hamarosan még inkább bekapcsolódott a beszélgetéshez, amin elmosolyodott. A szeme keresztezte Charlesét, miközben a fiúk a napjukról beszéltek és az égkék szemei ragyogtak, amitől kábultnak érezte magát.

Késő este volt, amikor Charles felállt az asztalról, hogy hazamenjen Julesal. Joanne elvette a tányérokat, miközben összegyűjtötte az elvitelre készített vacsoráikból elhasználódott műanyagot és fóliát majd a kukába dobta. Végül fél órán keresztül bent ültek egy csésze kávéval Liam a kanapén aludt Jules az apja melletti székben szunnyadt el. Charles először az autóba tette Julest, mielőtt becsukta az ajtót és Joanne felé fordult. "Köszönöm, hogy ilyen szép napot varázsoltál neki". Mondta kocsi kulcsa a kezében volt és úgy tűnt még nem akart beülni a járműbe, ám még nem tudta, mit mondhatna még. "Örömömre szolgált. Ha ismét elfoglalt leszel a külső munkád miatt, akkor mindig nálam és Liamnél hagyhatod". Charles elismerően bólintott. "Joanne...". Behunyta a szemét, és megrázta a fejét, mintha a szavai, amelyekre gondolt nem voltak elég jók, hogy hangosan kimondhassa. "Charles?". Kérdezte halkan, és egy lépést tett előre.

Lenézett a nőre, a vékony alakjára és az angyali szemeire. Ismét megrázta a fejét, de előrehajolt és megpuszilta az arcát, kezét derekán tartotta. Érintése felforrósodott ruháján és a bőrén. "Jó éjt hercegnő". Charles végül megszólalt és beszállt a kocsiba. Joanne intett neki, mielőtt eltűnt a láthatáron.

Credit to curvaparabolica