Halihóó! :3

Jöttem egy laza kis cukisággal! Igyekszem most már kicsit gyakrabban frissítgetni, hogy lassacskán megnyílhassanak a kérések újra!^^

Bébi! Jobbulj, remélem egy kicsit legalább a kedved feldobja a részike! Szeretlek! <3

Jó olvasást!

D.

- Yang Jungwon! Neked melyik része nem volt világos annak, hogy hagyj békén?! – a hangod süvít az iskola békés csendjébe, miközben a veled szemben álló fiú csak vadul vigyorog.

- Talán a hagyjalak békén? – kérdezi egy pimasz mosollyal, téged pedig elfut a pulykaméreg.

- Annyira utállak – csapsz a mellkasára és döngő léptekkel hagyod magára a már nevető srácot.

Jungwon, kinek harmadik neve lehetne akár Ördögfajzat is, az ügyeletes menőgyerek az iskolában. Te pedig a diákelnök. Nem kell nagy fantázia, hogy rájöjjön bárki, sosem lesztek jóban. Addig, amíg te a tanár-diák harmonikus viszonyra törekszel, addig ő mindent elkövet annak érdekében, hogy kiborítsa a tanárokat maga körül... meg persze téged is. Főleg újabban, mióta a fejébe vette, hogy meghódít. Magad sem tudod, hogy komolyan gondolja-e vagy csak egy gonosz tréfa áldozata leszel, ha beadod a derekad, így inkább esélyt sem adsz neki.

Főleg azért nem, mert pontosan tudod, hogy nem kellene nagyon megerőltetnie magát, hogy a karjaiba omolj.

Valójában Jungwon egy megnyerő figura. Édes mosolya van, jó dumája, és még okos is. Csak épp lehetetlen komolyan venni. Minden csajt fűz, mindenkinek udvarol... hogy hinnéd el neki, hogy pont téged akar komolyan? Sehogy...

Azonban az elutasítások sem szegik kedvét, ami azért valahol mélyen megdobogtatja a szíved, és néha már engednél neki, de olyankor mindig jön valami, ami a cél előtt visszadobja a srácot a start mezőre. Mint az idegesítő társasjátékokban, amikor hatos kellene, hogy célba érj, de csak ötöst dobsz, az a mező pedig visszaküld a startra. Na, de meddig van kedve újra lépegetni az embernek minden egyes mezőt?

A mai nap viszonylag nyugisan indul. Kávét kortyolgatva, valami játszi dallamot dúdolgatva lépsz be az iskolába. ahol látszólag elszabadult a Pokol.

- Itt meg mi folyik? – verekeded magad előre a tömegben, és megpillantod ahogy Jungwon épp egy tagbaszakadt felsőbb évest püföl. Egy pillanatra ledöbbensz a látványon, de hamar túllépsz a dolgon, és a kávés poharadat valaki kezébe nyomva lépsz a két harci kakas közé. – Hagyjátok abba – szólalsz meg határozottan, mire természetesen egyikük sem mozdítja füle botját sem. Szólongatod őket egy ideig, majd megunva, hogy levegőnek néznek egy üveg vizet zúdítasz a nyakukba, amire már végre méltóztatnak figyelni. – Átlátszó vagyok talán? Esetleg hangtalan? – vágod csípőre a kezed a két értetlen fiú előtt. – Minhwan igazgatói iroda – mutatod az irányt a felsőbb évesnek, aki morogva indul el. – Jungwon, te velem jössz – ragadod meg a fiú karját, és meg sem állsz vele a diáktanács szobájáig, aminek végtelenül dühösen csapod be az ajtaját, amikor már mindketten bent vagytok. – Mondd, neked fájna csak egyetlen napig nyugton maradni? – döntöd a kanapéra, miközben az elsősegélydoboz után kutatsz.

- Téged védtelek meg! – pattan fel indulatosan.

- Ülj vissza! – lököd le a mellkasánál megtaszítva, csak épp arra nem számítasz, hogy a derekadat átölelve ránt magával. – Jungwon – sikítod pipacsvörös arccal, amikor elterültök a kanapén. – Engedj el – ficánkolsz.

- Nem engedlek, amíg meg nem köszönöd, hogy kiálltam érted – vigyorog végtelenül elégedetten.

- Nem kértelek rá – kezedet mellkasának feszítve próbálsz feltápászkodni róla, de esélyed sincs ellene. – És egyébként sem kell miattam péppé veretni magad – morgod, miközben némileg feladva a kapálózást veszed szemügyre a feldagadt arcát, vérző szemöldökét, és kissé felrepedt száját. – Nem éri meg – simítasz végig finoman a már liluló arcán.

- Nekem mindent megérsz, T/N – szisszen fel, és kissé erősebben markol a derekadra jelezve, hogy fáj neki. Ezzel az egy mondattal ránt vissza a valóságba, és pillanatnyi figyelmetlenségét kihasználva szabadítod ki magad a karjaiból, mire csak elégedetlenül felszusszant.

- Ne hülyíts, Jungwon – kéred halkan, és újra a doboz felé nyúlsz, de ezúttal sem éred el. Karok fonódnak újra a derekadra, és Jungwon szorosan magához ölelve húz vissza a kanapéra, ezúttal az ölébe.

- Mit kell még tennem, hogy elhidd végre, hogy nem játszani akarok veled? – dönti a homlokát a tiednek, miközben bánatos szemekkel mered már.

- Bele fog ragadni a hajad a sebbe – tereled a témát, és igyekszel a rakoncátlan fekete tincseket elsimítani a sebek környékéről.

- T/N – fogja le finoman a kezed. – Engem miért nem az igazgatóiba küldtél? – teszi fel a kérdést lágy hangon, de közben az a tipikus szemtelen Jungwon mosoly kiül az ajkaira. Pontosan tudja, hogy miért nem oda küldted.

- Vérzel – válaszolod és csak addig nyújtózol, amíg el nem éred a dobozt benne a gézzel és a fertőtlenítővel. Az akrobatikus mutatvány közben ő biztos kezekkel tart, és csak miután visszadőltél hozzá, forszírozza a témát.

- Minhwan is vérzik – közli, majd feljajdul, amikor a folyadékkal átitatott anyagod a sebére nyomod. – Au, ez fáj – reklamál panaszosan.

- Nem érdekel Minhwan – morgod, és közben kisebb fajta harcot vívtok, mire minden sebét hagyja kitisztítani.

- Én érdekellek? – fordít váratlanul maga alá a kanapén, amikor végre elláttad minden aprócska sérülését.

- Jungwon – igyekszel fenyegető hangnemet megütni, de cseppet sem segít ezen az, hogy a puszta közelségétől megremeg a hangod.

- Tudom, hogy nem vagyok neked teljesen közömbös, T/N – vigyorog a képedbe, ami azért feldühít.

- És ezt mégis miből szűrted le? – szeged fel a fejed dacosan, mire a feletted támaszkodó fiú csak felkuncog.

- Idevonszoltál a Diri irodája helyett – simít finoman a csípődre, mire megremegsz. – Elláttad a legjelentéktelenebb karcolásokat is – táncolnak be ujjai a felsőd alá, miközben egyre közelebb hajol hozzád. – Remegsz, ha hozzád érek – mosolyog, miközben ajkaitokat alig pár milliméter választja el. – És pár hete azzal ráztad le Minhwant, hogy velem randizol – terül el egy végtelenül egoista vigyor a képén, te pedig csak fülig vörösödsz a lebukás miatt. 

- Jungwon – sóhajtod az ajkaira tiltakozás helyett. Már rég elveszítetted a józan eszed. Lágyan cirógató ujjai, az orrodba férkőző kellemes illata, és csábító szavai már rég elbódították minden érzéked, és semmi másra sem vágysz, minthogy végre átvegye azt, amik az övé... mindened.

- Megállíthatsz, ugye tudod? – szusszantja, miközben egy pillanatra sem néz el a szemeidből. – Mondhatod, hogy nem akarod – szavaira csak halványan bólintasz. – De akarod – markol határozottan mégis finoman a csípődbe.

- De akarom – ismételed meg szavait egy elfúló nyögés képében, ami látszólag elsodorja a maradék önuralmát is. Határozottan, de finoman csókol az ajkaira, miközben a keze a csípődről a combjaid közé siklik, hogy szelíd erőszakkal szétnyitva a lábaid közéjük férkőzhessen. Belemosolyog a csókba, amikor hozzá simulva vezeted kezeidet a hajába finoman meghúzgálva az puha, ében tincseket. Hosszú perceken át csókolóztok egymásba feledkezve, egy pillanatra sem szakadva el egymástól.

- És engem is akarsz, T/N? – pihegi az ajkaidra néhány apró puszi között. – Ígérem, hogy sosem foglak megbántani – fogadkozik, és a kezed után nyúl. Fejed mellett fűzi össze az ujjaitokat, miközben mosolyogva néz a szemeidbe.

- Ha mégis, legközelebb nem úszod meg a Diri irodáját – vigyorogsz rá, és várod, hogy leessen neki, amikor pedig ez megtörténik, csak nevetve fogadod az újabb csókot, ami hosszú-hosszú percekre újra beléd fojtja a szót a lehető legkellemesebb módon.