Charles ébresztője alig pár órával azután szólalt meg, hogy hazatértek Mickkel, aki előző este sérülten került haza. Az egész család terheket cipelt: a huszonnégy éves Jules, akinek könnyei ott bujkáltak a szeme sarkában; Liam, aki próbált higgadt maradni; és Teresa, aki átaludta az egész éjszakát, mit sem sejtve a történésekről. Joanne álmában mocorogva fordult meg, mintha megérezte volna, hogy valami nincs rendben. Az éles ébresztőhang kirántotta az alvásból, de rögtön az oldalára fordult, mintha ezzel távol tarthatná az ébrenlétet. Charles egyetlen mozdulattal elnémította az ébresztőt, majd odahajolt a feleségéhez, hogy gyengéd csókot leheljen az arcára. Gondosan feljebb húzta rá a takarót, és csendben kelt ki az ágyból, nehogy megzavarja a nőt, aki láthatóan nehezen aludt el az éjjel. Felöltött egy egyszerű nadrágot és egy fekete inget, majd a fürdőszobába ment, hogy elvégezze a reggeli rutint. Mire végzett, karkötői is a helyükre kerültek. Mielőtt elhagyta volna a hálószobát, még egyszer Joanne-ra pillantott: az asszony gyenge fényben kirajzolódó sziluettje nyugalmat árasztott, mégis tudta, hogy az éjszaka emlékei sokáig kísérteni fogják.

Charles halkan becsukta az ajtót, és a lépcsőn lesétálva az ebédlőben találta Jules-t, aki már egy csésze kávé mellett ült. "Korán keltél." Jegyezte meg Charles, miközben elhaladt mellette, hogy köszöntse Celia-t, aki épp a reggeli kávét készítette. "Nem igazán aludtam." Válaszolta Jules, és Charles csak bólintott. Látta, hogy a fiúval nincs minden rendben, de nem akarta ezt kimondani. "Ma találkozóm lesz Carlos-al és Pierre-rel." Folytatta. "Úgy gondolom, neked is ott kell lenned." Jules felnézett rá, láthatóan meglepetten. "Komolyan?" Kérdezte bizonytalanul. "Ez nem jutalom, Jules." Charles hangja feszült volt. "Lehetőséged lesz elmagyarázni a partnereimnek, hogy miért kellett segíteniük eltakarítani a zűrzavart, amit okoztál." Celia diszkréten megszakította a feszült pillanatot, amikor letette Charles elé a kávéját és egy pirítóst. Jules lesütött szemekkel bólintott, és az asztal lapját kezdte tanulmányozni, mintha újra egy kisgyerek lenne, akit megróttak. "Ne hagyd, hogy apa reggeli morózussága befolyásoljon." Szólalt meg Liam, miközben belépett a konyhába, és biztatóan megszorította Jules vállát. "Ennek semmi köze a kedélyállapotomhoz." Vágott vissza Charles, aki Liamre pillantott, de a fiú csak felvonta a szemöldökét.

"Persze." Mondta Liam könnyedén, majd Celia-hoz fordult, hogy teát és joghurtot kérjen tőle. Nem sokkal később Mick jelent meg a konyhában, kicsit sántikálva, de saját lábán érkezett. "Mit csináltok ilyenkor fent?" Kérdezte, miközben leült a legközelebbi székre. "Én is pont ugyanezt kérdezném." Válaszolta Charles, miközben összeráncolt homlokkal végig mérte Mick-et. Ez a reggel egészen más volt, mint amit megszokott: Charles általában nyugodtan kezdte a napot, de most szinte forrt benne az indulat. "Miért nem pihensz még, Mick?" Kérdezte Liam, miközben épp bekanalazott egy adag joghurtot. "Talán azért, mert tegnap este lelőttek." Felelte Mick szárazon. Jules felállt az asztaltól, és az érintetlen kávéját hátrahagyva megindult kifelé. "A szobámban leszek, ha szükség lesz rám." Mondta, és eltűnt az ajtó mögött. Liam ekkor a testvére távozását nézve megszólalt: "Nem kellene ennyire keménynek lenned vele." "Köszönöm, de én döntöm el, hogyan beszélek a fiammal." Felelte Charles hidegen. "Tegnap este szerintem már eléggé helyretetted. Látszik rajta, hogy őszintén sajnálja." Próbálta enyhíteni a helyzetet Liam. "Kérdezd meg Mick-től a történet másik oldalát." Tanácsolta mosolyogva Liam, ahogy elmegy az őr mellett, mikor befejezte a reggelit. Megveregeti a hátát ezzel kiengedve egy morgást a németből.

"Örömmel megosztom a saját verziómat is, ha kíváncsi rá, uram." Szólalt meg Mick, megtörve a csendet. Charles egy rövid gondolkodás után bólintott, miközben mély levegőt vett. "És Joanne? Hogyan viselte az estét?" Kérdezte halkan a német. Charles arcára egy pillanatnyi tűnődés ült ki, mielőtt megszólalt volna. "Tegnap este Joanne... nagyon aggódott. Alig sikerült megnyugodnia. Érzékeny helyzet volt számára." Mondta halkan, majd hozzáfűzte: "De most alszik. Hagyjuk pihenni." Mick bólintott, majd megszólalt: "És mi a helyzet Teresa-val? Láttam, hogy ott állt a lépcső tetején, amikor Joanne Jules-al beszélgetett." Charles összeráncolta a homlokát, majd ajkát rágcsálva válaszolt: "Valóban? Ez érdekes..." Mindig nehezére esett elmagyarázni neki a dolgokat. Tudta, hogy Teresa túl sokat tud. Túl jól érti, mivel foglalkozik, és hogy a munkája összefonódik a maffiával meg a bandákkal. Nem akarta, hogy emiatt féljen. Az viszont megnyugtató volt számára, hogy nem tett fel kérdéseket, és nem jött le. Talán így kevésbé érezte fenyegetőnek a helyzetet. Felnézett Mick-re, miközben határozottabb hangot ütött meg: "Te a barátja vagy, Mick. Ha felébred, beszélj vele. Nyugtasd meg, hogy jól vagy. Szerintem ez segíthet neki, hogy elengedje az aggodalmát. Holnap iskola lesz, arra kell összpontosítania." Döntötte el Charles.

"Nem éppen ez lenne a szülői szereped?" Kérdezte Mick. "De igen, az lenne." Válaszolta Charles egy színtelen sóhajjal. "De jelenleg nyakig vagyok a fiam által kreált bajban." Mick erre halkan felkuncogott, bár mozdulataiban még érződött a fájdalom. "Majd később beszélek vele." Mondta végül az őr, mire Charles bólintott, majd a kávéját kézbe véve felállt, és lassú léptekkel eltűnt az irodája felé. Mick utána nézett, miközben sóhajtott. Haszontalanság érzése nehezedett rá, mióta megsérült, és Charles tegnap azonnal felfüggesztette a szolgálat alól. Most azonban a semmittevés szinte elviselhetetlennek tűnt számára; nem volt hozzászokva, hogy tétlenkedjen. "Jól vagy?" Szólalt meg ekkor egy halk hang. Mick meglepetten fordította tekintetét Celia felé, aki félénken állt az ajtóban, ujjait idegesen összekulcsolva a háta mögött. "A helyzethez képest elég jól vagyok." Mondta Mick, megpróbálva elmosolyodni, hogy megnyugtassa a lányt. "Hozhatok valamit?" Kérdezte Celia, most már kicsit bátrabb hangon. "Nem reggeliztél még, igaz?" Tette hozzá mosolyogva. Mick elismerően nézett rá. Celia már régóta dolgozik itt, de Mick-nek soha nem volt alkalma közel kerülni hozzá. "Egy palacsinta és egy kávé jól esne." Válaszolta, miközben az arcára szórakozott mosoly ült ki. A lány kicsit elpirult, majd gyorsan bólintott, és elsietett a konyha irányába. Mick csak mosolyogva figyelte, ahogy eltűnik. Aztán eszébe jutott, hogy ideje lecserélnie a tegnapi kötést. Felsóhajtott, és lassan hátradőlt a székében, hogy feltűrje az ingét. Celia nem sokkal később már a kezében hozta a megrendelt kávét és egy tányér palacsintát.

Amikor belépett, pillantása akaratlanul Mick fedetlen hasára tévedt, majd gyorsan elkapta a tekintetét. "Szükséged van segítségre?" Kérdezte bátortalanul. Mick egy pillanatra gondolkodott, majd bólintott. "Valószínűleg igen." Felelte, miközben próbálta elérni a háta mögött lévő kötést, de minden mozdulatnál felszisszent. "Le kell cserélnem az öltéseim körül a kötéseket. Levennéd az ingem, kérlek?" Celia szinte hallhatóan nyelt egy nagyot, mielőtt közelebb lépett. "Általában nem szoktam ezt az első találkozó után kérni." Jegyezte meg Mick egy csibészes mosollyal, hogy oldja a helyzet komolyságát. Celia nevetése lágyan felcsendült, és ez valamelyest felengedte a feszült légkört. A lány gyengéden kezdte lefejteni az inget Mick testéről, ujjaival óvatosan elkerülve a seb környékét. Amikor meglátta a nagy, frissen varrt sebet, egy pillanatra levegőt is elfelejtett venni. "Oh, istenem." Motyogta. "Fájt?" Fakadt ki. "Várj, hülye kérdés." Eresztett egy nevetést. Mick csak mosolyogva megcsóválta a fejét. "Igen, egy ideig ki is ütött." Mondta. "De nem kell aggódni, a szerveim rendben maradtak." Tette hozzá. Celia finoman bekötözte a sebet, ügyelve arra, hogy a kötés szoros, de kényelmes legyen. Miután végzett, halvány mosollyal fordult Mick felé. "Köszönöm." Mondta Mick, majd felé nézett. "Megnézem, hogy a palacsinta rendben van-e." Mondta a nő továbbra is mosolyogva.

Joanne az emelet felé vette az irányt, és kopogott Teresa szobájának ajtaján. "Drágám?" Kérdezte, majd bement miután meghallotta lánya halk válaszát. Még mindig feküdt az ágyban. "Csatlakozhatok?" Kérdezte. Teresa az ágy szélére húzódott, helyet adva az anyjának. Joanne beférkőzött a takaró alá, és óvatosan megölelte a lányt. "Azt hittem, apával csak néhány napra mentek el." Mondta Teresa halkan. "Én is úgy gondoltam." Sóhajtott Joanne, és egy pillanatra elmerült a gondolataiban. "Tegnap apáddal éppen Párizsban voltunk, amikor Jules felhívott. Történt valami, amire nem számítottunk..." Kezdte Joanne. "És Mick megsérült?" Kérdezte Teresa, szorosan a melléhez húzva a takarót. "Igen, lelőtték, de szerencsére már jobban van. Tegnap este azonban mindenki nagyon feszült volt, talán te is hallottad." Teresa bólintott. "Anthoine azt mondta, hogy mostantól nem hagyhatjuk el a házat őrök nélkül." Szólalt meg, a hangjában némi aggodalommal. "Pierre az apáddal volt este, bébi. Ami történt, az valószínűleg hosszú távon is hatással lesz ránk." Mondta Joanne.

"Apád gondoskodott róla, hogy a házunk védelme minden eddiginél erősebb legyen. Szóval nincs miért aggódnod, rendben?" Mondta Joanne szelíd hangon, miközben Teresa arcát fürkészte. "Valaki más fog elkísérni az iskolába, és ott is marad, hogy megbizonyosodjon róla, minden a legnagyobb rendben van. Ez csupán elővigyázatosság." Tette hozzá, ahogy finoman megsimította a lánya haját. Teresa bólintott. Okos lány volt, gyorsan átlátta a helyzetet. "Értem, anyu." Válaszolta végül, mire Joanne gyengéden magához húzta őt, egy puszit nyomva a homlokára. "Lejössz reggelizni?" Kérdezte, miközben felállt az ágyról. "Talán. Anthoine azt tervezte, hogy randizni megyünk, de kétlem, hogy túl romantikus lesz, ha testőrök lógnak a nyakunkban." Mondta Teresa kuncogva. "Akkor hívd át ide, és nézzetek meg együtt egy filmet a moziteremben. Sokkal kényelmesebb lenne." Javasolta Joanne könnyedén, mire a lánya huncut mosollyal csak annyit mondott: "De ne mondd el apának!" Joanne felnevetett. "Hidd el, drágám, most annyi dolga van, hogy ez lenne a legutolsó, ami eszébe jutna." Mondta, miközben elindult kifelé a szobából. Ahogy a folyosón haladt, kicsit szorosabbra húzta a köntösét. A lépcső alján az egyik őr barátságosan biccentett felé, mire Joanne halvány mosollyal viszonozta a gesztust. Át sétált az előszobán, majd a nappaliba lépve észrevette, hogy Mick a kanapén fekszik, kezében egy könyvvel. "Olvasod az egyik regényemet?" Kérdezte Joanne, miközben lassan közelebb lépett hozzá.

"Tudod, állandóan újra és újra előveszed ezt a könyvet, szóval kíváncsi lettem, mi lehet benne olyan különleges." Válaszolta Mick, anélkül hogy levette volna tekintetét az oldalakról. Ahogy Joanne leült mellé, Mick kicsit felemelte a lábát, hogy helyet adjon. "Hogy érzed magad?" Kérdezte Joanne törődő hangon. Mick erre leengedte a könyvet, és elmosolyodott. "Unatkozom." Mondta kuncogva. "Ezen kívül?" Firtatta Joanne szemöldökét felvonva. "Nos, a körülményekhez képest rendben vagyok." Sóhajtott Mick. "De minden porcikám olyan merev, mintha Charles-al jártam volna edzőterembe." Panaszkodott, mire Joanne halk nevetéssel reagált. "Nos, ma legalább jobban nézel ki, mint tegnap." Mondta, erre a férfi nevettet fel. "Igen." Joanne felállt, és a házat csendesebbnek találta, mint általában. Liam még mindig az edzőteremben edzett, és fogalma sem volt, merre lehet Jules. Celia reggel azt mesélte, hogy korán kelt, de a konyhában folytatott beszélgetéseik nem voltak éppen zökkenőmentesek. Nem számított másra. Charles arról volt ismert, hogy egy kicsit tovább ragaszkodott a komoly dolgokhoz. Celia elmagyarázta, hogy még egyik partnere sem érkezett meg, vagyis az irodája üres volt. Ahogy Joanne az irodához ért, finoman bekopogott, majd belépett. Charles éppen néhány dokumentum fölött görnyedt, kezében tollal.

"Jó reggelt, mon amour." Motyogta Charles anélkül, hogy felnézett volna. "Szia." Köszönt Joanne, miközben odalépett hozzá. Charles letette a tollát, hátra tolta a székét, és könnyed mozdulattal az ölébe húzta a feleségét. "Jól aludtál?" Kérdezte a férfi, miközben keze finoman Joanne derekára siklott. "Nem igazán." Vallotta be Joanne, és lehunyta a szemét, miközben egy csókot nyomott Charles homlokára. "Az előbb beszéltem Teresa-val." Tette hozzá. "Jól van, de kicsit megrázta a tegnap esti helyzet." "Pont erre gondoltam." Sóhajtott Charles. "Megkértem Mick-et, hogy beszéljen vele, és próbálja megnyugtatni. Tudnia kell, hogy minden rendben van." Mondta. "Ez a mi dolgunk is, Charles." Felelte Joanne gyengéden, miközben érezte, ahogy Charles keze végig simít a hátán. "Nagyon szerencsés vagyok, hogy mellettem vagy, még ennyi év után is." Mondta Charles, és arcán hálás mosoly jelent meg. "Nem tudom elképzelni, hogy bárki más képes lenne mindezt elviselni, és egyben támogatni a gyerekeinket is." Joanne szeretettel simította végig a férfi arcát, és aggodalommal vegyes szeretetet látott a szemeiben. Csókot nyomott Charles ajkára, szívében pedig reménykedett, hogy hamarosan minden rendeződik.

Credit to: curvaparabolica