Halihó,

ezer éve nem írtam Johnnyval, szóval most őt hoztam. Egy kis fluff lagymatag, amolyan igazi slice of life, amiben gyakorlatilag semmi sem történik :D

Ennek ellenére remélem tetszeni fog!^^ A véleményeknek csak örülök.

Jó olvasást ^3^

D.

- Nem bírom – esel be szinte szó szerint a lakásba egy megfáradt horkantással, ami egyetlen pillanat alatt köhögőrohamba fullad.

- Baby, jól vagy? – siet hozzád Johnny azonnal, és hatalmas tenyerét a hátadra simítva igyekszik tompítani a tüdődbe nyilalló fájdalmat.

- Nem – hörgöd, és könnybe lábadt szemekkel görnyedsz össze az újabb köhögés hatására.

- Ej, te lány – csóválja meg a fejét, majd finoman a karjaiba vesz és a hálóba sétál veled. – Öltözz le, engedek egy forró fürdőt – mondja, és egy lágy csókot nyom a homlokodra. – Legalább lázas nem vagy – motyogja, majd a fürdőbe megy, és pár pillanattal később már hallod is a víz csobogását.

Az elmúlt időszak finoman szólva sem volt egyszerű számodra. A munkahelyeden gyakorlatilag elszabadult az őrület, aminek hatására szinte mindenki megbolondult. A munkatársaid, a főnökeid, és néha napján úgy érzed, hogy te magad is. Minden nap van valami, ami valakit kiborít, és előbb-utóbb nálad landol, hogy hozd helyre, oldd meg, vagy egyszerűen csak kezdj bármit a kialakult helyezettel, ami olykor nem is annyira egyszerű. Azt meg egyre nehezebben viseled, amikor más hülyesége, türelmetlensége vagy épp totális hozzá nem értése miatt neked kell túlórázni vagy épp eltűrni, hogy egyesek úgy beszélnek veled, ami már túlmegy minden határon, és ami ellenére is neked higgadtnak, nyugodtnak és kedvesnek kell maradnod. Miközben legszívesebben fejbe vernéd.

Manapság egyre többször jut eszedbe, hogy ennyi erővel akár színésznőnek is mehettél volna. Az a szakma legalább még jól is fizet.

Mindennek tetejébe az elmúlt napokban sikerült valami fenomenális kórságot is összeszedned valahonnan, ami cseppet sem könnyíti meg a helyzeted. Szinte fáj még létezni is, nemhogy gondolkodni és vitákat elsimítani. A szabadság puszta gondolata is oly' álomszerű, hogy szinte eszedbe se jutott, hiszen ez nem az az időszak, hogy csak úgy lelépj napokra... Ez azonban csak egyre mélyebbre taszít a betegségbe, ami a mai napon el is érte a végső határaidat.

Továbbra is a szoba közepén álldogálsz, ahol Johnny hagyott, amikor visszatér, és csak kérdőn néz rád.

- Megyek már – nyöszörgöd, és csoszogva elindulsz felé.

- Gyere ide – kuncogja, majd eléd lépve finoman levetkőztet, majd a karjaiba kap, és pillanatokkal később már nyakig merülsz a levendula illatú forróvízbe, ami csak egy elégedett nyögést csal ki belőled.

- Szeretlek – dünnyögöd csukott szemmel, ami miatt nem látod a Kedvesed arcán elterülő szeretetteljes, ám kifejezetten aggódó mosolyt.

Mostanában gyakran téma kettőtök között a felmondásod, amiben persze egyáltalán nem értetek egyet. Az egy dolog, hogy most lenne időtök együtt lenni, de mikor ő turnéra indul, neked csak a lassú megbolondulás maradna munka nélkül. Nem mellesleg egyáltalán nincs ínyedre a gondolat, hogy ő tartson el. Nem azért, mert nem vele tervezed az életed leélni, de mindig is az a típus voltál, akinek szüksége van arra a szabadságra, hogy ha mégis valami rosszul sül el, nem kell ott maradnod, ahol nem érzed jól magad azzal, akivel nem érzed jól magad. Így akárhányszor dobja fel az ötletet, hogy mondj fel, elutasítod. Ám az ma végleg bebizonyosodott, hogy ez így nem mehet tovább, és Johnny pillantásából tudod, hogy ez ma is téma lesz.

- Megyek, csinálok egy kis vacsit – nyom egy puszit az arcodra. – Ha kész vagy, szólj – mosolyodik el lágyan és magadra hagy.

Hosszú ideig élvezed, ahogy a meleg víz ellazít, és a levendula kellemes illata lassan megnyugtatja a háborgó gondolataid. Pár percre talán még el is bóbiskolsz, de végül ráveszed magad, hogy kimássz a kádból. Megtörülközve csak egy széles mosoly terül el az arcodon, amikor meglátod Johnny egyik pólóját kikészítve. Szereted az ilyen édes néma vallomásait.

Végül a póló mellé magadra húzol egy melegítő nadrágot, és a Szerelmes „felajánlásán" felbuzdulva az egyik hoodieját is lenyúlod, majd komótosan lecsattogsz a konyhába, ahol már isteni illatok terjengenek.

- Szia – öleled át hátulról, és a lapockái közé fúrod az arcod, miközben magadba szívod kellemes illatát.

- Szia – cirógatja meg a kezed. – Mondtam, hogy szólj.

- Ennyire azért még képes vagyok magamtól – kuncogsz fel, majd szorosan megöleled, ahogy feléd fordul, miután kikapcsolja a tűzhelyet.

- Jó a pulcsid – vigyorog, és karjait köréd fonva tipeg el veled az asztalig. – Tálalhatom a vacsoráját, Kisasszony?

- Hát... – húzod el a szád. Kivételesen nem a Szerelmed konyhatudománya miatt, sokkal inkább azért, mert egyszerűen egy falat sem menne most le a torkodon.

- Enned kell, Baby – vonja össze kissé a szemöldökét Johnny.

- Tudom – sóhajtod beletörődve, és pár falatot még eszel is az eléd pakolt tésztából. Ám minden falatnál magadon érzed a rosszalló pillantásokat.

- Mondj fel – szólal meg végül pár csendes perc után.

- Nem akarok – dünnyögöd.

- De tudod, hogy a pénz nem gond – dönti oldalra a fejét, és aggódva pásztázza az arcod.

- Te pedig tudod a véleményem erről a dologról – sóhajtod. Nagyon nincs kedved most ehhez a beszélgetéshez.

- Félreértesz – kel fel a székről, és az ujjaitokat összekulcsolva lassan a nappaliba vezet, ahol a karjaiba zárva elterül veled a kanapén. A fejedet a mellkasára húzva kezd el lágyan cirógatni. – Nem azt mondom, hogy ne dolgozz, csak ne itt. Annak se sok értelme van, hogy teljesen tönkreteszed magad. És ezt hagyni sem fogom. Mondj fel, aztán keress mást. Nem hajt semmi, ha nem találsz néhány hónapig, akkor sem lesz gond. De komolyan mondom, ezt nem bírom tovább nézni – pillant rád, te pedig csak könnybe lábadt szemekkel bámulsz fel rá, a következő pillanatban pedig el is sírod magad.

Arcodat a mellkasába fúrva, könnyek formájában adod ki magadból a hetek alatt felgyülemlett feszültséget, amihez Johnny csak csendesen asszisztál. Lágyan cirógatva kezd el dúdolni valami játszi dallamot, miközben várja, hogy megnyugodj egy kicsit.

- Köszönöm – szipogod, amikor sikerült egy kicsit lenyugodnod.

- Szeretlek – mosolyog rád újra. – És csak jót akarok neked – cirógatja meg finoman az arcod.

- Tudom – bújsz hozzá. – Csak mostanában olyan nehéz – sóhajtasz hatalmasat.

- Tudom. Épp ezért kérem, hogy valamit kezdjünk ezzel a helyzettel, mert ez így nem jó neked. Elfogadom, hogy dolgozni szeretnél, és meg is tudom érteni. De akkor keress egy olyan helyet, ahol nem zsigerelnek ki ennyire. Nem számít a pénz, ha kell, én életem végégig akár el is tartalak. Ne szólj közbe – teszi a mutatóujját az ajkaid elé, amikor megszólalnál. – Nekem csak az a lényeg, hogy boldog legyél. Nem érdekel, hogy ez mennyibe kerül, de nem szeretem, amikor sírsz – fűzi hozzá.

- Szeretlek – súgod halkan.

- Én is téged – hajol le hozzád, hogy megcsókoljon, de milliméterekre az ajkaidtól megállítod.

- Beteg leszel – hajolsz el tőle, de nem hagyja magát.

- Ugyan – kuncog. – Gyakoroljunk az „egészségben, betegségben" részre – kúszik egy pimasz mosoly az ajkaira, neked pedig hatalmasat dobban a szíved a burkolt utalásra. Johnny pedig pillanatnyi döbbenetedet kihasználva csókol az ajkaidra, amiket hosszú-hosszú percekig el sem ereszt. Te pedig csak boldogan simulsz a karjaiba.