Joanne csendesen figyelte Teresa-t, aki előtte ült a tükör előtt. Ujjai között egy újabb hajtű csillogott, amivel néhány tincset finoman feltűzött. "Ha szeretnéd, párat elöl hagyhatunk, hogy lágyabban keretezzék az arcodat." Jegyezte meg, majd ujjai köré csavarta fekete haját, mielőtt az orcája mellé igazította volna. "Nem szükséges, így tetszik." Felelte Teresa rövid gondolkodás után, és tekintetük a tükörben találkozott. Joanne bólintott, majd a hajlakkért nyúlt, hogy pár fújással fixálja a frizurát. Óvatosan dolgozott, ügyelve, hogy egyetlen permet se érje Teresa arcát. "Csodálatosan nézel ki, édesem." Mondta Joanne halk, lágy hangon, miközben egy pillanatra megállt, hogy gyönyörködjön a lánya szépségében. "Liam kérdezte, hogy vele és Jules-al, vagy apával szeretnél-e menni az ünnepségre." Teresa elgondolkodott, arcán az a különös, belső töprengést tükröző kifejezés jelent meg, amit Joanne mindig is szeretett benne. Tudta, hogy Charles Ferrarival megy, ami csak két személynek biztosít helyet. "Ha nem bánod, hogy Jules-al és Liam-el kell menned..." Döntött végül Teresa. Joanne elmosolyodott.

"Dehogyis." Mondta. "Csak egy feltétel: ne forgasd rám a szemed, ha esetleg elsírom magam, és ne gátold meg, hogy rengeteg képet készítsek, amikor átveszed a bizonyítványodat." Tréfálkozott, enyhe nosztalgiával a hangjában. "Megígérem." Nevetett Teresa. Joanne mély lélegzetet vett, ahogy elnézte a lányát. Már tizennyolc éves lett, és hamarosan egyetemre megy. Mintha az idő gyorsvonaton száguldott volna el mellette. Egy mozdulattal nyakába helyezte az elegáns nyakláncot, aztán megigazította a medált a tükörben. "Vedd fel a cipődet és hozd a pénztárcádat, lent várlak." Mondta mosolyogva a nő. Teresa bólintott, de mielőtt Joanne elindult volna, utánaszólt. "Anya?" Kérdezte. "Igen?" "Köszönöm." Mondta, és hirtelen a karjaiba vetette magát. Az ölelés szívmelengető volt, Joanne szinte gombócot érzett a torkában, ahogy magához szorította a lányát. Amikor elengedte, Teresa visszament, Joanne pedig lassan lefelé indult a lépcsőn. Az előtérben Mick várta, aki készségesen nyújtotta a kezét, hogy le segítse az utolsó néhány lépcsőfokról. "Igazán gyönyörű vagy, Joanne." Dicsérte meg a német egy elismerő mosollyal. "Látnod kellene a lányomat." Sóhajtotta Joanne.

Charles, aki az előtérben állt, mosolyogva karolta át a feleségét, ujjai megnyugtatóan simogatták a nő csípőjét. "Hoztál zsebkendőt?" Kérdezte halkan a füléhez hajolva, amitől Joanne elnevette magát, és enyhén megütötte a mellkasát, bár látta a férfi szemén, hogy kissé könnyes volt. "Mon amour, igazán elragadó vagy." Suttogta Charles, miközben egy csókot hintett az arcára. A folyosón hamarosan megjelentek Liam és Jules is, az apjukhoz hasonló eleganciával viselve fekete öltönyüket, amin rajta volt a csapat logója is, a horgony. Mick időközben felment, hogy segítsen Teresa-nak a lépcsőn lejutni, ügyelve arra, hogy ne essen el a lábán lévő Louboutinban, amit a tizennyolcadik születésnapjára kapott. Charles éppoly örömmel halmozta el a lányát elegáns ruhákkal és kiegészítőkkel, mint ahogy Joanne-t is, de a nő örült annak, hogy Teresa továbbra is jobban szeretett vele vásárolni, mint az apjával.

"Veled fog menni a Ferrarival." Mondta Joanne, miközben Charles finoman a derekára helyezte a kezét, és közelebb húzta. Teresa közben mosolyogva lépdelt lefelé a lépcsőn, majd Mick kísérte hozzájuk, ahogyan azt Joanne-al is tette évekkel ezelőtt. Ezúttal azonban a lánya érettségi ünnepsége volt, nem egy hétköznapi alkalom. Charles torkában megjelent az a jól ismert gombóc, hiszen szembe kellett néznie azzal, hogy a kislánya felnőtt nővé vált, és újabb fontos lépést tett a jövője felé. Büszkeség feszítette mellkasát. "Fiúk, nem akarlak letörni titeket, de a kevert gének szebbé tették a húgotokat, mint titeket." Viccelődött Mick, ahogy Liam-re és Jules-ra pillantott. A két fiatalember gúnyosan nevetett, miközben megigazították öltönyüket, és zsebre tett kézzel álltak. Jules tavaly teljesen átvette a banda irányítását, miután Teresa elrablása után még egy évet töltött Charles mellett. Azóta kiválóan teljesít, szoros kapcsolatokat alakított partnerei fiaival, és Charles büszkén gondolt arra, hogy a következő generáció lassan átveszi a stafétát.

Mick kinyitotta az ajtót, és átnyújtotta Charlesnak a Ferrari kulcsait, amit az ajtó előtt parkolt le. Teresa kényelmesen helyet foglalt az anyósülésen, becsatolta az övét, majd türelmesen várt, míg édesapja beindította az autót. Amikor a monacói az útra kormányozta a járművet, egy pillantást vetett a visszapillantó tükörre, ahol Liam-et látta, amint az Urust vezette. "Ideges vagy?" Kérdezte Charles. "Egy kicsit." Vallotta be Teresa. "Gyönyörűen nézel ki, kicsim. Anyád sírt, miközben sminkelt téged?" Tette hozzá mosolyogva, mire a lány nevetett. "Kétségbeesetten próbálta visszatartani." Mondta Teresa. Charles tudta, hogy Joanne napok óta alig aludt, annyira tökéletes ünnepséget akart biztosítani a lányának. Minden részletre ügyelt: a személyre szabott ruhától a monogrammal ellátott cipőig, a hajcsatokig és az ékszerekig. "Büszkék vagyunk rád, Teresa." Mondta lágyan Charles. "Tudjuk, hogy az elmúlt évek nem voltak könnyűek. Sok ember nem látja, mennyi kemény munkát fektettél abba, hogy most itt lehess."

Az autóval a kaszinó felé tartottak, ahol az ünnepséget tartották. Charles tudta, hogy Teresa-nak sokat kellett küzdenie, hogy visszanyerje helyét az iskolában az elrablása után, amikor kegyetlen pletykák terjedtek arról, hogy 'megvette' a bizonyítványát. De ő és Joanne végig ott voltak mellette. Joanne éjszakába nyúlóan segített spanyol leckékkel, míg Charles közgazdaságtanból tartott felkészítőt, hogy a lánya megállja a helyét a vizsgákon. Amikor megérkeztek, Charles leállította a motort, és Teresa felé fordult. Gyengéden megérintette az arcát, tekintete egy pillanatra megpihent a lány mosolyán. "Ne feledd, édesem, csak azok véleménye számít, akik igazán szeretnek. Akik pedig bántanak a hátad mögött, gyengék ahhoz, hogy szemtől szembe mondják ki. Ne hagyd, hogy ők határozzák meg, ki vagy. Most pedig menj, és állj ki a kocsi elé! Képet akarok készíteni gyönyörű lányaimról."

Teresa mosolyogva szállt ki az autóból, miközben Charles intett Joanne-nak, aki Liam és Jules társaságában szállt ki az Urusból. Az egész család megállt a kaszinó előtt, együtt alkotva lenyűgöző látványt. Charles büszkén futtatta végig tekintetét szerettein, majd kezét finoman Joanne derekára helyezte. Így indultak el közösen a bejárat felé, miután remegő kézzel átadta a parkolóinasnak az autó kulcsát. Bár mosolyogva ugratta Joanne-t az érzelmessége miatt, legbelül pontosan tudta, hogy ő maga sem különb - a szíve ugyanúgy tele volt meghatottsággal. Az ilyen napok mindig emlékeztették, milyen hálás lehet, hogy Joanne az életébe lépett. Ha annak idején nem lett volna hozzá annyira megértő és elfogadó, amikor a fiaik még csupán gyerekek és jó barátok voltak; ha a nő elítélte volna a múltja vagy a hírneve miatt, talán örökre elveszett volna a saját belső sötétségében. Ha Joanne nem állt volna mellette, sosem látta volna boldognak a fiát, és sosem tapasztalhatta volna meg, milyen az, amikor a fia olyan édesanyát kap, aki feltétel nélkül szereti. Nem beszélve arról, hogy lánya sem lehetett volna, aki most végezte el az iskolát.

"A zsebkendőt a kocsiban hagytam." Jegyezte meg Joanne halkan, miközben helyet foglaltak a díszterem első sorában. Charles felkacagott, próbálva elfojtani a torkán gyülekező meghatottságot. Az egyik kezében a telefonját szorongatta, hogy készen álljon minden fontos pillanat megörökítésére, a másikkal pedig átölelte felesége vállát. Türelmesen várta, hogy Teresa a színpadra lépjen és átvegye a bizonyítványát. Az iskola igazgatója néhány kérdést tett fel a lánynak, aki határozottan mesélt a terveiről: milyen egyetemre készül, és milyen szakon szeretne tanulni. Charles figyelmesen hallgatta, Joanne pedig szinte megszámlálhatatlan képet készített a telefonjával. Eközben Liam és Jules már elindultak, hogy felfedezzék a nyitott bárt, ahol az ünnepség után ünnepelhetnek. Joanne a többi szülővel elegyedett szóba, míg Teresa Anthoine-val beszélgetett. "Nyugodj meg." Szólalt meg Joanne, amikor észrevette, hogy Charles már-már gyanakodva figyeli lányát. "Két éve együtt vannak." A férfi lenézett rá, majd szusszantott egyet. Tisztában volt vele, hogy igaza van, mégis érezte, ahogy az apai ösztön óvatosságra inti.

"Nem akarom, hogy bármi miatt feladja az álmait. Különösen nem egy fiú miatt. Nemhogy egy Gasly miatt." Morogta. Joanne felnevetett. "Nem fogja." Válaszolt magabiztosan. "Ő egy Leclerc." Charles beleharapott alsó ajkába, elismerve, hogy a feleségének ismét igaza van. "Mindig igazad van." Motyogta alázatosan. "Ezt már tudhatnád." Felelte Joanne, majd kortyolt egyet a pezsgőjéből. Charles szeretetteljesen nézett rá. "Szeretlek." Mondta, miközben megpuszilta felesége kézfejét. "Én még jobban szeretlek." Felelte Joanne, felnézve a férjére. Mindketten büszkén tekintettek végig a családjukon, akik minden nehézség ellenére is szilárdan álltak egymás mellett.

Credit to: curvaparabolica

VÉGE

******************

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS:

Sziasztok!

Hihetetlen, hogy vége lett Joanne és Charles története. Szinte minden fordításom végére le szoktam írni, hogy imádtam az adott párost. Nos, rájuk ez különösen igaz, főleg, hogy milyen sok mindenen kellett átmenniük. Liam és Jules karaktere szerintem nagyon jól lett eltalálva, ahogy Teresa-é is. Mick és Celia kis szála meg maga volt a cukiságbomba. A sok izgalmas/pikáns jelenet pedig csak hab volt a tortán. ❤️

De nem is ez a legfontosabb, hanem az, hogy ilyen sokan szerettétek a történetüket, amiért nem tudok eléggé hálás lenni. 🙏🫶

Ne feledkezzünk meg curvaparabolica írónőről sem, aki mindezt megalkotta és megengedte, hogy lefordítsam nem csak ezt, hanem a többi könyvét is, amit eddig publikált. Briliánsak, és remélem több ilyen gyöngyszemet olvashatunk még tőle.

Thank you, Darling! And thank you for your trust over the years. ❤️😘

Külön köszönöm szukanyandiii-nak is, aki segített nekem a borítók elkészítésében, még mindig imádom őket. ❤️

Viszont ezzel ezt azt is jelenti, hogy az utolsó fordításomat olvashattátok el! 😢

Igen, kb. 6-7 év után úgy döntöttem, hogy nem lesz több. Úgy gondolom, hogy ezzel a történettel zárult le a kis fordítós kalandom. Az elején szinte csak magamnak csináltam ezt az egészet, nem sok feneket kerítettem neki. De ahogy teltek az évek, és láttam, hogy mennyien szerettétek őket, úgy érzetem kötelességem volt egy minőségi munkát leadni az asztalra.

Így szeretném MINDENKINEK megköszönni, hogy mind ezt, mind a többi fordításomat is elolvastátok, és jeleztétek valamilyen formában a tetszéseteket (legyen az vote, komment, vagy éppen listázás). 🫶😊 😇

Nélkületek nem jutottam volna el idáig!

Instagram-on még megtalálhattok, és ha valaki esetleg belevágna a fordítás művészetében nyugodtan megkereshet. Nem bántok senkit. 🙈😉

Addig is legyen szép napotok, és vigyázzatok magatokra!

Puszi-J