A nap aranysárga fénye puhán átszűrődött a szoba hófehér függönyén. A gerendák finoman átmelegítették a ház belsejét, nyugalmat és csendet árasztva. A lakás teljesen üres volt, csak Charles, Joanne és a tizenhat éves Teresa tartózkodtak odabent. A két fiú már réges-rég elillant az a Leclerc-rezidenciáról, alighogy a szülők visszatértek a Maui szigetén töltött hétvégéről. Sietve távoztak, mintha a szél vitte volna őket - talán, hogy végre ne kelljen foglalkozniuk a 'kis' húgukkal. Charles szemhéja megrebbent a fény érintésére. Joanne még mindig ott pihent a mellkasán, pontosan abban a pózban, ahogy előző este elaludtak. A férfi óvatos mozdulataira a nő lassan ébredezni kezdett, de szemernyit sem bánta; az egész éjszakát átaludták, és ez minden fáradságot kipihentetett. Charles mély pillantással nézett rá, majd gyengéden végigsimított a sötét haján, és a homlokára lágy csókot nyomott. Joanne álmosan nyújtózkodott, karjaival körbefonta magát, miközben ásított. "Hmm." Hümmögte halkan, és a férfi szemeibe pillantott. Közben ujjai lassan végigfutottak Charles kócos, hollófekete haján. "A fiaid lassan átveszik az uralmat." Mormogta mosolyogva, mielőtt egy pillantást vetett az ébresztőórára, ami már délelőtt tízet mutatott.

"Tudom." Nevetett halkan Charles, miközben ujjai Joanne hátán siklottak, és óvatosan felhúzták a pólóját, hogy megérezzék a bőrének melegét. A férfi édesen magához húzta a nő ajkait, mire Joanne behunyta a szemét, és hagyta, hogy ez az apró pillanat visszarepítse az előző hétre, amikor Maui egyik eldugott, privát üdülőjében töltötték álmaik nyaralását. Akkor csak ketten voltak - se a gyerekek, se a munka nem vonta el a figyelmüket. A gondolataiba merült Joanne, majd halkan sóhajtott Charles szájába, ahogy a nyaralás emlékei megrohanták. Az együtt töltött esték képe villant fel előtte: végtagjaik összegubancolódtak a lepedők között, halk nevetések és sóhajok töltötték be a szobát és minden pillanatuk csak szorosabbra fűzte a kapcsolatukat. "Mehetünk ebédelni?" Kérdezte Charles, miközben egy újabb puszit nyomott Joanne arcára, mielőtt ajkaival a nyaka felé vándorolt volna. "Megkérdezem, Teresa velünk tartana-e." Nevetett fel Joanne, majd gyorsan hozzátette. "Valószínűleg a testvérei alaposan elhanyagolták a múlt héten." Charles elmosolyodott és egyik könyökére támaszkodva figyelte a feleségét. Jules és Liam már felnőttek - legalábbis korban, ha mentálisan nem is mindig. Bár a család szoros kötelékekkel bír, a fiúk már a saját útjukat járták. Lányokat hajkurásztak, klubokba jártak, vagy épp apjuk üzleti ügyeiben segédkeztek. Jules különösen igyekezett Charles nyomdokaiba lépni; mióta betöltötte a tizennyolcat, az apja egyre többet vonta be a maffia ügyeibe.

Most, hat évvel később, Charles már teljes mértékben megbízott benne, és olykor a banda vezetését is rábízta. Liam más természet volt. Bár időnként besegített apjának, kevésbé érdeklődött a maffia világa iránt. Inkább más dolgok kötötték le - barátok, zene, sport. Mégis, a testvérek szoros kapcsolatot ápoltak, mindig számíthattak egymásra. "Megyek zuhanyozni." Mondta Joanne, miközben felült, majd Charles-ra pillantott. "Ha megtennéd, foglalj asztalt a Lobby Lounge-ban." "Persze." Felelte Charles, egy utolsó puszit nyomva a nő szájára. Joanne lassan kicsusszant az ágyból, és eltűnt a fürdőszobában. Charles pár percig még a párnák között hevert, hallgatta a víz zubogását és Joanne halk dúdolását. Végül ő is felkelt, hogy fogat mosson és felöltözzön. Miután kihúzta a telefonját a töltőből, máris tárcsázni kezdte Joanne kedvenc éttermének számát. Bár a nő mindig azt mondta, hogy a nevük miatt bármikor kapnak asztalt, Charles nem bízott semmit a véletlenre.

"Jó napot! Charles Leclerc vagyok. Van egy szabad asztaluk fél órán belül?" Kérdezte, miközben lefelé tartott a lépcsőn. Épp ebben a pillanatban Jules jelent meg, szinte a semmiből bukkanva fel apja előtt. "Én is menni akarok." Mondta hirtelen, anélkül, hogy köszönésre vesztegette volna az időt. Charles arca hirtelen megrándult. Egy pillantást vetett fiára, amiben ott bujkált az egyértelmű kérdés: 'mit csinálsz te itthon?'. Azonban nem hagyta abba a telefonálást. "Legyen négy fő." Jelentette ki, mire a vonal másik végéről egy gyors megerősítést kapott. "Én is mennék!" Kiáltotta ekkor Liam a konyhából. Charles halkan sóhajtott, mielőtt mégegyszer módosította volna a foglalást. "Rendben, legyen öt fő." Zárta le az ügyet, majd letette a telefont, és mosollyal az arcán lépett be a konyhába, ahol a fiai már egymást túllicitálva igyekeztek magyarázatot adni jelenlétükre. "Nem úgy volt, hogy kimenekültök a házból, amint anyátokkal visszajöttünk?" Kérdezte. "Azért volt, mert bulizni mentünk." Válaszolta Jules vállvonogatva. Celia éppen a kávéfőzéssel volt elfoglalva, hisz' tudta, hogy a pár már ébren van. "Egy buliban, hmm." Hümmögte Charles, majd megivott előtte egy pohár vizet. "Igen, Lando szervezte." Tette hozzá Liam, miközben igyekezett leporolni ingéről némi zsemlemorzsát. Charles felnevetett, és a két fiúra nézett. Gondolatai akaratlanul is visszarepítették az időben. Emlékezett arra az estére, amikor Joanne és Liam beköltöztek hozzá. Az akkori vacsorák és közös játékok emléke még mindig élénken élt benne, mintha csak tegnap lett volna. Pontosan ugyanannál az asztalnál vacsoráztak.

"Hol van a húgotok?" Kérdezte végül Charles hátra húzva egy széket, majd leült. "A szobájában." Felelte Jules. "Valami projekten dolgozik." Tette hozzá Joanne, miközben belépett a helyiségbe. Kezét finoman Jules vállára tette, és egy anyai puszit nyomott az arcára. "Tizenhat évesen olyan szorgalmasnak kellett volna lenned, mint ő." Jegyezte meg mosolyogva. "Más prioritásaim voltak, anya." Vigyorgott vissza Jules, mire Charles kuncogni kezdett. Jules ugyanolyan jóképű volt, mint az apja. Jules kék szemei és sötét haja pontosan az apjára emlékeztették, valamint sovány volt és magas. Liam pedig az anyja sötétebb bőrszínét és vonásait örökölte. Viszont kissé hosszú, fekete haja volt, meg sötét szeme. A két testvér mindig is szívtipró volt. Charles mindig gondoskodott arról, hogy tisztelettel bánjanak a nőkkel. "Hová megyünk ebédelni? Háromkor találkozón van." Jegyezte meg Liam. "Lobby Lounge." Válaszolta Charles röviden. "Kikkel találkozol?" Kérdezte Joanne. "Mathieu-val és Lucas-szal." Mondta Liam, mire az anyja bólintott. Mathieu Gasly és Lucas Verstappen jó fiúk voltak, és Joanne értékelte, hogy Charles partnereinek fiai jól kijönnek Liam-el és Jules-al. Biztos volt benne, hogy mindenhol vannak barátaik. Joanne gyakran aggódott amiatt, hogy fiai túlzottan is vonzódnak apjuk üzleti ügyeihez, különösen Jules, aki már szinte teljes mértékben belevetette magát a maffia ügyekbe.

"Beszélhetünk, apa?" Kérdezte Jules kissé komolyan. "Természetesen." Válaszolta a férfi, majd egy csókot nyomott Joanne arcára. Felállt, majd az irodája felé vezette fiát. Az iroda ajtaja mögött Jules gyorsan a lényegre tért: "Szerintem nagy lehetőségünk van egy jó üzletre." Kezdte Jules. "Találkoztam egy új saint-tropez-i bandával. Fiatalok, de ambiciózusak. Ahelyett, hogy riválisként kezelnék őket, akár az irányításunk alá is vonhatnánk őket. Tegnap este már beszéltem a vezetőjükkel." Mondta. "Új banda?" Kérdezte Charles homlokára ráncolta. Hallott volna róla, ha újak érkeznének Monaco környékére. "Igen, apa." Erősítette meg Jules. "Múlt héten fejezték be a támaszpontjuk építését, nagyon újak még." Tette hozzá. "A főnökük neve João Machado. Azt mondta, küld néhány adatot e-mailben, és megegyeztünk, hogy ezen a hétvégén találkozunk." Mondta Jules. "Gondoltam, eljöhetnél." Javasolta. Charles az asztalának támaszkodott. A fiára nézett, aki tegnap este kihasználta a helyzetet a hálózat bővítésére. Kék szeme csak úgy csillogott, egyértelműen izgatott volt. "Nem." Rázta meg a fejét Charles. "Ha úgy gondolod, hogy működhet, menj és intézd. De nélkülem." Mondta, kissé meglepve fiát.

"Tényleg?" Kérdezte Jules hitetlenkedve. "Igen, de ne mondd el anyádnak." Tette hozzá félhangosan, miközben vállon veregette fiát. "És vidd magaddal Mick-et." "Úgy lesz." Válaszolta Jules széles mosollyal, majd az apja felé lépett, hogy még egy pillanatig a szemébe nézhessen. Charles végül beleborzolt a fia hajába, mire Jules nevetve hátrált ki az ajtón.

A Leclerc család egy kellemes, elnyújtott ebédet fogyasztott el. Charles és Joanne hazavitték Teresa-t, aki inkább az iskolai munkájával akart haladni. Liam és Jules a barátaik társaságában folytatták az estét, a maffiózó pedig visszavonult az irodájába dolgozni. A párja a dolgozószobában telepedett le egy könyvvel, élvezve a csendet. "Anya?" Szólította meg valaki az ajtóból. Teresa volt az, a küszöbön ácsorgott. "Igen, drágám?" Válaszolta Joanne, mire a lány közelebb lépett. Jules-hoz hasonlóan a haja sötét és göndör volt, egészen a derekáig ért. Charles szemét és arcát örökölte, de a bőrszíne az anyjához hasonlított. "Ma este randim lesz egy fiúval az iskolából." Mondta habozva, miközben Joanne letette a könyvet, és mosolyogva figyelte. "Apának viszont nem szeretném elmondani." Tette hozzá gyorsan, egyértelműen emlékezve arra, hogyan futamította meg az apja az előző kérőt, amikor az az ajtóban próbált szerencsét. A nő halk nevetéssel reagált. "Nos, ki az a szerencsés?" Kérdezte, miközben Teresa-t nézte, aki letelepedett a kanapé karfájára. "Anthoine-nak hívják. Nagyon kedves és figyelmes." Válaszolt Teresa. "Tizenkilenc éves, és vacsorázni hívott meg."

"Nem tarthatjuk titokban előtte örökké, de azt hiszem, ez az eset most elkerülheti a figyelmemet." Hümmögte Joanne, majd finoman a lánya hajába túrt. Teresa kuncogni kezdett. "Mennem kell, mindjárt jön értem." Jelentette be, majd felállt. "Rendben, kicsim." Mondta Joanne és nézte, ahogy a lánya kimegy a szobából. Kissé a fejét csóválta, majd visszatért könyvéhet. Nem telt el sok idő, és megszólalt a csengő. Joanne elindult volna az ajtóhoz, de Mick érkezett meg előbb, hogy jelentse, egy fiatal fiú várakozik a kapuban. Charles ekkor már kilépett az irodájából, és sietett az ajtóhoz, megelőzve a feleségét. Amikor kinyitotta az ajtót, egy szemüveges, széles mosolyú fiút talált ott, aki azonnal elsápadt Charles jelenlététől. "Mr. Leclerc." Dadogta Anthoine Gasly, Pierre Gasly fia. "Anthoine? Te mit keresel itt?" Kérdezte a férfi kissé zavartan. "Nos, én ehm... vacsorázni viszem Teresa-t, természetesen az ön engedélyével." Válaszolta Anthoine, a kezében lévő kulcsokat babrálva.

"Apu." Szólalt meg Teresa, aki éppen a lépcsőn jött le. Gyönyörű ruhát viselt, amit Joanne rögtön megdicsért, hogy elterelje Charles figyelmét. "Gyönyörű vagy, drágám." Mosolygott a nő, miközben a férje karjára fonta a kezét. "Szia, Anthoine." "Jó estét, Mrs. Leclerc." Felelte a fiú zavart mosollyal. "Hová mentek vacsorázni?" Kérdezte a nő kedvesen, a lányára kacsintva, aki közben Anthoine mellé állt. "Foglaltam egy asztalt a Huit & Demi-ben." Válaszolta Anthoine. "Nagyszerű választás. Jó szórakozást nektek!" Búcsúzott Joanne, miközben a pár elhagyta a házat. Amikor becsukta az ajtót, Charles azonnal felháborodott: "Mon amour..." Kezdte. "Te tudtál erről? Három évvel idősebb nála! És Gasly fia! Ez a fiú biztosan az apjától örökölte a csábítási képességeit." Mondta fennhangon. "Tudom." Kuncogott Joanne, majd megnyugtatta a férjét. "De Teresa már tizenhat éves, Charles. Hagynunk kell, hogy megélje a fiatalságát." Tette hozzá. "Az utolsó fiút elijesztetted, és két napig nem állt szóba veled." Charles kissé bosszúsan felkuncogott, majd közelebb húzta magához Joanne-t. "Minden rendben lesz. Anthoine jó gyerek." Folytatta, ahogy a férfi derekát ölelte. "És most, hogy minden gyerekünk elment..." Kezdte Joanne, miközben játékosan kigombolta Charles ingének felső gombját. "Mire célzol?" Kérdezte Charles nevetve. "Kinyitunk egy üveg bort, harapunk valamit, aztán veszünk egy forró fürdőt... és meglátjuk, hová tart az éjszaka." Felelte a nő huncut mosollyal.

"Ezt azért csinálod, hogy eltereld a figyelmemet, amiért titkolóztatok előttem." Motyogta Charles vigyorogva. "Ez lányos dolog, nem értenéd." Válaszolta Joanne kacéran, majd karját a férfi nyaka köré fonta, és a férje gyengéden megcsókolta.

Credit to: curvaparabolica