Helloka! :3

Hát nem mostanában volt itt új rész, de most itt vagyok! :D Ráadásul egészen normális időben xD Egy Chenlet hoztam, remélem tetszeni fog!^^

Jó olvasást!

A véleményeknek csak örülök!

Love u all, 

D.

Elmondhatatlan módon utálod azt elmúlt időszakot. De tényleg. Nincs egyetlen olyan momentum sem az elmúlt hetekből, amire mosolyogva, boldogan tudnál emlékezni. Maga alá temet a rengeteg iskolai kötelezettség, a családod állandóan talál valamit, ami miatt cseszegethetnek, miközben folyamatosan azt hangoztatják, hogy ők csak jót akarnak. A barátaid hasonló gondokkal küzdve inkább bezárkóznak, így velük sem igazán tudod ezt megbeszélni, ráadásul Chenle gőzerővel készül a decemberi comebackre, így róla is leginkább csak sejted, hogy még él, és hihetetlenül boldog vagy már attól is, ha egy nap egyszer legalább sikerül vele tíz percet beszélni telefonon, vagy épp küld pár képet magáról, hogy ne felejtsd el az arcát.

Neki amúgy sem panaszkodnál. Tudod jól, hogy ő sem viseli jobban a kialakult helyzetet. A kapcsolatotok a Kiadón belül nem titok, ám a fanok előtt nem fedtétek még fel, és egy jó ideig még nem is tervezitek, amiben az SM támogat is titeket. Ettől mondjuk egy-egy ilyen időszak még nem lesz könnyebb, de legalább nem szednek darabokra sikítozó, irigykedő emberek, amikor kilépsz a lakásból, és nem kell kisebbfajta gyűlölethullámmal megküzdened, amikor feltévedsz egy-egy socialmedia felületre.

Alapvetően ennyire rosszul nem szoktad viselni a hiányát, de az elmúlt hetekben tényleg semmi másra nem vágytál igazán, csak arra, hogy végre legyen egyetlen este, amikor a karjaiba fészkelve magad beszélgethess vele, és őt ölelve aludj el. Az már álomnak is vad lenne, hogy másnap vele ébredj, így beérnéd csupán egyetlen estével... de nem úgy tűnik, hogy ilyesmire mostanában lesz lehetőségetek. Chenle gyakorlatilag beköltözött a Kiadóhoz, és ritkák azok az esték, amiket nem a dormban tölt. Sokkal egyszerűbb neki onnan bejárni mindig, és ezt tudod is, meg is beszéltétek...

... csak hát... hiányzik.

A mai napnak már remények nélkül indulsz neki. Alig tanultál valamit a tesztre, így tuti bukás, a barátnőd az ágyat nyomja, és anyád tegnap este óta azzal zaklat, hogy miért nem mész haza a hétvégére.

Egyszerűen eleged van.

A teszt siralmasan sikerül, és csak magányosan vágsz neki a hazafelé útnak a nap végeztével. A zsebedből előkotorva a telefonod és a fülesed kapcsolsz zenét. A hangerő szinte megsüketít, de jelenleg ez az egyetlen módja annak, hogy kicsit kikapcsolj.

Kerülőúton mész haza. Jót tesz a séta, kiszellőzik a fejed. És bár a helyzet továbbra is siralmas, sikerül magad összeszedni egy kicsit. Egészen addig, amíg a ház elé érve meg nem látod, hogy a lakás egyik ablaka nyitva van. Az az ablak, amit te egészen biztosan bezártál reggel, amikor elindultál.

Jeges rémület fut végig rajtad, ahogy belegondolsz, hogy betörtek. Nem is magadat vagy az értékeket félted. Minden tele van a közös fotóitokkal, egy pillanat alatt vágja le bárki, aki belép a lakásba, hogy Chenle és te milyen kapcsolatban is vagytok. Beleborzongsz, ahogy egymást váltják a fejedben a képek sasaeng fanokról, újságírókról, akik holnapra mindent telekürtölnek a hírrel, ezzel tönkre téve Chenle életét...

Miattad.

A laksásajtó elé már könnyáztatta arccal érkezel és szinte minden lehetséges forgatókönyv lejátszódik a fejedben, ahogy lépkedsz a lépcsőn felfelé, a kicsi felfordulástól elkezdve a baltás gyilkosig minden. Minden, csak épp az nem, ami a lakásban vár.

- Chenle?! – döbbensz meg, ahogy Freddie Krueger helyett a mosolygó Szerelmedet találod a nappaliban. Pillanatokkal később már zokogva bújsz a karjaiba, miközben ő csak kissé megilletődötten ölel magához, és kétségbeesése pillanatról pillanatra nő, ahogy egyre keservesebben zokogsz. Talán a félelem, talán az öröm, hogy újra itt van, de megállíthatatlanul szakadnak fel belőled az elmúlt hetekben elnyomott érzések. Mélyen magadba szívva Chenle imádott illatát sírsz hosszú-hosszú perceken át, ő pedig csak szorosan ölelve ringat csendesen, amíg a zokogás lassan sírássá nem csillapodik.

- Szerelmem – veszi kezei közé az arcod, és lágyan csókolja le a könnyeid. – Mi a baj? – kérdezi szelíden, te pedig csak az ölébe mászva fúrod a fejed a nyakába. Ujjai finoman zongorázna végig a gerinced mentén, miközben igyekszik még inkább megnyugodni.

- Megijedtem, hogy betörtek – súgod halkan. – Féltem, hogyha rájönnek, hogy együtt vagyunk, ártanak neked – dünnyögöd.

- Butus vagy – nevet fel lágyan és egy apró puszit nyom a hajadba, majd állad alá nyúlva emeli fel a fejed, hogy a szemeidbe nézzen. – De nem csak ez a baj, igaz? – néz rád mindentudóan. Annyira imádod ezeket a csokoládészín szemeket. Hosszú percekig csak mélyen elveszel a számodra legkedvesebb szempárban, mielőtt válaszol neki. Felesleges hazudni vagy titkolózni előtte. Jobban ismer, mint te saját magad, csak épp az elmúlt hetek problémái kimondva olyan bután hangzanak, és nem akarod őt terhelni. – T/N – cirógatja meg az arcod percekkel később, amikor továbbra is csak szótlanul bámulsz rá.

- Hiányoztál – foglalod össze a legrövidebben, és a mellkasára dőlve öleled át szorosan. Ő csak kuncogva fog feneked alá, és a hálóig meg sem áll veled, ahol végig fektet az ágyon, és mellkasára húzva kezd el cirógatni.

- Te is nekem – pillant rád. – De ez még mindig nem a teljes történet – mondja egy édes mosollyal, neked pedig megered a nyelved. Tényleg a lelkedbe lát...

- Annyira szerencsétlen vagyok – csuklik el a hangod. – Semmi se sikerül, semmire se vagyok jó. Ma megbuktam egy teszten, mert képtelen vagyok bármire is normálisan koncentrálni. Kivagyok a saját családom állandó piszkálásától, így hetek óta nem voltam otthon amiért, ha lehet, anyám még inkább szekál – nézel rá könnyes szemekkel. – És te sem vagy itt – szipogod, pedig megfogadtad még a kapcsolatotok elején, hogy sosem fogod ezzel bántani, hiszen pontosan tudod, hogy neki sem jó ilyenkor ez a helyzet –, alig láttalak mostanában.

- De miért nem hívtál fel? – törli le a könnyeid finoman, miközben hanyatt fektet és feletted támaszkodva simogatja az arcod.

- Nem akartalak terhelni még ezzel is – motyogod halkan hüppögve.

- Soha, semmi nem teher, ami rólad szól – mosolyodik el gyengéden, te pedig képtelen vagy a szemeibe nézni. – T/N – fog rá finoman az álladra, és maga felé fordítja a fejed –, a szerelmem vagy. Szeretlek, és fontos vagy nekem. Vigyázni akarok rád mindig, azt akarom, hogy boldog legyél. Ezért vagyok melletted. Hogy nekem elmondd, ha valami bánt, hogy segíteni tudjak, hogy veled legyek – szavai csak újabb könnyeket csalogatnak elő belőled, amiket ajkaival azonnal el is tüntet a bőrödről. – Mindenkinek vannak rossz időszakai, amikor egy rakás szerencsétlenségnek érzi magát. De te is tudod, hogy ez nincs így. Fantasztikus, okos, kitartó lány vagy – folytatja, te pedig szép lassan elpirulsz a bókokra, mire felkuncog. – Egyszerűen csak elfáradtál, ami normális dolog.

- De te sosem fáradsz el, neked sosincs rossz periódusod – veted ellen, mire kissé felnevet.

- Ez azért így nem igaz – nyom egy puszit a homlokodra. – Csak van mellettem egy csodálatos lány, aki ezeken is átsegít, és ezt szeretném neki viszonozni.

- Chenle, sírni fogok – öleled át a nyakát, és a mellkasába fúrod a fejed.

- Mióta hazajöttél sírsz, Édesem – nevet fel kissé, és melléd gördülve von újra a karjaiba. – Mit szólnál, ha a comeback után elszöknénk egy kis időre kettesben valahová? – teszi fel a kérdést.

- Hova? – pillantasz fel rá.

- Nem tudom – vonja meg a vállát –, majd együtt kitaláljuk. Te is hiányzol nekem. Szeretnék veled egy kis időt úgy eltölteni, hogy nincs ott senki más csak te meg én – húz magára.

- Szeretlek – támaszkodsz meg a feje két oldalán, miközben egyik keze a tarkódra csúszik, és lehúz magához egy édes csókra

- Én is téged, Tündérem – súgja az ajkaid közé, a következő pillanatban pedig fordítva a helyzeteteken mélyíti el a csókot, és bizonyítja be, hogy mennyire is tökéletesnek gondol...

...minden hibád ellenére is.