FIGYELMEZTETÉS: A fejezet 18+-os jelenetet tartalmaz. Ez egy fikció, így nem szabad oktató jellegűnek tekinteni. Ha ez kényelmetlenül érint, hagyd ki az adott szakaszt.

Charles hátradőlt az ebédlőben, kényelmesen elhelyezkedve a széken, miközben mélyen a poharába nézett. "Beszéljünk arról, hogy a lányom a fiaddal jár?" Vetette fel, kissé szórakozottan. "Nem, nem kell." Vágták rá Joanne és Kika szinte egyszerre, mint két összehangolt hangszer. Pierre halkan nevetett, miközben felemelte a borospoharát, egy pillanatig forgatta a rubinvörös italt, majd kortyolt belőle. "Fogalmazzunk tömören: ha nem arra neveltem, hogy tisztelje a nőket, magam is kitörném a nyakát." Hangjában ott bujkált valami halvány él, amitől Joanne szelíden elmosolyodott. "Pontosan." Charles ajkán egy halvány mosoly játszott, bár szeme sarkában ott pihent az apai aggodalom. "Nincs jogunk beleavatkozni a kapcsolatukba." Szólalt meg Joanne határozottan, mire Pierre felesége bólintott, jelezve egyetértését. Kika előrehajolt az asztal fölött. "Na és? Milyen volt Párizs?" Kérdezte érdeklődve. "Eltekintve a történtektől." Tette hozzá, mintegy bocsánatkérőn. "Szép volt." Válaszolta Joanne. "Vacsoráztunk az Eiffel-toronyban, sétáltunk, pihentünk... néhány napig sikerült csak egymásra figyelnünk." Hangja meleg volt, ahogy Charles felé fordult, aki halvány mosollyal bólintott. "Vicces, nem igaz?" Charles a pohár peremét simogatta ujjával. "Párizsban arról beszéltünk, milyen jó lesz, ha a fiaink átveszik a bandát. Aztán alig értünk haza, és jött a hívás: minden rosszul sült el." Hangja egy pillanatra megremegett, mintha hirtelen minden gondolatát elárasztotta volna az apai felelősség súlya. "Néha úgy érzem, valamit elrontottam. Talán nem tanítottam neki eleget. Talán túl kevés időt fordítottam rá..." Charles szeme elrévedt, mintha régi emlékeket keresne.

Joanne csendben figyelte, és egy pillanatra oldalra döntötte a fejét. Ez az őszinte vallomás szokatlan volt férjétől, aki ritkán osztotta meg kétségeit. "Nem hiszem, haver." Szólalt meg végül Pierre határozottan, ahogy hátradőlt. Celia ekkor lépett be az ebédlőbe, kezében tálcával, rajta a desszert. Joanne felé küldött egy kedves mosolyt, mielőtt csendben letette a tiramisut az asztalra, és visszavonult. "Felnéz rád, Charles. Jót akart. Olyasmit szeretett volna csinálni, amire büszke lehetsz. Néha... egyszerűen rosszul sülnek el a dolgok. Sajnálatos, de előfordul." Mondta Pierre, miközben a villájával az asztalon dobolt. "Ebben az életben soha nincs szünet." Szólalt meg Charles, majd Joanne sóhajtva helyeselt. "Mesélj róla." Motyogta, miközben a villájával a desszertbe nyúlt. A tiramisu édes íze elterelte a figyelmét, de a gondolatai még mindig az asztalnál keringtek. "Rendben leszek." Szólalt meg végül Charles, mintha inkább magát győzködné. "Majd megoldjuk." Joanne elmosolyodott, és hogy könnyítsen a hangulaton, más témára terelte a szót: "Mi lesz veletek? Mik a terveitek?" Kika azonnal belekezdett, mesélve közelgő milánói útjukról, ahol Pierre üzleti ügyeket intéz majd, mielőtt Horvátországba indulnának hajós kirándulásra. Pierre közben biztosította Charles-t, hogy bármikor hívhatja, ha segítségre van szüksége. Charles egy bólintással jelezte, hogy értékeli a gesztust, de látszott rajta, hogy egyelőre félretenné a problémákat.

A vacsora után Kika és Pierre még elfogyasztottak egy kávét, majd a sofőrjük hazaszállította őket. Celia közben szorgosan rendet tett az ebédlőben, miközben Joanne és Charles az ajtóig kísérték a vendégeiket. Amint becsukták az ajtót, Joanne halkan megszólalt. "Nem tudtam, hogy így érzel." Keze gyengéden Charles bicepszére simult, ahogy kérdőn nézett rá. Charles rámosolygott, ujjai végigsiklottak Joanne arcán. "Gyere, menjünk fel az emeletre, és vegyünk egy forró fürdőt. Jó lesz?" Kérdezte halkan, mire Joanne apró bólintással válaszolt. Kéz a kézben lépdeltek fel a lépcsőn, Joanne elmosolyodott, ahogy a férfi ujjai finoman az övéi közé fonódtak. A hálószobába érve Charles bement a fürdőbe, hogy megtöltse a kádat forró vízzel. Egy pillanat múlva halk csobogás hallatszott, és Charles egy csepp vanília aromát is a vízbe tett. Joanne eközben a tükör előtt állt, lassan levette az ékszereit: előbb az óráját, majd a karkötőit, a gyűrűit és végül a fülbevalóit. A mozdulatai nyugodtak voltak, szinte rituálisak. Charles a kádban ülve elmosolyodott, amikor Joanne belépett a fürdőszobába. A márványpadlónak dőlt, lazán hátradőlve figyelte, ahogy felesége kibújik a ruhájából, majd kontyba tűzi a haját. Joanne lassan a kádba mászott, és a férfi mellkasának dőlt, miközben hosszú lábait kényelmesen előre nyújtotta.

Charles egy gyengéd csókot lehelt Joanne vállára, majd szorosan átölelte, mintha biztosítani akarná arról, hogy nem ereszti el. "Úgy érzem, cserbenhagytam a családunkat." Mondta végül, halk, bűntudattal teli hangon. "Talán túlreagáltam, de azt akartam, hogy Jules mindent jól csináljon, és amikor ő okozta ezt az egészet..." Hangja megremegett, tekintetét a semmibe fúrta. "Úgy értem, Mick majdnem meghalt. Ez elgondolkodtatott, hogy talán rosszul vezettem őt. Talán nem segítettem neki eleget, és túl nagy terhet raktam a vállára." Joanne gyengéden végigsimított a férje karján, majd lassan köröket rajzolt rá, mintha meg akarná nyugtatni. "Nem buktál el." Felelte puhán, de határozottan. "Jules csak azt akarta, hogy büszke légy rá. Bizonyítani próbált, hogy méltó az elvárásaidhoz. De... túl messzire ment." Charles a nő vállára támasztotta az állát, tekintete elrévedt, miközben a víz felszínén játszadozó buborékokat figyelte. "Szerinted mennyire komoly a helyzet?" Kérdezte Joanne, aggódó pillantást vetve rá. Charles vállat vont, miközben lassan megcsóválta a fejét. "Nem félek tőlük, de nem is becsülöm alá őket. Zűrös figurák, akik nem ismernek más megoldást, mint az erőszakot. De nem szabad nyílt konfliktusba keverednünk velük. Ki kell találnunk valamit, ami eltereli a figyelmüket."

Joanne finoman megfordult az ölelésében, és Charles szemébe nézett. A férfi borostás arca keménynek tűnt, mégis olyan biztonságot sugárzott, amelyet Joanne minden egyes pillanatban imádott. "Jó apa vagy. Ne légy vele kemény." Mondta szelíden, miközben ujjaival végigsimított az arcán. Charles egy halvány mosollyal válaszolt, de mielőtt megszólalhatott volna, egy csókot nyomott Joanne ajkaira. Ez a szokása mindig elárulta, ha valamit nem akart tovább boncolgatni. Joanne-t ezúttal sem zavarta; hagyta, hogy a férje csókja elvonja a figyelmét. Az érintése, az ajkainak melegsége még ennyi év után is ugyanazt az érzést váltotta ki belőle, mint fiatalon: szerelem. Charles kezei lassan Joanne gerincén siklottak le, majd a nő combjához érve gyengéden közelebb húzták őt. "Még mindig annyira kívánlak." Mormolta, miközben Joanne mosolyogva puszit nyomott a nyakára. "Próbálod elterelni a témát." Jegyezte meg, ám arcán ott ült a játékos kifejezés. Érezte, ahogy Charles vágyai testénél koncentrálódnak, de nem tette szóvá. "Sajnálom, bébi." Szólalt meg a férfi. "Eleget beszéltem a problémákról. Most csak veled szeretnék lenni." Joanne felnevetett, amikor Charles játékosan vállába harapott. "Pimasz vagy." Mondta Joanne, miközben megsimította a férfi arcát, majd finoman eltolta magától. "Te pedig gonosz." Felelte Charles nevetve, miközben figyelte, ahogy a nő kiszáll a kádból, majd törölköző után nyúl. "Soha nem vagyok gonosz veled, kicsim." Joanne játékosan a férfi felé dobta a törölközőt, amit Charles elkapott, mielőtt ő maga is kimászott volna a kádból.

Miközben leeresztette a vizet, megszárítkozott, majd követte Joanne-t a hálószobába. Aztán mögé lépett, és hátulról átölelte. Fejét a nő nyakába temette, miközben a nő egy halk kérdést suttogott: "Tervezel valamit holnap reggel?" Csak egy alig hallható hümmögést kapott válaszul, ami egyértelmű nem volt. Charles kezei lassan Joanne csípőjéhez vándoroltak, hogy finoman az ágy felé irányítsák. A férfi kibontotta felesége haját, amely lágyan a vállára hullott, majd az ágyra fektette. Fölé hajolt, és mélyen megcsókolta, mintha ezzel minden gondot és aggodalmat távol akarna tartani a világuktól. Joanne ujjai Charles hajába túrtak, miközben testük tökéletes harmóniában mozdult együtt. A férfi szorosan magához vonta, testének minden porcikájával érezve a nő közelségét. Kőkemény volt, sőt fájdalmasan kemény. Egyik keze a testük között mozgott, ujjbegyeivel a nő idegvégződéseit súrolta, hogy ajkából nyögést váltson ki. Ettől a férfiassága megmozdult. Szemöldökét összevonta, amikor érezte, hogy meleg nedvessége összehúzódik az ujjai körül, amikor benyomta őket. "Most azonnal benned akarok lenni." Mondta rekedtes, vágytól fűtött hangon. "Rendben?" Joanne csupán egy halk, beleegyező sóhajjal válaszolt.

"Ne várakoztass tovább." Suttogta Joanne, miközben ujjai a feje alatt gyűrődő párnába mélyedtek. Másik kezével saját testét érintette, majd érezte, ahogy Charles végül belé hatol. A boldogság hulláma úgy árasztotta el, mint egy éltető energia, amely minden egyes porcikáját átjárta. Lábait szorosan a férje köré fonta, testük szinte tökéletes összhangban kapcsolódott egymáshoz. "Charles." Sóhajtotta, körmeivel végigkarcolva a férfi vállát, majd bicepszét, végül hátát. "Mindig el tudod feledtetni velem a rossz dolgokat." Suttogta Charles, majd ismét ajkához hajolt egy csókért. "Annyira szeretlek..." Vallotta be.

Másnap reggel Charles lassan ébredt. Óvatosan kihúzta a karját Joanne feje alól, hogy ne zavarja meg az álmát. Egy pillanatra ülve maradt, hagyva, hogy vérkeringése visszatérjen az ujjaihoz, majd gyengéden megigazította a takarót a nő testén. Lehajolt, és egy csókot nyomott Joanne arcára, aki erre ösztönösen mélyebbre fúrta fejét a párnába. Charles mosolyogva kelt ki az ágyból, magára kapott egy pulóvert és egy nadrágot, majd halkan a földszintre indult. A folyosón találkozott Liam-el, aki fáradtan, de energikusan lépdelt felé, láthatóan épp az edzőteremből érkezett. "Jó reggelt! Van egy dolog, amiről beszélnünk kellene." Szólította meg Charles. "Persze, miről lenne szó?" Kérdezte Liam, miközben apját követte az irodájába. "A testvéreddel kapcsolatos zűr megoldására keresünk lehetőségeket." Kezdett bele Charles, mélyen a fia szemébe nézve. "Lehetséges, hogy kémkedned kell." Liam kissé hátrébb húzódott, szemöldökét összevonva. "Azt hittem, már világossá tettem, hogy nem akarok belső munkát végezni." Mondta hűvösen. "Csak azért vagyok itt, hogy segítsek a pénzügyekben, és irányítsam az embereket." Charles lassan bólintott. "Tudom, fiam. De Jules-nak szüksége van ránk." Magyarázta türelmesen.

"Ez a banda lányokat csempész különböző európai országokba. Monte-Carlo-ban van a főhadiszállásuk. Ha hozzájuk közel férkőzünk, sokat megtudhatunk róluk, és információkat szerezhetünk. Egyes lányok talán szívesen beszélnek is, ha valaki meghallgatja őket." Liam karba tett kézzel figyelte apját, de az arcán látszott, hogy nehezen birkózik meg a helyzet súlyával. "Tudom, hogy ijesztően hangzik. De hidd el, fiam, meg tudod csinálni. A taekwondo leckéket ugye nem hagytad abba?" Kérdezte Charles, mintha ezzel könnyíthetne a fiú dilemmáján. Liam megrázta a fejét, de arca továbbra is feszült maradt. "Apa, sokat kérsz tőlem." Felelte röviden. "Nem várom, hogy most azonnal válaszolj. Gondold át." Mondta Charles, egy pillanatra fia vállára téve a kezét. Liam egy bólintással válaszolt, majd kiment az irodából, és visszatért a szobájába, hogy lezuhanyozzon. Nem sokkal később halk kopogás hallatszott az ajtaján. Charles behívta az illetőt. Celia volt az és megkérdezte, kér-e kávét vagy reggelit. Mondta neki, hogy majd lemegy a konyhába. Celia bólintott, és csendesen távozott, résnyire nyitva hagyva az ajtót. Charles rövidesen maga is a konyha felé indult, kezében a telefonjával, hogy átnézze az éjszaka érkezett üzeneteket. Ahogy közeledett, nevetést és halk kuncogást hallott a konyhából. "Várj, először ezt kell beletenni!" Hallotta Celia izgatott hangját. "Nem lehetne inkább utána?" Felelte Mick türelmetlenül. Charles a fejét csóválva mosolyodott el, majd megszólalt: "Celia, csak hozd be az irodámba!" Kiáltotta, majd visszafordult, miközben egy apró mosoly még mindig ott bujkált az ajka sarkában.

Celia arca olyan pirosra vált, mintha a legérettebb paradicsomot választotta volna az ég, hogy kifejezze zavarát. Ugyanakkor megkönnyebbült, hogy Charles nem lépett be a konyhába, ahol Mick-el a sütés rituáléjába merültek. Az előző este gondosan elkészítették a tésztát, Celia pedig sikeresen meggyőzte Mick-et, hogy hagyják a hűtőben pihenni, mert úgy sokkal omlósabb és ízletesebb lesz a végeredmény. Reggel, amikor Mick a szokásosnál korábban jelent meg a konyhában, Celia enyhe meglepetéssel fogadta a pontosságát, bár szíve mélyén örült neki. "Ne mozdulj, ezt most fel kell vinnem a főnöknek." Mondta Celia határozottan, miközben ujja Mick mellkasát érintette, mintha ezzel is nyomatékosítaná a szavait. "Siess vissza." Felelte Mick egy szórakozott félmosollyal, majd kézmosás után tésztadarabkákat vett elő, és apró golyókká formálta őket. Lassan, de precízen helyezte el a kis kekszeket a tepsin, mintha egy rejtett mintát követne. Amikor Celia visszatért, megállt mellette, és karba tett kézzel figyelte Mick serény munkáját. "Meddig kell sütni ezeket?" Kérdezte Mick, miközben óvatosan emelte meg a már megtelt tepsit. "Nagyjából tizennégy percig." Válaszolta Celia, és Mick bólintott. A sütő már elő volt melegítve, így mindketten egyszerre hajoltak le, hogy betegyék a tálcát. Ám a mozdulataik olyan tökéletesen időzítettek voltak, hogy a fejük összeütközött. Egy tompa koppanás hangzott fel, amit azonnal Celia halk, de nevetéssel vegyes szisszenése követett. "Annyira sajnálom." Szabadkozott Mick, miközben aggódó tekintettel figyelte a lányt, aki az arcánál masszírozta a homlokát. "Megnézzem? Nem lett komolyabb baj? Vérzik talán?" Kérdezte Mick, és már nyúlt is volna Celia feje felé, de a lány kacarászva hátrált, miközben karjait védekezően maga elé emelte.

Mick megállt, csak egy halvány mosoly suhant át az arcán, ahogy visszafordult a mosogató felé, hogy újra megmossa a kezét. Celia néhány pillanattal később követte példáját, de amikor közelebb lépett, szinte visszafojtotta a lélegzetét. Mick ott állt közvetlenül mögötte, és könnyed mozdulattal nyúlt egy pohárért a legfelső polcról, teste szinte súrolta az övét. "Csinosan nézel ki ma, Celia." Szólalt meg Mick, mély, bársonyos hangján, miközben forró lehelete épphogy megérintette a lány fülét. Celia nem válaszolt, csak lehajtotta a fejét, mintha a szavai elértek volna valami titkos zugot a szívében, amit most képtelen elrejteni.

Credit to: curvaparabolica