FIGYELMEZTETÉS: vér, fegyver, embercsempészet, bántalmazás említése

"Haver, nem fogok meghalni." Mondta Mick. Bár kezei remegtek, amikor a véres törölközőt a sebre szorította, mégis gúnyos mosolyt erőltetett magára. Pontosan oda, ahol meglőtték. Jules a barátjára és a bátyjára pillantott. Noha ő maga sértetlen maradt, arca olyan sápadt volt, mint a padlón fekvő őré, akinek a feje alatt most egy kabát szolgált párnaként. Mick izzadságcseppek között küszködött a fájdalommal, homlokát pedig szinte perzselte a láz. "Még..." Motyogta Liam, de tekintetét inkább a véres padlóra szegezte, mintsem Mick-re. Kényelmetlen érzések gyötörték, a szoba csendjét pedig Mick el-elcsukló légzése törte meg, amely egyre nehezebbé vált. A feszültséget hirtelen az ajtózárban megforduló kulcs zaja törte meg. Liam azonnal felkapta a fejét, és fegyverét szorosan markolva az ajtó melletti sarokba húzódott. Amikor meglátta, hogy az apja lép be elsőként, megkönnyebbülten felsóhajtott. Charles tekintete gyorsan végigsiklott a helyiség állapotán, majd leeresztette a pisztolyát, és a nadrágjába dugta. Mögötte Pierre és néhány banda tag érkezett, végül Carlos és Sebastian zárták a sort. Sebastian Vettel jelenléte meglepte Liam-et. Az idős német, aki évekkel korábban vonult vissza, híres volt arról, hogy orvosi beavatkozásaival segített a "megfelelő" embereken.

Az apja sosem erősítette meg, hogy valójában így volt-e. Most azonban Liam választ kapott a kérdésére. "Hol van a sérült?" Kérdezte Sebastian, miközben határozott léptekkel átfurakodott az emberek között, és előkészítette az orvosi táskáját. "Az ördögbe is, te vén szamár." Morogta Mick a nappaliból, bár hangja köhögésbe fulladt. "Ha így folytatod, hagylak is elvérezni." Jegyezte meg halkan Sebastian, miközben felvett egy gumikesztyűt, és ollóval széthasította Mick véres ingét. "Anya hol van?" Kérdezte halkan Jules, miközben lassan felállt, és törölközőjével próbálta lemosni a kezéről a vért. "Otthon." Felelte Charles kurtán. Jules lassan bólintott, de az apja szigorú pillantásától megfagyott a levegő. Jules pontosan tudta, hogy bármilyen legyen is az este vége, hosszú éjszaka vár rá Charles irodájában. Mick nyögése azonban visszarántotta a jelenbe, és bűntudat áradt szét a fiúban. Magában átkozta magát, hogy Mick-et is belekeverte ebbe az ügybe, és most az apja segítségére volt szüksége, hogy rendbe hozza mindezt. Sebastian időközben már a golyóval bajlódott, amely szinte megpecsételte Mick sorsát.

Órák teltek el, mire az idős orvos végzett. Mick kimerülten hevert, arca hamuszürkévé vált a fájdalomtól és a vérveszteségtől. "Túl sok vért vesztett, de szerencséje van, hogy egyben maradt." Mondta Sebastian, miközben szorosan bekötözte Mick hasát. Pierre az ajtóban állva jelentette: "Kint minden tiszta." Charles bólintott. "Készítsd elő az autót." Adta ki a parancsot. Jules megpróbált mondani valamit, de az apja keményen közbevágott: "Fogd be. Hazamegyünk, és ott beszélünk meg mindent." A maffiózó mély levegőt vett, majd az ajtó felé indult. Pierre közben megszorította Jules vállát, és némán jelezte, hogy ő is induljon. Sebastian felsegítette Mick-et, aki halkan felnyögött. Minden lépése kínzó fájdalmat okozott. "Otthon iszom egyet." Motyogta Mick rekedten. "Aligha. Kétlem, hogy ébren maradsz addig, haver." Válaszolta Sebastian fanyar mosollyal, miközben támogatta őt. A többiek lassan kiszivárogtak a házból, Liam pedig beültette Mick-et az autó hátsó ülésére, kerülve apja szúrós pillantását. Jules hátradőlt az ülésben, fejét a támlának támasztotta. Liam beindította az autót, az Audi motorja felbőgött, és a jármű beleveszett az éjszakába.

"Elrontottuk." Szólalt meg Jules. "Elrontottad." Javította ki Liam, majd szúrós pillantással a testvére szemébe nézett. Jules erre csak még jobban felsóhajtott, miközben az ujjait idegesen tördelte. "Olyan kétségbeesetten akartál kapcsolatba lépni Joao-val. Mick figyelmeztetett, de te nem hallgattál rá." Folytatta Liam, hangjában nyoma sem volt együttérzésnek. "Hogyan fogom ezt elmagyarázni apának? Annyira dühös lesz." Mormogta Jules, a hangja szinte elhalt a mondat végére. "Légy őszinte. Bár jobban kellene félned anyától." Szólalt meg Liam egy kuncogás kíséretében. Az ironikus mosoly azonban hamar eltűnt az arcáról, ahogy újra testvérére nézett. "Mick az ő embere, mióta csak az eszemet tudom. Majdnem elvetted tőle. Hallottad, hogy tört össze, amikor felhívtad." Tette hozzá, hangjában éles váddal, amitől Jules szíve még nehezebb lett. Az emlékképek villanás szerűen törtek rá: édesanyja hangja olyan törékeny volt, amikor utoljára beszéltek, mintha minden pillanatban összetörhetett volna. Aztán jött Charles, és átvette a hívást, hogy a megszokott határozottsággal kezelje a helyzetet. Jules az alsó ajkát harapta, nem akarta újra átélni azt a rémes délutánt. "Bárcsak olyan egyszerűek lennének a dolgok, mint amikor gyerekként pizzát ettünk és Verdák-filmet néztünk." Sóhajtotta Jules, szinte gyerekes panaszkodással. Liam horkantott egyet. "Tesó, Ezzel ketten vagyunk." Mormolta halkan.

Joanne remegve zuhant Charles karjaiba, amint belépett a házba. "Jól vagyok, mon amour, jól vagyunk." Suttogta Charles, miközben keze megnyugtatóan simított végig a nő hátán, a másikkal pedig finoman belefésült Joanne hajába. Egy puszit nyomott az arcára, majd lassan megcsókolta. "Szia, Joanne." Szólalt meg rekedten Mick a nappali sarkából. Hangja elcsuklott, de egy apró, kissé gyenge mosolyt is az arcára varázsolt. "Remélem, még mindig jóképűnek tartasz." Próbált tréfálkozni, de a szavai köhögésbe fulladtak. Joanne azonnal odalépett hozzá, és óvatosan magához ölelte. "Istenem, annyira megijedtem." Mondta, miközben vigyázott, nehogy fájdalmat okozzon a sérült fiúnak. "Jól vagyok." Biztosította Mick erőtlen mosollyal, majd finoman elhúzódott tőle. Liam halványan elmosolyodott, ahogy az anyja arcát cirógatta, majd karját Mick vállára téve segítette a fiút a folyosón át a szobájába. Jules eközben a márványpadlót bámulta, a csuklóján lévő karkötőt piszkálva. Úgy érezte magát, mint egy megbüntetett kisgyerek. "Mégis mit gondoltál?" Joanne éles hangja betöltötte az előszobát. Jules ijedten felpillantott, szeme tágra nyílt az anyja haragja láttán. "Nemcsak magadat sodortad veszélybe, hanem Mick-et és Liam-et is? Ma majdnem elveszítettem mindhármatokat!" A nő hangja olyan erővel hasított a levegőbe, hogy még az ajtóban álló őrök is összerezzentek. Jules némán bólintott, tudta, hogy jobb, ha nem szól semmit. Joanne dühe olyan tomboló volt, hogy a legapróbb szó is csak olaj lett volna a tűzre. "Joanne..." Szakította félbe Charles, ujjait finoman a felesége csuklójára görbítve.

"Menj az irodámba." Mondta Jules-nak határozottan. "Majd elintézem." Joanne egy pillanatig még makacsul állta férje tekintetét, de Charles szeme megkeményedett. Tudta, hogy ilyenkor nincs helye vitának. Joanne lassan bólintott, majd szótlanul az emelet felé indult. Charles követte Jules-t az irodájába, és becsukta az ajtót. "Szóval, összetűzésbe keveredtél egy új bandával, igaz?" Kérdezte, miközben lassú léptekkel a fia körül sétált. Jules az íróasztal előtti székben ült, a kezeit zavartan tördelve. Charles nem ült le, helyette az íróasztal szélének dőlt, és fáradtan megdörzsölte az arcát. "Nem akartam belekeveredni az ügyeibe, ő..." Kezdte Jules, de elakadt, érezve, hogy egyetlen szó is árulásként csengene. Biztos volt benne, hogy az édesapjának nem fog tetszeni, hogy az egész egy lány miatt történt. "Ő?" Kérdezte Charles, felvonva a szemöldökét. "Megfenyegette, hogy bántja Nadine-t, aztán elszabadult a pokol." Motyogta Jules leszegett fejjel.

"Ki az a Nadine?" Kérdezte Charles, hangjában nyoma sem volt türelemnek. "Ugye nem azt fogod mondani, hogy Mick majdnem meghalt valami lány miatt, akivel Norris klubjában találkoztál?" Folytatta élesebben. "Apa, ez nem így van, én..." Kezdte volna Jules, de az apja nem hagyta befejezni. "Hadd találjam ki! Szereted? Egyszer lefeküdtél vele, és most már megéri meghalni érte?" Jules összerezzent a szavak súlyától, és lesütötte a szemét. "Ők... ők emberkereskedők." Fakadt ki végül. "Lányokat csempésznek, akik más bandáknak dolgoznak. Befogadják őket, státuszt és védelmet ígérnek nekik, de valójában eladják őket. Én meg azt hittem, hogy ártalmatlan az egész, csak naiv voltam. Mick figyelmeztetett, de nem hallgattam rá. Egyre mélyebbre és mélyebbre kerültem ebbe az egészbe." Charles összeszorította az állkapcsát, miközben fiát hallgatta, de nem szólt közbe. "Joao mondta, hogy Nadine-t át kell vinni a határon, Olaszországba. Ott átadták volna egy másik bandának. De amikor megláttam őt azon az estén..." Jules elakadt, szemei elhomályosultak, ahogy visszaemlékezett. "Meg volt sérülve. Sántított. Nem is akarom tudni, hogy mit tettek vele. Harcoltunk. Aztán... előkaptam a fegyverem. Nem gondolkodtam. Egyszerűen csak lőttem." Charles homlokráncolva fordította el a fejét. "Kit öltél meg?" Kérdezte szigorú nyugalommal. "Maga Joao-t." Nyögte ki Jules, miközben nagyot nyelt. "Nem is gondolkodtam, apa. Csak lelőttem."

Charles mély levegőt vett, majd tenyerébe temette arcát. "Mi a fene, Jules." A férfi hangja mély volt és kemény. "Azt hittem, jól neveltelek. Hibázni emberi dolog, de ez..." Intett a levegőbe, mintha nem is találna szavakat. "Tudod, hogy ezzel most az egész családot veszélybe sodortad?" Jules szótlanul bólintott, a bűntudat súlya szinte fizikailag is ránehezedett. "Sajnálom. Tényleg." Az alsó ajka megremegett, miközben a könnyeit próbálta visszatartani. Charles lassan az íróasztalára támaszkodott, ujjai fehéredtek a feszültségtől, ahogy megmarkolta a fa szélét. "A sajnálkozás most nem segít, Jules." Szűrte ki végül a fogai között. "Menj aludni. Reggel beszélünk." Mondta. Jules engedelmesen bólintott, felállt, és hangtalanul kisétált az irodából. Charles ott maradt, némán, a gondolatai sötét örvénye közepén. Végül ő is lassan felkelt, bezárta az ajtót, és elindult a folyosón Mick szobája felé. A fiatal férfi mélyen aludt, légzése halk volt, de egyenletes. Charles fáradtan felsóhajtott, majd visszatért a hálószobába. Joanne az ágyban feküdt, oldalra fordulva, de érezte, hogy a nő ébren van. Az éjjeliszekrényen pislákoló lámpafény árnyékot vetett az asszony arcára. Charles levetkőzött, fogat mosott, majd bebújt a takaró alá. Joanne azonnal a mellkasához simult. "Mi történt?" Suttogta a nő, hangja feszültséggel telt meg. "Sok minden." Felelte Charles. Lágy csókot nyomott a felesége vállára, és halkan folytatta: "Jules nagy bajba sodorta magát."

Joanne teste megfeszült az ölelésében, és Charles érezte, hogy a nő visszafojtott lélegzettel vár a folytatásra. "Néha úgy érzem, bánom ezt az életet." Szólalt meg újra. "Nem miattad, hanem ezekért a pillanatokért. Amikor az egész világ ellenünk fordulhat." Tette hozzá. Charles nem válaszolt azonnal, csak szorosabban ölelte magához a feleségét. "De te velem maradsz. Örökre." Joanne halk nevetéssel válaszolt, amely végül oldotta a feszültséget. "Igen." Charles halványan elmosolyodott, miközben a nő ujjai közé fűzte az övéit. "Félsz?" Kérdezte végül Joanne. "Nem." Hazudta. "Oké, akkor én sem fogok." Mondta, majd fejét a férfi mellkasára tette és még jobban hozzábújt. Charles nagyot nyelt, másik kezét fel-le mozgatta a nő gerincén és megvárta, míg elalszik.

Credit to: curvaparabolica