Honnan tudod, hogy bajban vagy?

Onnan, hogy az egyetemről hazafelé tartva, miközben csak egy forró fürdőről álmodozol, hirtelen valaki beránt egy autóba és a folyamatos kapálózásod és kiabálásod nemhogy nem hatja meg, de egyenesen szórakoztatja.

Küzdhetsz bárhogy, bármennyire kitartóan, semmi értelme. Erős karok préselnek szorosan egy izmos mellkashoz. Fogva tartód olyan ügyesen fog le, hogy nem tudsz megfordulni, nem látod, hogy ki az. Ráadásul a szemeidet is eltakarja. Hosszú perceken át zötyög alattad az autó, miközben a szemeiden egy kellemes, puha anyag pihen, amely tökéletesen elfedi előled a kilátást. Fogalmad sincs, hogy merre tartasz, de lassan elfáradsz a folytonos ficánkolásban.

- Na, végre – morogja egy mély hang. Valószínűleg az, aki eddig is szorosan az ülésbe préselt.

- Elengednél? Hova viszel? Ki vagy te? – teszed fel a kérdéseid sorban.

- Túl sok a kérdés – válaszolja higgadtan.

- Utálatos vagy – közlöd vele, bár te is érzed, hogy elég szánalmas sértésre sikerült.

- Te meg hisztis – vág vissza, mire egyszerűen csak bokán rúgod. – Ó, te büdös ribanc – sziszegi és egy erősebbet szorít rajtad, mire fájdalmasan felnyögsz.

- Azért hagyd őt életben, Sehun – kapcsolódik be egy újabb hang. A sofőrre tippelsz. – Chan nem örülne, ha két darabban vinnénk el neki.

- Nem is értem, hogy mit eszik ezen a libán – morogja a Sehun nevezetű. – Maradj már nyugton, az Isten áldjon meg! – csattan fel morcosan, mikor újra megmozdulsz.

- Elzsibbadtam! – panaszolod.

- Megérkeztünk! – vágja el a vita útját a sofőr.

- Viselkedj! – sziszegi Sehun a füledbe, akit bár még nem láttál, már tudod, hogy nem kedveled.

Hosszú kavicsos úton botladozol végig a gyakorlatilag vágtató Sehun oldalán. A levegő hűvös, de az orrodba kellemes magnólia illat kúszik. Csend van, így arra következtetésre jutsz, hogy valahol a külvárosban vagy. A téged fogó férfi durva mozdulatokkal rángat fel a lépcsőn és csak kis híja van, hogy hasra nem esel.

- Várj már, hát orra esek – csattansz fel.

- Jaj, és odalesz a csodapofid – ironizál, de az utolsó két fokot már némileg óvatosabban teszi meg. Pár pillanattal később ajtónyitódást hallasz. A hűvös levegőt kellemes meleg váltja fel, a virágillatot pedig egy drága férfiparfümé. – Tessék, Főnök, itt a porcelánbabád – taszít el magától Sehun, aminek következtében egyenesen egy kemény mellkasnak ütközöl. – Több ilyet nem vállalok! – közli, majd a kopogó léptek alapján, elvonul.

- Öhm... utána megyek – szólal meg a másik idegen, akinek eddig még nem tudtad meg a nevét.

- Köszönöm, Jongin – hallasz meg egy mély hangot magad elől. – Innen átveszem – fűzi hozzá.

- Ahhoz nekem is lenne egy-két szavam – találod meg a hangod te is és megpróbálsz szabadulni a karjaiból.

 - Milyen kis harcias vagy – motyogja, majd a kezedet megfogva húz maga után valamerre.

- Nálatok ez a szokás, hogy rángatjátok az embert?! – vonod kérdőre, de választ nem kapsz.

Lépcsőkön fel és folyosókon keresztül visz az utatok. Hallasz embereket beszélgetni, de ahogy elhaladtok mellettük, mind előre köszönnek a téged maga után vonszoló férfinak. 

Remek, úgy tűnik valami nagyon hierarchikus helyre kerültél. 

Az agyad pörög, mostanában egyetlen ilyen rendszerű hely létezik, persze hacsak nem valamelyik angol herceg cibál maga után, az pedig sok jót nem jelent...

Finom erőszakkal egy szobába ránt be az előtted sétáló, majd egy mozdulattal veszi le a szemeidet elfedő anyagot.

- Üdv nálam, T/N – hallod meg újra a hangját, mire megpördülve egy öltönyös, magas, szőke, eszméletlenül helyes férfival találod magad szemben.

- Te meg ki a pokol vagy? – kérdezed tőle idegesen. Most komolyan egy komornyiknak öltözött vadbarom raboltatott el az éjszaka közepén?!

- A nevem Park Chanyeol – feleli mosolyogva, mire csak a szemeid forgatod.

- Remek. Most, hogy így megismerkedtünk, én mennék is haza – próbálod meg kikerülni, de nem hagyja.

- Mostantól itt laksz – közli veled nyugodtan.

- Nem – mondod neki határozottan.

- De – hangzik az újabb higgadt válasz, majd faképnél hagy. Döbbentedben csak tátogsz, majd gondolkodás nélkül kezded el püfölni az ajtót.

- Engedj ki! Hallod?! Nem zárhatsz be ide! Engedj már ki! – ütöd a falapot, de láthatóan senkit sem érdekel. Hosszú időn keresztül kiabálsz, míg végül az ajtó előtt esel össze a fáradtságtól.

Pontosan ezért lep meg, amikor másnap az ágyon ébredsz. Egy túlméretezett pólóban és egy bugyiban.

- Jó reggelt! – köszönt az ágyadon ülő szőkeség.

- Engedj el! – mondod neki rekedten, mire ő csak felkacag.

- Miért tenném – ül közelebb hozzád. – Annyit küzdöttem, hogy itt legyél – simít az arcodra.

- Elraboltattál! – csattansz fel, de ez a tegnapi ordibálástól rekedt hanggal nem túl meggyőző.

- Kifejezetten különleges bánásmód – vigyorog rád. – Másokat megöletek – vonja meg a vállait.

- Te őrült vagy – foglalod össze a véleményed röviden.

A hetek szinte szárnyakon repülnek. Az eltelt idő alatt számtalan ilyen párbeszéd zajlik le közötted és Chanyeol között. 

Eleinte menekülni akarsz, de nem hagyja. Minden egyes kísérletedet még a megvalósítás előtt meggátol és már kezded azt hinni, hogy a gondolataidban olvas. 

Rengeteg vita, összetűzés és ordibálás tölti be a hatalmas villa falait az érkezésed után. Sehunban egy barátfélére találsz, aki a sajátos, egyedi stílusában, de sok dolgot oszt meg veled. Beszél Chanyeolról, az életükről, néhány mondatot még a maffiáról is megerősítve benned az első napon felmerülő gondolatot.

Nem mintha ez bármit is segítene rajtad jelenleg.

- Ugye nem a szökés jár abban a csinos kis fejedben, Kedvesem? – ölel magához Chanyeol a semmiből a frászt hozva rád.

- Nem – rezzensz össze. A napokban sokat gondolkodtál. A szökésről már rég letettél, semmi értelme feldühíteni a magas férfit, erre már rájöttél. Sokkal inkább kezdett el az foglalkoztatni, hogy veled miért más? Ő maga mondta, hogy téged elraboltatott, másokat meg megölet. Egyáltalán minek hozott ide? Nem bánt, nem bánik veled rosszul. Újabban gyakran bújik be melléd éjszakánként az ágyba, hogy szorosan összebújva aludjatok. Sokszor vacsoráztok kettesben és nem egyszer lepett már meg drága ajándékokkal. De egyszerűen nem érted ennek az okát. – Miért? – fordulsz meg hirtelen.

- Mit miért? – kérdezi mosolyogva, miközben ujjai a pólód alá siklanak. Ez sem új már, ahogy az érintés nyomán a gyomrodban feléledő pillangók sem azok. Észrevétlenül kötődni kezdtél hozzá. Aggódsz érte, ha sokáig van távol vagy sérülten ér haza. Jól esnek az érintései, szereted a vele töltött időt. Pontosan ezért akarod tudni, hogy mit szeretne tőled.

- Miért vagyok itt? – kérdezed tőle őszintén. Hatalmas barna szemeiben elveszel. Imádod az édesen elálló füleit, a széles vigyorát, a gyengéd oldalát, amit csak te ismersz.

- Mert szeretlek – közli veled lazán, mire elkerekednek a szemeid.

- Te-te-tessék? – dadogod és valamiért mérhetetlenül zavarba jössz. Ez nem szerepelt a pakliban.

- Sze-ret-lek – szótagolja és még közelebb von magához. – És nyugodtan bevallhatod, hogy te is engem – jelenik meg a jól ismert vigyor a képén.

- Ezt mégis honnan veszed?! – horkansz fel és igyekszel nem elpirulni.

- Hmmm – morogja a nyakadba, mire libabőr fut végig a karodon. – Lássuk csak, honnan is... – érinti ajkait finoman a bőrödhöz, mire megremegsz. – Mondjuk ebből az apró remegésből? Vagy a libabőrös karodról, ami mindig azzá válik, ha hozzád érek? Esetleg, hogy éjjelente úgy bújsz hozzám, mint még senki? – von ismét közelebb magához és a fejét felemelve már az ajkaidra suttog. – Talán mert nem egyszer láttam már vágyakozó csillogást a szemeidben? – pillant rád és egyetlen apró milliméter választ el az ajkaitól.

- Chanyeol – sóhajtod, amit már nem bír elviselni. Éhesen, mohón kap utánad és csókolja szomjasan az ajkaid. Kezei bebarangolják a tested minden pontját, miközben nyelve vad keringőre hívja a tiéd. Ajkai közé nyögve tépsz szőke tincsei közé, mikor szorosan a falnak présel, hogy minden porcikátok összesimuljon.

- De ebből tudom a legbiztosabban – lihegi, amikor elváltok egymástól és lágyan simít végig a csóktól vörös és duzzadt ajkadon. – De végtelenül leköteleznél, ha hallhatnám – duruzsolja újra közel hajolva.

- Szeretlek – a vallomás csókba fullad, ami újra elszédít és magával ránt.

Honnan tudod, hogy bajban vagy?

Onnan, hogy odaadóan simulsz egy maffia főnök karjaiba és még csak meg sem fordul a fejedben az, hogy nem ez a legtermészetesebb dolog a világon.