FIGYELMEZTETÉS: NSFW, 18+ tartalom

Joanne nyugtalanul forgolódott az ágyban, miközben a tarkójában tompa fejfájás lüktetett a túl sok alvástól. Nem tudta, mennyi lehet az idő, de a nap már magasan járt. A ház még mindig csendbe burkolózott, mintha az előző nap eseményei csak egy rémálom lett volna. Fájó teste azonban figyelmeztette, hogy a tegnap történtek valódiak voltak. Teresa-t valóban visszaszerezték a rivális bandától, és ő maga... igen, ő maga meghúzta a ravaszt, lelőtt egy férfit. Az emlékek hirtelen visszatértek, a földön fekvő pasas képe ismét felvillant előtte. Mielőtt még elérte volna a végzetes golyó, már vért köhögött. Valamit mondott neki a férfi, de Joanne képtelen volt felidézni, mi lehetett az. Mintha egy másik énjét engedte volna előtérbe, aki átvette az irányítást. Nem arról beszélt Beyoncé is, hogy a sötétebb, vadabb énjét Sasha Fierce-nek hívja? "Azt mondtad, gondolkodtál azon, hogy előbb lelövöd-e a farkát vagy sem." Charles halk hangja törte meg a csendet a háta mögül. Joanne kissé felült az ágyban, és a válla fölött hátra pillantva felvonta a szemöldökét.

A szíve kihagyott egy ütemet, amikor megpillantotta férjét. Charles haja kócosan állt, szemei álmosak voltak, karjait kényelmesen összekulcsolta a feje mögött, miközben a fejtámlának dőlt. Lehetséges volt, hogy valaki a férje iránt vágyakozik, miután megölt valakit? Joanne elmosolyodott a gondolaton, hogy talán később meg kell kérdeznie erről. Charles még mindig napbarnított volt a nemrég befejeződött nyaralásuknak köszönhetően, annak ellenére, hogy március volt, és az elmúlt napokban alig látta a tavaszi napfényt. Ma azonban a napsugarak áttörtek a függönyökön, finoman megvilágítva a férfi arcát és izmait. "Szerinted ez vicces volt?" Kérdezte végül Joanne, teljesen felé fordulva. Charles szemei megcsillantak a gyér fényben, ahogy elmosolyodott. "Tegnap este még megijedtem." Mondta, és a mosoly játékosan megült az ajka sarkában, ahogy a nő közelebb húzódott hozzá. "De most már inkább viccesnek tűnik." Válaszolta. "Hmm..." Mormolta Joanne, és kezével finoman végigsimított férje mellkasán. "Minden rendben van?" Kérdezte Charles, ujjai közben megpihentek a nő csípőjén.

Felemelte a selyem hálóingét, majd megtalálta a puha combjait. "Jól vagyok!" Mondta Joanne, majd tekintete elmélyült férje szemében. A közéjük telepedő csend természetesnek tűnt, miközben mindketten mosolyogtak, mintha ismét fiatal szerelmesekké váltak volna. "Van kedved...?"

"Igen."

Erre mindketten felnevettek. "Már egy ideje nem szexeltünk." Folytatta Joanne halkan, miközben érezte, hogy a férfi kezei erősebben fogják meg. "Tudom, és sajnálom." Felelte Charles, közelebb húzva a feleségét, hogy ajkait az övéhez érintse. "Nem szerettelek volna elhanyagolni sem téged, sem a vágyaidat." "Nem tetted." Suttogta a nő, finoman végig simítva körmeivel a férfi állkapcsát. "Szükségem volt arra, hogy visszakapjuk a lányunkat, hogy a családunk biztonságban legyen. És te gondoskodtál erről." Charles ajkán egy büszke mosoly futott végig. "Ez beindít?" Kérdezte a maffiafőnök, ahogy megfordította őket, így fölé magaslott, aztán feljebb tolta a hálóingét. "Nem foglak rossz maffiózónak hívni, ha erre gondolsz." Nevetett Joanne, miközben karjait Charles nyaka köré fonta. A bandavezér kuncogott, szívében melegség áradt szét. Megkönnyebbülten nyugtázta, hogy minden rendben van, és a családjuk végre biztonságban lehetett.

"Nem, drágám. Elég csak a nevem, amikor így rád hajolok." Mondta Charles, és ajkai Joanne-hoz simultak, ahogy ujjai gyorsan elindultak a nő testén, csókokkal hintve a bordáit, majd tovább a hasáig. Joanne érezte, hogy minden levegő kiszökik a tüdejéből. A férfi borostája enyhén szúrta a combját, ahogy a szája egyre közelebb ért a nő legérzékenyebb pontjához. Az arcára hirtelen forróság ömlött, amikor Charles ujjai a bugyijába akadtak, és egyetlen mozdulattal lehúzták azt, majd valahová az ágy mellé dobták. "Charles!" Zihálta a nő, miközben engedte, hogy a férje azt hallja, amit akart. A monacói szája mélyen elmerült a felesége combjai között, nyelve újra és újra végig szaladt csiklóján. Minden egyes ízlelés Joanne testének minden idegszálát felébresztette. A nő kezei akaratlanul is a férfi hajába túrtak, és ujjai bele kapaszkodtak a tincseibe. Ahogy Charles nyelve ismét Joanne érzékeny pontjait érintette, a nő fejfájása, amelyre reggel felébredt, egy pillanat alatt szertefoszlott. A férfi ujjai finoman, de határozottan merültek el benne, az élvezet hullámai libabőrbe borították a nő testét.

Joanne elméje teljesen kiürült, már nem gondolt semmi másra, csak Charlesra, Charlesra és Charlesra. A monacói ujjai irányították őt, egyre mélyebbre húzták az orgazmus felé. Amikor Charles hüvelykujja a nő csiklójára siklott, Joanne szinte elvesztette a türelmét, de mégis hagyta magát sodródni a férje mozdulataival. Ahogy Charles felemelte a fejét, Joanne egy pillanatra csalódottan sóhajtott, de a férfi hüvelykujjának határozott mozdulatai újra visszarántották az élvezetbe. A maffiózó közben gyengéden Joanne nyakához hajolt, majd halkan azt suttogta: "Mindig olyan gyönyörű vagy, amikor élvezel velem." Hangja reszketett, ahogy a szavak elérték Joanne fülét, és ez éppen elég volt ahhoz, hogy a felesége átlépje a határt. "Komolyan." Tette hozzá Charles egy halk nevetéssel, majd finoman harapdálta Joanne állkapcsát, mielőtt mélyen a szemébe nézett volna. Ujjai eközben lassan kihúzódtak a nő testéből, hogy aztán megszabaduljon a saját fehérneműjétől is. Az anyag feszült rajta, teste már régóta vágyakozott a felszabadulásra. "Szeretlek!" Suttogta Charles, és egy forró csókot nyomott a nő ajkaira, ami szinte megszédítette. "Én még jobban szeretlek!" Lehelte Joanne, és körmei mélyen belemartak a férfi vállába, ahogy a bandavezér belé hatolt.

"Lehetetlen." Válaszolta Charles, miközben kezei a nő csípőjére siklottak, és térdét a mellkasához emelte. Szívük együtt dobbant, egyre hevesebben, ahogy a férfi csípője minden lökéssel mélyebbre hatolt. Joanne félig lecsukott szemekkel figyelte a férjét, aki fölé magaslott, széles vállaival és izmaival védelmezően körülölelte őt. A mozdulataik összhangban voltak, mintha testük önálló táncot lejtett volna. Charles homlokát Joanne-hoz támasztotta, és mély sóhajokkal közelítettek a végső beteljesülés felé. Minden mozdulat egyre intenzívebbé vált, Charles lökései pedig egyre erősebbek, ahogy elérte a nő legérzékenyebb pontjait. Joanne teste megfeszült, majd egy utolsó lökéssel végül átszakadt benne a gát, és a gyönyör minden hullámával magával ragadta. Charles érezte, ahogy felesége teste lüktet alatta, és egy végső mély sóhajjal ő is átadta magát az élvezetnek. Joanne lába Charles derekára fonódtak, szorosan tartva őt, mintha soha többé nem szeretné elengedni.

Amikor Joanne ismét felnézett rá, keze finoman végig simított Charles arcán. A férfi becsukta a szemét, és arcát a nő tenyerébe temette, majd lassan kinyitotta a szemeit. "Te vagy a mindenem." Mondta Charles halkan. "Semmi lennék nélküled, a családunk nélkül. Minden nap hálás vagyok, hogy az enyém vagy." Folytatta, és Joanne szemeiben könnyek csillogtak. "Tudom, hogy az utóbbi hónapok nehezek voltak, de nem tudom elképzelni, hogy bárki mással keresztül mehettem volna ezen." Mondta Joanne, és mélyen Charles szemébe nézett. "Biztos vagyok benne, hogy lélektársak vagyunk. Nem hangzik ez túl giccsesen?" Kérdezte oldva a hangulatot egy mosollyal. Charles halk nevetéssel felelt. "Nem, mert én is így érzem." Mosolya melegséget sugárzott, majd tréfásan hozzátette. "Csak azt sajnálom, hogy ilyen sokáig tartott, hogy mire rájöttél." Joanne nevetve vállba lökte a férfit. "Még van egy kis rendetlenség, amit el kell takarítani." Mondta a monacói játékosan, ahogy felült az ágy végénél. "Mit szólnál, ha vacsoráznánk Milánóban? Ott is maradhatunk éjszakára." Joanne lassan felült, és egy pillanatra elgondolkodott. "És elvinnénk a gyerekeket?"

"Ezután a reggel után? Határozottan nem." Vigyorgott a férfi. "Felhívom a Duomo túloldalán lévő szállodát, hogy tudjam, van-e szabad lakosztály, azokkal a hatalmas ablakokkal, hogy levehessem a ruhád, és..." "Charles Leclerc!" Szakította félbe Joanne, és viccesen a mellkasára csapott. "Milyen mocskos gondolataid vannak életünk legrosszabb éjszakája után." Mondta, de mégis elfogadta a csókot, amit férje az ajkára lehelt. "Az, hogy valaki majdnem meghal, elég rendesen megváltoztatja az embert." Válaszolta a férfi halkan. "Ha Teresa biztonságban érzi magát a testvéreivel, akkor nincs kifogásom, de ha nem, akkor velünk jöhet, Liam és Jules maradhatnak." Joanne bólintott és elnevette magát, amikor Charles ismét a szájára hajolt. "Ő egy Leclerc, nem lesz baj." Nyugtatta a monacói. "Charles..." Mondta belenézve a szemébe, amik még kissé kipirultak az izgalomtól, hajának kusza tincsei pedig az arcába hullottak. "Tudom, tudom." Mondta, majd ismét csókot lopott, mintha képtelen lett volna megállni. "Meg amúgy sem volt dolgod?" Nevetett a nő, amikor Charles újra a matracra döntötte, és ajka végighaladt a testén. "Majd felhívok pár embert, elintézik helyettem." Vigyorgott, miközben elmerült az ölelésében.

Joanne később a fürdőszobában állt, Teresa-t figyelve a tükörben. Lánya nyugodtan ült előtte, miközben a nő fésűvel simított végig hosszú, fekete haján. "Fájnak a fogaim." Jegyezte meg Teresa, miközben kitátotta a száját. "Nagyon összeszorítottam, amikor a fegyvert az arcomhoz nyomták." A lány szavai nyomban visszarántották Joanne-t a földre, a boldog, gondtalan reggel után. Egy pillanatra megállt, majd finoman megsimogatta lánya arcát. "Hívhatunk orvost, ha nagyon fáj." Mondta anyai gyengédséggel. Teresa megrázta a fejét. "Nem kell, jól vagyok." Válaszolta halkan, majd lenézett a csuklóján lévő zúzódásokra, amik már szinte begyógyultak. "Jól vagyok." Ismételte, próbálva megnyugtatni anyját. "Jól aludtál?" Kérdezte Joanne, most már a hajolajat emelve a kezébe, hogy végig simítson vele Teresa selymes fürtjein. "Igen, jól." Mondta Teresa. "De Jules horkolt." Mosolyodott el Teresa, mire Joanne kuncogva csóválta meg a fejét, és újra ránézett a tükörből.

"Apád vacsorázni akar vinni Milánóba, és azt mondta, maradjunk éjszakára." Kezdte Joanne, miközben lassan fonni kezdte lánya haját. "Szeretnél velünk jönni?" Teresa felvonta a szemöldökét, majd viccesen megkérdezte. "Romantikus lesz, mert apa végre veled töltheti az időt?" Joanne felnevetett a válaszon. "Miután tegnap este majdnem meghaltunk, és alig tizenkét órával később jött ezzel az ötlettel, azt hiszem, igen." Válaszolta. "De ha nem érzed jól magad, nem hagylak itt egyedül." Tette hozzá, miközben egy hajgumival megkötötte a fonat végét. "Nem félek anya. Liam és Jules itthon lesznek, Mick és Celia is..." Joanne sóhajtott, majd elővett egy kis zselét és egy ecsetet, hogy helyreigazítsa a kilógó hajtincseket Teresa arca körül "Csak tizenhat éves vagy, elraboltak, és annyi minden történt tegnap este, ami normál esetben nem fordul elő egy családdal." Jegyezte meg aggódva. "Anya, tényleg jól vagyok." Mondta nyugodt hangon Teresa, még egyszer megerősítve, hogy minden rendben van vele.

"Csak... nem akarom elhagyni a házat." Vallotta be a lánya. "Amíg itt vagyok veled, a bátyáimmal vagy Mickkel, nincs semmi baj." Joanne lassan bólintott. "Nem szeretném, ha félnél." Mondta, és aggódó tekintetét lányára szegezte. "Menjetek nyugodtan." Mondta Teresa. "Nem félek a házban. Csak most még nem akarok kimozdulni. Nézhetek egy filmet Celia-val, vagy akár megkérhetem Fransesca-t, hogy jöjjön át és csinálja meg a körmöm. Tölts időt apával, oké? Ne aggódjon, és nézzen be minden órában a szobámba, hogy ellenőrizze, még itt vagyok-e." Tette hozzá. Szavai újra nevetésre fakasztották Joanne-t. "Csak aggódunk, ennyi az egész." Mondta, miközben hüvelykujjával végigsimított lánya arcán, amin ugyanolyan gödröcskék ültek, mint Charlesén. "Apád már sokszor látott ilyesmit, számára ez csak egy újabb seb a lelkén, de ő tovább lép és folytatja az életét." Mondta Joanne mély sóhajjal. "És te?" Kérdezte Teresa. "Én sosem fogom megszokni azt a félelmet, amit akkor érzek, amikor a csapatát éri valami, de apád mindig megígéri, hogy biztonságban leszünk, és ezt eddig mindig betartotta." Felelte Joanne őszintén. "Csak ez számít."

Teresa lassan bólintott, és a tükörbe nézett, ahol látta, hogy anyja befejezte a hajfonást. "Köszönöm." Mosolygott, majd megfordult, hogy megölelje Joanne-t. A nő örömmel ölelte magához lányát. "El kellene kezdened pakolni Milánóba." Mondta Teresa. "Rögtön felhívom Fransesca-t, hátha átjön a kedvenc unoka húgához." Mosolygott Joanne, miközben a gondolataiba merült. Fransesca valójában nem volt rokon, de mivel ő és Joanne tinédzser koruk óta barátok voltak, szinte testvérként tekintenek egymásra. Amint Fransesca igent mondott a látogatásra, Joanne valóban elkezdett készülődni a milánói útra. Még mindig hihetetlennek találta, hogy Charles egy telefonhívással elintézte a magángépet, hogy egy órán belül elrepüljenek az olasz városba. Charles éppen Carlosnál volt, hogy a tegnapi eseményt megbeszéljék, de hamarosan visszatér, és akkor már indulhatnak is.

Joanne-nak egy csokor rózsát küldtek, amit Charles rendelt neki, bár mindössze tíz percre volt tőle. Mégis, Joanne szíve elolvadt a gesztustól. A monacói ugyanúgy lefoglalta a kedvenc milánói éttermüket, mint mindig, és a szobát is biztosította. A nő néha bosszankodott ezen, de titokban imádta, és emiatt sosem kérte, hogy hagyja abba. Charles végül hazatért, mint mindig az elegáns öltönyében. Tartotta a kabátot Joanne-nak, hogy azonnal indulhassanak. "Alig várom, hogy végre randira vigyelek, mon amour." Puszilta meg Joanne arcát. "Lefoglaltam a lakosztályt is." Tette hozzá, miközben elvette Joanne csomagját, hogy elrakja azt.

"Hát persze."

"Tudod, a szobát az óriási ablakokkal, amiről beszéltem."

"Tudom."

"Ahol aztán sze..."

"Fogd be a szád, és szállj be a kocsiba, Charles."

"Igenis, Mrs. Leclerc."

Credit to: curvaparabolica