Mivel tegnap csak úgy be botladoztak a szobába nem törődtek azzal, hogy kitakarítsanak vagy behúzzák a függönyöket. Így aztán a napfény reggel nyolckor besütött az ablakon. Tuuli felnyögött, majd hunyorított az erős fénytől, utána megfordult Max karjaiban. "Ideje felkelni?". Sóhajtott fel Max, hanga még mindig rekedt az álmosságtól. "A nap szerint igen". Válaszolta a lány, később ismét lehunyta a szemét, amikor fejét a férfi mellkasába fúrta. Max hirtelen rájött, hogy így aludtak egész éjjel, a nagy adrenalintól szíve egyre gyorsabban vert. "Másnapos vagyok". Szólalt fel megint Tuuli. "Nem is vagyunk azok". Felelte Max, a tervező kuncogott. "Tuuli?". Kérdezte halkan, a leányzó kristályos szeme kinyílt, amikor tenyerével megfogta az arcát. "A barátságunkban semmi sem fog változni a tegnap este után, ugye?" Fogai az alsó ajkába mélyedtek, amikor a csókra gondolt, miután vissza értek a szállodába. "Nem, ha engem kérdezel." Elmosolyodott, élvezte az érintését.

Max bólintott, visszamosolygott rá, majd egy kicsit az arcát tanulmányozta. A tegnap esti alkoholnak határozottan volt hatása, különben nem merte volna megcsókolni. Biztos volt benne, hogy ez fordítva is így van. Akárcsak most, ahogy az ajkára pillantott, de mégsem tette. "Mi a mai program?" Max úgy döntött, hogy rákérdez. "Nézzünk körül egy kicsit, aztán majd meglátjuk, mit lehet még csinálni ebben a nyugati városban, utána vehetjük Phoenix felé az irányt." Javasolta Tuuli, válaszul bólintott. "Rendben". Felelt, közben a lány felült, Max karjai pedig lecsúsztak róla. "Megyek zuhanyozni. Rosszul érzem magam, és biztos vagyok benne, hogy ugyan olyan illatú is." Vágott egy grimaszt Tuuli, ez nevetésre késztette a férfit. Kezét a feje mögé tette, amikor kikelt az ágyból. Kicsit megdörzsölte a szemét, majd a bőröndjébe nyúlt egy friss fehérneműért és tiszta pólóért. Úgy döntött, hogy még egy darabig viseli a farmert. Phoenixben mosodát kell keresniük, ahol ki tudják mosni a szennyesüket. Max felnézett a mennyezetre, amikor a fürdőszoba ajtaja becsukódott, utána észlelte, ahogy a víz megindult.

Hallgatta azt a halk dallamot, amit időnként szokott hallani, és örült, hogy ez nem rontotta el a lány hangulatát. Meg azért is, amiért a csók nem tette tönkre a barátságukat és az utazást. Tuuli nem tette kínossá, de nem is volt rá szükség. Max is felkelt, egy tiszta farmert vett elő a poggyászából, és egy új felsőt. Gyorsan megigazította a kis ágyat, majd egy kicsivel több helyet csinált, hogy felrakhassa a bőröndjét. Kicsit félretolta a függönyöket, hogy teljesen beengedje a fényt. Kinyitotta az ablakot, hogy friss levegőt engedjen be a szobába. Sütött a nap, úgy tűnt, jó napjuk lesz, amit ki is használhat, mert a tegnap esti tequila felesek után még mindig kimerültnek érezte magát. Tuuli befejezte a zuhanyzást, miután harcolt egy nagyot a folyton leeső függönnyel. Ezért csak rádobta az állványra, utána megtörölközött, hogy utána felvegye a ruháját. Befonta hosszú haját, hogy ne kerüljön az arcába, majd visszament a szobába. A lány összerezzent, amikor a táskájáért nyúlt, Max ránézett.

"Jól vagy?". Kérdezte, a lány biccentett. "Csak egy kicsit fáj". Kezét a vállára tette, mielőtt kissé megtornáztatta volna, majd megragadta a poggyászát, hogy mindent bele tegyen. Kopott csizmáját hamarosan vissza vette, és gondoskodott arról, hogy minden holmijukat magukkal hozzák, mielőtt kimennének. Lent reggelizhettek, így ezt is tették, Max már kifizette a szobát, meg vissza is adta a kulcsot, így evés után azonnal távozhattak. A pult mögötti hölgy rájuk nézett, nem felejtve el, hogy éjjel kettő körül botorkáltak fel hangosan az emeletre. Azonban egyáltalán nem szólt semmit, erre kis vigyorral összenéztek. Tuuli érezte, ahogy Max keze végig simít a derekán, amikor beléptek az étkezőbe. Összeszorította az ajkát, amikor érintése szikrázó érzést hagyott maga mögött, de a lány kétségbeesetten figyelmen kívül hagyta. Max és Tuuli egy kettes asztalhoz ültek, egy tányér kenyérrel és tojással meg két pohár narancslével.

"Szerintem a reggeli a legjobb része ennek a szállodának." Említette Tuuli, Max felkacagott. "Én is így gondolom. De amúgy is megyünk lassan". Vont vállat, valójában egyáltalán nem bánta, hogy Tuulival töltötte az éjszakát abban az egyszemélyes ágyban. "Megtudtam, hogy innen ha tökéletesen követhetjük a 66-os utat egy Cadillac tanyára érünk, ami éppen Amarillo mellett van. A másik oldalon pedig, hogy ott van az Államok második legnagyobb kanyonja." Tuuli felsóhajtott, fejét a kezébe tette, amikor befejezték az evést. "Miért nem megyünk mindkettőhöz?" Kérdezte. "Mennyi az út innen a kanyonhoz?" Tuuli ismét ellenőrizte a térképet a telefonján. "Körülbelül fél óra". Válaszolt. "Az nem sok." Mondta a pilóta kissé felhúzva a szemöldökét. "Főleg ha a Cadillac park amúgy is a Phoenix felé vezető úton található". Ismét vállat vont, Tuuli pedig bólintott gondolataiban. "Rendben. Csináljuk." Ezzel felpattant, és az asztalhoz tolta székét. Max elmosolyodott, majd elővette zsebéből az autó kulcsait.

Elmentek tehát a Palo Duro Canyon Állami Parkba, ahol bérelt autóval körbejárhatták és megnézhették az általa nyújtott gyönyörű látványt. Tuuli örült, hogy ide mentek, mivel a kamerája is határozottan szerette. A nap még sütött, de elég meleg volt ahhoz, hogy kabát nélkül legyen kint. Max ránézett, miközben fotózott, a látványt, a sziklák textúráját, még a fényképezőgépjét is a korlát felett tartotta, hogy felvételt készítsen a kanyonról. Vállvetve ültek a kis autóban, és állandóan arra kellett gondolnia, hogyan érintkezik a karja az övével, de úgy tűnt, ez a nőt nem zavarja. Ha beleszeretne Tuuli-ba, ő is így érezne? Talán ez az oka annak, hogy azt mondta, a csókjuk nem változtatja meg a kapcsolatukat. Pusztán azért, mert bódult volt, és ő volt a legjobb barátja? Max megrázta a fejét, Tuuli pedig kérdőn vonta fel a szemöldökét. "Oh semmi". Mondta, és a lány biccentett, aztán máris felemelte a gépét, hogy további fotókat készítsen.

Amikor elhagyták a Canyon parkot, Max úgy döntött, hogy megtankol, mielőtt elindulnak Phoenixbe, Amarillo-tól 704 mérföldre nyugatra. Tuuli egy boltban volt, hogy vásároljon néhány élelmiszert, mivel a 66-os úton korlátozott mennyiségű benzinkút és üzlet áll rendelkezésre, csak a nagy sivatag Amerika vadnyugati részén. "Nem bánod, ha alszom egyet?" Kérdezte Tuuli, kissé lehunyt szemmel, Max megrázta a fejét. "Persze, hogy nem. Vészhelyzet esetén felébresztelek." Tovább fészkelődött a bőrszéken, majd kissé hátrébb tolta, hogy több helye legyen a lábainak. Tuuli ébren volt az első órában, amikor elhagyták Amarillo-t, a 66-os út aszfaltja kissé ingatag az Aston Martin abroncsai alatt, de jó volt vezetni. Max meglepte, hogy milyen nyugodt az út, néhány busz és autó volt körülöttük, de egyáltalán nem volt tele turistákkal. Valószínűleg azért, mert nagyon hosszú volt. Tuuli pár kilométerrel később elaludt, és elmosolyodott, amikor meglátta, hogy a lány össze gömbölyödik az anyósülésen.

Az autót beállította egy adott tempóra, meg gazdaságos üzemmódba, hogy benzint spóroljon. Valószínűleg teli tankkal végig menne. Nagyon megnyugtató volt ilyen sokáig vezetni. Max még néhány óra elteltével sem érezte magát fáradtnak vagy zavartnak. Tudta, hogy egészséges, ha időnként szünetet tart. De azt mondta magának, hogy megállnak és esznek valamit, amikor lemegy a nap. Most már tényleg kint voltak a városokon túl, csak por és homok volt körülöttük, néhány hegy a távolban, a semmi közepén voltak. Egyáltalán nem érezte magát kényelmetlenül, az autó navigációs rendszere tökéletesen működött. Tuuli nem sokkal később fel ébredt, és egy ásítással nyújtotta ki a karját a feje fölött. "Visszatértem". Említette, Max kuncogott. "Észrevettem". Rámosolyodott, majd visszanézett az útra. Gyakorlatilag egyedül voltak. "Hol vagyunk?". Kérdezte, és a férfi a GPS-re mutatott. Tuuli megérintette, és látta, hogy 350 mérföldre vannak, tehát öt óra, és elérik Phoenixet.

"Van egy megálló a közelben? Pisilnem kell." Mondta Tuuli, majd újra rátekintett. "Szerintem lesz, nézzük meg, hogy a térkép ad-e ki valamit". Ő is pihenni akart, meg enni is valamit, csak hogy néhány percre kimásszon az autóból. Követtek egy kamiont, ami messze előttük járt, de sokkal lassabb volt, ezért elég hamar utol érték. A jármű megállt egy pihenőnél. Tuuli örült, hogy egy pillanatra kinyújthatja a lábát. "Akarod, hogy következőnek én vezessek?" Kérdezte, de a férfi megrázta a fejét, amikor kiszálltak. "Nem kell, köszi". Elmosolyodott az ajánlaton. "Nem kell használnod a mosdót?" Tuuli visszafordult felé, amikor az épület felé tartott. "A mosdóm az a bokor ott". Elvigyorodott, Tuuli pedig grimaszolt, megrázta a fejét, és bement. Miután megtette, amit tennie kellett, megnézte az időt, amikor koromsötét volt odakint. Néhány utcai lámpa megvilágította az utat, de biztos nem úgy, mint normál esetben.

Tuuli pár perc múlva visszatért, és úgy döntöttek, hogy leülnek egy piknikes asztalra, amely olyan magányosan volt odakint. Fánkot ettek, és jeges kávét ittak, mostanra már langyos volt a kocsiban ülve. Egyikük sem panaszkodott, valahogy úgy érezték, hogy ez normális egy ilyen hosszú utazás során. "Sok csillag van ma este". Említette a lány, amikor felnézett. "Vaadates tähti". [csillagnézés] Mondta Max hirtelen, és a szeme elkerekedett a büszkeségtől, amiért emlékezett rá. "Väga hea, Max!" [nagyon jó] A lány mosolygott, és mindent meg kellett tennie, hogy le vegye a szemét a boldog arcáról. "Szeretnél indulni?". Kérdezte, az autó felé biccentve. "Nagyon élvezed az utazást, ugye?" Kérdezte Tuuli egyértelműen szórakozottan, amikor vigyorogva intett egyet. A műanyagot és a poharakat a kukába dobták, majd visszamentek az autóhoz. Max felfrissülve ismét az útra irányította az autót, fel bőgetve a motort, miközben visszarakta sebességbe. Eltelt még egy óra, és Max érezte, hogy az autó lassul, biztos volt benne, hogy be volt kapcsolva a sebességtartó automatika 100 mérföld per órára.

"Mi a baj?". Kérdezte Tuuli. "Az autó lassul." Max a homlokát ráncolva nyomta lábát a gázpedálra, de nem reagált. Megnyomta a féket, amik jól muzsikáltak. Lelassított, hogy oldalra hajtson, leállította majd újra beindította a motort. Rázkódott és zúgott, de nem történt semmi. "Azt írja, hogy a tartály üres." Mondta Tuuli, és a műszerfalon lévő benzint jelzőre mutatott. "Mi? Félig üres volt, amikor elhagytuk a pihenőt. Nem lehet." Mondta Max, és megpróbálta újra indítani az autót, de mivel természetesen nem volt benzin nem hozhatta létre azt a kis szikrát a motor elindulásához. Tuuli kinyitotta az ajtót, és kiszállt, majd elő vette a telefonját és bekapcsolta a lámpát megnézve, nincs-e valami baj. Még a kocsi alá sem kellett néznie, amikor észrevette a szivárgó üzemanyagot és a nyomot, amit hagytak. "Bassza meg". Motyogta Max, amikor maga is meglátta. "Oké, ehm...". Kezét a hajába túrta, pólójának ujját felgyűrte. Ha csak érezné, hogy hol van a szivárgás. Az autó nagyon alacsony volt, ezért nem tudott alá benézni. Ha még mindig szivárog az üzemanyag, akkor inkább ne az arcába menjen.

Tuuli felnyitotta a motorháztetőt, hogy ellenőrizze, nincs-e semmi baj a motorral. Lehet, hogy fotós és tervező, de eleget tudott az autókról, hogy szükség esetén megoldhassa a problémáit. Max a térden ült, és nézte a kocsi alját, a keze nedves volt a szivárgó benzintől. Lassan csöpögött, mert a többi már eltűnt. "Furcsa, hogy az autó nem adott értesítést." Mondta Tuuli, a fiú morogva bólintott, a karja túl rövid volt. Max kinyitotta a kocsi csomagtartóját, és az elsősegély doboz után nyúlt, remélve, hogy több minden van benne, mint a tartalék gumi és néhány kötszer. Megtalálta az autó emelőt, és visszatért a jármű oldalához, Tuuli csendesen segített neki a zseblámpával. Egy emelő valójában gumicseréhez volt alkalmas, de most így alá nézhetett, amit az elején még nem tudott. Max teljesen kinyomta az eszközt, így a kocsit annyira felemelték, hogy Max be tud kukucskálni. Bekapcsolta a saját zseblámpáját, először kezét az arca elé tartotta, hogy ne kerüljön benzin a szemébe vagy az arcára.

A szivárgás majdnem megszűnt, de a tartály alja meleg volt, a kipufogó is. Hollandul átkozódott, amikor a forró kipufogó acélja majdnem megégette a kezét. Nem tudta felfedezni a csöpögést és azt, hogy hol van a lyuk, de ha ilyen meleg a kipufogó, nem lepődne meg, ha ez égetné meg a tartály fémét, és így kezdene el folyni. Olyasmi, amit nem tudott megjavítani. "Találnunk kell egy garázst. Meg egy vontatót." Max visszatért az autó alól, karjait fekete foltok borították, még az arcán is volt. Tuuli biztosan nevetne, ha nem lenne komoly probléma. "Itt nincs térerő." Tartotta fel a telefonját, még akkor sem, amikor aktiválta az internetet. Nincs kapcsolat, nincs szolgáltatás, semmi. "Oh, a kibaszott életbe". Most komolyan ideges volt. "Max, semmi baj." Mondta a lány, és megpróbálta megnyugtatni. "Nem, nagy baj van Tuuli." Max visszafordult felé. "Mi van, ha itt történik veled valami, és akkor nem tudlak bevinni a kórházba?"

"Várnunk kell holnapig, és reménykedni kell, hogy valaki elhalad mellettünk, vagy nekünk kell menni." Dörzsölte meg a halántékát Max, majd fel és le járkált a kocsi mellett. "Ez megijeszt". Folytatta. "Jól vagyok. Nem halok meg az elkövetkező 24 órában. Nincs szükségem kórházra, úgyhogy szállj be az autóba, mielőtt megfagysz, és te halsz meg." Jelentette ki Tuuli, befejezve a járkálást. Pislogott felé egy párat, amikor Tuuli kinyitotta a kocsit, és be ült. Egy pulóvert vett elő a táskájából, hogy ne fázzon a sivatagban. Max végül csatlakozott hozzá, és mélyet sóhajtott. Maga elé nézett, a feszültség most egyértelműen érezhető volt köztük. "Nem tudom megállni, hogy ne gondoljak arra az átkozott csókra." Bukott ki belőle hirtelen, a lány ránézett. "Miért? Miért csókoltál meg?". Kérdezte Max. "Azt gondoltad, hogy nem fogjuk megtenni? Mindennap együtt vagyunk, mióta elmentünk". Tuuli egy kérdéssel vágott vissza. Max vállat vont. "Válaszolhatod, hogy nem". Felelte a fiú. "Meg akartalak csókolni, Max." Mondta egy pillanatnyi csend után.

"Havanna óta meg akartalak csókolni, ujjaimat a hajadba túrni, ágyra teríteni, és a farkadon lovagolni. De azt gondoltam, hogy ez túl alkalmatlan lenne ahhoz, hogy a legjobb barátodnak gondolj." Tette hozzá, Max szeme pedig elkerekedett. "Talán egy kicsit". Hümmögött válaszul. "Szépen kérdeztél volna?" Javasolta, és most mindketten felnevettek. Tuuli karcsú ujjai a keze köré görbültek, és a lány kristályos szemébe nézett. Csak néhány másodpercükbe telt, mire előre hajoltak és összekötötték ajkaikat. Max úgy érezte, hogy a szíve felrobbant a mellkasában. Nyelve végig ment alsó ajkán, mielőtt ismét találkoztak volna, ujjaival a szőke hajába túrt. "Hátsó ülés". Motyogta Tuuli szájának, és mindketten tudták, hogy nem csak a csóknál fognak leragadni.

Credit to curvaparabolica