Halihóó! 

Még ma van :D Mondjuk mire befejezem a szerkesztést már holnap lesz xP Sebaj, hátha összejön egy dupla rész ;)

Ezer éve nem írtam Treasure részt, ráadásul szét van az agyam, de azért remélem nem lett nagyon kusza, és nagyon pocsék xD

Ja, igen... maffiaAU! és egy kis crossover :D

Jó olvasást, remélem tetszeni fog!^^ A véleményeknek csak örülök :3

D.

- Asahi, te teljesen őrült vagy – nézel döbbenten a vigyorgó fiúra, aki épp az előbb lőtte agyon a futárfiút, aki – Asahi megítélése szerint – túl sokat flörtölt veled az elmúlt percekben.

- Ezt akkor is tudtad, amikor igent mondtál nekem, Kedvesem – pillant rád, miközben átlépi a testet és int az embereinek, hogy tüntessék el.

- Amikor igent mondtam neked, nem gondoltam, hogy három mondat miatt képes leszel bárkit megölni! – vágod hozzá.

- Azt is tudtad, hogy önző vagyok – lép eléd, majd egy mohó, már-már durva csókkal veszi elejét a továbbiaknak, és ezzel a beszélgetést is lezárja. A csók után csak dúdolva elvonul, te pedig végleges döntést hozol, ami sok minden végére pontot tesz...

Talán az életedre is.

Hamada Asahi...

Senkinek eszébe se jutna, hogy ki is ő valójában. Az emberek nem látnak benne többet, mint egy jóképű, gazdag, fiatal, kissé bohókás srácot... és halvány sejtésük sincs arról, hogy ez csupán egy jól megkomponált álca, ami elrejti Asahi valódi énjét. Azt az ént, amit csak az éjszakai Szöul ismer, és ami valójában egyszerre izgalmas, veszélyes, és pokolian vonzó.

A Jakuza már évtizedekkel ezelőtt átlépte a Japán határokat szinte teljesen elterjeszkedve Ázsiában. Hol kisebb, hol nagyobb területeket és hatalmat megszerezve. Dél-Korea, de főleg Szöul stratégiai szempontból egy fontos hely a kartellek számára, és cseppet sem egyszerű megszerezni és megtartani a megszerzett területeket. Csak a legjobbakat küldik ide, mert pontosan tudják, hogy egyetlen apró baklövés is végzetes lehet.

Hamada Asahi pedig a legjobb a legjobbak között.

Az évek alatt hihetetlen megnyerő és biztos álcát épített fel, így nincs olyan ember, aki csak egy pillanatig is gyanakodna arra, hogy ő irányítja a szöuli alvilág krémjét.

Illetve bárki is gyanakodna, beszélni már nincs ideje.

A ti kapcsolatotok régre nyúlik vissza, és bár színtiszta érdekkapcsolatnak indult, mára más a helyzet. Ritka napokon engedni láttatja a személyiségének azon oldalát, amit valószínű, hogy csak te ismersz, amit ugyan csak előtted, de nem rejt álarc mögé... és ez talán még vonzóbb számodra.

De az elmúlt időszakban valami történt. Eddig sem volt azért a négy fal között a kiegyensúlyozottság mintaképe, de hetek óta még inkább szétszórt, még lobbanékonyabb, még kiszámíthatatlan... egyszerűen máshogy vibrál.

És ez a kapcsolatotokra is hatással van.

Igaza van, tényleg tudod, hogy önző, hogy gyűlöl osztozkodni, de az, amit mostanában művel... egyszerűen maga az őrület.

Az őrület, amiből egy rövid időre ki akar szállni...

Egyszerűen kell egy kis távolság.

Az éj leple alatt az őröket kijátszva – és ezzel a halálos ítéletüket aláírva – hagyod el a Hamada birtokot, és indulsz útnak valamerre.

Sok lehetőséged nincs, hiszen mindenki tudja, hogy Asahi és te egy pár vagytok... tett róla, hogy mindenki tudja, hogy az övé vagy. Így gyakorlatilag sehol sem vagy biztonságban, csak mellette. Ki neked, ki neki akar ártani, így potenciális célpont leszel, amint kiderül, hogy Szöul utcáin vagy.

Épp ezért nem is tervezed hosszúra a kiruccanást, talán épp csak egyetlen végtelen éjjelt akarsz egyedül, a saját gondolataiddal eltölteni, hogy átgondolhasd az életed.

Nem mintha lenne ebből kiút... élve legalábbis biztosan nem.

Meglepő módon a lábaid végül a folyópartra visznek.

Itt ismerkedtél meg Asahival.

Az első pillanatban levett a lábadról, és akkor még halvány sejtésed sem volt arról, hogy milyen következményei lesznek annak, hogy igent mondasz a szemtelen udvarlásra és a piszok jóképű idegen randi meghívására.

Ha tudtad volna, vajon igent mondasz?

Valószínűleg igen.

Mélyet sóhajtva foglalsz helyet egy kissé eldugott részen, ahova nem látni be még világosban sem, nemhogy ilyenkor.

Ez az, ami nagy hiba.

- Szia, Szépségem – szólít meg hirtelen egy hang, mire összerezzensz. Ismered, és átkozod a pillanatot is, amikor megszületett.

- Mit akarsz, Wonjin? – kérdezed tőle nem túl kedvesen.

- Nahát, hát így kell üdvözölni egy régi szerelmet? – lép közelebb, mire te hátrálnál, de túl gyors. A derekadat elkapva ránt közel magához, és egy nem ereszt el, bárhogy igyekszel kiszabadulni a karjaiból. – Beszélgessünk egy kicsit – hajol a nyakadba, és egy apró csókot nyom a bőrödre, mire megremegsz, de közel sem az élvezettől. – Mi történt, hogy Asahi enged egyedül kószálni Szöul veszélyes utcáin? – súgja, te pedig egyre jobban bánod, hogy megszöktél.

- Nincs egyedül – szólal meg hirtelen Wonjin mögött valaki. – És ha nem veszed le róla a mocskos kezeid, esküszöm, hogy levágom mindkettőt – teszi hozzá érzelemmentesen. – És tudod jól, hogy megteszem – fűzi hozzá vigyorogva.

- Nocsak, Asahi, hát szia – fordul el tőled a férfi, mire karok rántanak el tőle minél távolabb. Sikítani akarsz, de egy tenyér a szádra simul.

- Én a helyedben nyugton maradnék – szólal meg Haruto, mire egy pillanat alatt enged fel az ellenállásod. Tudod, hogy biztonságban vagy. Haruto Asahi embere. – Pokoli dühös – súgja a magas férfi.

- Tudom – nyelsz egy hatalmasat, és csak figyeled, ahogy a két régi ellenség – ha csak verbálisan is – egymásnak feszül.

A találkozást végül mindenki túléli, bár Wonjin nem bírja ki, hogy ne szúrjon oda egyet még Asahinak távozás előtt.

- Még találkozunk, Szépségem – simít az arcodra, mikor elmegy melletted, mire Asahi csak felmorran.

- Elmehetsz, Haruto – intézi a szavait a barátjának anélkül, hogy akár egy pillanatra is levenné rólad a szemeit.

- Asahi, én... – kezded, ahogy kettesben maradtok, de egy pillanat alatt elhallgattat.

- Nem akarom tudni – sziszegi. Igaza volt Harutonak, rettentő dühös. – Haza megyünk, és elfelejtheted, hogy akárcsak a szobádból kiteszed a lábad – kap a kezed után, és maga után húz, nálad azonban felmegy a pumpa szavai hatására.

- Nem – makacsolod meg magad, és kirántod a karod a szorításából.

- Tessék?! – fordul feléd, és szinte vibrál a dühtől. Nincs hozzá szokva ahhoz, hogy bárki nemet mondjon neki... és nem is viseli túl jól, amikor ellenkeznek vele.

- Nem zárhatsz be! – meredsz rá hasonlóan dühösen. Tudod jól, hogy túlfeszíted a húrt, de nem vagy képes leállni.

- Már miért ne tehetném? – kúszik az ajkaira egy szórakozott, de egyben igencsak ijesztő vigyor. – Az enyém vagy, T/N – ránt magához újra. – Azt teszek veled, amit csak akarok. És kifejezetten szerencsésnek kellene érezned magad, amiért életben hagylak. A két idiótának nem volt ekkora szerencséje – közli veled, miközben az autójához rángat, és gyakorlatilag behajít a fekete jármű belsejébe.

- Nem teheted ezt – próbálsz szabadulni, de esélyed sincs.

- Megtehetem – hajol hozzád, és szinte beleprésel az ülésbe –, és meg is teszem – fűzi hozzá egy mosollyal, majd durván az ajkaidra tapadva teszi újra egyértelművé, hogy mindent megkap, amit csak akar, akkor, amikor akar, ott, ahol akar.

Pusztán csak azért, mert ő Hamada Asahi...