"Később találkozunk!" Puszilta meg Teresa arcát Anthoine, amikor kiléptek az iskola kapuján. A Leclerc család legfiatalabb tagja elpirult a váratlan gesztustól, de a mosolyát nem tudta elrejteni. Gyorsan integetett a fiúnak, majd sietős léptekkel továbbindult, abban reménykedve, hogy Jules nem látta meg őket. Már maga ellőtt látta bátyja kritikus pillantását - azt az apjától örökölt, semmit sem kímélő tekintetet, ami mindig képes volt zavarba hozni őt. A gondolattól is beleborzongott, de hamar megkönnyebbült: a parkolóban nem Jules várta. Mick támaszkodott a Land Rovernek, napszemüvegében és szokásos, makulátlan öltönyében olyan magabiztosan állt, mintha egy filmből lépett volna elő. "Mick? Te mit keresel itt?" Kérdezte Teresa, miközben a férfi már átvette tőle a táskáját, és udvarias mozdulattal kinyitotta az autó ajtaját. "Apád szólt, hogy jöjjek érted." Felelte Mick könnyedén, ahogy beszállt az autóban. "Jules ma nem ért rá, dolga akadt."

Teresa hitetlenkedve nézett rá. "Vagy apám inkább megkért, hogy kémkedj utánam?" Vetette oda gyanakvóan, ahogy helyet foglalt az anyósülésen. Mick arcán futó mosoly jelent meg, és ujjai szórakozottan végigsimítottak az állán, mielőtt válaszolt volna.

"Erre a kérdésre nem tudok válaszolni." Jegyezte meg félig tréfásan, majd elindította a kocsit. Teresa bosszúsan felsóhajtott, és keresztbe fonta a karját. "Csak azt ne mondd, hogy jelenteni fogod neki, hogy Anthoine megpuszilt." Mick oldalra pillantott rá, szemében csibészes fény villant. "Ugyan már! Nem fogom elmondani." Nyugtatta meg a lányt. "Egyébként sem csók volt, csak az arcodra adott egy puszit, nem igaz?" Firtatta tovább.

"Pontosan!" Csattant fel Teresa, majd hozzátette: "Csak az arcomra." "Nyugi, csak ugratlak. Tudod, én is voltam tizenhat éves, és pontosan tudom, hogy megy ez." Mondta Mick. A férfi néhány pillanatig csendben vezetett, majd hirtelen másfelé terelte a beszélgetést. "Meséltek már neked a szüleid arról, hogy az édesanyád majdnem elveszített téged, még mielőtt megszülettél?" Teresa felkapta a fejét. "Ez tiltott zóna." Motyogta bosszúsan. "Apa sosem mesél erről, és én sem szeretnék kiselőadást hallgatni most." Mick azonban nem hagyta annyiban. "Ne mondd el anyukádnak, hogy meséltem róla..." Kezdte újra Mick. "De emlékszem arra az időszakra. Egy rossz ember fogságába került anyád, Jules és Liam is. Ha apád nem ér oda időben, ki tudja, mi történt volna..." Mick elhallgatott, alsó ajkába harapott. "Mi történt volna, Mick?" Kérdezte Teresa óvatosan, kíváncsian pillantva rá. "Talán sosem születtél volna meg." Mondta a férfi csendesen, a kormányt szorongatva. Egy pillanatra megálltak egy piros lámpánál, Mick tekintete komolyabb lett, mint valaha. "Később, alig egy hónappal később, újra veszélybe került az édesanyád és a testvéreid. Apádnak ez az egész örökre nyomot hagyott az életén. Ezért véd téged ennyire." Teresa néhány másodpercig csak hallgatott, majd lassan, bizonytalan hangon szólalt meg: "És... Anthoine?" "Anthoine apja Pierre Gasly, apád egyik legrégebbi barátja és üzleti partnere. Ha Charles megtudja, hogy Anthoine milyen fiú, talán megnyugszik." Jegyezte meg Mick, de ezt a mondatot szinte már félmosollyal tette hozzá. "Ő nem a barátom." Tiltakozott Teresa, majd zavarát palástolandó, az egyik körmét kezdte el rágni. Mégis, a férfi által elmondottak nyomot hagytak benne, és nem tudta kiverni a fejéből, amit Mick mesélt.

"Apa és Mr. Gasly régóta ismerik egymást?" Kérdezte Teresa kíváncsian, miközben Mick befordult a Leclerc-rezidencia díszes kapuján, amely már nyitva állt. A férfi bólintott, majd röviden válaszolt: "Együtt intézték az ügyeket, mielőtt az asszisztense lett. Pierre később kilépett, hogy megalapítsa a saját csoportját, de a kapcsolatuk azóta is szoros maradt." Ahogy leállította a motort, még hozzátette: "De ezt tőlem nem hallottad." Mick egy pillanatra Teresa felé fordult, és egy atyai mozdulattal végigsimított az arcán. "A madarakról és a méhekről szóló beszéd többi része az édesanyád feladata." Mondandója végén huncutul elmosolyodott. "Mick!" Kiáltott fel Teresa, elvörösödve takarta el az arcát, de a német testőr csak nevetett rajta, miközben kiszállt az autóból. Gondosan kezébe vette a lány iskolatáskáját, és elindult a bejárat felé. Az ajtó már tárva nyílt, és Joanne jelent meg a küszöbön, arcán meleg mosollyal. "Szia, anya." Köszönt Teresa, ahogy közelebb lépett, és engedte, hogy anyja egy puszit nyomjon az arcára. "Szia, kicsim. Van egy kis tea és sütemény az asztalon, ha megéheznél." Válaszolta Joanne vidáman.

"És nekem is jut belőle?" Kérdezte Mick mosolyogva, miközben letette a táskát.

"Neked is, ha kérsz." Felelte Joanne, játékosan megcsípve a fiatal férfi arcát. Mick nevetve lehajolt, hogy ő is kapjon egy puszit a nőtől.

"Mennem kell." Mondta végül Mick, miközben az autóhoz visszasétált. "Egy óra múlva visszajövök." "Rendben." Bólintott Joanne, majd figyelte, ahogy a férfi beszáll a kocsiba, és lassan elhajt a felhajtóról.

Mick egy közeli találkozóra tartott, ahol Jules várta őt. A fiatal Leclerc fiúnak volt egy fontos ügye, és az apja tanácsára Mick-et is bevonta a helyzet kezelésébe. Ahogy a német a megbeszélt helyszín felé közeledett, gondolatai Jules-ra és Charles-ra terelődtek. Jules most lépéseket tett, hogy kilépjen az apja árnyékából, és saját jogán érvényesüljön. Mick-et szórakoztatta, mennyire hasonlít a fiú az apjára - ugyanaz a szikrázó tekintet, ugyanaz az ösztönös szenvedély. Ahogy leparkolt, észrevette Jules vörös Ferrariját a találkozási helynél. Belépve meglátta, hogy a fiú már egy asztalnál ül, előtte két frissen készült macchiato. Jules rámosolygott, és cinkosan kacsintott a pincérnőre, aki az italokat szolgálta fel. A lány elvörösödött, miközben igyekezett elrejteni zavarát. "Pont időben." Jegyezte meg Jules, ahogy Mick helyet foglalt. "Köszi, hogy felvetted Teresa-t. Közben sikerült pár új információt szereznem." Kezdte Jules.

Jules elővette a telefonját, és egy fényképet mutatott Mick-nek. "Joao Machado a vezetőjük." Magyarázta, miközben a képen szereplő fiatal férfire bökött. A fiú szőke hajával, barna szemével és a szemöldöke felett húzódó heggel egy karcos eleganciát sugárzott. "Főként Latin-Amerikában bonyolítja az üzleteit... ha érted, mire gondolok." Tette hozzá Jules sejtelmesen mosolyogva. Mick rövid nevetéssel válaszolt. "Azt hiszem, van némi fogalmam arról, mire célzol. Huszonnégy évvel több tapasztalatom van, mint neked, Jules. Ne aggódj, értem." "Rendben, csak gondoltam, tisztázzuk." Vont vállat a fiú. "Egyelőre nem engedtek be a főhadiszállásukra, de úgy tűnik, Machado érdeklődik az üzleti lehetőségek iránt. Nem bízik meg teljesen bennem, de dolgozom rajta." Folytatta. "Az apád tud erről?" Kérdezte Mick. "Még nem minden részletet, de tetszett neki az ötlet, hogy önállóan dolgozzak. Szeretné, ha több tapasztalatot szereznék, és úgy érzem, ez jó alkalom rá." Válaszolta Jules, miközben hátradőlt a székében. Mick bólintott, majd kortyolt egyet a kávéjából. "Nos, ha az lesz a vége, hogy mindannyian jól járunk, benne vagyok." Mondta végül, egy pillanatra elgondolkodva a fiúban rejlő lehetőségeken.

Joanne éppen az utolsó simításokat végezte az öltözékén a hálószobában, amikor halk kopogás hallatszott az ajtón. Az ajtóban Liam állt, aki úgy festett, mintha nemrég tért volna vissza az edzőteremből. Arcán enyhe fáradtság ült, de szeme mégis élénken csillogott. "Szia, ma vacsorázni mentek?" Kérdezte, ahogy az ajtófélfának támaszkodott. "Igen, Jules elment a barátaival, mi pedig kettesben leszünk." Válaszolta Joanne mosolyogva, miközben a tükör előtt igazgatta a ruháját. "Te mit tervezel ma estére?" Liam vállat vont, és közelebb lépve segített édesanyjának felhúzni a cipzárját. "Semmi különöset. Azt hiszem, Teresa-val vacsorázom." Mondta könnyedén. Joanne hálás pillantással fordult a fia felé. "Ez igazán kedves tőled, drágám. Szerintem értékelni fogja. De légy jó testvér, és ne faggasd a fiúkról, akikkel találkozgat. Ez még érzékeny terület nála." Tette hozzá cinkos mosollyal. Liam elhúzta a száját, mintha már előre érezte volna a kényes szituációkat. "Tudom, tudom." Válaszolta kissé kelletlenül, majd eszébe jutott a legutóbbi eset, amikor Anthoine váratlanul megjelent, és Charles nyitott ajtót. Az apa már éppen készült volna rázúdítani a teljes atyai szigorát, de Joanne időben közbelépett, hogy megmentse a helyzetet. Liam és Jules akkor a lépcsőnél álltak, és olyan kíváncsian figyelték a jelenetet, mintha újra gyerekek lettek volna.

"Ő az első fiúja, minden új neki, és eléggé félénk." Jegyezte meg Liam, miközben Joanne egy utolsó simítással felrakta a rúzsát. "Még szerencse, hogy Pierre fia. Máskülönben biztosan jobban utánajártam volna a múltjának." Tette hozzá színlelt komolysággal, amitől Joanne elnevette magát. Amikor végzett, elővette kis táskáját, és a folyosóra lépett. Liam gyorsan felajánlotta a karját, hogy segítsen az anyjának az egyensúlyozásban a magassarkú cipőben. Lent Charles már várta őket, kezében Joanne kabátjával. "Csodásan nézel ki, drágám." Jegyezte meg Charles, miközben közelebb lépett, és egy gyengéd puszit nyomott felesége arcára. "Kellemes estét nektek!" Mondta Liam, és ő is puszit adott Joanne-nak, mielőtt elengedte. A lépcső tetején ekkor mozgás hallatszott, és Teresa jelent meg, mosolyogva sietve lefelé. "Bocsánat, csak el voltam foglalva." Mondta mentegetőzve, miközben a bátyja mellé lépett. "Jó vacsorát kívánok nektek!" Joanne elmosolyodott, amikor a lánya kuncogva Liam oldalához bújt. "Te jó ég, de rossz az illatod!" Nevetett Teresa, majd megpróbálta kiszabadítani magát bátyja hóna alól. Charles is elmosolyodott a kis jeleneten, majd az ajtóhoz lépett, és kinyitotta azt Joanne számára. "Rendben, induljunk." Jelentette be, és átadta a kabátot feleségének. "Sziasztok!" Kiáltott utánuk Teresa, mielőtt a bátyjával együtt a konyha felé indult. "Mi lesz vacsorára?" Kérdezte Teresa kíváncsian. "Amit csak szeretnél, T." Felelte Liam mosolyogva. Charles ezalatt gondosan becsukta maga mögött az ajtót, majd Joanne-t a Ferrari anyósüléséhez vezette, és útnak indultak.

Joanne kényelmesen helyet foglalt a kocsiban, miközben Charles beült a volán mögé és beindította a motort. A nő lágyan megfogta férje kezét, mire Charles egy kedves mosollyal válaszolt, majd gyengéden csókot nyomott rá. Az úti cél a Horizon Deck étterem volt, amely a Hotel Fairmont részeként Joanne egyik kedvenc helyének számított. A hely elegáns bája és a páratlan kilátás már első alkalommal lenyűgözte őt. Amikor megérkeztek, Charles magabiztos mozdulattal a parkolóinasnak dobta az autó kulcsait, majd óvatosan Joanne derekára tette a kezét, és beljebb vezette. A liftben csendesen utaztak felfelé, szoros közelségükben érezhető volt a régi, megszokott meghittség. Az étteremben, ahol már jól ismerték őket, a házigazda barátságos mosollyal fogadta őket, és Charles előzetes intézkedéseinek hála a legjobb, ablak közeli asztal várta őket. Az asztaltól Monte Carlo éjszakai fényei tárultak eléjük, a látvány valóban lélegzetelállító volt. "Tudod, mit szeretek a gyerekeink felnőtté válásában?" Kezdte Charles, miközben helyet foglaltak, és a pincér épp bort töltött a poharukba. "Újra elvihetlek randevúzni, mindenféle időbeosztás és logisztika nélkül." Mosolygott. "Csak tizenöt évig tartott." Felelte Joanne játékosan, de a mosolya elárulta, hogy szíve mélyén meghatotta férje figyelmessége. Charles mélyet sóhajtott, és elmerengett. "Annyira felnőttek, hogy néha magam is alig hiszem el."

A férfi egy pillanatra elhallgatott, majd visszafordult Joanne-hoz, és folytatta: "Azon gondolkodtam, hogy közeleg az évfordulónk... Mit szólnál egy hétvégéhez Amalfi-ban? Tölthetnénk pár napot a jachton, vagy elutazhatnánk Párizsba. Persze, ha van jobb ötleted, szívesen meghallgatom." Joanne letette a borospoharat és ujjait finoman az állához érintette, mintha mélyen gondolkodna. "Bármit is választunk, jól fogom érezni magam." Mondta végül mosolyogva, hangjában játékos könnyedséggel. Az évek alatt Charles számos csodálatos helyre elvitte őt: New Yorkba, Las Vegasba, Milánóba, Helsinkibe, Bécsbe, Londonba, Tokióba és még sok más városba, ahol mindig különleges élményekben volt részük. Joanne számára most is teljesen mindegy volt, merre mennek, hiszen Charles társaságában minden hely varázslatosnak tűnt. "Mit szólnál..." Kezdte Joanne, miközben finoman megérintette férje csuklóját. "Ha elvinnénk a családot Amalfi-ba, eltöltenénk pár napot a jachton, és tartanánk egy bulit a közeli barátokkal meg rokonokkal? Utána pedig hétvégére kettesben elutaznánk Párizsba."

Charles szeme felragyogott, és széles mosolyra húzta ajkait. "Tetszik a gondolkodásmódod." Nevetett fel. "Tizenöt év, mon amour, és még mindig minden alkalommal, amikor rád nézek, egyre szebb vagy. Az irántad érzett szerelmem napról napra mélyebb, és a szívem még mindig hevesebben dobog érted." Joanne elpirult, és halvány mosollyal lehajtotta a fejét. Ez a pillanat emlékeztette arra, hogy a közöttük lévő szeretet éppolyan élő és igaz, mint az első napokban.

Credit to: curvaparabolica