Halihó!^^

Hoztam egy újabb kérést. Egy laza kis cukiság szerintem, de őszintén szólva rég szerettem ennyire írni részt, mint most ezt! :D

Jó olvasást!

Remélem tetszeni fog!

D. 

Ez a tanév kissé embert próbálóra sikerült szinte minden tekintetben. Nem elég, hogy ez volt az utolsó éved a gimibe, de az a csinos kis káosz, ami kialakult benne semmit sem könnyített meg. Az egyetlen dolog, ami miatt nem indultál neki gyalog meghódítani a Marsot a tanév közepén, az Hendery kitartása és támogatása volt. Fogalmad sincs, hogy honnan szedett össze annyi türelmet, hogy képes legyen a napi hisztijeidet elviselni, de becsületére legyen mondva helyt állt. Pedig neki sem volt egyszerű éve. Habár élő fellépések nem nagyon voltak, az NCT project egy percre sem állt le, így bőven volt mindig mit csinálnia a te tutujgatásod mellett is.

De most végre valahára rátok szakad a nyár, és ha minden nem is tökéletes, azért sok súly került le a válladról, így már kicsit emberibb módon vagy képes viszonyulni a világhoz is, ami valljuk be, mindenki életét nagyban megkönnyíti. Az elmúlt napokba minden erőddel igyekeztél legalább csak félig meghálálni a Kedvesednek mindent, amit az utóbbi hónapokban érted tett. Lesed minden kívánságát, és igyekszel gyakorlatilag tökéletes barátnő lenni, ami Hendery mellett nem nehéz. Folyton azt hangoztatja, hogy neki semmi más nem kell, csakhogy szeresd. Te pedig teljes szívedből szereted... és kényezteted is egy kicsit, amikor csak teheted, és amikor hagyja magát.

A kapcsolatotok nem új keletű, hivatalosan alig két éve vagytok egy pár, de már előtte is kerülgettétek egymást, össze-összeakadtatok egy-két bulin. Azt viszont el kell ismerni, hogy mozgalmas két év van mögöttetek. A rajongók előtt nyíltan még nem vállaltátok fel a kapcsolatotokat, bár Kun és Taeyong is mindig óvatosságra int titeket, hogy attól, hogy sem ti, sem a Kiadó nem mondja ki nyíltan, a fanok nem hülyék, és nagyon is tudják, hogy vagy Hendery életében. Pontosan emiatt nem igazán mozdultok ki kettesben sehova. A randijaitok többnyire vagy a négy fal között zajlanak, vagy az éjszaka közepén, amikor nem igazán lehet összefutni senkivel sem az utcákon.

Hendery hajlamos is emiatt napjában úgy ezerszer bocsánatot kérni még annak ellenére is, hogy te két éve naponta ezerszer is elmondod neki, hogy téged ez nem zavar, és ha elölről kezdhetnéd, akkor is őt választanád... ezerszer is.

Manapság azonban valamire nagyon készül. Azt hiszi magáról, hogy tökéletesen titkolózik, de valójában nagyjából másfél nap kellett, hogy észrevedd, hogy sántikál valamiben. Jó, azt el kell ismerni, hogy ötleted sincs, hogy mit fontolgat, de az tisztán látszik, hogy valamit nagyon szervezkedik. Állandóan sutyorog Kunnal, és a telefonját sem hagyja sosem a szemed előtt. Nem mintha annyira turkálni akarnál benne, de eddig nem csinált belőle ügyet, ha előtted maradt. Egy kicsit deepebb napon még az is eszedbe jutott, hogy megcsal, ám mikor ezt megosztottad Tennel, a thai fiú csak felvont szemöldökkel, szavak nélkül tudatta veled, hogy idióta vagy. Te pedig érezted, hogy igaza van. Ennek ellenére azonban majd' megöl a kíváncsiság, így ma már nem bírsz magaddal.

- Mit titkolsz előlem? – pattansz elé, amikor belép a lakásodba, amit jelenleg rajta kívül senkivel sem osztasz meg. Még az év elején költöztél be, mikor sikerült megfűzni a szüleid, hogy ne a kollégiumban kelljen laknod. Egyrészt utáltad a kolit, másrészt így nyugodtan tudtál Henderyvel lenni, amikor csak időtök engedte.

- Szia, Jagi – vigyorog rád. – Köszi jó napom volt, remélem neked is – öleli át a derekad, mire te csak a szemeidet forgatod. – A titok pedig azért titok, mert nem kell, hogy tudj róla – nyom egy apró puszit az orrodra.

- Szóval nem is tagadod? – vágod csípőre a kezed, és durcás arcod megnevetteti a téged ölelő fiút.

- Minek tagadjam? – vonja meg a vállát. – Mindketten tudjuk, hogy pocsék színész vagyok – neveti.

- Akkor elmondod? – nézel rá bociszemekkel.

- Nem – kúszik egy gyalázatos vigyor a képére. – Mindent időben meg fogsz tudni, Hercegnőm – hajol hozzád közel, és egy lágy csókkal fojt beléd minden további kérdést.

Egy hete próbálod kiszedni nagyjából mindenkiből, hogy mit tervez Hendery, de természetesen nem jársz sikerrel, ami egyre frusztráltabbá tesz, amin a Kedvesed egyre nyíltabban szórakozik egyre jobban.

- Na, gyere, te pukkancs – ölel magához, amikor ma reggel csak duzzogva csoszogsz ki a konyhába. – Ma van a nagy nap – nyom egy puszit a fejedre, mire csak kissé bambán nézel fel rá. – Ma megtudod, hogy mi a meglepi. Vagy már nem is érdekel? – kérdezi kétségbeesést tettetve.

- Érdekel – vágod rá azonnal jó pár fokkal éberebben.

- Akkor menj, öltözz fel – terelget finoman a szoba felé. Rekord gyorsasággal öltözöl fel és készülsz el, amit csak egy nagy vigyorral jutalmaz. – Ezt máskor is bedobom, ha ilyen hatással van a reggeli készületi idődre – évődik veled, mire te csak rányújtod a nyelved kifejezve a véleményed. – Fordulj meg – kéri szelíden, majd mikor megteszed a szemeidet beköti egy puha sállal. – Bízz bennem – súgja lágyan.

Percekkel később már autóban ültök sebesen robogva valamerre. Nem szólsz hozzá, és ő sem töri meg a csendet kettőtök között, helyette csak finoman cirógatja az ölében fekvő kezed. Fogalmad sincs, hogy meddig tartott az út, de amikor kiszálltok hangos zsivaj üti meg a füled. A hangzavarban keverednek kínai, angol, japán és koreai szavak, amiknek csak a nagyját érted.

- A reptéren vagyunk? – fordulsz Hendery felé... vagyis amerre Henderyt sejted.

- Igen – ölel át hátulról és leveszi a szemed elől a takarót. – Hazaviszlek – fordít magával szembe.

- Haza? – lepődsz meg egy pillanatra.

- Igen. A szüleim már nagyon kíváncsiak rád élőben is – mosolyodik el. – Azt hiszem, mindketten örülünk, hogy túléltük ezt az évet – válik pimasz vigyorrá a mosolya –, így arra gondoltam, hogy megérdemlünk egy kis kiruccanást.

- Be akarsz mutatni a szüleidnek? – meresztesz rá hatalmas szemeket.

- Igen – mosolyodik el, és finoman az arcodra simít. – Tudniuk kell, hogy kit veszek el egy szép nap – kacsint rád, mire te csak nevetve-sírva bújsz a mellkasába.

- Szeretlek – hüppögöd.

- Én is téged, Hercegnőm – emeli fel a fejed és lágyan az ajkaidra csókol. – Menjünk – törli le a könnyeid, majd a cuccaitokat megfogva – amik ötleted sincs, hogy hogyan is kerültek az autóba. Fel se tűnt, hogy összepakolt neked – belép a terminálba.

A repülőút alig négy óra, de úgy tűnik, mintha öt perc lenne. Ahogy tudatosul benned, hogy hová is tartotok, nem kicsit kezd el eluralkodni rajtad a pánik. Az egy dolog, hogy facetimeon már „találkoztál" a szüleivel, az meg egy másik, hogy totál váratlanul ez face to face is megtörténik. Nem félsz tőlük, de hát azért mégis már...

Hendery szülőföldje alig nagyobb, mint a tizenkettedik kerület, ám ennyi ember Budapesten összesen nincs, mint amennyi a reptéren megfordult, amíg kievickéltetek az épületből. Remegő lábakkal sétálsz Kedvesed után a mosolygós házaspár felé, akikben Hendery szüleit véled felfedezni.

- Annyira örülök, hogy végre itt vagyok – ölel magához mindkettőtöket az aprócska nő, mintha nem is most találkoznátok először. – Biztosan elfáradtatok, gyertek – invitál kedvesen, és pillanatok alatt oldja a benned órák óta növekedő feszültséget.

Tényleg olyan, mintha ezer éve ismernétek egymást. A nővérei azonnal maguk közé vesznek, és persze az összes édes – Hendery szerint vér ciki – sztoriját elmesélik, amit a Kedveset csak duzzogva hallgat, és igyekszik elhallgattatni a testvéreit... mérsékelt sikerrel. Végül egy kis városi sétára hivatkozva szöktet meg, ami ellen nem ellenkezel.

- Égetnek itt – morcoskodik, mire te csak felpipiskedve nyomsz egy puszit az arcára.

- Nekem akkor is te vagy a legmenőbb pasi ezen a Földön – hízelged, mire a karjait köréd fonva csókol meg –, ha egy tapodtat sem voltál hajlandó menni a plüss kacsád nélkül sehova – kuncogsz bele a csókba, mire csak duzzogva válik el az ajkaidtól, és már épp felháborodna, amikor a tarkójánál fogja húzod vissza magadhoz.

- Egész jó úton haladsz a kiengesztelésemmel – morogja az ajkaid közé, és a feneked alá nyúlva emel a csípőjére. – Lehet, hogy már nincs is kedvem sétálni – harap alsó ajkadra szuszogva.

- De nekem van – nyomsz egy gyors puszit a szájára, majd miután leszel, kezeiteket összekulcsolva indultok el egy kis utcán – Ezt Szöulban nem tehetjük meg, most olyan jó – simulsz az oldalához, és élvezed, hogy itt tényleg olyanok lehettek, mint egy hétköznapi pár.

- Gyakrabban kéne ide megszöknünk – ül le egy padra a közeli parkba, ahova a sétátok vezetett, és az ölébe húz.

- Támogatom – fúrod a fejed a nyakába, és szorosan magadhoz ölelve szívod magadba bőrének kellemes illatát. – Veled még a világ végére is – motyogod.

- Szeretlek – emeli fel a fejed, és lágyan cirógatva az arcod hajol hozzád közelebb.

- Én is téged – súgod az ajkaira –, és köszönöm – nézel egy pillanatra a szemébe, majd te vagy az, aki megszünteti a kicsinyke távolságot kettőtök között, és önfeledten csókolva, a karjaiba olvadva élvezed ki, hogy most néhány napig tényleg csak egy átlagos pár vagytok, akik szeretik egymást.