Helloka! :3

Újabb kérés teljesül! Mostanában annyira van kedvem ezeket újra írni, és ettől olyan boldog vagyok :D

Ezer éve nem írtam Seventeen részt :(

Az alapba kicsit belenyúltam itt-ott, remélem nem probléma, és tetszeni fog így is ^^

Jó olvasást!

D.

Már egészen fiatal – kisiskolás – korodtól elvarázsolnak a versek. A rímek, a csengő szótagok, és az a mérhetetlen mennyiségű érzelem, amit bele tudtak a költők szorítani néhány versszakba. Ahogy nősz – bár a versek iránti szeretet megmarad – úgy fordulsz inkább a zene, azon belül is a dalszövegek felé. Amíg sokan a dalokhoz készült videókon csüngnek, téged mindig jobban érdekelt a dalok szövege, és oldalakat voltál képes megtölteni azok elemzésével. Meg akartad érteni, hogy miért azok a sorok szerepelnek a dalokban, amik. Jelentenek valamit? Utalnak valamire? Ha igen, akkor mit és mire?

Habár csak egy fiatalkori hóbortnak tűnt mindenki számára ez, valójában sokkal komolyabban álltál hozzá mindig is. Olyannyira, hogy egy idő után te magad is dalszövegekbe öntötted a mondanivalód. Jó hangod sosem volt igazán, és néhány gyerekdalnál többet a zongorán sem tudsz lepötyögni még ma sem, így ezek jobbára csak a fióknak íródtak, de ezt egyetlen percig sem bántad.

Néhány évvel később azonban egy kihagyhatatlan lehetőség hullik az öledbe. Az elbukott egyetemi felvételi után nem sokkal Koreába mész, és ott egy versenykiírással találod magad szemben. A Seventeen fennállásának évfordulójára pályázatot hirdet. Habár nem vallottad magad Carat-nak sosem, természetesen ismered a srácok munkásságát, és több dalukat kifejezetten szereted, így lecsapva a lehetőségre beküldöd az egyik dalszöveged, ami meg is nyeri ezt a pályázatot. Sőt, olyannyira elnyeri a Pledis és a srácok tetszését is, hogy nem csak egy dal erejéig dolgoznak veled, hanem a Kiadó szerződést ajánl, amit hülye lennél kihagyni.

Így eshetett meg az, hogy most a Pledis egyik stúdiójában ülsz veled szemben pedig Hoshi – aki ez idő alatt a legjobb barátod lett – foglal helyet, és csak kritikusan méreget. Pontosan úgy, mint aki egyetlen szavadat sem hiszi el.

- Te féltékeny vagy – ismerteti a diagnózisát, mire csak nem túl őszintén felnevetsz.

- Te meg hülye – zárod rövidre a beszélgetést, amit a veled szemben ülő szőke fiú csak fejcsóválva fogad, és természetesen nem hagy szó nélkül.

- Jesszus, T/N – fogja a fejét. – A vak is látja, hogy odavagytok egymásért, csak valami miatt ti magatok nem akarjátok ezt észrevenni – ugyanaz a lemez... újra és újra.

- Nézd – sóhajtasz hatalmasat –, Wonwoo randizni vitte Sorát. Lehet ezt ragozni, de totál felesleges. Wonwoo jófej, törődik velem, de épp csak úgy, mint te, vagy mint Seungcheol. Nem kell ebbe többet belelátni, mint amennyi benne van.

- De, hidd el nekem, hogy jóval másabb módon törő... – kezdi, de nem hagyod, hogy befejezze.

- Ne, Hoshi – nézel rá szinte könyörögve –, kérlek csak ezt ne. Ne táplálj belém hiú reményeket. Attól csak rosszabb – fordítod el róla a fejed, hogy ne lássa a könnyeid.

- Szereted, ugye? – lép eléd és szorosan magához ölel.

- Miért kérdezel olyat, amire tudod a választ? – támasztod az állad a hasára, úgy pillantasz fel rá.

Wonwooval a kapcsolatotok bonyolult. Amíg Hoshi az első perctől kezdve nyíltan barátkozott veled és csapódott melléd levakarhatatlanul, addig Wonwoo mindig is a háttérből figyelt és vigyázott rád. Sokat beszélgettetek, sokszor virrasztott veled a stúdióban egy-egy comeback előtt, és észrevétlenül férkőzött a szívedbe annak ellenére is, hogy sosem adott jelet arról, hogy többnek tekintene, mint egy barát. Arról már nem ő tehet, hogy te nyakig belezúgtál, ám mivel nem akarod kockára tenni a jó kapcsolatotokat, nem mersz lépni. Nem akarod, hogy kínos feszengés váltsa fel a vele töltött idő nyugalmát. Inkább nyomod el magadba minden érzésed, minthogy többé ne lehess vele pár lopott órát kettesben.

Csak épp így, hogy Kiadón belül nyíltan randizni kezdett, nem egyszerű. Főleg, hogy Kwon Soonyoung szimatát semmi sem kerüli el, és sajnos nem is az a fajta, aki szó nélkül el tud menni egy ilyen dolog mellett.

- Mit akarsz tenni? – kezdi el birizgálni a hajad, miközben kezeiddel derekát átölelve fúrod az arcod a hasába.

- Mit tehetnék? – kérdezel vissza. – Elkerülöm – válaszolod meg a saját kérdésed, ám mielőtt Hoshi bármit mondhatna kinyílik az ajtó.

- T/N! Nem tu... Ó! Megzavartam valamit? – kérdezi kissé döbbenten Wonwoo, ahogy továbbra is összefonódó párosotokat meglehetősen érdekes tekintettel méregeti.

- Nem – sóhajtod fáradtan, de nem engeded el Hoshit. – Mit szeretnél? – kérdezed tőle kedvesen.

- Hát, igazából ráér – vörösödik el egy kicsit. – Nem akarok zavarni – motyogja még, majd sarkon fordulva távozik.

- Ugye tudod, hogyha szemmel ölni lehetne, már halott lennék? – szólal meg Hoshi a másik után bámulva, mire te csak felsóhajtva fúrod vissza az arcod a pulcsijába.

Napokig igyekszel kerülni Wonwoot, ami nem tűnik nehéznek tekintve, hogy te a stúdióban, a fiúk pedig a próbateremben rostokolnak egész nap, a kettőt pedig szerencsére hat emelet választja el. Természetesen Sora végig csacsogja az egész Kiadót a randival, ami hozzád is eljut, és csak még mélyebbre húzza az egyébként sem rózsás hangulatod.

Már éjfél is rég elmúlt, a szemeid előtt pedig már összefolynak a sorok, amikor halkan kattan a zár és valaki belép a stúdióba. Mivel azt hiszed, hogy Hoshi, így csak csukott szemmel, kitárt karokkal fordulsz felé a székeddel.

- Ölelj meg! – adod parancsba, ami azonnal teljesítésre kerül, de egészen más illat férkőzik az orrodba, mint a Hoshié, mire kipattannak a szemeid. – Jesszusom, ne haragudj – vörösödsz el azonnal, ahogy rájössz, hogy Wonwoo karjai ölelnek szorosan.

- Miért haragudnék? – pillant le rád. – Én öleltelek meg – mosolyodik el, mire az összes pillangó steppelni kezd a gyomrodba. Elengedve őt igyekszel hátrálni tőle, de nem hagyja. Helyette a karodra fogva húz fel magához. – Beszélgessünk – kéri lágyan.

- Dolgoznom kell – próbálsz hárítani, de nem az a fajta srác, akit ennyivel le lehetne zárni.

- Mostanában kerülsz engem – mondja totálisan figyelmen kívül hagyva azt, amit az előbb mondtál. Szelíd erőszakkal húz magával a stúdióban lévő kanapéra. Helyet foglalva rajta az ölébe ültet, mire megmerevedsz. – Te félsz tőlem? – kérdezi meglepetten.

- Nem – motyogod mindenhova nézve csak épp rá nem.

- Ez hihetőbb lenne, ha a szemeimbe mondanád – nyúl az állad alá és megemelve néz a szemedbe, amiből könnyek potyognak. – Mi a baj? – törli le őket egy finom mozdulattal.

- Miért csinálod ezt? – kérdezed tőle, és már meg sem próbálod elrejteni előle a könnyeid.

- Mit? – cirógatja tovább a bőröd. Hirtelen hasít beléd a felismerés. Tudja. Mindent tud.

- Ne szórakozz velem – csapod el dühösen a kezét, és felpattannál az öléből, ha hagyná.

- Nem szórakozom – húz vissza, és kezeidet lefogva fordít maga alá. – Ti néztek hülyének mindenkit Hoshival – vág vissza mérgesen.

- Ja, végül is mi járunk titokban randizgatni – sziszeged most már te is igencsak dühösen.

- Senkivel sem randizom titokban! – kéri ki magának.

- Való igaz, egy percig sem titkoljátok Sorával a nyilvánvalót – szeged fel a fejed dühösen, mire Wonwoo először csak értetlenül bámul rád, végül egy elégedett vigyorra húzza az ajkait.

- Te tényleg féltékeny vagy – neveti el magát, és combjaid közé térdelve hajol hozzád közelebb.

- Megöllek, Kwon Soonyoung – morgod, mire újabb kuncogás üti meg a füled.

- Nyugi, nem volt egyszerű kiszedni belőle – mosolyodik el édesen, mire te csak a szemeid forgatod. Fura csend telepszik közétek. Wonwoo egy pillanatra sem veszi le a tekintetét az arcodról, te viszont nem vagy hajlandó rá se nézni. – Nem randizom Sorával – szólal meg pár perc csend után.

- Ő nem így híreszteli – válaszolod, és továbbra sem nézel rá.

- Annyira édes vagy – nyom egy apró puszit az arcodra, mire elvörösödsz. – Véletlenül eltörtem az egyik sminkpalettáját, és aznap mentünk el venni egy másikat. Meg vettem neki egy kávét, mert nem vagyok bunkó, de egyáltalán nem randi volt – magyarázza meg a helyzetet, mire neked önkénytelenül is egyre szélesebb mosoly terül el az arcodon. – Nem érdekel Sora – hajol közelebb hozzád, mire a mosolyod hirtelen hervad le, és csak a vadul kalapáló szívedre tudsz figyelni. – Valaki egészen más piszkálja a fantáziám – simít az arcodra.

- Kicsoda? – súgod halkan. Félsz, hogy akárcsak egy hangosabb szó megtörheti a varázst kettőtök között.

- Nem is sejted? – kérdezi egy incselkedő mosollyal, miközben hüvelykujjával finoman végig simít az alsó ajkadon, mire benned reked a levegő. – Hihetetlenül édes vagy – kuncogja, majd a pillanatnyi sokkot kihasználva szünteti meg a távolságot az ajkaitok között. Szelíden csókol, és elsőre fel sem fogod, hogy mi is történik. Lágyan az ajkaid közé nevet, majd ajkadra harapva késztet egy halkabb sóhajra, amit kihasználva csúsztatja nyelvét a szádba, ezzel elérve, hogy végre te is tevékenyen részt vegyél a dologba. Ujjaid fekete tincsei közé csúsznak, ahogy viszonozni kezded minden mozdulatát. Hosszú percekig csókolóztok a kanapén összefonódva, majd pihegve váltok el egymástól.

- Hogy szedted ki Hoshiból? – kérdezed tőle percekkel később, amikor már csak egymást ölelve cirógatjátok a másik bőrét.

- Ez maradjon az én titkom – lop egy aprócska csókot az ajkaidról. – A lényeg, hogy az enyém vagy végre – mosolyogja. – A minap tényleg kedvem lett volna elverni – vallja be, mire felkuncogsz.

- És még én vagyok a féltékeny – neveted, és tarkójánál fogva ezúttal te húzod le magadhoz egy csókra, amit örömmel viszonoz.