Charles halkan kopogott Teresa szobájának ajtaján, mielőtt lassan benyitott. A lány már bekuckózta magát a takaró alá, egy könyvet tartott az ölében, miközben az éjjeliszekrényen pislákoló lámpa meleg fénye világította meg az arcát. "Szia." Mondta. "Bejöhetek?" Teresa bólintott, majd becsukta a könyvet, és a lepedőre helyezte. Charles belépett, és az ágy szélére ült. "Hogy érzed magad a mai nap után?" Kérdezte óvatosan, miközben ujjai finoman a paplan szélét érintették. A gondolat, hogy valaki kikezdett a lányával, összeszorította a gyomrát. "Jól vagyok." Felelte Teresa mosolyogva. "Tényleg nem történt semmi. Szerencse, hogy Marcus ott volt. Bár anya később jól helyretette." Charles szemöldöke kissé megemelkedett. "Tényleg?" Kérdezte szórakozottan, mire Teresa nevetni kezdett. "Nagyon mérges volt." Magyarázta a lány. "Megragadta Marcus ingét, és azt mondta neki, hogy húzódjon félre. Mert Marcus azt javasolta, hogy ne mondjuk el neked, nehogy kiborulj." Charles elmosolyodott, kissé előrehajolt, és cinkosan megszólalt: "Tudod, miben a legjobb az anyukád? Jobban lő, mint én, és a célzása is tökéletes." Teresa ezen nagyot nevetett. "Rendben, édesem, csak meg akartam nézni, hogy minden rendben van-e veled." Mondta Charles, miközben megsimogatta lánya arcát. "Jó éjszakát, apa." Mondta. "Jó éjt."

Charles becsukta az ajtót, és lassan végig haladt a folyosón. Joanne épp a zuhany alatt állt, amikor ő elment Teresa szobájába, de már végzett is, mire visszaért. Hallotta, ahogy a hajszárító zúg a fürdőszobában, ezért vetkőzni kezdett, hogy ő maga is készülődjön az alváshoz. Bár még korán volt, Joanne éjjeliszekrényén a könyv és a gőzölgő bögre tea egyértelművé tette, hogy a nőnek még nem voltak alvási tervei. Charles félrehúzta a függönyöket, és lenézett a kivilágított kikötőre. Joanne közben kilépett a fürdőből, és észrevétlenül figyelte a férfit, akinek csupasz hátán sötét tetoválások kavarogtak. A haja kissé rendezetlennek tűnt, mintha valaki állandóan beletúrt volna. "Charles?" Szólította meg a férfit. Ő felnézett, és zavartan elmosolyodott. "Bocsáss meg, kicsim." Motyogta, miközben visszaigazította a függönyöket. Charles lassan odalépett hozzá, majd finoman magához húzta a derekánál fogva. Ujjai alatt a nő szatén köntösének simasága érezhető volt, miközben Joanne kezei a férfi bicepszén időztek, végig simítva vállain és mellkasán.

"Teresa valami érdekeset mesélt." Jegyezte meg a monacói, miközben alsó ajkát kissé megharapta. "Azt mondta, megragadtad Marcus ingét, és utasítottad, hogy húzódjon félre." Joanne kuncogott. "Dühös voltam, oké? Akkor és ott nem akartam hallani egyetlen férfi szájából sem semmit." Vallotta be Joanne mosolyogva. Charles halkan felnevetett. "Bárcsak láthattam volna." Mondta. "Dögös vagy, amikor másra haragszol." Joanne a szemét forgatta a férfi arcán játszó pimasz mosoly láttán, de végül elnevette magát, mielőtt egy gyors csókot adott neki. Charles megszorította a derekát, majd elengedte, hogy megkerülje az ágyat. Joanne félrehajtotta a paplant, és bebújt az ágyba. Charles bekapcsolta a televíziót, ahol éppen egy focimeccs ment, és kényelmesen elhelyezkedett. Joanne elővette a könyvét és a teáját, majd belemerült az olvasásba. Charles fél szemmel a nőt figyelte, és eszébe jutott, mennyire hasonlít Teresa az édesanyjára. Kinyújtotta a kezét, és a paplan alatt finoman megsimogatta Joanne térdét.

Nem telt el sok idő, mire Joanne szemhéjai kezdtek lecsukódni. Letette a könyvet, lekapcsolta a lámpát, majd Charles-hoz bújt, aki még mindig a meccset nézte. A férfi egy gyengéd puszit nyomott a homlokára, és Joanne hamarosan mély álomba merült.

Charles éppen egy jelentés adataiba mélyedt, amikor halk kopogtatás törte meg a csendet az irodájában. Felnézett, és látta, ahogy az egyik embere óvatosan benyitott. "A fiad beszélni akar veled." Mondta az illető. Charles bólintott, és intett, hogy jöjjön be, aki várakozik. Nem telt el sok idő, és Liam jelent meg az ajtóban, határozott léptekkel az íróasztala elé sétálva. "Minden rendben?" Kérdezte Charles, miközben megigazította a papírjait. "Igen." Válaszolta Liam, majd helyet foglalt. "Be akarok szállni. Segíteni szeretnék neked és Jules-nak, hogy megszabaduljatok azoktól a nyomorultaktól, akik a területünket fenyegetik." Charles tekintete hosszan időzött Liam arcán, a mondatot ízlelgette magában. "Mi változtatta meg a véleményedet?" Kérdezte végül. Liam habozás nélkül válaszolt. "Mick megmutatta, mi folyik a színfalak mögött." Kezdte. "Bár nem akarta, mégis odavitt. Az én ötletem volt, nem az övé, és sajnálom, hogy nem szóltam előre. Egyszerűen a saját szememmel kellett látnom." Liam szünetet tartott, miközben az ujjai ökölbe szorultak. "Láttam, hogyan kényszerítettek fiatal lányokat a furgonokba. Nem tudok nem arra gondolni, hogy mi történik velük. És nem tudom ezt tétlenül hagyni." Charles mélyet sóhajtott, miközben igyekezett megemészteni a hallottakat. "Beépülnél?" Kérdezte egy pillanatnyi habozással.

"Igen." Válaszolta Liam, határozottan előrehajolva. Charles bólintott. "Rendben. Holnap reggel találkozót szervezek, hogy megbeszéljük a részleteket. Azt akarom, hogy te és Jules is ott legyetek." Mondta, majd figyelmét ismét az íróasztalon heverő papírok felé fordította. De Liam nem mozdult. "Mi az?" Nézett rá Charles kérdőn. "Nem akarom, hogy Teresa kimenjen a házból, ha nem muszáj." Szólalt meg Liam. "Vagy legalább ne egyedül. Ha menni akar, hadd jöjjön velem." Charles felsóhajtott, megpróbálva megőrizni nyugalmát. "Nem tarthatjuk Teresa-t bezárva, mintha valami hercegnő lenne egy toronyban." Mondta. Liam a gondolatait rendezte, mielőtt megszólalt. "Tudom, nem erről van szó. De ha abból indulunk ki, hogyan gondolkodnak az ellenségeink... ő tökéletes célpont számukra. Fiatal, gyönyörű, és rengeteg pénzt jelentene nekik. Nem akarom, hogy a közelükbe kerüljön. Több figyelmet kell fordítanunk a biztonságára, még ha ez túlzásnak is tűnik." Mondta, a szavakat mintha kényszerrel préselte volna ki magából.

Charles hosszasan nézte a fiát, az arca kifejezéstelen maradt. "Oké." Egyezett bele végül. "Intézd el." Liam szeme kissé elkerekedett a meglepettségtől. Nem erre a válaszra számított. "Liam" Folytatta Charles. "Te nem szoktál beleszólni, hogyan vezetem ezt a csapatot. Nem most fogod elkezdeni, igaz?" Liam egy pillanatra elhallgatott, majd lassan bólintott. "Nem, nem ezért mondtam. De tíz éve figyelek, és látom, hogy anya hogy viseli ezt. Retteg, hogy elveszít minket, még ha nem is mutatja. Csak annyit kérek, hogy vegyük figyelembe." Mondta Liam, és felállt a helyéről. "Mondd meg a holnap reggeli időpontot, és ott leszek." Charles figyelte, ahogy fia távozik, majd mélyet sóhajtott. Kezében összegyűrte a papírt, amit addig szorongatott. Liam szavai nehezebb súlyként nehezedtek rá, mint szerette volna. Felnézett az irodája ablakán túl elterülő tájra, de a gondolatai Joanne körül forogtak. Az asszony félelme valódi volt, és Charles tudta, hogy túl sok terhet tett a vállára. Házasságuk tökéletes volt a maguk módján. Soha sem érezte úgy, hogy valami hiányzik a kapcsolatukból, a kommunikációjukból, vagy bármiből. Nem tudott tovább dolgozni, a sorok elmosódtak a szeme előtt. Végül felállt, és elindult az emeletre. Tudta, hogy meg kell találnia Joanne-t. Most azonnal.

"Bébi?" Kérdezte Charles, amikor az ajtófélfát támasztva meglátta Joanne-t a komód előtt térdelni. A nő térdén fotóalbumok pihentek, körülötte rendetlenségbe szórt ruhák. Joanne felpillantott, halvány mosollyal az arcán. "Szia." Köszönt vissza, ahogy belépett a férje. "Mit csinálsz itt?" Kérdezte Charles, letérdelve mellé. "Átnéztem a szekrényemet, hogy kiválogassam azokat a ruhákat, amiket el tudok adományozni. És közben ráakadtam ezekre." Joanne az egyik albumot felemelve megmutatta, mielőtt ismét az ölébe helyezte. "Teljesen elfelejtettem, hogy itt tartottam őket. Azt hiszem, akkor kerültek ide, amikor Párizsból visszahoztam a cuccainkat." Magyarázta, majd felnyitotta az egyik albumot, és mutatott egy képet. "Emlékszel erre?" Charles közelebb hajolt, hogy jobban lássa a kissé elmosódott felvételt. "Ezt Liam csinálta Amalfi-ban, azon az estén, amikor megkérted a kezemet." Joanne hangjában nosztalgia csendült. "Annyira boldogok voltak a fiúk, hogy testvérek lehetnek." Kuncogott, miközben az oldalakat lapozgatta. Csend telepedett közéjük, miközben egymás után nézték végig Liam és Jules gyermekkori képeit, Teresa polaroidjait, és néhány régi, elkapott pillanatot, amelyeken ők maguk szerepeltek. Mikor az utolsó oldalhoz értek, Joanne becsukta az albumot, és Charles csendben átvette tőle. "Liam ma beszélt velem." Szólalt meg végül Charles, ahogy letette maga mellé a könyvet. Joanne arcán halvány mosoly suhant át, de szemein meglátszott, hogy nem teljesen nyugodt. "Nem lep meg. Gondoltam, hogy segíteni fog." Charles szótlanul figyelte, majd megfogta a nő kezét.

"Nem baj, ha félsz. Én is rettegek." Szólalt meg halkan, tekintete mélyen az övébe fúródott. Joanne arcán átsuhant valami fájdalmas őszinteség. "Minden egyes nap attól rettegek, hogy elveszítem a gyerekeimet, Charles." A hangja megremegett. "Elegem van abból, hogy állandóan feszült vagyok. Elegem van abból, hogy nem tudok elmenni ebédelni a lányommal anélkül, hogy őrök vegyenek körül. És elegem van a félelemből, amit ezek a férfiak keltenek bennem. Az életünk sokkal könnyebb volt, amikor több időd jutott ránk." Joanne hangja egyre halkabb lett, de érzelmekkel telibb. "Néha úgy érzem, hogy nem csak őket, hanem téged is elveszíthetlek." Charles megdermedt, ahogy hallgatta a szavait. Joanne félrenézett, miközben próbálta összeszedni magát, de Charles finoman megérintette az állát, hogy visszafordítsa felé. "Minden rendben lesz." Mondta lágyan, majd homlokát az övéhez támasztotta. "Tudod, hogy az életem árán is megvédenélek titeket. Téged, a gyerekeinket, mindnyájatokat. Ez mindig így volt, és most is így lesz." Charles kinyitotta az egyik albumot, és megállt egy képnél, amelyen Teresa volt, néhány nappal a születése után. "Ez a kislány tegnap látta, ahogy az édesanyja a legerősebb arcát mutatja. És tudod mit? Abban a pillanatban olyan akart lenni, mint te. Hadd fejezzem be, amit elkezdtem, Joanne. És talán, ha vége, visszatérhetünk valahogy a nyugodtabb életünkhöz."

Joanne lassan megrázta a fejét, szemeiben fájdalmasan őszinte felismerés tükröződött. "Nem lesz már ugyanolyan, Charles. Tudtad ezt abban a pillanatban, amikor berúgtam az irodád ajtaját, hogy visszahozzam a fiamat. Azóta minden megváltozott." Charles halvány mosollyal a kezébe vette Joanne kezét, és gyengéden megcsókolta az ujjbegyeit. "Semmi sem törhet meg minket, Joanne." Jelentette ki határozottan. "Hiszel ebben, ugye?" Joanne elmosolyodott, és habozás nélkül bólintott. "Mindig is hittem." Charles felemelte az állát, hogy gyengéden megcsókolja. "Holnap találkozom Liam-el és Jules-al. Tervet készítünk, hogy egyszer és mindenkorra lezárjuk ezt a fejezetet." Szavai halkan, de elszántan csengtek. Joanne visszatette az albumokat a fiókba, majd Charles felé fordult. "Megkeresitek azt a fickót, aki az egész mögött áll?" Kérdezte a nő. Charles elnézett a távolba, és lassan bólintott. "Nem hagyunk senkit életben." Joanne szeme egy pillanatra kikerekedett a meglepettségtől. Ez nem volt rá jellemző. Charles mindig csak azokra csapott le, akik közvetlenül veszélyeztették őket. De aztán Joanne eszébe jutott a férfi elszántsága és az előző napi események - az az alak, aki odamerészkedett a lányához. Arca megkeményedett, és rövid hallgatás után egyetlen szóval válaszolt.

"Helyes."

Credit to: curvaparabolica