Mindig is álmodozó típus voltál, de a realistább fajtából. Érdekesen hangzik ez így kimondva, de teljesen illik rád. 

Szívesen veszel el olykor az álmaid között, amik többnyire mind ugyanarról az emberről szólnak, viszont teljesen tisztában vagy azzal, hogy ezeknek a megvalósulási esélye igen csak csekély... nagyjából nulla. 

Már csak azért is, mert álmaid főszereplője nem, hogy több ezer kilométerre él tőled, de valószínűleg arról sincs sejtése, hogy te is a világon vagy. Ezzel te teljesen tisztában vagy, de ki az, akinek olykor ne esne jól egy kis álmodozás. Vagy pár elképzelt pillanat a kedvencével? Abba még senki sem halt bele, így egy cseppet sem érzed magad rosszul az álmodozás miatt.

Rajongásod tárgya nem más, mint Park Chanyeol. A debütálás óta követed az EXO munkásságát és mindig is a langaléta rapper volt a kedvenced a fiúk közül. A vidám vigyorával, ami szinte körbe éri a fejét és a lapát füleivel egy pillanat alatt lopta be magát a szívedbe. Bársonyos hangjáról meg már ne is beszéljünk. Bármilyen hosszú és fárasztó nap után képes egy kis boldogságot a napodba csempészni már egyetlen megnyilvánulásával is. Nem mászol bele különösebben az életébe, nem akarsz minden pillanatáról tudni, neked éppen elég mikor instagramon fel-feltűnve ad magáról életjelet és láthatod a mosolyát.

A mai nap hírei azonban rendesen felforgatják az egyébként nyugodt lelkiállapotodat. Már a rajongásod kezdetekor tudtad, hogy ahhoz, hogy találkozz vele vagy csak egyetlen pillanatra is láthasd élőben, minimum egy csoda kellene. D

e még csak nem is kicsi csoda... esetleg, hogy hirtelen rád szakadjon a bank vagy bekerülj egy párhuzamos univerzumba... puszta csekélységek. 

Ám ma, amikor megpillantottad, hogy a legújabb filmjének egy részét Magyarországon fogják forgatni, az a gonosz kis remény, ami egyébként mindig is megvolt, hirtelen lángra kapott és egy pillanatra sem tágított mellőled. 

Látnod kell!

Nem kell, hogy beszéljen veled, de még az sem, hogy észre vegyen. Neked bőven elég, ha csak egy pillantást vethetsz rá.

Hihetetlen gyorsasággal telik el az a pár hét, ami Chanyeol érkezéséig még hátra volt. Ma pedig teljesen bezsongva indulsz a reptér felé. Elhatároztad, hogy nem fogod követni. Nem mész a forgatási helyszínre, meg sem próbálod kideríteni, hogy melyik az a szálloda, amelyben megszállt. Pusztán egyetlen pillantás erejéig látogatsz ki a reptérre. Őrületes izgalom lesz úrrá rajtad, ahogyan közeledik a landolás ideje. Tulajdonképpen még örülsz is annak, hogy nem kell vele szemtől szembe találkozni. Annyi mindent tudnál neki mondani... elméletben. Gyakorlatban valószínűleg egyetlen árva szó sem hagyná el a szád, csak néznél rá totális hülyét csinálva magadból.

Teljesen elmerülsz a gondolataidba, ahonnan egy éles sikítás szakít ki.

- Itt van! – visítja valaki nem túl kellemes hangszínnel, mire összerezzensz, de árgus szemekkel figyeled a terminál ajtaját.

Nem is kell sokat várni rá, hamar felbukkan Chanyeol magas alakja. Fáradt, elgyötört arcán látszik, hogy hosszú út áll mögötte, mégis egy kedves mosollyal fogadja az üdvözléseket. Nem messze állsz a bejárattól, így szinte melletted megy el, ahogyan elhagyja a reptér épületét. Ahogy pedig elsétál előtted, egy pillanatra összeakad a tekintetetek. Tényleg csak egy pillanat volt, de neked talán még a világnál is többet jelent. Nem sokkal később mosolyogva indulsz haza egy beteljesült álommal a tarsolyodban.

A találkozásotok másnapján érkezik a telefon, hogy sikerült bekerülnöd nyári munkára az egyik pesti szállodába. Ennél boldogabb már nem is lehetnél. Nem elég, hogy láttad Őt, de még álmaid melója is a tied. Lehetne ez a nyár ennél is jobb?! Izgatottan készülődsz össze, hogy már holnap Pestre utazz. Fel akarod fedezni a várost, ami az elkövetkezendő néhány hétben az otthonod lesz.

Az első munkanapodig mintha csak egy pillanat telne el. Hirtelen találod magad a szálloda recepciós pultja mögött. Az elmúlt pár napban egy kis képzésen vettél részt, most pedig indulhat az igazi munka. Imádod. A munkatársaid szuper jó fejek, és nem egy közülük veled egy idős, így a munkaidő utánra is bőven akad társaságod. Minden este együtt járjátok a várost, felejthetetlen élményeket gyártva magatoknak.

Az első hét végén elérkezik a nap, mikor az esti műszak a tied. Kissé fájó szívvel engeded útjukra a többieket, de muszáj neked is vállalni egy estét egyszer egy héten. Mondjuk az elmondható, hogy sokkal lazább, mint bármelyik délelőtt. Igazából este nyolc után egy teremtett lélek sem fordul meg a recepció közelében sem, így igencsak nyugisan telnek az órák. Jót szórakozol a többiek fényképes beszámolóján, közben pedig mélyen elmerülsz a telefonodban észre sem véve, hogy hajnali egy körül valaki mégiscsak érkezik a pulthoz.

- Lennél kedves rám figyelni?! – csattan fel egy mély hang, mire felkapod a fejed. Majd hirtelen egy pillanatra a szíved is megáll.

- Chanyeol? – lepődsz meg. És láthatóan ő is.

- Te követsz engem? – von kérdőre nem túl kedvesen.

- Itt dolgozom! – csattansz fel. Még jó, hogy senki se jár felétek. Ilyen hangnem után hamar a szállodán kívül találnád magad.

- Na, persze – húzza fel az orrát. – Ott voltál a reptéren. Emlékszem rád.

- És attól még nem dolgozhatok itt? – vonod fel a szemöldököd.

- Gondolom miattam – vágja hozzád, mire csak hápogni tudsz. Sosem gondoltad volna, hogy ennyire bunkó is tud lenni.

- Tudod mit, Park Chanyeol?! Pukkadj meg, nem csak körülötted forog a világ! – nyomod a kezébe a szoba kulcsát, majd duzzogva fordulsz vissza a telefonodhoz. Ezt a bunkót.

- Jó éjt! – vakkantja, de ne reagálsz semmit.

Tulajdonképpen még csalódni is elfelejtesz, annyira meglep a viselkedése. Mégis utána egész este ezen agyalsz. Tényleg ennyire más lenne igazából? Végül aztán elengedve a problémát folytatod tovább a munkád.

A következő hét csütörtökéig, amikor is újra te vagy a soros az estén, nem is látod a fiút. Kicsit persze bánt a dolog, hogy olyan csúnyán beszéltél vele, de ő sem volt jobb, így igyekszel elnyomni a bűntudatod. Ez az este sem telik máshogy, mint a múltkori. Senki feléd se néz szinte, így elég nyugis az estéd. Egészen éjfélig, amikor ismerős vendéged érkezik.

- Szia – köszön kedvesen, amin meglepődsz.

- Nahát, ilyet is tudsz? – vonod fel a szemöldököd.

- Ne haragudj – nyögi ki. – Nem szoktam ilyen lenni – vallja be. És egyre jobban hasonlít ahhoz a Chanyeolhoz, akit megkedveltél. – Tudom, nem mentség, de fáradt voltam és ideges. Nem rajtad kellett volna levezetnem. Tényleg ne haragudj – hajol meg feléd, majd mosolyogva néz a szemeidbe.

- Nekem sem kellett volna úgy reagálnom – mondod ki, ami már azon az estén megfogalmazódott benned. – Sajnálom.

- El van nézve. Egy feltétellel – vigyorodik el.

- Feltétel? – kérdezel vissza.

- Mondd meg a neved – billenti oldalra a fejét.

- T/N vagyok – mutatkozol be mosolyogva.

- Örülök, T/N. Mit csinálsz holnap?

- Szabadnapom van – mondod ki kissé meglepődve.

- Ez esetben nem lenne kedved velem tölteni a szabadnapod? Nem igazán ismerem a várost, jól jönne egy idegenvezető – kacsint rád.

- De, szívesen – pirulsz el. Mégis csak Park Chanyeol invitál egy közös napra.

- Reggel kilenckor itt? – kérdezi.

- Reggel kilenckor itt – bólintasz.

- Rendben. Jó éjt – búcsúzik el egy intéssel.

- Jó éjt – válaszolsz neki mosolyogva, majd a székbe lerogyva próbálod feldolgozni az imént történteket.

A Chanyeol társaságában töltött nap szinte álomszerű. Rengeteget beszélgettek, viccelődtök. Bebizonyosodik számodra, hogy tényleg pont olyan édes, mint amilyennek tűnt. Meg persze nagyjából milliószor kér bocsánatot a viselkedése miatt. Soha, a legvadabb álmaidban sem gondoltad volna, hogy ez egyszer megvalósulhat és most is alig mered elhinni, hogy ő sétál melletted, ráadásul úgy, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. És nem ez az első közösen eltöltött napotok. Igazából az ominózus szabadnap után szinte minden szabad idejét veled tölti.

- Tudod, T/N, sosem gondoltam volna, hogy valaha magyar lány csavarja el a fejem – szólal meg hirtelen, miközben összefűzi az ujjaitokat. Hirtelen még levegőt is elfelejtesz venni. Évek óta erre a mondatra vágysz, most mégsem vagy képes felfogni.

- Persze, mert eddig azt sem tudtad, hogy ez az ország a térképen van – vigyorodsz el. Muszáj, hogy elvedd az élét az elhangzott mondatnak.

- Te nem veszel engem komolyan – torpan meg hirtelen és szembefordul veled, arcodat pedig a kezei közé veszi.

- Én komolyan veszlek, Chan, de mindketten tudjuk, hogy ez nem... ez csak álom – hajtanád le a fejed, de nem hagyja.

- Inkább hidd el, hogy nem csak ennyi – mosolyodik el és közelebb hajol. – Gyere velem Szöulba – suttogja.

- Tessék? – lepődsz meg, de szavak helyet egyszerűen csak megcsókol. Veled pedig a világ fordul körbe. Minden, de minden vágyad teljesülni látszik, mégsem mered elhinni. Még így sem, hogy érzed a forró, édes ajkait, ahogy a tiédre tapadnak gyengéd csókkal bizonyítva, hogy nem csak képzelődsz, hanem ez a valóság.

- Gyere velem és valóra váltom az álmaid – simogatja az arcod és egy apró puszit lehel az ajkaidra.

Te pedig újra elgondolkozol;

Létezik, hogy a valóság jobb, mint bármelyik álom?