Chào các bạn! Vì nhiều lý do từ nay Truyen2U chính thức đổi tên là Truyen247.Pro. Mong các bạn tiếp tục ủng hộ truy cập tên miền mới này nhé! Mãi yêu... ♥

2018. február 24. - még 68 nap

ÚT A VÉGTELEN HÁBORÚIG: 7. rész - Vasember 3

Elérkeztünk a most már hetedik hete tartó Út a Végtelen háborúig cikksorozatunk következő állomásához a Vasember 3 személyében, és ezzel együtt a Marvel Filmes Univerzum második fázisának startjához. Előző héten a vízválasztónak számító Bosszúállók volt terítéken, most pedig visszatérünk Tony Starkhoz, akinek elérkezett harmadik és - eddig nagyon úgy néz ki - utolsó önálló akciózása.

Előzmények - Új szelek fújnak

Az első két rész sikere után nyilvánvalóvá vált Kevin Feige és csapata számára, hogy a Vasember filmekből trilógiát kell építeni. 2010-ben az addigi rendező, Jon Favreau bejelentette, nem vállalja el a harmadik részt, és csak produceri szerepkörben, valamint mellékszereplőként marad meg. Az ő helyére érkezett Shane Black, akit maga Downey kért fel a rendezésre, hiszen korábban már dolgoztak együtt a "Durr Durr és Csók" című filmen. Annak idején Downey úgy nyilatkozott, Black a legmegfelelőbb arra, hogy átvegye a stafétabotot, mind a Marvel, mind Favreau, mind a rajongók szempontjából. 2011 februárjában létrejött a megegyezés a Marvel és Black közt, míg a forgatókönyv megírása Drew Pearce feladata lett.

Viszont nem csak itt, hanem a felsőbb szinteken is változások történtek a korábbiakhoz képest a stúdiónál, mégpedig a 2009 júliusában bejelentett Disney üzlet miatt. Ezt azért fontos megjegyezni, mert a Marvel Studios, mint független produkciós cég, a megfelelő anyagi források szűkében annak idején a Paramount Pictures-szel kötött forgalmazásról szóló megegyezést, így az első Amerika Kapitányig minden Marvel Entertainment produkció az ő nevükkel jelent meg. A Bosszúállókat már a Disney alatt jegyezték, azonban a Vasember 3 esetében előzetesen megkötötték a szerződést a Paramount-tal Kevin Feige-ék, így első lépésként a Disney mintegy 115 millió dollárért megvásárolta a forgalmazás jogát.

Harmadik menet

Shane és Pearce nem voltak túl könnyű helyzetben, hiszen egy akkora már neves örökséget vettek a nyakukba, de a rendező és író páros elég konkrét elképzelésekkel érkezett az Marvel Filmes Univerzumba A Bosszúállók után szerettek volna visszatérni a karakter techno vonalához, elhagyva a filmből a „mágiát” és az űrt. Emellett többször merítettek ihletet a képregényekből is, a film egyik központi motívumát a 2005-ös Extremisből emelték át (persze több változtatással), és megalkották a Rhodes-féle Vashazafi páncélt, amit a füzetekben Norman Osborn viselt a Dark Reign eseményei alatt, illetve Pepper Potts páncélba bújtatásával kikacsintottak Rescue karaktere felé is.

A fő antagonistának az első résznél fontolgatott ikonikus Vasember gonoszt, Mandarint, és a képregényekben kevésbé fontos szereppel bíró Aldrich Killiant választották. Mint évekkel később kiderült, eredetileg egy Remington Steele-féle megoldást szerettek volna csavarként, ahol kiderül, hogy a szálakat valójában mozgató egyén nem férfi, hanem egy női szereplő, ezt azonban a vezetés megvétózta, mondván a női karakterek merchandise értéke korántsem akkora, mint a másik nemé.

A szereplők sorába természetesen visszatért Robert Downey Jr, Don Cheadle, Gwyneth Paltrow, Paul Bettany és Jon Favreau is. Mandarin szerepére nem kisebb nevet szereztek meg, mint az Oscar-díjas Ben Kingsleyt, az Extremis megalkotója és az Advanced Idea Mechanics – magyarul Agytröszt – vezetőjének pedig Guy Pearce-t szerződtették. A genetikus Maya Hansent Rebeca Hall alakítja, akinek a szerepére eredetileg Jessica Chastain-nel tárgyaltak, de ő végül egyéb elfoglaltságra hivatkozva visszamondta a lehetőséget.

A további stábtagok közül két nevet érdemes kiemelni: Az egyik William Salder, mint Ellis elnök, aki a Vasember 3 után induló A S.H.I.E.L.D. ügynökeiben háromszor is visszatért ebbe a szerepkörbe, jelezve, az MFU-ban bizony „minden összefügg”, valamint Ty Simpkinst. A filmben Simpkins játssza a Tonynak besegítő kis srácot, Harley Keenert, akinek a szerepére sokáig keresték a megfelelő személyt, majd a Downey és közte lévő harmóniát látva döntöttek mellette (ráadásul egyelőre meg nem erősített pletykák szerint visszatér a Bosszúállók negyedik részében is).

A forgatás legjava Észak-Karolinában zajlott, ekkoriban még nem volt meg a Marvel atlantai stúdiója, ahol több későbbi filmet is elkészítettek. A Vasember 3 esetében a Disney tett egy marketing lépést a kínai piac felé is: A filmből két változat készült, egy nemzetközi és egy kínai, amely plusz jeleneteket tartalmazott, ezzel próbálva ösztökélni a film megtekintésére az akkor már USA után második legnagyobb filmpiacnak számító ázsiai országot, ennek megítélése azonban vegyesre sikerült.

"Utazás a koponyám körül"

A Vasember harmadik részének több fontos motívuma van, aktuális politikai és személyekre vonatkozó kérdéseket is feszeget, mind a film, mind pedig a mi világunkra vonatkozóan. Először is, az MFU második fázisának első darabjaként foglalkozik a Bosszúállók eseményeinek utóhatásaival, Tony Starkra nézve. Ez a Tony által mutatott poszt-traumás stresszben testesül meg, ami közvetlen következménye a New York-i csatának és annak utolsó pillanatainak. Ott főhősünk rájött arra, hogy nem csak hogy léteznek idegenek és bármikor inváziót indíthatnak a bolygó ellen, amit később a Bosszúállók: Ultron korában csak úgy nevez, a "végjáték", hanem arra is, hogy egy ilyen esemény során bizony könnyen otthagyhatja a fogát, és ez bárkit ráébresztene a halandóságára. Hogy ezt a stresszt leküzdje, munkába temetkezett, az ideje nagy részét új páncélok készítésébe fektette, és több mint harminc darabot épített egy év leforgatása alatt. Emellett megmutatkozik karakterében a bizonytalanság önmagával és másokkal szemben, így a film során megtett út egyfajta önfelfedezésként is szolgál Tony számára, ami alatt átértékeli a számára fontos dolgokat, valamint megpróbálja leküzdeni a belső démonait.

A második jelentős kérdés, hogy vajon az ember teszi-e páncélt, vagy a páncél teszi-e az embert. Tony Stark neve egybeforrott a Vasemberrel, és kiélvezte az ebből fakadó előnyöket, azonban a film egy olyan helyzet elé állítja, mely során megfosztják ettől a szereptől, és szinte kizárólag önmagára, valamint néhány általa ismeretlen személyre hagyatkozhat, hogy szembenézzen a rá váró veszélyekkel. Talán itt ütközik ki, hogy a Vasember 3 kevésbé mondható önálló Vasember mozinak, sokkal inkább egy önálló Tony Stark kalandot kapunk. Amíg maga ez a kérdés és az itt bemutatott út nagyon jól lett ábrázolva, a konklúzió elég ellentétesnek hat. Tony a páncélok felrobbantásával - ami megjegyzendő, hogy gyönyörű képileg - lemond a Vasember szerepről, majd a szívéhez közeledő shrapnel szilánkokat is eltávolíttatja, de ez közel sem működik olyan jól, mint például Christopher Nolan Sötét lovag-trilógiájának zárása, hiszen a néző tisztában van - és volt már akkor is - azzal, hogy itt a történet közel sem ér véget, Downey visszatér a szerepbe a következő Bosszúállókban, így végeredményként egy elég felemás érzetet hagyott maga után a finálé.

Harmadik fontos motívumként felmerül a terrorizmus, a félelemkeltés, annak eszközei és az emberekre való hatása a mai társadalmunkra nézve. Ennek fő megtestesítője a Mandarin karaktere, aki terrorcselekményeivel, azok lenyomozhatatlanságával és a médián keresztül való közvetítésével tartja rettegésben az embereket. Happy sérülésével - ami készítői részről arra volt megoldás, hogy Favreu idejét ne kösse le a film - személyessé tette az ügyet Tony számára, aztán a malibui lakása lerombolásával a világ felé is üzent, hogy őt bizony még a hősök sem vehetik félvállról. Az úgynevezett Mandarin-csavar felfedése után Aldrich elárulja az okokat, amiért ezt az álcát választotta, egyfajta tükör elé állítva a társadalmunkat, amiben a mai napig aktualitással bír a terrorveszély kérdése.

Ezen három főbb kérdésen kívül foglalkozik még a film a múltbéli döntések jövőre való hatásával, lásd Aldrich esete, akiből Tony akarva akaratlanul alkotott magának egy új veszélyes ellenfelet. Elsőként itt mutatkozik meg az is, hogy a Vasember szerep nem csak Starkra, hanem a környezetére is hatással van, ez pedig felelősségvállalásra ösztönzi a főhőst, ami legjobban az Amerika Kapitány: Polgárháborúban és a Pókember: Hazatérésében köszön vissza a Peterrel való kapcsolatánál.

"Sok mindenért kell bocsánatot kérnem"

Furcsa helyzetbe kerül az ember, amikor a Vasember 3-at értékelnie kell. A megjelenése után a moziból kifele jövet talán csalódott volt a többség - köztük én is -, hiszen az előzetesek által ígértekkel ellentétben nem teljesen azt kapták, amit vártak, köszönhetően az azóta is visszásnak tartott Mandarin-csavar miatt. Utólagosan visszatekintve azonban azt kell mondanom, hogy a Marvel-filmek közül az egyik legnagyobb újranézhetőségi értékkel bír, de ehhez el kell telnie huzamosabb időnek - ez nem az a film, amit rögtön a moziból kifele jövet már meg is tekintenél még egyszer.

Alapvetően a történet során felmerülő kérdések remek alapot szolgáltatnak egy jó filmélményhez, és utólagosan talán még a Mandarin dolog sem annyira zavaró (főleg, ha megnézed a később elkészített All Hail The King című One-Shotot), de az "Aldrich Killian elkezd tüzet köpni" és az "Extremis használók félsárkánnyá változnak" momentumok a mai napig sokat rontanak az élményen.

Emellett egy kiemelkedő látványvilágot kaptunk, amit még Oscarra is jelöltek legjobb vizuális kategóriában (például a film vége felé felbukkanó páncélok jelenete), de zeneileg is a Marvel jobban sikerült darabjai közé tartozik a Vasember 3.  Annak idején a film fogadtatása még a sokak által jogosan kritizált pontok ellenére is pozitív volt, a Rotten Tomatoes-on mai napig 7/10-es kritikai és 4/5-ös nézői átlaggal bír, valamint a 2013-as év anyagilag második legjobban teljesítő mozijává vált. Sőt, a több mint 1,2 milliárd dolláros bevételével máig őrzi a legsikeresebb önálló szuperhősfilm címet.

80%

(forrás: www.marvelmagyarország.blog.hu)

Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro