"Hé, Tuuli". Max gyengéden megrázta a vállát. Amikor megérkeztek a miami-i tengerpart lakásukhoz, Tuuli vicces pózban feküdt el az ágyon, majd elbóbiskolt, amikor a fiú magára hagyta, hogy megnézze a fürdőszobát. Hagyta pihenni, feltételezve, hogy aludnia kell egy kicsit. Közben vett élelmiszert az elkövetkezendő két napra, utána kipakolt bőröndjéből, így békén hagyta. "Hmm?". Hümmögött, és érezte, ahogy ujjai az arcát simogatta. "Este van, gondoltam biztos fel akarsz kelni." Kuncogott, amikor a lány a hátára fordult, és megdörzsölte a szemét. "Miből gondoltad ezt?". Nézett rá Tuuli mosolyogva. "A turista éned miatt". Mondta Max. "Jó meglátás". Válaszolt a lány, majd felült, és megigazította a haját. "Mennyit aludtam?" Kérdezte, a fiú pedig a csuklója körüli órára nézett. "Körülbelül öt órát". Vonta meg a vállát. "Elmentem kajáért." Hozzátette.

"Oh, remek". Tuuli átlendítette lábait az ágy szélén, kinézett az ablakon, amely lenyűgöző látványt nyújtott az óceánra. "Még mindig meleg van kint?" Kérdezte, Max pedig bólintott. "Eléggé meleg, a farmert egy rövidnadrágra cseréltem." Mutatott a fiú csupasz lábaira. "Akkor én is ezt teszem." Mondta Tuuli, és a bőröndje után nyúlt. Max kiment, hogy nyugodtan át tudjon öltözni. Amíg ezt teszi, addig Max a tágas nappaliba sétált, ahol a telefonja töltődött. Édesanyja és húga felvette vele a kapcsolatot, hogy egy kis családi beszélgetést tartsanak. Elmondta nekik, hogy mit csináltak ma, meg hogy mit tevékenykedett, amíg Tuuli aludt. Sophie örült, hogy a lány időt szakított a pihenésre, és büszke is volt fiára, hogy ilyen jól vigyáz rá. Tuuli mindannyijuknak sokat jelentett. "Kimegyünk a szabadba?". Tette fel a kérdést Tuuli. Amikor lejött, egy farmer rövidnadrágban volt, abba egy laza pólót bújtatott, lábain pedig egy szandál volt.

Max látta, hogy kissé felfrissült, haja most félig felfelé áll, hogy ne menjen az arcába. De a hosszú, szőke hajszálak még mindig hullámzottak a vállán, majdnem a derekáig. Arcán most az egyszer nem volt smink, de mégis hihetetlenül szép volt. "Igen, persze". Elmosolyodott, a lány magával vitte a telefonját, és a nadrágja hátsó zsebébe nyomta. Max is elvitte az övéjét, kinyitotta a bejárati ajtót, majd bezárta mögöttük. "Lent van a strand". Rámutatott egy kis útra, ami arra visz. Biccentett, a szeme előtt lévő napszemüvegen keresztül a nap még mindig úgy tűnt, mintha nagyon fénylene. Azonban csak elkezdett nyugodni az óceán horizontja felé. "Valójában sokkal jobban szeretem ezt a hőmérsékletet." Vallotta be Tuuli nevetve. "Megszoktam a hideg időjárást, mivel a téli ünnepeket általában az orosz határ közelében töltjük, de New Yorkban jég hideg volt." Tette hozzá Tuuli, amitől Max felröhögött. "Ez határozottan sokkal jobb. De mostantól a nap felé utazunk, igaz?"

"Igen". Felelte Tuuli, és elindultak a tengerparti homok felé. "Nagyszerű". Sóhajtott fel Max, erre a lány felkacagott, miközben a válla fölött ránézett. A strand üresen is jó volt, mivel ez elsősorban az itt bérelt lakások privát területei. "Kicsit odébb van egy őrtorony". Említette Max, és a távolba mutatott. "Oh, csodás". Mondta, szemével a kék óceánt nézte, amely hullámokban ért a homokhoz. "Figyelj csak, mit mondott a hullám a másik hullámnak?". Kérdezte Tuuli, és oldalról pillantott rá tudva, hogy mindenesetre ez egy buta vicc lesz. "Fogalmam sincs". Mondta. "Semmit, csak hullámzanak." Mondta Tuuli nevetve, Max megforgatta a szemét, ezzel is bevallva, hogy egy kicsit vicces volt. Meglökte az oldalát, mire a lány felsikoltott, majdnem beleesve a sűrű homokba, aztán megfordult, hogy visszalökje. Közben odaértek az őrtoronyhoz, felmentek a lépcsőn, ami a tetejére vitte őket. Körülbelül tizenöt méter magas volt, gondolta Tuuli.

Itt kicsit erősebben fújt a szél, Tuuli elővette a telefonját, hogy néhány képet készítsen a lenyűgöző látványról. Max nekitámaszkodott a fém korlátnak, kicsit előre dőlt, amikor a lány épp egy panorámaképet akart csinálni. Ez nevetésre késztette Tuuli-t, valószínűleg a képen látszódni fog, hogy megmozdult. "Gyönyörű itt". Mondta Tuuli. "Teljes mértékben". Felelte Max, majd ránézett, amikor levette a napszemüvegét. A nap már lenyugodott, az eget narancssárga és rózsaszín pasztellek színezték, egy kis sötét vörössel, ahogy a nap az óceánba merült. Max a lány szemébe nézett, olyan ragyogó, élénkebb kéknek tűnt, mint a sajátja. Érezte, hogy a szíve kihagy egy ütemet, amikor tekintetük találkozik, és a tervező rámosolygott. "Hoztál valamit vacsorára, vagy elmegyünk valahova enni?". Kérdezte Tuuli, ahogy ment le a lépcsőn, így ismét a strandra jutnak. "Rájöttem, hogy a kertben van grill meg minden, így hoztam grillezni valót". Felelte Max.

"Csodálatos vagy". Sóhajtott fel a lány érezve, ahogy gyomra korogni kezdett az étel gondolatától. "Tudom". Elvigyorodott. "Ne szemtelenkedj velem". Nevetett fel Tuuli, és visszasétáltak a lakásukhoz. Amíg Max a grillezőt előkészítette, Tuuli ellopta a pólóját, és kint leült a hallban, laptopjával az ölében, hogy megtudja, elutazhatnak-e Havannába egy közeli komppal. "Oké, kis probléma". Kezdte Tuuli. "Körülbelül tíz óra hajóúttal van innen Kuba". Tette hozzá a képernyőjéről Maxre nézve, aki a ma esti séf volt. "Igen, mire gondoltál? Egy hajó óránként tíz csomóval megy, ez körülbelül húsz kilométer per óra." Kuncogott, a lány értetlenül nézett rá. "Nem félsz a óceánjáróktól?" Vonta össze a szemöldökét Max, amikor visszagondolt a kis kompra, ami a new york-i Miss Liberty szoborhoz vitte őket.

"Azok a legrosszabbak, de úgy érzem, ez a legjobb módja a tapasztalatszerzésnek Kubáig." Nyögött egyet a lány, el is lehet repülni Miamiból Kubába, de valami azt súgta, hogy ezt nem akarja. "Biztos vagyok benne, hogy a mostani hajók biztonságosak. Nem süllyedne el, úgy mint a Titanic." Mondta Max, mielőtt megfordítaná a húst a rácson. Tuuli gondolatban az alsó ajkát rágta. "A hajójegyek nem olyan drágák, ezért kérlek, hadd vegyem meg őket." Mondta, nem szeretett volna tiltakozni, így a fiú nem szólt semmit. "Csináljuk úgy, hogy legyen holnapi meg másnapi jegy. Így fel tudjuk fedezni Miamit, majd hajókázunk. Aztán visszatérünk ide, és utána utazhatunk a következő államba. Tíz óra van Havannáig, valószínűleg egy napot és egy éjszakát töltünk el ott, majd vissza jövünk". Foglalta össze. "Persze, bármi is lebegjen a csónakodban." Mondta kötekedően, mire a lány fújtatott, szemeit forgatva az ostoba tréfán.

Koppintott a laptopján, hogy megvegye a jegyeket, tízszer ellenőrizte a dátumot, majd letöltötte őket, miután kifizette. "Lehet, magammal kell, hogy voncoljalak arra a hajóra, de én elmegyek Havannába." Tuuli határozottnak tűnt, erre ismét kuncogni kezdett. Lecsukta a gépét, utána elkezdte teríteni az asztalt a vacsorájukhoz. Max egy tányérra rakta a különféle húsokat, középre néhány kukoricát és paprikát, majd leültek. A hőfok kellemes, annak ellenére, hogy este volt, így nyugodt éjszakát tölthettek. Ettek és ittak, Max azt a sört kortyolgatta, amit a szupermarketből hozott. Az ég hamarosan sötétbe borult, a csillagok világítottak a Hold körül, és az óra múlásával koromsötét lett. "Milyen velem utazni?" Kérdezte hirtelen Tuuli egy pillanatnyi csend után. Lába a fiú ölében pihent, miközben a kanapén feküdt.

"Egyszerű". Felelte Max. "Hazudsz". "Talán egy kicsit". Nevettek. "Nem az, de szórakoztató. Különösen azért, mert jól kijövünk egymással. Például egyáltalán nem bánom, hogy nulla huszonnégyben veled lehetek." Szólalt meg ismét Max. "Örülök, hogy ezt hallom. Tudod, hogy elmondhatod, ha úgy érzed teher vagyok." Mondta Tuuli, szemével még mindig az égre nézett. "Tudom". Mondta. "Csak én...". "Aggódsz". Fejezte be a lány, és a fiú bólintott. "Lehet, hogy nem gondolsz rá, de néha éjjel is fent vagyok azon gondolkodva, hogy egy olyan betegséged van, amelyet egyetlen orvos sem tud meggyógyítani. Nem akarlak elveszíteni, Tuuls." Hagyta abba halkan. Tuuli felült, és rápillantott. "Tudom, hogy ezt nehéz elfogadni, de azt is tudnod kell, hogy nem élhetek sokáig a rákkal, főleg nem ezzel a kibaszott fajtával." Mondta, és Max egy halk nevetést hallatott. "El kell fogadnod, hogy valamikor elveszítesz. Készülj fel rá, könnyebb lesz. De hé, még nem vagyok halott, és most úgy érzem, messze vagyok a haláltól." Tuuli szemeiben szelídség tükröződött, arca ugyanolyan gyönyörű volt a holdfényben, mint a napfényben.

"Megtiszteltetésnek érzem, hogy veled együtt csinálhatom azt a listát, ami nagyon sokat jelent neked." Mondta Max mosolyogva. "Nem akarnék senki mást, mint téged Max. Komolyan". Tuuli tényleg így gondolta, és Max tudta, hogy a lány ritkán komoly, ezért egy dédelgetett álma az ilyen pillanat. Örömmel fogadta a meleg és szoros ölelését, amikor karjait szétnyitotta előtte, Tuuli a mellkasához simult, karjait a nyaka köré tekerve. Max a fejére hajtotta az övét, és lenyelte a torkában lévő csomót, amikor érezte, hogy ökölbe fogja az ingje anyagát. Mosolyogva váltak el, és elkezdték letakarítani az asztalt, amit pár órával ezelőtt kellett volna megtenniük. Bevittek mindent, és a mosogatógépbe tették. Tuuli bement a szobájába, miután jó éjszakát kívántak egymásnak. Max pedig megvárta, amíg a fürdőszoba készen áll, hogy meg tudja mosni a fogát. Alig várta, hogy holnap felfedezze Miamit.

        "Tuuls, kérlek, ne lógj ki ennyire az ablakon! Megijesztesz engem és a többi autóst is." Max kihúzta az egyik övet, amikor a lány az Aston Martin ablakából nézett ki, ami körülbelül nyolcvan mérfölddel ment óránként az autópályán. "Sajnálom". Motyogta, és inkább leült a helyére. Tényleg lenyűgöző volt Miamiban lenni, a hőmérséklet még melegebb volt, mint tegnap. Így egy szoknyát viselt, egy halter toppal, haja be volt fonva, és egy napszemüveg pihent a feje tetején. Max is nyáriasan öltözött, egy rövidnadrágot és egy alkalmi inget vett fel. Miami másik oldala felé tartottak, amikor Tuuli meglátott egy szórólapot a Miami Óceániumról, amelyet szívesen meglátogatna. Hamar le kellett menniük az autópályáról, és valahol parkolóhelyet kellett találniuk. "Esküszöm, nem találok olyan helyet, ahol lerakhatnám ezt a kibaszott autót." Átkozódott Max, mivel az összes parkoló már foglalt volt. "Oh, istenem, lazíts már és nézd csak, itt egy üres. Max!". Kiabált Tuuli.

Hirtelen fékezett, és a biztonsági öv megrántotta a lányt az ülésen. "Erre feltétlenül szükség volt?" Tuuli rápillantott, és egy hatalmas vigyorral tolatott hátra. "Azt mondtad, hogy az üres." A lány felsóhajtott, és nézték tükröt, ahogy Max szépen bekormányozta a kocsit a másik kettő közé, mielőtt behúzná a kéziféket. Az Óceánium sokkal szórakoztatóbb volt, mint azt Max gondolta. Különösen azért, mert őrült képeket készítettek a halakkal és az ott látható tengeri állatokkal. Az egyik delfin Tuuli után úszott, amikor balról jobbra sétált, így természetesen a lány bukfencelt és cigánykerekezett az üveg előtt, hogy lássa, mit fog csinálni az emlős. Ami majdnem azt eredményezte, hogy kirúgják őket az épületből. Tuuli és Max a nap hátralévő részét a városban autózva töltötték, ide-oda mentek, hogy turisztikai tevékenységeket végezzenek, de megegyeztek, hogy az estét a tengerparton töltik, mielőtt vacsorázni mennek.

Visszatértek a házhoz, Tuuli pedig bikiniben rohant le a tengerpartra, amitől Max elnevettette magát, miközben követte őt egy pár törülközővel. "Oh, ez hideg." Említette, amikor mellé állt, a bokája a vízben volt. "Februárhoz képest nem olyan hideg." Felelte Max, Tuuli elhúzta a száját, Max pedig szépen lassan tovább ment. "Tuuli, gyere!" Nevetett. "Ne, ne, lassan, kérlek." Könyörgött neki, és felsikoltott, amikor a fiú a vállára tette, és a vízbe szaladt. Kétségbeesetten próbált a víz felett maradni, de végül csak ledobta magáról, így Tuuli a víz alá került. "Te fasz!". Kiabálta, és ráfröcskölt egy kis vizet, miközben a Max szinte sírt a nevetéstől. "Valld be, különben nem kerültél volna bele." Max körülötte úszott, a lány pedig rápillantott. "Talán". Mondta és mosolygott is. "Meg kell kérdeznem a húgodtól, hogy tud-e nekem olyan bikinit csinálni, mint ez a melltartó, mert most olyan vagyok, mint egy unikornis." Panaszkodott Tuuli, kezét a mellkasára helyezve, az egyik lapos volt.

Max kuncogott rajta. "Biztos vagyok benne, hogy megteszi neked." Mondta. "Furcsa, hogy egy melled van?". Kérdezte, és a lány felnevetett. "Egy kicsit, főleg úszás közben." Magyarázta Tuuli, miközben a vízben lubickolt. "Nagyon jó". Mondta. "Látod, csak figyelmen kívül kell hagynod a hideget az elején." Mondta Max, közben nézték az óceán feletti látványt. "Készen állsz a holnapi hajóútra? Azzal a gigantikus hajóval? Mikor süllyedhet el?". Ugratta. "Istenem, hagyd abba". Tuuli megborzongott a gondolattól. "Tudtad, hogy tíz-húsz méternyi a hajóból a víz alatt van? Azokkal a nagy hajtóművekkel meg mindennel." Tuuli felsikoltott, amikor meghúzta a bokáját. "Állj le, mielőtt lemondom az utazást!". Fenyegette, majd felkacagott, amikor érezte, hogy csiklandozza a lábát. "Elájulok, te idióta." Tuuli nevetése visszhangzott a tengerparton, közelebb húzta magához. Kezei a mellkasán voltak, és röviden egymásra néztek, mielőtt a lány rácsimpaszkodott, hogy lenyomja.

Max felnevetett, amikor feljött, Tuuli közben visszaúszott oda, ahol állhatott, majd visszasétált a tengerpartra. A lány megborzongott, ahogy nedves bőre megérezte az esti levegő hidegét, és gyorsan egy törülközőt tekert maga köré. "Fürödjünk le, majd utána vacsorázzunk." Javasolta, amikor visszament hozzá. "Rendben". Válaszolta, és karját a vállára lendült, miközben visszafelé sétáltak. A téli szünet soha nem volt ilyen jó.

Credit to curvaparabolica