Charles kulcscsomója fémes csörgéssel koccant össze, ahogy az ajtó zárjába illesztette a kulcsot. Másik kezében a bőröndöt tartotta, miközben Joanne néhány lépéssel mögötte állva telefonált. Éppen Teresa-val beszélgetett, aki arról számolt be, hogy a három Leclerc-fiú miként boldogult az úton Monte-Carlo-ba. Charles előzőleg azt javasolta, hogy Joanne-al együtt a salernói repülőtérről induljanak, de amikor Liam megpillantotta a család garázsában parkoló fekete Alfa Romeo terepjárót, a testvérek gyorsan döntöttek: autóval teszik meg az utat. Így Charles és Joanne repülővel utaztak Párizsba, míg a fiúk Teresa társaságában vágtak neki a hosszú autózásnak. Az indulásuk szinte egy időpontra esett, de Charles és Joanne így is két órával korábban érkeztek meg Párizsba, mint a gyerekeik, akik éppen Rómát hagyták maguk mögött. Charles figyelmeztette a fiúkat, hogy legalább kilencórás útra számíthatnak, de azok csak vállat vontak, és azzal nyugtatták, hogy felváltva vezetnek majd, míg Teresa hátul kényelmesen elmerülhet a könyvében. Joanne kedves szavakkal köszönt el a vonal végén lévő lányától, mielőtt becsukta volna maguk mögött a lakás ajtaját. A csend, amely átjárta a helyiséget, egy pillanatra megállította mindkettőjüket. Charles a csomagokat az előszobában letette, Joanne pedig körbepillantott a tágas nappaliban.

"Hiányzott ez a hely." Törte meg a csendet Joanne, szemei melegen csillantak meg a lakás ismerős részletein. "Gyakrabban kellene itt időznünk." Tette hozzá, miközben érezte, hogy Charles a derekára teszi a kezét és gyengéden magához vonja. A férfi végre letehette a kezében szorongatott napszemüvegét és telefonját, hogy megpuszilhassa a nő halántékát. "Egyetértek." Mondta Charles, arcán egy halvány mosoly futott végig. "Hamarosan Jules átveszi a helyemet, és akkor végre visszavonulhatok, hogy élvezhessem azt az öregkort, amit megérdemlek." Joanne hitetlenkedve fújt egyet, szemében játékos csillogás villant. "Nem is vagy olyan öreg." Válaszolta. Charles halkan felnevetett. "Az, hogy újra fiatalnak érzem magam, egyedül a te érdemed, mon amour." Mondta, miközben levette Joanne kabátját, és a fogasra akasztotta sajátjával együtt. "És ezt tegnap este is bizonyítottad." Tette hozzá vigyorogva, amitől Joanne elpirult és nevetve meglökte a férfi vállát. "Azt hiszem, ránk férne egy kis pihenés." Szólalt meg Charles némi színlelt ártatlansággal a hangjában. "Aztán átöltözhetnénk, és elmehetnénk ebédelni a La Poule Au Pot-ba. Biztos vagyok benne, hogy tartanak nekünk egy asztalt." Tette hozzá, utalva Joanne kedvenc éttermére. "Tökéletes ötlet." Bólintott Joanne mosolyogva, és ujjaival végigsimította a férfi arcát. Ezután halkan odahajolt, hogy egy gyengéd csókot leheljen az ajkaira, mielőtt a hálószoba felé indult volna.

Joanne a bőröndjéhez lépett, és elkezdte kipakolni a ruháit. Párizsban mindig volt néhány különlegesebb darabja, amelyeket csak itt hordott: csinos ruhák, elegáns kabátok, finom kiegészítők. Miközben rendet rakott, pár dolgot elmozdított a szobában, majd az erkély széles üvegajtajához lépett, és elhúzta a függönyt. Az ajtót kinyitva kilépett a napsütésbe, ahonnan a város lenyűgöző panorámája tárult elé. A pillanat nosztalgikus emlékeket hozott elő: a tavaszi hétvégéket és a karácsonyi időszakokat, amikor a gyerekek még kicsik voltak, és minden sokkal egyszerűbbnek tűnt. Amikor visszatért a nappaliba, Charles már kényelmesen helyet foglalt a fotelban, szemüvege mögül egy újságot olvasgatva. Joanne finoman a férfi vállára tette a kezét, majd ujjait végighúzta a haján. A férfi halkan hümmögött, amikor a nő megpuszilta az arcát, és egy kis dobozt tett le elé. Charles kíváncsian nézett fel. "Mi ez?" Kérdezte. Joanne halvány mosollyal vont vállat. "Egy kis ajándék az évfordulónkra." Felelte könnyedén. Charles izgatottan bontotta ki a díszes szalagot, és amikor meglátta a tartalmát, elmosolyodott. Nem a tárgy volt a fontos, hanem az a pillanatnyi meghittség, amely egyértelműen csak kettejüké volt.

Miután Charles óvatosan kinyitotta a dobozt, megpillantotta a benne rejtőző arany nyakláncot, amelyet egy kis szív alakú medál díszített. Ahogy közelebbről megnézte, észrevette, hogy a medál kinyitható, és belsejében egy kép lapult. Joanne csendesen megszólalt: "Tudom, hogy apróság, de azt szerettem volna, hogy ez a kép mindig veled legyen." Charles arca széles mosolyra húzódott, amikor meglátta a fotót. Azon a karácsonyon készült, amikor megvették a párizsi lakást. Teresa akkoriban öt éves volt, Jules és Liam pedig már a kamaszkor küszöbén álltak. Ez a kép egy olyan hétvégére emlékeztette, amelyet mindig szívesen idézett fel. "Imádom, drágám. Köszönöm." Mondta Charles, miközben ujjával végigsimított a medálon. Érezte, hogy a szíve szinte kihagy egy ütemet. Óvatosan kicsatolta a nyakláncot, és átadta Joanne-nak, hogy a nő a nyakába akaszthassa. Amint a kezei finoman Joanne tarkójára simultak, magához húzta, hogy megcsókolja. "Sétáljunk egyet, aztán együnk valamit?" Javasolta Joanne, mire a férfi bólintott. "Jó ötlet." Joanne a szekrényhez lépett, elővett egy másik kabátot és kényelmes cipőt húzott, majd egy kisebb táskát is előkészített.

Charles felkapta a napszemüvegét, magára vette a kabátját, és a kulcsokat zsebre dugva a nővel együtt kilépett a lakásból. Ahogy lesétáltak az épületből a nyugodt párizsi utcákra, a Szajna mentén folytatták útjukat. Távolból az Eiffel-torony látszott, kedves díszletként szolgálva. Joanne megszorította a férje kezét, amelyet Charles az övébe kulcsolt. Rámosolygott, és örült, hogy ezt a hétvégét csak a szerelmével töltheti.

"Ez hiányzott nekem is." Mondta Joanne, miközben nagy adag tejszínhabot fújt a forró csokoládé tetejére, amelyet az imént szolgáltak fel neki. Charles kuncogva figyelte, majd kortyolt a saját kávéjából. "Bármikor kérhetsz otthon forró csokit, szerelmem." Jegyezte meg játékosan. "Ez most más." Válaszolta Joanne mosolyogva. "Itt, ebben a városban, egy ilyen napon, ennek különleges íze van." Charles hümmögött, és megvonta a vállát. "Szerintem bárkit rávehetek, hogy ugyanilyet készítsen neked." Tréfálkozott, mire Joanne nevetve megrázta a fejét. "Nevetséges vagy." Kuncogott, majd továbbra is tejszínhabot tesz a forró italra. Hirtelen Joanne telefonja csipogott. Csak a gyerekeik üzenetei voltak engedélyezve, amíg úton voltak, így gyorsan előkapta a készüléket a táskájából. Liam egy videót küldött: Jules arcán hatalmas adag fagylalt landolt, miközben Teresa a háttérben nevetett. Joanne mosolyogva mutatta meg Charles-nak.

"Úgy látom, megálltak Torinóban fagyizni." Jegyezte meg Joanne. "Remélem, hamarosan hazaérnek." Mormolta Charles, miközben letörölt egy kis tejszínhabot Joanne ajkáról. "Soha nem zavarnak minket." Mondta Joanne, elérzékenyülten, de egy kicsit mégis aggodalommal, mint minden anya. "Tudom kicsim, de akkor is." Joanne felkacagott és kezét az övére tette. Csend telepedett le, ahogy nézték az embereket, akik Párizs utcáin sétáltak. Pihentek a mai napon és csak élvezték egymás társaságát. Charles egyszer csak megszólalt: "Tudod, mire gondoltam mostanában? Tizenöt éve, hogy összeházasodtunk. És tizenöt éve, hogy Liam-et is örökbe fogadtam. De mintha mindig is a fiam lett volna." Joanne ránézett, szemeiben ott csillogott a szeretet. "Imád téged, amióta beléptél az életünkbe." Mondta meleg mosollyal. "Emlékszem, mikor először láttalak, Jules pizzát majszolt Liam-el, te pedig Pierre miatt bosszankodtál, mert elfelejtett érte menni." Charles felnevetett. "Azokat a kétbalkezes pillanatokat nem kellene felemlegetni, Joanne!"

"Bocsáss meg, szerelmem. Teljesen igazad van." Mosolygott. "Azt hiszem, a legjobbkor jöttél az életébe." Folytatta. "Liam éppen abban a korban volt, amikor már egyre többet töprengett azon, miért nincs apja. Valószínűleg Jules is hasonlóképpen érezhetett az édesanyja hiányával kapcsolatban. De az élet úgy rendezte, hogy mindketten akkor találjanak rá a másik szülőre, amikor a legnagyobb szükségük volt rá." Joanne szavai nyugodtan és őszintén csengtek, Charles pedig egyetértőn bólintott. "Még ha nehézségeik is voltak, mára felelősségteljes és érett emberekké váltak." Zárta le Charles. "Azért a fiaidat nem nevezném épeszűnek, Leclerc." Szúrt oda Joanne, mire Charles nevetésben tört ki. "Tudtad, hogy a lányunk azzal a Gasly fiúval jár, mielőtt elhozta volna hozzánk vacsorára?" Kérdezte Charles, miközben kíváncsian fürkészte felesége arcát. "Lehet." Válaszolta Joanne, és játékosan beharapta az alsó ajkát. Szeme huncutul csillogott. "Nem hiszem el, hogy egyikőtök sem árulta el nekem." Morogta Charles tettetett sértettséggel. "Ez azért van, mert mindannyian tudjuk, hogy túlságosan is védenéd, és elriasztanád azt a fiút. Nem csodálnám, ha megijesztenéd, mielőtt még egyáltalán megszólalhatna." Válaszolta Joanne, miközben próbálta elfojtani a nevetését. "Én soha nem tennék ilyet." "Emlékszel, amikor tizenkét évesen egy fiú Valentin-napi randira akarta hívni?" Kérdezte Joanne, felidézve egy régi emléket.

"Nagyon megijesztetted azt a gyereket, szerelmem." Tette hozzá. "Tizenkét éves volt. Nem engedhettem, hogy egyáltalán a közelébe férkőzzön egy fiú!" Kiáltott fel a monacói, amitől felesége felnevetett. "És te tinédzserként nem randiztál senkivel?" Kérdezte a nő, és érezte, ahogy a férfi játszi könnyedséggel tekerte Joanne lófarokba kötött haját az ujjai köré. "Hmm, talán." Válaszolta Charles. "De semmi komoly nem volt." Folytatta. "Anthoine jó gyerek. Ráadásul két bátyja is figyel rá, szóval nincs miért aggódnod." Tette hozzá a nő. Charles felsóhajtott, mert tudta, hogy a feleségének igaza van. Később Joanne befejezte a forró csokit. "De most ne is gondoljunk erre! Ez a hétvége rólunk szól, és nem arról, hogy Teresa kivel jár." Mondta Charles, majd egy gyengéd csókot nyomott Joanne kézfejére. Miután kifizették a számlát, kéz a kézben indultak vissza a lakásukba. Charles ugyanis meglepetést tervezett az estére, és már alig várta, hogy eljöjjön az ideje. Joanne megszokta, hogy nem mondja el a terveit. Főleg ha meglepetésre készült, ezért nem tett fel kérdéseket. Együtt megfürödtek, majd Charles a fürdőszobában hagyta Joanne-t. Miközben a sminkjét igazgatta a tükör előtt, Charles egy pohár bort tett elé az asztalra.

A nő egy elegáns sötétkék ruhát választott az estére, hozzáillő magassarkú cipővel és egy színben harmonizáló kabáttal. Charles a garázsban lévő Ferrari kulcsaival várta őt, és amikor Joanne megjelent, elégedett mosollyal füttyentett egyet. "Egyszerűen elragadó vagy." Mondta, és gyengéden magához ölelte a nőt. "Te sem panaszkodhatsz." Válaszolta Joanne, miközben kisimította a férfi ingét. Miután beültek az autóba, Charles Párizs utcáin vezette a kocsit, egyenesen az Eiffel-torony irányába. A torony fényei már messziről tündököltek, és ahogy megálltak alatta, Joanne kíváncsian fordult a férjéhez. "A toronyban fogunk vacsorázni?" Kérdezte, miközben szemei szinte csillogtak az izgatottságtól. "Természetesen. Csak mi ketten." Mosolygott Charles és elővette a telefonját, hogy jelezze megérkeztek. Csak néhány tartózkodott ott, akik fényképezték az Eiffel-tornyot. Viszont senki sem volt a lifteknél.

"Bezárattad az egész tornyot?" Kérdezte Joanne megfogva a férfi kezét. "Azt hiszem, igen." Vont vállat Charles vigyorogva, miközben bevezették őket az egyik liftbe. "Őrült vagy." Mondta, és mosolyogva csóválta a fejét. "Érted örömmel." Válaszolta Charles és megfogta a felesége kezét. "Jó estét, Mrs. Leclerc." Köszöntötte őket barátságosan a házigazda, amikor kinyílt az étterem ajtaja. Csak az ő asztaluk állt megterítve, rózsaszirmokkal és égő gyertyákkal díszítve. A pezsgő halkan hűlt a jégvödörben, és minden részlet tökéletesen kidolgozottnak tűnt. "A szakács a legjobb minőségű ötfogásos vacsorát fogja felkínálni." Tette hozzá a férfi. Charles hátra tolt egy széket, hogy Joanne leüljön, miután az egyik pincér elvette a kabátját. A pezsgősüveget nem sokkal később kibontották és Joanne csak csillogó szemekkel tudott nézni Charles-ra. "A boldogságodnak nincs ára, szerelmem." Szólalt meg, mielőtt a felesége elkezdte volna. "Minden nap megtenném érted, ha így mosolyogsz rám." Mondta Charles halkan, miközben a felesége arcát gyengéden megsimította. "Je t'aime beaucoup, mon amour." [Nagyon szeretlek, szerelmem.] Mondta. Joanne nem tudta visszatartani a mosolyát. "Én még jobban szeretlek."

Credit to: curvaparabolica