Kedves Minho!

Nem tudom mégis mit vétettem ellened amiért szó nélkül hagytál magamra, de az utóbbi 1 hónapban csak erre kerestem a választ. Talán én hibáztam? Én tettem valamit amiért már nem érdemlem meg a barátságodat? Rossz, rossz, hogy nem tudom mi van veled és félek..

A mama meghalt szóval árvaházba kerültem. Sokat sírtam miatta és miattad is, de rájöttem, hogy hiába teszem, akkor sem jöttök már vissza hozzám. Hiányzik a mama és te is..Bár az árvaházban ahová kerültem találkoztam egy kedves fiúval akivel nagyon jóba lettem ő mégsem te vagy. Ő nem ad nekem puszit a számra és az ölelése is más. Úgy érzem, hogy ha adna is nekem olyan puszit amit te szoktál nem érezném azt amit a tiédnél. Bár ez már rég tárgytalan, de hiányoznak azok a puszik és az öleléseid is. Hiányzik a sok játék a parkban vagy éppen nálatok. Nem tudom miért hagytál magamra, de szörnyen fáj és veled akarok lenni.

Hiába a sok gyerek akik család nélkül maradtak vagy anélkül nevelkedtek fel. Nekem te vagy az egyetlen személy akit magam mellett akarok tudni, meg persze Hyunjin is aki itt ül mellettem és próbál jobb kedvre deríteni, hogy ne sírjak. Nem tudok nem sírni ha egyszer te is elhagytál engem úgy mint anya és apa...mama és tata.. és persze a többiek.

Azt mondtad velem maradsz örökre, de te nem tartottad ezt be. Azt mondtad, hogy ha felnövünk akkor majd összeházasodunk és lesz 3 cicánk...most mégsem vagy itt melletem. Persze még nem vagyunk felnőttek, de te akkor is elhagytál engem.

Szeretlek hyung és tudom, hogy soha nem fogod ezt olvasni, de kérlek gyere vissza!

A mókuskád..

U.i: még mindig utálom ezt a becenevet, de azt szeretném ha újra és újra kimondanád úgy mint 1 hónappal ezelőtt azon a napon is amikor boldog voltam és mit sem sejtettem arról, hogy másnap már nem találkozunk, sőt.. talán soha többet.

Minho egyáltalán nem hitt a szemének. Ezer meg ezer kérdés megfordult a fejében, köztük az is, hogy mégis, hogy került Chanhoz Jisung levelei. Könnyes szemekkel fogta meg a következő levelet amit mielőtt elolvasott volna óvatosan végig simított rajta.

-Annyira hiányzol kis mókuskám!- szipogta majd hirtelen kibontotta a borítékot.

Kedves Minho!

Tudod most lenne rád a legnagyobb szükségem. Pontosabban nem most hanem már egy jó ideje. Az előző levélben leírtam, hogy árvaházba kerültem és már egy hónapja ott vagyok. Nos, már nem vagyok ott mivel az árvaház már nem létezik.. már nincsenek nevelők és gyermekek.. életemben nem gondoltam volna, hogy 11 évesen ennyit fogok gyászolni. Hónapok óta nem tudok aludni ha pedig mégis elalszom akkor rosszat álmodok.

Betörtek az árvaházba, megölték a nevelőket, elraboltak minket. Amikor felébredtünk mindannyian rács mögött voltunk. Alig kaptunk enni és amikor észbe kaptam jött két felnőtt. Azt mondták, hogy engem keresnek és kiderült, hogy ők a szüleim.... aztán jött egy harmadik felnőtt aki azt mondta, hogy nem esik bántódásunk ha csatlakozunk a maffiához. Hazudott nekünk, mert ezek után azt mondta, hogy csak én léphetek be, de nekem még választásom sincs. Féltem, nagyon féltem... pár nap múlva elvittek egy gyereket egy szobába...hallottam ahogy szenved és ahogy sikoltozik..megölték őt...

Ez így ment 4 napig aztán engem is elvittek oda egy másik fiúval. Lefogtak és végig kellett néznem ahogyan megkínozzák őt és végül meghal... aztán pedig bedobták őt a tűzbe.

Ezek után sokszor előfordult, hogy végig kellett néznem a megölésüket. Szörnyű volt és még mindig látom a szemeimet előtt és hallom a hangjukat. Végül én és Hyunjin maradtunk. Emlékszem a szavaira amiket mondott, de én nem akartam elveszíteni őt. Könyörögtem apámnak, hogy ne tegyen vele semmit, de nem hallgatott rám..

Elvitte őt és... én utána szaladtam, de aztán az éhségtől elájultam. Még csak meg sem tudtam volna menteni őt. Amikor felkeltem a szoba ajtaja nyitva volt a kulcs előttem hevert. Kinyitottam a rácsot és beszaladtam a szobába. Nem égett a tűz, de láttam egy csontváz égett darabjait.

Nem akartam elhinni, hogy az ő, de rajtam és rajta kívül már nem maradt senki. Azóta a nap óta a maffia része lettem. Elkezdték a kiképzésem ami a mai napig tart. Hyung, én ezt nem akarom..nem akarok ártatlan embereket ölni, nem akarok maffia tag lenni. Visszaakarom kapni a barátaimat...Hyunjint, téged és a 29 gyereket akivel együtt éltem.

Ments meg Hyung, kérlek...ments meg magamtól, a gondolataimtól, az emlékeimtől.. kérlek..

Minho szemeit megtörölve olvasta a sorokat és egyszerűen nem bírta tovább. Zokogva tudatosult benne, hogy az ő mókuskájának mi mindent kellett átélnie.

...