FIGYELMEZTETÉS: erőszak

        Az észak-olaszországi hangárban lévő csend a szavaknál is hangosabb volt. Charles megtörölte a száját, kiköpve némi vért. "Kibaszott seggfej a cipőmre ment". Panaszkodott Arthur a háta mögött, ahogy leért, hogy megtisztítsa a drága cipője orrán levő szövetet. "Tudod, lelőhetlek, amiért ezt mondtad". Válaszolta Charles, erre testvére vállat vont, majd megigazította kabátját. "Okés, meg van kötözve, ahogy kérted, Charles". Tért vissza Antonio, fegyverét visszadugva a nadrágjába. Romain és Sebastian időközben azzal foglalkoztak, hogy a másik tizenkét holttestet egy műanyagzacskóba tegyék, hogy Gabriel teljes legénységét felszámolják. Charles és Arthur rányomta jelét az épület bejáratára, hogy távozásuk után a porig égessék. A bandavezér, aki Gabrielt követte, most megkötözve volt az irodájában, és Charlesnak csak annyit kellett tudnia, hogy partnertársai elég tökösek-e ahhoz, hogy később ugyanarra a sorsra jutnak-e, mint ők.

Charles kis időre látta tükörképét az ablakokon, egy csúnya vágás volt az arccsontján és az állkapcsa is megsérült, de még mindig sokkal jobban nézett ki, mint azok a srácok, akiket most hurcolnak el zsákokban. Charles bement az irodába, ahol Antonio odakötözte a férfit. Karjai a háta mögött voltak, és a bokája is a szék lábához volt fűzve. "Mi a neved?". Kérdezte Charles, majd letépte szájáról a szalagot. "Baszódj meg". Köpte. "Már megölted a főnökömet, a bandámat. Mit akarsz még?" Kérdezte. "A nevedet kértem". Mondta Charles, és felhúzott szemöldökkel hátradőlt. A pasas egy ideig csendben volt. "Thiago". Mondta végül. "Van családod, Thiago?" Kérdezte Charles. "Semmi közöd hozzá". Vicsorogta Thiago. "De az én dolgom, ha valaha is látni akarod a feleségedet és a gyerekeidet". Mondta Charles. "Mert amin most keresztülmész, az pontosan ugyan az, ami velem történt, mikor a csapatod viccesnek tartotta megtámadni az iskolát". Folytatta Charles.

Thiago ránézett, amikor a szék karfájára támaszkodott. "Annak a ribancnak meg kellett volna halnia". Sziszegte, és egy szempillantás alatt találkozott Charles ökle az arcával. Ujjai a gallérja köré görbültek, és a monacói véreres szemekkel tekintett rá, Thiago szíve kihagyott egy ütemet. "Az a ribanc...". Vicsorgott. "A kibaszott feleségem, aki a gyermekemet hordja a szíve alatt". Mondta Charles. "Amit a két fiam végignézett". Szorította össze a fogát. "Gabriel mindannyiótokba belenevelte ezt". Engedte el. "Egy őrült csordává tett titeket, akiknek úgy néz ki, fogalma sincsen, mit csinálnak. És még ti mertetek kihívni egy olyan játékra, amiről tudtátok, hogy nem tudtok megnyerni, azzal, hogy bántotok egy nőt". Beszélt nyugodtan Charles, de tombolt dühében. "Aki nekem családomat és az otthonomat jelenti". Tette hozzá. "Nem vagy méltó arra, hogy ebben a világban légy". Rázta meg a fejét Charles. "Tépjétek szét az ingjét, és tegyétek rá a banda tetoválását". Parancsolt a két társára, akik gyorsan előre lendítették Thiago-t, feltépve az ingét.

Charles a tintával festett vonalakat nézte és megrázta a fejét. "Még Gabriel is azt gondolná, hogy nem vagy méltó erre." Mondta. "Égessétek meg". Jelentette ki a következőt, és az szikrázó láng hallható volt, beleértve Thiago könyörgése is, hogy álljanak le. Fájdalmas sikolyai belepték a hangárt, a fekete vonalak égtek a bőrét, miközben kezét hátrakötötték, így nem tudott mit kezdeni. Amikor befejezték, Thiago-t visszatették a székre, az égett hús undorító szaga elterjedt az irodában. Thiago remegett, közben a padlóra nézett. "Nem foglak megölni". Mondta Charles következőnek. "Mert amit átélsz, az jobban megbüntet". Térdelt le előtte. "És ezért". Felvette az inget, és kivette a mellzsebéből a képet, a feleségéről és a gyerekekről. "Mivel tisztelem a családot. Inkább tiszteld a feleségedet és a gyermekeidet". Köpte. "Ne térj vissza ebbe az életbe".

Charles a kezébe tette a képet, majd felállt. "Hazamegyünk". Beszélt, az tagok bólintottak, Antonio is követte, Arthur pedig már az ajtóban várt. Magukra hagyták Thiago-t. Charles alig várta, hogy hazaérjen, és hogy végre vége lehessen ennek az egésznek. Arthur és Charles egy autóba ültek, Romain, Antonio és Sebastian egy másikba, a társai követték őket, amikor elhagyták a hangárt. Charles hátradőlt testvére autójának bőrülésén. A rádió is ki volt kapcsolva, és csak élvezte a csendet. Kinézett az ablakon, miközben Arthur vezetett, és felfedezte, hogy az arca lüktet, ahol a vágás van. Amúgy is gyorsan el fogja intézni. Érezte, hogy szíve kissé gyorsabban dobog, amikor arra gondolt, újra találkozhat Joanne-al és a srácokkal a nehéz nap után, a napfény már előttük nyugszik, és biztos volt benne, hogy sötét lesz, mire megérkeznek a menedékházhoz. Sokáig tartott, mire megtalálták Gabriel megmaradt csapatát, de értékelte Sebastian türelmét és képességét, hogy az ilyen stresszes helyzetekben is tisztán gondolkodott. Ezek olyan készségek, amelyekkel rendelkezni akart a férfi.

"Megkértem a kezét". Mondta ki hirtelen Charles, most volt egy kis ideje arra gondolni, hogy még el se mondta testvérének, megkérte Joanne kezét, amíg Amalfiban voltak. Alig két napja tértek vissza, és nem volt arra idő azon agyalnia, hogy elmondja-e családjának és a partnereinek. "Tesó, tényleg?" Csapkodta lelkesen a karját Arthur. "Igent mondott?". Kérdezte. "Igen". Mosolyodott el Charles. "Szent isten". Arthur kuncogva megrázta a fejét. "Soha nem gondoltam volna, hogy eljön az a nap, amikor látom, hogy összeházasodsz". Charles bosszús pillantással nézett öccsére. "Ez mégis mit jelentsen?". Morgott, bár tudta, hogy Arthur csak viccelt. "Ez egy nagyszerű hír, Charles". Mondta Arthur. "Tényleg. Örülök nektek. Elképesztően jól illeszkedtek egymáshoz". Mondott legközelebb egy bókot, majd Charles bólintott. "Jó hír, hogy amint visszatérünk, megölelhetem a menyasszonyodat". Említette Arthur, miközben megállította az autót a tornácon. Charles kiugrott és az ajtóhoz ment, háromszor kopogott, ahogy megbeszélték.

Az ajtó később kinyílt, Pierre ennek ellenére megtöltött fegyverrel állt az ajtó előtt, de Charles és Pierre azonnal szorosan átölelték egymást. Elengedte segédjét, amikor meglátta Joannet az ajtóban, és határozott léptekkel ment oda hozzá. "Mon amour...". Sóhajtott, és a mellkasához húzta, majd az arcát csókolgatta, utána a száját. "Visszajöttél". Hümmögte elégedetten a nő, fáradtnak és nyugtalannak tűnt, miközben karjai a férfi köré fonódtak. Kezét az arcához emelte, ujjbegyei simogatták az állkapcsán a sérült bőrt, majd meglátta arccsontján a vágást. "Most már vége". Mondta Charles. "Haza mehetünk és együtt lehetünk, remélem örökké". Motyogta, újra megcsókolva a nőt. "Apu?". Jules is megjelent, hallva folyosóról a hangokat. "Jól vagy?". Kérdezte a fia, és Liam is hamarosan közelebb jött hozzájuk. "Jól vagyok, kishaver". Charles elmosolyodott, és letérdelt, hogy megölelje a hozzá futó két fiút. "Hazamegyünk".

        Pierre mindent megtett azért, hogy egy nagy McDonalds csomagot rendeljen az egész család számára. Ha enni is akartak nem tudtak, egyszerűen túl stresszesen és aggódva eszegették a kenyeret vagy gyümölcsöt, ami a bunkerben volt. Francesca egy kis időt akart adni a családnak, így Antonio volt olyan kedves, és elvitte egy szállodába, vagy hazamentek a lakására, Joanne nem tudta, de biztos benne, felhívják őt, ha valami történne a két olasz között a következő 24 órában. Joanne addig evett, amíg teljesen meg nem telt a hasa, hiszen a szokásosnál éhesebb a terhessége miatt. Minden nap szedte az étrend-kiegészítőit, és most hogy Charles visszatért, biztos volt abban, hogy még többet pihenhet. Mostanra már elérte a hatodik hónapot, és egyre nehezebbé vált. Fájt a háta, és a csípője is, különösen azért, mert tegnap és a mai napon alig pihent. Charles észrevette, hogy Joanne kényelmesen dörzsöli derekát, amikor felállt az asztaltól. "Jól vagy? Szükség van segítségre?". Kérdezte azonnal.

"Egyszerűen csak kezdek nehéz lenni". Motyogta, majd megsimogatta pocakját. "Fáj a hátam". Mondta utána, fejét a férfi mellkasán nyugtatta, mikor magához húzta. Annemarie leápolta és megtisztította az arcán lévő vágást, így mostantól gyógyulhat. Egy laza ruhába öltözött át, egy joggers-t és egy pólót vett fel. "Akkor felemellek". Mondta Charles, majd könnyedén felkapta. "Még nem akarok aludni". Panaszkodott, amitől a férfi felnevetett. "Csinálok egy fürdőt". Charles felvitte az emeletre, majd a hálószobájukba, lerakta az ágyra, utána bement a fürdőszobába, és hagyta, hogy a kád forró vízzel feltöltődjön. Közben segített Joannenak levetkőzni, megfogta a kezét, hogy megbizonyosodjon róla, nem csúszik meg, amíg bejut a fürdőbe. Charles egy percre otthagyta, hogy ő is levetkőzön, majd beszállt vele. Haját kontyba fogta, hogy ne legyen vizes. Charles becsúszott a háta mögé, szorosan magához szorítva, miközben elvett egy tusfürdőt és a pocakját kezdte mosni. "Rúg". Mondta Charles, érezve a bőr alatt a mozdulatot, amikor kezét a hasára tette.

"Időnként szorgos kedvében van." Hümmögte Joanne, nem minden rúgástól érezte jól magát. "Még három hónap, kedvesem". Puszilta meg az arcát Charles. "És akkor végre megismerkedhetünk a kislányunkkal". Sóhajtott. "Milyen nevet adjunk neki?" Kérdezte Joanne, miközben figyelte, ahogy a férfi ujjai köröket rajzolnak a bőrére. "Beatrice-ra gondoltam. Nemrég olvastam. Azt jelenti, hogy boldogságot hoz, és melletted a babánk a legjobb dolog, ami valaha történt velem. Nem tudom leírni, mennyi boldogságot hozott nekem a terhességed". Joanne elmosolyodott, amikor a mellkasának dőlt. "Tetszik". Válaszolta. "Te mire gondoltál?". Kérdezte Charles. "Szeretem a Teresa-t, kincsre gondolok. Így biztosan az." Mondta Joanne. "Döntsük el, amikor megszületik". Válaszolta Charles, és ajkát a lány nyakára ejtette. "Nagyon vágyom már, a babánkat, az esküvőt, esetleg egy másik lakást...". Mondta. "Másik lakást?". Kérdezte Joanne. "Miért?". Nevetett. "Nem tudom, csak legyél egy kicsit őrült és éljünk Párizsban vagy Marseille-ben egy-két évig". Vállat vont, mire a lány kuncogott. "Amíg együtt maradunk". Mondta.

"Hogyne". Joanne elmosolyodott. Most már tényleg minden véget ért, nincs háború, se harc, se rivális banda. Joanne visszakapta jegyesét és a legjobb barátnőjét, és a jövő fényes volt, az első fénypont már nem is volt messze: a gyermekük születése.

Credit to curvaparabolica