Liam olyasmit tett, amit talán jobb lett volna elkerülnie.

De muszáj volt megtennie.

"Add ide még egyszer." Emelte fel a kezét Liam, és várta, hogy Mick átadja neki a távcsövet. "Utállak, amiért idehoztál." Morgott Mick, miközben mindketten hason feküdtek a bokrok között, óvatosan figyelve a távolban zajló eseményeket. "Imádlak, amiért velem jöttél." Vigyorgott Liam, és tréfásan egy puszit küldött a német felé. Gyorsan félrehajolt, amikor Mick egy sárgolyóval akarta eltalálni az arcát. Liam apja kérésére kezdett bele ebbe az egészbe. Charles arra kérte, segítsen a testvérének, Jules-nak, de a fiú sokáig habozott. Hallotta a szóbeszédeket erről a bandáról és azokról a lányokról, akiket Európa különböző pontjaira csempésztek. Liam azonban sosem vett részt igazán a családja maffiózó ügyeiben, ezért eleinte nem is tudta elképzelni, milyen ez a világ. Most, hogy itt volt, már pontosan látta, mennyire sötét és kegyetlen ez az üzlet. Charles még nem tudott arról, hogy Liam ide jött, és ha kiderül, valószínűleg alapos fejmosás vár rá. De Liam úgy érezte, muszáj a saját szemével látnia ezt. Mick csöndesen kísérte őt, miután a fiú valahogy rábeszélte, hogy vigye el. Liam a távcsövön keresztül figyelte, ahogy az emberek a rivális banda területén egyesével kirángatták a lányokat az épületből, majd durván betuszkolták őket egy sötét furgonba. "Hová viszik őket?" Kérdezte Liam, miközben visszaadta a távcsövet, majd a közeli sziklának dőlt.

"Olaszországba, Svájcba, esetleg Szlovákiába." Válaszolta Mick vállat vonva. "Ez a szokásos módszerük. A lányokat arra használják, hogy kábítószert csempésszenek velük." Mick felállt, majd leporolta a farmerját. Körbepillantott, hogy megbizonyosodjon róla, senki sem figyeli őket, mielőtt elindult volna vissza a kocsijukhoz. Liam felvette a tempót és követte, miközben gondolatai még mindig az imént látott képeken jártak. A kocsit egy eldugott helyen hagyták, amit Mick jól ismert - gyakran mozgott ilyen terepen a korábbi megbízásai miatt. "Ide hozod Celia-t is, igaz?" Ugratta Liam egy hirtelen ötlettől vezérelve. Mick éles pillantással felelt, miközben a kocsi kulcsait előhúzta. "De egy fasz vagy." Mordult fel Mick, és kinyitotta az ajtót, hogy beszálljon a Range Roverbe. "Mondd csak, mi folyik közted meg a kis szobalány között, Mickie?" Folytatta Liam kárörvendően. Mick megvetően felhorkant, miközben a kulcsot a gyújtásba tette. "El tudod képzelni, hogy valaha is vigyáztam rád?" Kérdezte gúnyosan, majd beindította a motort és becsatolta az övét. "Amúgy van neve is, nem szobalány." Tette hozzá szárazon. "Jó, bocsi, haver." Emelte fel Liam védekezően a kezét. "Tetszik nekem, a többi pedig nem a te dolgod." Zárta le Mick, miközben halvány mosoly suhant át az arcán. Liam csak felhördült a választ hallva. "Köszönöm, hogy elhoztál." Mondta végül Liam, megváltoztatva a témát.

"Te meg a testvéred egy nap tényleg a sírba visztek." Sóhajtotta Mick, ujjai monoton ütemben doboltak a kormányon. Ahogy visszaértek Monte Carlo nyüzsgő központjába, Mick hazavitte Liam-et. Az utca csendes volt, Charles autója pedig nem parkolt a ház előtt. "Egyébként hol van apám?" Kérdezte Liam, amikor Mick leparkolt a kapun belül. "Anyáddal ebédel." Felelte Mick, miközben kipattant a kocsiból. "Teresa is velük van." Liam bólintott, majd kiszállt. "És ezek szerint egyedül hagyták a bűnös kistesómat?" Kiáltotta jó hangosan, amikor belépett a házba. "Hallottam ám!" Harsogta Jules az emeletről. "Egy nappal sem lettél érettebb, mióta kijöttél a pelenkából!" Szúrt oda Celia, aki éppen a konyhában tevékenykedett. "Lelkileg." Tette hozzá gyorsan, miközben megrázta a fejét a zajos belépők miatt. "Nem tudhatod, mert nem voltál ott." Vágott vissza Liam nevetve. "De hagylak is titeket, szerelmespár." Mondta vigyorogva, majd Mick felé intett. "Készülnöm kell, hogy apával beszéljek később." Ezután felment az emeletre. "Szerelmespár?" Kérdezte Celia elvörösödve. Az arca pipacspiros lett. "Hagyjuk." Legyintett Mick, majd megkerülte az asztalt, hogy közelebb lépjen hozzá.

"Van most valami dolgod?" Kérdezte Mick, miközben mélyen Celia szemébe nézett, amitől a lány szíve kihagyott egy ütemet. "Nincs, semmi különös." Felelte halkan. "Meginnál velem egy kávét a kertben?" Vetette fel a férfi, hangjában könnyed érdeklődéssel. "Persze, szívesen." Mosolyodott el Celia, majd a kávéfőzőhöz lépett, hogy készítsen két csészével. Mick közben lazán a konyhapultnak támaszkodott, és onnan figyelte a lányt. Celia időnként oldalra pillantott, és minden alkalommal találkozott a férfi éles, fürkésző tekintetével. Az arcát gyorsan elöntötte a pír, ahogy a figyelem súlyát érezte. "Szóval hogy halad a gyógyulásod?" Törte meg a csendet Celia, miközben a gőzölgő kávét töltötte. "Egész jól." felelte Mick könnyedén, majd feljebb húzta a pólóját. "Nézd, már majdnem heg." Celia tekintete óhatatlanul a férfi hasizmára tévedt, mielőtt követni tudta volna Mick ujját a sebhelyig. "Igazítsd meg a pólód." Mondta kurtán, kissé zavartan. Mick csak nevetett, mély, rekedtes hangján. "Ugyan már, ne légy ennyire merev." "Ne legyél beképzelt." Vágott vissza Celia, de a mosoly a szája szélén bujkált. Átnyújtotta neki a kávét, és követte, ahogy Mick a kert felé indult. A virágágyások mellett ültek le, Mick pedig szembe fordult vele. "Kíváncsi voltam valamire." Kezdte a férfi, miközben pillantása a nő arcán és ajkain időzött. "És mi az?" Kérdezte Celia kissé zavartan. "Mikor sütsz legközelebb valami finomat?"

"Milyen színű legyen?" Kérdezte Joanne, miközben Teresa-ra pillantott a körmösnél, ahol egymás mellett ültek. "Szerintem babarózsaszín." Válaszolta a lánya. "Az szép szín." Bólintott Joanne, miközben figyelte, ahogy a körmét gondosan formázzák. Kis szünet után hozzátette: "Nem baj, ha én is ezt választom?" Teresa felnevetett. "Persze, hogy nem! Miért lenne baj?" "Nem akarom, hogy a barátaid azt higgyék, megbolondultam, és tinédzserként próbálok viselkedni." Mondta Joanne mosolyogva. "Nem fogják ezt gondolni." Legyintett Teresa, és a manikűrös munkáját figyelte. Joanne szerette volna, ha a nap különleges anya-lánya programmal telik. Az utóbbi hetek zűrzavara után erre nagy szükségük volt. Charles egyre több időt töltött távol, a ház pedig szinte őrhelyre hasonlított a plusz őrökkel, akik folyton az ajtók körül ólálkodtak. Hiányzott az egyszerű nyugalom. Még csak nem is tudott a férjével lenni anélkül, hogy az egyik embere, ne az ajtó előtt várakozna.

"Készen állsz a holnapi vizsgára?" Kérdezte Joanne, miközben a lánya arcát fürkészte. "Nem vagyok benne biztos." Sóhajtott Teresa, és alsó ajkát harapdálta. "Miért mondod ezt? Annyit tanultál!" "Nem tudom... Mintha nem maradna meg a fejemben semmi. És az igazat megvallva, nem aludtam jól egész héten." Joanne elidőzött a lánya vonásain. A fekete hajfonaton, amit Liam készített reggel, a sűrű szempillákon, amitől olyan kifejezővé vált Teresa tekintete. "Tudom, hogy most nehéz neked ez a helyzet, édesem." Mondta végül halkan. "Apád mindent megtesz, hogy rendbe tegye a dolgokat. De időbe telik." Teresa hallgatott, miközben a manikűrös festette a körmét. "Mikor tér vissza Mick dolgozni?" Kérdezte váratlanul. "Valami gond van Marcus-al?" Kérdezte Joanne, de Teresa csak megrázta a fejét. "Nem, csak... megszoktam, hogy Mick mindig ott van. Tudod, felvesz, segít." "Mick akkor tér vissza, ha az orvos alkalmasnak találja." Válaszolta Joanne, majd rövid szünet után elmosolyodott. "De addig, nos... talán éppen Celia-val süt sütiket." Teresa felvonta a szemöldökét. "Celia-val süt sütiket?" Ismételte, mire Joanne felnevetett.

"Igen, sütit süt Celia-val." Nevetett Joanne, miközben hátrapillantott a válla fölött. Szeme a szalon ajtajában álló két őrre esett, és egy mély sóhaj szaladt ki belőle. Tudta, hogy ez az egész helyzet nehéz Teresa számára, aki nem szerette volna magát börtönbe zárva érezni, de megértette, hogy Charles csak a biztonságuk érdekében intézkedett így. Joanne már hozzászokott az állandó testőrökhöz, de próbálták a lányukat távol tartani ettől a világtól, amennyire csak lehetett. Mégis megkönnyebbült, amikor azt látta, hogy Teresa látszólag remekül kezeli a helyzetet. Ugyanakkor attól tartott, hogy mindez kihat majd az iskolai teljesítményére, és bűntudata volt amiatt, hogy Teresa-nak emiatt nemigen lehettek barátai. Bármit megadott volna, ha láthatja a lányát, amint barátnőivel egy kellemes fürdőnapot tölt el - ahelyett, hogy az anyjával kellene ilyesféle programokra járnia. "Jól áll ez a szín, drágám." Mosolyodott el Joanne, miközben Teresa arcából eltűrt egy tincset, és figyelte, ahogy a körmös gondosan dolgozik.

A manikűr után a fodrászhoz indultak. Teresa már régóta szeretett volna egy kis melírt, míg Joanne-nak mindössze egy gyors igazításra volt szüksége. A fodrászuk, aki évek óta ismerte őket, nevetésre bírta a lányt, és Joanne boldogan figyelte, ahogy Teresa végre egy pillanatra felenged. Miközben a kártyáját elővette, hogy fizessen, a fodrásszal beszélgetett, Teresa pedig Marcus-hoz csatlakozott a kijáratnál. "Hé, hátrálj, haver." Marcus hangjára Joanne felkapta a fejét, és látta, ahogy az őr egy férfit tart távol tőlük. "Csak meg akartam dicsérni ezt a csinos lányt. Nem akarok semmi rosszat." A férfi vigyorogva felemelte a kezét. Joanne gyorsan magához húzta a lányát, és látta, ahogy Marcus az övéhez nyúl, ahol a fegyverét hordta. A férfi vigyora alig halványult, de végül hátrált egy lépést, mielőtt ismét Teresa-ra pillantott volna, majd eltűnt a szemük elől. Marcus még néhány másodpercig figyelte a távolodó alakot, majd óvatosan az autóhoz vezette őket. "Ki volt ez, Marcus?" Kérdezte Joanne, ahogy a férfi kinyitotta az ajtót. "Nem tudom." Válaszolta Marcus kurtán. "De menjünk innen." Joanne aggódó pillantást vetett Teresa-ra, aki próbált nyugodt maradni, de a szemei elárulták, hogy a történtek váratlanul érték. "Jól vagy?" Kérdezte az anyja, miközben óvatosan a vállára tette a kezét. "Igen, jól vagyok." Teresa próbálta elnyomni az idegességét, és hátrapillantott a válla fölött, de a férfi már nem volt ott.

Ahogy Marcus beindította a motort, Joanne faggatni kezdte a lányát. "Mit mondott pontosan?" "Csak annyit, hogy jól áll ez a hajszín, és meg akarta érinteni." Teresa sóhajtott. "De Marcus közbelépett." Joanne a fejét rázva dörmögte: "Hála istennek." Aztán szorosan magához ölelte a lányát. "Ezt el kell mondanunk Charles-nak." "Biztos, hogy ez jó ötlet?" Kérdezte halkan a visszapillantó tükrön keresztül. "Tudja, mit jelent ez? Nem biztos, hogy előnyös most feldobni neki." Joanne szeme szinte villámokat szórt, miközben jegesen nézett vissza Marcus-ra. "Húzódj félre." Mondta nyugodt, ám rideg hangon. Marcus megfeszült a kormány mögött, és habozott egy pillanatig. "Azt mondtam, állj meg!" Ismételte Joanne, ezúttal már keményebb éllel a hangjában. Marcus kelletlenül félreállt, és leállította a motort. Teresa tudta, mi következik, és próbálta nyugtatni anyját: "Anya..." Kezdte, de Joanne már előre hajolt. "Marcus, nézz a szemembe." Joanne szavai hideg határozottsággal vágtak, miközben az ujjaival az őr ingébe kapaszkodott, és magához húzta őt. Marcus, aki eddig magabiztosan kezelte az ilyen helyzeteket, most kényelmetlenül érezte magát. Tudta, hogy Joanne nem tűri a mellébeszélést, és az elfojtott harag csak még fenyegetőbbé tette.

"Szerencséd, hogy épp a dolgod végezted, amikor a lányomat majdnem zaklatták. Ha az a férfi része a bandaháborúnak, amiben most benne vagyunk, akkor azonnal értesítem a férjemet." Sziszegte Joanne fogai között, hangja ridegen csengett. "És ha ez azt jelenti, hogy ezeket a tiszteletlen gazfickókat rendre kell tanítanunk, akkor talán nem kellene tovább meghúznunk magunkat." Szavai fenyegetően koppantak a csendben, miközben elengedte Marcus ingét, majd visszadőlt az ülésére. "Most pedig vigyél minket haza." Parancsolta, mielőtt mély lélegzetet vett, hogy kissé megnyugtassa magát. Marcus nagyot nyelt, igyekezve leplezni az előbbi feszültséget, és bólintott. Teresa fél szemmel figyelte az anyját és Marcus-t, nem tudta, nevethet-e ezen a jeleneten vagy inkább csodálattal adózzon. Az anyja egyszerre volt félelmetes és lenyűgöző - Teresa titkon remélte, hogy egyszer ő is ilyen határozott és rettenthetetlen nővé válik. Marcus azonban egyetlen szót sem szólt egészen addig, míg meg nem érkeztek a házuk elé. Az autó megállt a felhajtón, ahol Charles Ferrarija már a helyén állt, Joanne pedig, ahogy ezt meglátta, kissé megkönnyebbült. Amint Marcus kinyitotta az ajtót, Teresa elsőként szállt ki, és gyors léptekkel a bejárati ajtó felé indult. Charles az irodájából lépett ki, mikor meghallotta a kocsi motorjának leállását. Celia is megjelent, mosollyal az arcán köszöntötte őket, és elmondta Teresa-nak, hogy meglepetés ajándékot hozott neki, valamint készült teával és süteménnyel.

Joanne azonban Charles-ra pillantott - az a fajta jelentőségteljes pillantás volt ez, amelyben több szó rejlett, mint amit kimondottak volna. Charles szeme megvillant, és egyetlen bólintással jelezte, hogy érti a helyzet komolyságát. "Mick, Teresa rólad érdeklődött." Jegyezte meg Joanne, majd odahajolt, hogy gyors puszit nyomjon Charles arcára. "Ó, istenem, hát persze, a legjobb barátomat nem hagyhatom cserben, igaz?" Nevetett Mick, és máris Celia és Teresa irányába sietett, hogy csatlakozzon hozzájuk. Charles visszatért az irodájába, Joanne pedig követte, gondosan becsukva az ajtót maga mögött. A férfi már szóra nyitotta a száját, haragja szinte tapintható volt, ahogy megfordult: "Esküszöm, Joanne, ha egyáltalán hozzáértek..." Szavai elakadtak, de dühe továbbra is ott izzott a levegőben. Joanne gyengéden végigsimított a férfi vállán, majd le a bicepszén, érezve az izmai megfeszülését. Charles keze a derekára siklott, magához húzva a nőt. "Gondoskodom róla, hogy minden rendben legyen." Ígérte a férfi, hangja nyugodt volt, mégis határozott. Joanne sohasem kételkedett a férjében, és most is tudta, hogy minden fenyegetésnek meglesz a maga következménye. Charles homlokához hajolt, egy gyengéd csókot nyomva rá, majd hagyta, hogy a férfi feje az övének dőljön. Miközben hallgatta Charles szapora légzését, gondolatban már azt a milliónyi módot fontolgatta, ahogyan mindezért megfizettethetik a vétkeseket.

Credit to: curvaparabolica