Miután véget ért a maffiaháború a két banda között, Charles és Joanne ismét folytathatta az életét. Joanne örült ennek. Nem érezte úgy, hogy a vállaik felett kell nézniük, bárhová is mennek, vagy attól tartaniuk, hogy valaki az egyik szerettük életére tör. Francesca még egy éjszakát töltött náluk, majd összepakolta a cuccait, hogy hazaérjen és helyrehozza a Gabriel csatlósai által összedúrt lakását. Érzelmei közepette, amelyeket Charles egyik partnere, Antonio iránt érzett. Az édes olasz teljesen oda volt Francesca-ért, és Joanne teljesen értette, miért. Francesca hihetetlenül gyönyörű nő, és okos is volt, néha nagy volt a szája, és nem volt semmi amit, ne mert volna kimondani. Antonio megígérte, hogy vigyáz rá, és segít neki apartmanja berendezésében, majd vigyorogva tekintett Francesca-ra, Joanne biztos volt benne, hogy a lakás minden szegletét megmutatja neki, de a nő soha sem említette, csak mosolygott, amint ők ketten elhagyták Monacot.

Charles másnap visszament dolgozni. Volt néhány megkötendő üzlete és találkozó az emberekkel, azonban hezitált elhagyni a házat és otthagyni Joanne-t a testőrökkel. Sokszor biztosította róla a nő, hogy rendben lesz, és hogy ő is vágyik egy kis egyedüllétre. Annemarie felajánlotta, hogy lefoglalja a fiúkat, hogy Joanne pihenhessen, és eltervezze a napjait. Charles beleegyezett, miután a lány majdnem kitessékelte az ajtóból. Jó volt visszatérni a megszokott kerékvágásba. Joanne azt kívánta, bárcsak taníthatna még az iskolában. Pierre elvitte egy körútra Monacoban, emellett közölte vele, hogy barátnőjével, Caterina-val szakítottak. Joanne sajnálta a férfit, Pierre is szomorú volt emiatt, de elmondta neki, hogy a Joanne és Charles életét felkavaró események után rájött, nem akarja, hogy Caterina ugyanilyen fiatalon átélje ezt. Emellett a távolság is nagy volt közöttük, és jobb volt szétválni. Joanne csak hallgatta, úgy érezte kell valaki, akinek kiöntheti a szívét.

Pierre elhajtott az iskola mellett, így a tűz után láthatták az építkezés folyamatát. Az épület kezdett újra valamilyen formát ölteni, és Joanne remélte az újévre elkészül, így visszamehet dolgozni, ha kislányuk születik és elég idős ahhoz, hogy Joanne újra részmunkaidőben kezdjen. Joanne élvezte a Pierre-vel való utazásokat, néha Mick is elvitte. Még akkor is, ha csak a tengerpart mellett mentek, vagy valami élelmiszerért. Charles panaszkodott, hogy ő is el akarja vinni, de a munkával volt elfoglalva, és Joanne megértette, egyáltalán nem volt gond számára. A házban töltött ideje azzal telt, hogy új bútorokat választott a babaszobához. Charles úgy gondolta, itt az idő berendezni a szobát, és a falak színét eldönteni, kitömött állatokat és babaruhákat határozni, hogy minden készen álljon, mire elérkezik a pillanat. Ez főként Joanne feladata volt, és szerinte egy szórakoztató folyamat volt, megrendelte a kis ágyat, a bölcsőt és a komódot a ruháihoz. Egyre nagyobb lett pocakja az idő múlásával, és úgy érezte, készen áll a szülésre is.

Az elmúlt hetekben volt néhány kontrolljuk, elérte nyolc hónapos kort, mielőtt észrevették volna. A december leszállt Monacora, és Charles is befejezte az utolsó munkákat a jó megérdemelt karácsony előtt. Az ébresztője kora reggel megszólalt, majd érte nyúlt, hogy kikapcsolja. Joanne mellette még mindig mélyen aludt, aminek örült. A következő napokban szülhet, gondoskodott róla, hogy mindent kivegyen a kezéből, így akkor nem kell egyedül cipekednie vagy tennie semmit. A hasa nehéznek tűnt, és a pocakja is nagy volt. Charles elmosolyodott a látványtól, most hogy közeledett az idő, alig várta, hogy találkozzon kislányával. Charles ma találkozott Sebastiannal, és rendbe akarta tenni a dolgait, mielőtt a német megérkezne az irodájába. Megpuszilta Joanne arcát, mielőtt kikelt volna az ágyból, hogy utána felöltözzön. Beszéltek az esküvőjükről, de úgy döntöttek, hogy akkor dolgoznak a projekten, ha elsőnek befejezik, a babaszobát és Joanne is megszült. Jövőre választják ki, mikor akarják megtartani az esküvőt és hol.

Joanne fájdalmasan felmordult, majd pedig zihálva ült fel, és gyengéden megsimogatta a pocakját. Tudta, hogy nem jön azonnal a baba, de felismerte az előösszehúzódásokat. A nő hátradőlt és lehunyta a szemét, néhány mély lélegzetet vett és a fájdalom elmúlt. Várta, hogy jön-e a következő összerándulás, de nem történt meg. Joanne lassan ismét felült, lerántotta magáról a lepedőt, majd maga mellé nézve látta, hogy Charles már dolgozni ment. Elment a fürdőbe és a zuhanyozni kezdett, közben elővett néhány ruhát. Elment Charles egyik pulóveréért és egy laza kismamanadrágért, ha a nap végén megsokszorozódnak az összehúzódások, kórházba kell mennie. Joanne a vízfolyás alá lépett, keze lassan előre-hátra mozgott nehéz hasán. A pocakja kemény volt, és minél tovább nézett le rá, tudta, hogy hamarosan szülni fog. Ennek ellenére jól érezte magát, és pillanatnyilag nem fájt. Joanne megmosakodott, mielőtt kiment volna a zuhany alól, és a bolyhos, fehér törülközővel megszárította a bőrét.

Felöltözött, majd lefelé tartott reggelizni. "Jó reggelt, Joanne". Köszöntötte barátságosan Ciara, amikor leült az asztalhoz. "Jó reggelt". Joanne válaszul elmosolyodott. "Mit szeretnél reggelire?". Kérdezte következőnek. "Lepj meg". Válaszolta Joanne, Ciara pedig bólintott, mielőtt ismét eltűnne a konyhában. Joanne könyökével az asztalra támaszkodott, kinyitotta az asztalra fektetett újságot, majd kissé hézagosan átolvasta. "Szia, mama". Mick az ajtónak támaszkodott, erre a nő felnézett. "Szia". Mondta. "Azt hiszem, hamarosan megérkezik". Említette Joanne, utána belekortyolt a csésze teájába. "Mármint ma?!". Kérdezte Mick tágra nyílt szemekkel. "Talán". Vont vállat Joanne. "Hogy vagy ilyen nyugodt ez alatt?". Kérdezte leülve mellé. "Már átéltem egyszer". Felnevetett. "Igaz". Kuncogta Mick, kezével a tarkóját vakarta. "Abban a pillanatban ehm, a pillanatban, amikor szülni készülsz... mi a teendőm?". Kérdezte Mick. "Felhívod nekem Dr. Bernard-ot, majd beülünk a kocsiba, utána a kórházba megyünk". Mondta Joanne.

"Ideges vagy?". Kérdezte a nő. "Nos, nekem ez az első alkalom". Mondta Mick, és ez lélegzetvisszafojtó nevetést váltott ki Joanne-ból. "Minden rendben lesz, a következő percben nem fogok szülni. Észre fogom venni, amikor eljön az ideje". Biztosította Joanne. "Ma szemmel akarlak tartani, rendben?". Mondta Mick, és kényelmesebben érezte magát, ha vigyázhatott rá. "Természetesen". Mondta Joanne tudva, hogy ez sokkal inkább a jólétének szól, mint saját magának. Joanne egyedül ette a reggelijét, utána kinyitotta a laptopját, ahogy letelepedett a nappaliban. Egy kis ideig keresgélt apró csecsebecséket a baba szobájához, esetleg egy aranyos függönyt, vagy egy szép paplant a kiságyához. Joanne könnyedén el tudta ragadtatni magát, de eszébe jutott, hogy sok barátjuk fogja megajándékozni. A kislányuk biztosan el lesz kényeztetve. Joanne délután pihent, utána a nappaliban volt, és könyvet olvasott. Annemarie távol volt a srácokkal, elvitte őket palacsintázni. Közben az összehúzódások egyre erősebbek, és a lány figyelte a köztük lévő időtartamot. Mick egész idő alatt vele volt, és aggódóan nézett rá, amikor kezét a hasa fölé tette, hogy kezelje a fájdalmat.

A konyhai személyzet időközben megkérdezte, mit szeretne vacsorára, de a nő megrázta a fejét, mondván, hogy nincs étvágya. A fájdalom alább hagyott az összerándulások között, de ezek egyre gyakoribbá váltak. Joanne felállt a kanapéról, és Charles irodája felé tartott. És bár tudta, hogy nem szabad, hogy zavarja a találkozókat, kinyitotta az ajtót, már fáradtnak látszott. Charles lágy mosollyal nézett rá, Sebastian egy intéssel köszöntötte. "Mon ange, majdnem vé-...". "Szülni fogok". Mondta, mielőtt befejezte volna a mondatot, majd a férfi majdnem megfulladt a saját nyálától. "Hogy mit csinálsz?!".

"Szent isten, mit kéne tennem?". Charles futkorászott, összeszedve holmiját, és kétszer majdnem elejtette az autó kulcsait, miközben rohant, hogy levegye kabátját a fogasról. "Vigyél a kórházba". Válaszolt Joanne. "Miért nem akadsz ki?". Kérdezte Charles, és figyelte, ahogy a legfontosabb dolgokat egy táskába teszi. "Mert ezzel nem jutunk gyorsabban a kórházba". Kuncogott, de ennek ellenére ideges volt. Nyugodt akart maradni, mert hamarosan biztonságos környezetben lesz Charlesal, és semmi másra nem volt szüksége, csak hogy világra hozza a lányukat. "Oké, akkor menjünk azonnal". Kísérte Joannet, nyugtalannak látszott. A nő rámosolygott, és elérte, hogy egy puszit nyomjon ajkaira. Mick követte őket cipelve a táskáját, majd beült hátulra, miközben Charles a kórházba vitte őket. A fájdalmas összehúzódások megijesztették Charlest, amikor a visszapillantó tükörből látta, hogy Joanne arca eltorzul. A rándulások immár tíz percenként történtek, és Joanne hátradőlt a fejével a kocsi ülésén, hogy csillapítsa magát.

"Mick, felhívnád Annemarie-t, hogy elmond, a kórházba megyünk?" Mondta Joanne, ő pedig bólintott, és már húzta is elő zsebéből a telefonját. Charles azon tűnődött, hogy az ördögbe gondolhatott pillanatnyilag tisztán, miközben hallotta halk nyafogását, majd simogatja pocakját. Teljesen elfelejtette, hogy a fiúk Annemarieval vannak. "Babe, eltart egy ideig, mire a baba megérkezik, van elég időnk". Nyugtatta a nő, mire a férfi felnevetett egy kicsit. "Nem én lennék az, aki nyugtatgatna?" Joanne elmosolyodott a szavain. Nem tartott sokáig, mire a klinikára értek, majd Charles megfogta a kezét, ahogy beléptek. Mick már korábban felhívta őket, így minden készen állt számára, így lefeküdhetett egy ágyba, amit betoltak a liftbe, és a kórház megfelelő szintjére mentek. Charles és Mick együtt sétáltak vele, és az oldalán maradtak, miközben az ápolónők megvizsgálták, és kérdéseket tettek fel az összehúzódásaival és a fájdalom nagyságával kapcsolatban. Joanne levetkőzött, és megnézték, nyitott-e már. Volt egy kis ideje, mire a baba készen állt a születésre.

"Mi történik most?". Kérdezte Charles a nővérektől, és egyikük mosolyogva fordult felé. "Támogatja a feleségét az összehúzódásai során. A következő órákban erősebbé válnak. Ha elég szélesre kinyílik, segítséget fognak a csecsemő kihordásához." Mondta neki, míg a másik nővér segített Joannenak kórházi ruházatba öltözni, utána ellátták egy kis vízzel. "Rendben". Charles bólintott, aztán leült egy székre. "Mick, haza mehetsz, ha akarsz". Szólalt meg Charles, de a férfi megrázta a fejét. "Itt maradok, ha nem bánod". Mondta, majd Charles hátranézett Joannera, aki most is megrázta a fejét. Újból felállt, amikor újabb összehúzódásokat érzett, kezei a lepedők köré görbültek. Charles megsimogatta az arcát, utána elvitte haját a homlokáról. "Együtt, rendben? Együtt fogjuk megcsinálni". Mondta, és megfogta a kezét, megcsókolva a csuklóját. Joanne fáradtan rámosolygott, tudva, hogy pár órán belül kihordja a legszebb kislányt.

Credit to curvaparabolica