Megjegyzés: A Carpe noctem latinul azt jelenti, hogy ragadd meg az éjszakát

        "Szóval, hová megyünk?" Max majdnem kiejtette a kezéből a telefonját az erkély korlátjáról, amikor Tuuli hirtelen megjelent mögötte. "A kórházba, mert most kaptam szívrohamot." Kezét a hevesen verő szívére tette. "Épp hogy nem esett ki a kezemből, Tuuli!". Mondta, és a lány megpróbált nem nevetni a kirohanásán. "Csak majdnem, de mégsem." Felelte a fiúra nézve. Tuuli felfrissültnek és kipihentnek látszott, amitől Max jobban érezte magát. "Ne lopakodj legközelebb mögém, rendben?" Kérdezte Max, aztán oldalába bökött, Tuuli felkacagott. "Különben?". Tuuli kuncogott majd felsikoltott, amikor Max felemelte és az ágyhoz vitte. Csiklandozta az oldalát, amíg sírni nem kezdett a nevetéstől. "Éjszakai túrára megyünk. Amikor felérünk a tetejére, látni fogjuk a valaha volt legszebb látványt." Mondta el neki Max, amikor befejezte a csikizést. "És utána vacsorázunk?" Kérdezte Tuuli átkarolva a nyakát.

"Amit csak akarsz, hercegnő". A férfi elvigyorodott, Tuuli pedig a szemét forgatta. De mosolygott, és elfogadta a csókot, amelyet az ajkaira nyomott. Érezte, hogy az arca kissé felhevül, így gyorsan felült, amikor elengedte. Tuuli odament a bőröndjéhez, hogy aztán elővegyen egy farmert és egy pólót. Valamint egy farmerdzsekit, arra az esetre, ha estére lehűlne a levegő. "Édesanyád írt egy SMS-t, amíg aludtál. Válaszoltam neki, hogy tudassam vele, jól vagyunk." Említette meg Max, amikor felöltözött. Biccentett, amikor a fejére húzta a felsőjét, utána pedig kivette a haját. "Már megint aggódott?" Tuuli elmosolyodott, tudván, mennyire aggódik érte az édesanyja. "Egy kicsit". Max kuncogott nekidőlve az ajtónak. Közben nézte, ahogy összeszedi hosszú haját, és egy copfot csinál magának. Nem sminkelte ki magát, soha nem volt képes rájönni a férfi, hogy hogy lehet így is ennyire gyönyörű.

Max fogta neki a táskáját, amiért hálásan rámosolygott. Amint elvette tőle máris a vállára tette, ahogy a lift felé tartottak. Max elment a recepcióra, és kérte, hogy hozzák az autót, ami pár perc múlva meg is történt. Kinyitotta Tuuli-nak az ajtót, ő pedig be ült. Utána körbe kerülte a kocsit, hogy helyet foglaljon a kormány elé. "Alig várom, hogy képeket készítsek a túráról." Mondta a lány, miközben elővette fényképezőgépét, hogy megtisztítsa a lencséket. Max mosolygott, amikor ránézett, később balra kanyarodott a kereszteződésen, hogy Phoenix másik részére, a hegyoldal felé vegye az irányt. A nap lemenőben volt, ez adta a legszebb látványt, amikor végig mennek az autópályán. "Christian is hívott". Szólalt meg Max, a lány pedig felhúzott szemöldökkel nézett rá. "Minek?". Kérdezte.

"Először érdeklődött a felől, hogy hogy vagy. Majd említette, hogy jó lenne, ha ott lennénk a Barcelonai teszteken, legalább a második héten." Mondta Max. "Lehet róla szó, benne volt a terveimben." Felelte Tuuli bólintva. "Már csak San Fransisco és Los Angeles maradt, és akkor repülhetünk is vissza." Elmosolyodott, bár szomorú volt, hogy vissza kell térniük, de ilyen az élet. Végül is a Red Bullnál dolgozott, nem tudott egyszerűen nem elmenni a munkahelyére. Max pedig egyáltalán nem hagyhatta ki a tesztnapokat. "Ők már kipróbálták a tesztfestést Pierre-rel Silverstone-ban, azt is te tervezted, igaz?" Elsomolygott, amikor ránézett. "Talán". Elnyomta a mosolyát, amikor kinézett az ablakon. "Szeretném, ha a Red Bull megtartaná az egyik festését, de szeretem a piros és a kék összhangot is." Ismerte be Max. "A tesztfestés remekül néz ki, nem túl furán. Fogadok, hogy sok rajongó azt kéri, hogy tartsák meg." Nevetett fel a lány.

"Már megtették". Max bólintott, végig görgette az Instagram kommenteket. "Van valami hír Pierre-ről?" Kérdezte Tuuli. "Ma délután beszélgettünk egy kicsit. Azt mondta, hogy az autó jól viselkedett. Korán repült Christian-el Nizzába, különben nem lennének ébren." Nevetett, utalva a két ország közötti hét órás időkülönbségre. "Álmatlan éjszakák az autóban". Kötekedett, és Max felkacagott. Az út a célhoz körülbelül fél órát vett igénybe, Max pedig le tudott parkolni. Itt kicsit szelesebb volt, de még mindig nem volt hideg. Egész nap sütött a nap, majdnem elérte a 29 fokos hőmérsékletet. Tuuli ismét a vállára lendítette a hátizsákját, és csatlakozott Maxhez, amikor elsétáltak jegyet venni. Sok turista jött ide, hogy csatlakozzon az egyik túrához. Volt egy kezdőknek és egy a haladóknak, ami egy kicsit tovább tartott.

Max azt javasolta, hogy a kezdő vonalat válasszák, mivel egyikőjük sem szeret túrázni. Meg egyébként sem akarta azt, hogy sok legyen Tuuli-nak. Egy tizenkét fős turistacsoportba rakták őket, hogy egy professzionális idegenvezetővel járják be az utat. Aki biztosította őket, hogy nem csinálnak veszélyes dolgokat, és természetesen kapnak megfelelő segítséget ha szükséges. Tuuli a kezében tartotta a kulacsát, miközben Max mellett sétált, még mindig nagyon párás volt a levegő. "Már most izzadok". Felsóhajtott megtörölve a homlokát, mert a hegyekhez vezető út elég meredek volt. "Ez egy jó edzés". Mondta a fiú, miközben követte. "Csak szólj, ha vinnem kell téged." Max elvigyorodott, amikor Tuuli gúnyosan nézett rá, jelezve, hogy tökéletesen tud menni egyedül is. A vezető itt-ott megállt, mivel volt néhány műemlék az tanösvényen. Tuuli-nak volt ideje fotózni, más túrázók bosszúságára, amin nagyon szórakozott.

"Már majdnem a csúcsra érünk, ugye?" Kérdezte Max, a csoportvezető pedig mosolyogva válaszolt, az túraútvonal tetejét mindenki látni akarta. "Már majdnem elértük a legtetejét, amely 2610 méter magas és lenyűgöző kilátást nyújt Phoenixre." Tájékoztatta az egész csoportot, majd elindult, hogy oda vezesse őket. "Számos hely van, ahol leülhetnek, pihenhetnek vagy esetleg képet készíthetnek, de természetesen vigyázzanak." Figyelmeztetett, majd félre állt. Tuuli kíváncsian nézett át a sziklákon, előrelépett megőrizve az egyensúlyát. A lélegzete elakadt a tucatnyi fény láttán, amik majdnem egy kilométerrel alattuk világítottak. "Max, nézd." Kezével hátrafelé nyúlt, hogy mellé álljon, megfogta a kezét, és a sziklákon álltak egymás mellett. Elengedte, majd átkarolta, miközben a mellkasához húzta nézve a csodálatos látványt.

Tuuli felemelte a fényképezőgépét, hogy rögzítse a villogó és táguló fényeket. Később felnézett Maxre, és látta a szín kavalkádot a szemében. A lány rá fókuszálta a kamerát, majd elkészítette a képet. Érezte, ahogy ajkai a homlokára nyomódnak, amikor lenézett, hogy lássa az végeredményt. A fotós lány mosolygott, amint megmutatta a képet, Max pedig leutánozta a gesztust. Max nem habozott lehajolni és megcsókolni őt a hegy csúcsán, körülötte a gyönyörű fényekkel. Elengedte, amikor érezte, hogy ujjai nedvesek lesznek az arcán. Lenézett rá, hogy lássa a könnyes szemét. Max nem kérdezett semmit, amikor a fejét a mellkasába temette, így inkább a villanyfényeket figyelte. Maxnek bele kellett harapnia az alsó ajkába, hogy erős maradjon. Tudva, hogy ugyanarra gondolnak. "Készen állnak, hogy visszajöjjenek?"  Kérdezte az idegenvezető, Max bólintott, majd finoman elengedte Tuulit.

Megtörölte az arcát, és követte a vezetőt. Fel fedezte, ahogy Max az ujjaikat összekulcsolja. "Éhes vagy?". Kérdezte, miközben vissza felé mentek az ösvényen, ami most sokkal könnyebb volt, mint a felfelé vezető út. "Eléggé". Mondta a válla fölött nézve. "Keressünk egy éttermet a városban, talán a többiek ajánlanak valamit errefelé." Mondta Max, és a lány egyetértően hümmögött. Tuuli és Max megkérdezett néhány itt dolgozót, hogy javasoljanak egy jó falatozót. Lelkesen ajánlottak különféle éttermeket. "A párocskának ez nagyon szép." Az egyik lány elővette a telefonját, és megmutatta nekik. Tuulinak fel sem tűnt, hogy párnak hívják őket, mert azok. Melegséget érzett magában, akárcsak zuhanyzás közben, és a szíve kihagyott egy ütemet a gondolaton.

Tuuli az alsó ajkát rágcsálta, miközben beírta a címet. Megköszönték a kedvességüket, és visszasétáltak az autóhoz. "Kedvem lett ahhoz a mexikói étteremhez." Említette Max. "Egyetértek". Biccentett Tuuli, mindketten éhesek voltak az órás túrázás után a Piestewa-csúcsig. "Ismered azt az érzést, amikor émelyegsz? Na ezen a ponton vagyok." Tette hozzá. "Azt hiszem, elájulok." Max hirtelen felé fordult. "Viccelek". Mondta, és beszállt a kocsiba. "Nem tudnál ezzel nem viccelődni?" Kérdezte, Tuuli ránézett, mivel komolyan gondolta. "Max, sajnálom." Mondta halkan. Fejét a bőrülésnek támasztotta, amikor beültek a kocsiba, a motor még csak be sem volt indítva. "Kérlek!". Folytatta Tuuli, felvonta a szemöldökét, amikor még mindig nem szólalt meg. "Megbocsátasz nekem, mert én vagyok a szemed fénye? Édes kis angyalod? A puha fahéjas tekercsed...". Látta, hogy próbál nem mosolyogni.

"A mézesmadzagod?". Max felnevetett a röhejes neveken. Örült Tuuli, hogy újra mosolyog. "Soha többé ne mondd ki ezeket, istenem!" Indította el a járművet, majd elhagyta a parkolót, hogy visszatérjenek a városba. Tuuli végig nézte az elkészített képeket, mielőtt visszatenné a táskába, és a műszerfal tartóba tette, hogy megbizonyosodjon arról, nem lopják ki az autóból, ha a földre tenné. "Most úgy benyomnék három burritót a hasamba." Mondta sóhajtva, miközben elővette a telefonját a zsebéből, hogy feltölthessen néhány képet Instagram storyba. "Rá tudsz kapcsolódni". Válaszolta Max, miközben a világítással együtt leállította a motort a járda oldalán lévő egyik parkolóhelyen. Kiszálltak, Tuuli pedig előre ment, hogy kinyissa az ajtót. Már az étel illata miatt korgott a gyomra. "Asztal két személyre?". Kérdezte egy pincérnő, Tuuli bólintott, és követte őt.

Tuuli örült, hogy újra leülhet, így azonnal a székre rogyott. Először italt rendeltek, majd megkapták a menülapokat. "Még mindig szeretnél három burritót?". Kuncogott Max a lányra nézve. "Négyet". Válaszolt. "De az utolsó nem innen lesz." Összevonta a szemöldökét. Nem értette, hogy mire gondol a lány. De amikor látta az egészen önelégült vigyorát a szemét forgatta. "Nem vihetlek sehova, ugye?" Mondta, még mindig nagyon szórakozva a szexuális viccén. Húsz perccel később Tuuli boldogan rágcsálta a burritóját (csak egyet). Látta, hogy a vacsora jót tesz neki, mivel dúdolgatott és mozgott a zenére. "Gyakrabban kellene pihennem. Most remekül érzem magam." Mondta, és rámosolygott. "Látom. Akkor tudsz aludni amikor akarsz ugye tudod?". Max feje kissé oldalra billent, amint ránézett, ahogy befejezte a vacsorát.

"Tudom, de nem akarok sok mindent kihagyni." Mondta Tuuli, és megtörölte a száját egy szalvétával. "Nem akarják ugye kihagyni a desszertet?" A pincérnő mosolygott, amikor jött, hogy elvegye üres tányérjaikat, és az észt válaszul felnevetett. "Tudom, hogy a desszert megtelíti a szívet, de az enyém már tele van burritóval, szóval kihagyom a desszertet." Kuncogott, Max sem akart desszertet. Megkapták a számlát és kifizették.

        Alig volt valamennyivel éjfél előtt, amikor visszajöttek a szállodájukba. Egyértelműen észrevehető volt, hogy Tuuli-t mennyire bosszantja, hogy nincs semmi dolga. Max leült az ágy szélére a telefonjával, miközben néhány barátja üzenetet küldött neki. A lány pedig egy perce kiment az erkélyre, rátámaszkodott a korlátra és a látványt figyelte. Sóhajtva tért vissza, talán kissé unottan, úgy érezte, hogy jelenleg elfoglalhatja az egész világot, de egyáltalán nem akar aludni. Tuuli lerúgta a cipőjét, a farmerkabátja a széken lógott. Maxre nézett, és csak pár másodpercbe telt, mire a következő lépésre gondolt, ahogy oda ment hozzá. "Tuuls, nagyon rámenős vagy vacsora óta." Hümmögött, amikor a lány ellökte a karját, és az ölébe ült. "Az vagyok?". Mondta ártatlanul, kezét a válláról csúsztatva a mellkasára tett. Libabőr jelent meg a karjain, amikor ajkait a nyakára tette, így letette a telefont.

Tuuli rá nézett, amikor elvált a bőrétől, megelégedve azzal, hogy most teljesen a rá összpontosít. "Igen, az vagy". Végül befejezte, érezte, ahogy a kezével megfogja a felső anyagát, hogy levegye róla. "Nem bánod?". Kérdezte Tuuli, miközben tenyerével a kulcscsontjain, a mellkasa széles ívein vándorolt egészen a jól felépített testéig. "Egyáltalán nem". Válaszul fellélegezett, majd nagy levegőt vett, amikor a lány lazán lenyomta az ágyra, kezét a mellkasára téve. "Jó, akkor ragadjuk meg az éjszakát." Gonosz mosolyra húzta ajkait, Max pedig vigyorogva harapott a szájába.

Credit to curvaparabolica