Soha nem gondoltad, hogy egyszer azt fogod kívánni, hogy bárcsak lennél épp olyan sötét, mint az osztályodba járó lányok nagy része. De ha ezzel elkerülhető lenne Jung Wooyoung társasága, még az idiotizmus olykor kellemetlen báját is vállalnád. De, mint oly sok mindenben, ebben sincs szerencséd sajnos.

Sosem voltál egy népszerű figura a középiskolában. Amikor Szöulba kerültél annyira nem volt társaságod, hogy inkább a tanulásba menekültél, így hamar lekörözted az osztályod nagyon nagy részét. Ez pedig sokaknak nem tetszik és egyszerűbb azóta is téged bántani, mint előszedni a matek könyvet.

Habár egy ideig igyekeztél beilleszkedni közéjük, mára eljutottál oda, hogy az egész nem ér ennyit. Valójában, ha megfeszülsz sem fogsz tudni nekik megfelelni, mindig is kívülálló leszel. Így az évek alatt inkább azonosultál ezzel a szereppel, mintsem küzdöttél ellene. És bár állandó céltáblája vagy a menőbb rétegnek, mára inkább már csak szórakoztat ez az egész, mintsem bántana.

Kivéve egyetlen embert. Az ő sértései mindig túlságosan is mélyre mennek ahhoz, hogy könnyen túl tudj lépni rajtuk.

Mint mindenki a te korodban, te is vágysz a szerelemre. Lehet, hogy röpke néhány hónap lenne csupán és utólag már talán a szerelem puszta tényét is tagadnád, de abban a pár hétben valakinek te lennél a világ közepe.

És erre sajnos a legrosszabb embert szemelte ki a szíved. Az agyad hiába tudja, hogy a lehető legmesszebbre kellene elkerülnöd őt, a szíved makacsul ragaszkodik hozzá.

Wooyoung az a tipikus menő gyerek. Egyszerűen minden sztereotípia ráillik, ami csak az ember eszébe jut a „gimi alfája" kifejezésről. Minden fiú a haverja akar lenni, a lányok nagy része a lelkét is képes lenne eladni azért, hogy legalább egyetlen éjszakát eltölthessen vele. Ő pedig ezeknek totálisan tudatában is van és egyetlen percig sem habozik, hogy ki is használja.

Bár olykor tényleg nagyon nehéz, igyekszel nem kimutatni, hogy bizony a te fejedet is elcsavarta, mert amikor épp nem rajtad köszörüli a nyelvét és tesz nevetség tárgyává, akkor egy jó dumájú, helyes, édes srác, aki egyetlen mosolyával is képes felvidítani vagy egy huncut elszólásával megtörni az olykor nyomasztó csendet vagy haragos szitokáradatot.

Sokat ábrándozol arról, hogy párhuzamos világban Wooyoung veled is kedves, mint azokkal a lányokkal, akiket épp kinéz magának néhány éjszakára. Persze az álmaidban veled hosszabb távra tervez, nem csak pár éjszakára. De te is pontosan tudod, hogy ennek az esélye nemcsak konvergál a nullához, de valójában is egy szép nagy zéró.

- Miről álmodozol, Királylány? – hallod meg hirtelen a fiú gúnyos hangját, ami kiszakít az álmodozásból és az édes Wooyoung helyett egy önelégülten vigyorgóval nézel farkasszemet. – Csak nem rólam? – teszi fel az újabb kérdést, mikor nem kap választ az előzőre.

- Hogyisne – prüszkölöd és igyekszel elrejteni a zavarod. Előtte képes vagy játszani a nemtörődömöt, de csak te tudod, hogy mi játszódik le a szívedben minden alkalommal, amikor épp sértegetni támad kedve.

- Valójában tényleg igencsak merész álom lenne, Kedvesem – mér végig alaposan és az arcára kiülő már-már undorodó fintor bizony újabb lyukat üt a szíveden. Tisztában vagy vele, hogy messze állsz a koreai szépségideáltól és a srácok leginkább egy havert képesek benned látni, de szembesülni ezzel – főleg egy olyan személytől, akire teljesen másképp tekintesz – nagyon is fáj. Így nem is válaszolsz neki semmit, csak pár pillanatra a szemeibe nézel, majd hátat fordítva neki sétálsz el és igyekszel visszanyelni a könnyeid, mint minden alkalommal, amikor megbánt.

A másnap pedig hozza magát a katasztrófát. Wooyoung bár egyáltalán nem hülye, az angol nyelvvel bizony meggyűlik a baja rendesen. Ám mivel a tanárotok nem szeretné a fiú átlagát lerontani – félve a következményektől –, megkér, hogy korrepetáld a fiút. De inkább volt parancs, mintsem kérés, így ugyan szeretnél, de nem tiltakozol.

Ellenben a fiú...

- Eszemben sincs veled tölteni a délutánjaimat! – csattan fel dühösen, mintha te tehetnél az egészről.

- Akkor kérd meg az ügyeletes barátnődet, hogy ragassza a bugyijába a passive voice nyelvtanát – vágsz vissza kissé sértetten –, hátha onnan kiolvasva majd megtanulod.

- A mit? – vonja fel a szemöldökét, de te szó nélkül magára hagyod. Vagyis hagynád, ha nem kapna utánad és fordítana vissza. – Mondd már el!

- Nahát, mégiscsak kéne a segítségem? – rejted újra gúny mögé a fájdalmad. – Gyere holnap órák után a könyvtárba és megtudod – kacsintasz rá, majd a puffogásával mit sem törődve elindulsz haza, hogy lélekben felkészülhess a holnapi napra.

Amíg máskor ólomlábakon járnak a percek egy-egy tanítási napon, most természetesen egy pillanat alatt telik az összes órád és már csak azt veszed észre, hogy a könyvsorok között sétálgatva vársz a szőke fiúra, aki meglepő módon meg is jelenik.

- Szia! – köszönsz neki mosolyogva. Bármennyire is pocsék ez a helyzet mindkettőtöknek, azért az nem baj, ha nem telik fagyos hangulatban minden korrepetálás.

- Haladjunk – morran rád, ezzel összetörve a normális hangulatról szőtt gondolataidat.

Eleinte a közösen eltöltött órák felérnek egy foghúzással. Azzal, hogy Wooyoung hideg és bunkó, eléri, hogy te is csak szenvedj, így szinte semmire sem haladtok hosszú heteken át. Viszont egyre több alkalommal flörtöl veled, amit nem tudsz hova tenni. Pláne az eddigi szinte undorodó pillantások után. Szép lassan azért mégiscsak összeáll a kép; újabb trófeára vágyik és ezúttal téged nézett ki magának.

- Nem hiszem el, hogy ennyire gyökér vagy – nyögsz fel frusztráltan, amikor egy random tesztből kiderül, hogy majdnem mindegy lett volna, ha az elmúlt heteket egy vidrának magyarázva töltötted volna... lehet az ennyi idő alatt már perfekt lenne angolból... de Wooyoung... – Állítom, kevesebbet tudsz, mint ezelőtt – fintorodsz el a lap láttán.

- Szóval pocsék tanár vagy – vigyorog gúnyosan.

- Vagy egyszerűen tényleg csak hülye vagy – állapítod meg hasonló stílusban és elé dobod a füzetet. Ha ő így, akkor te is így. – Szedd össze magad holnapra! – állsz fel az asztaltól.

- Itt akarsz hagyni?! – pattan fel és szorosan eléd állva nem hagyja, hogy elsétálj.

- Nem csak akarlak, itt is foglak – feszíted a kezed a mellkasának, de hiába. – Engedj el, Wooyoung – parancsolsz rá, mire csak egy szórakozott mosoly ül ki az ajkaira, miközben végig néz rajtad.

- És ha nem akarlak? – kérdezi incselkedve és a kezei a csípődre siklanak.

- Én nem az egyik ügyeletes ribid vagyok – fújod és továbbra is igyekszel kiszakadni a karjaiból.

- De akár lehetnél is – nyal végig az ajkain vágyakozva, te pedig nem tudod eldönteni, hogy melyik érzelmed a legerősebb.

- Engedj. El. – súgod vészjóslóan, mire Wooyoung megilletődik és hátrál egy lépést. – Nálam ezek nem jönnek be – mondod neki, miközben összepakolod a cuccod. – Holnap kettőkor itt. Ne késs! – fűzöd még hozzád és elsietsz.

Egész éjjel a könyvtárban történtek járnak a fejedben. Bárcsak komolyan gondolná. Bárcsak szerelemből érne hozzád. Bárcsak mindig olyan csillogó szemekkel nézne rád, ahogy abban a pár rövidke percben.

De nem áltatod magad, ez örökre csak álom marad.

A mai nap nyugodtan versenybe szállhatna a „Legrosszabb napok életed során" elnevezésű megmérettetésen és igencsak előkelő helyen végezne. A lányok ma különösképp rád szálltak és a végén már mindenbe is belekötöttek. Mindig is tudtad, hogy sosem fogsz közéjük tartozni igazán, de amikor olyanért bántanak, amiről nem tehetsz, mindig megtörsz lelkileg. Egy pillanatra még az is megfordul a fejedbe, hogy lemondod Wooyoung óráját, de végül összeszeded magad és a könyvtárba mész tanítás után.

- Te sírtál? – vonja fel a szemöldökét a fiú, ahogy meglát. Ritka alkalmak egyike, hogy hamarabb érkezett, mint te... miért is ne most...

- Vedd elő a könyved – térsz ki a válasz elől, de Wooyoung nem az a fajta, aki hagyja csak úgy lerázni magát.

- Te sírtál – jelenti ki, ahogy az arcodba hajolva maga is meggyőződik a könnyek nyomairól az arcodon. – Mi történt? – kérdezi, miközben finoman végig simít az arcodon, mire a levegő is benned reked.

- Nem lényeg – sóhajtod és ellépsz előle. Ez az a játszma, amire ma végképp nincs szükséged. Tudod jól, hogy játszik veled. Elcsábít, aztán majd jót röhög rajtad. Az egy dolog, hogy tetszik neked, az meg egy másik, hogy aláznak már így is eleget, nem kell újabb támadási felületet adni nekik.

- Lényegtelen dolgokért nem sírunk – ül ki egy aprócska mosoly az ajakira, miközben újra eléd áll és egy lágy mozdulattal húz maga mellé a könyvtár egyik puha babzsák fotelébe. Szinte az ölében ülsz, de látszólag ez nem zavarja, csak néz rád és válaszokat vár.

- Ember vagyok, Wooyoung, akárcsak ti – ered meg váratlanul a nyelved a könnyeiddel egy időben. – Fáj minden gúnyos megjegyzésetek vagy lenéző pillantásotok – sóhajtod. – Csak megtanultam leplezni az elmúlt években. Ma ez nem ment. De kétlem, hogy valóban érdekelne, szóval térjünk vissza az angolra – állnál fel, de újra megakadályoz és ezúttal valóban az ölébe ránt.

- De, nagyon is érdekel – fordít magával szembe.

- Ettől még nem fogok az ágyadba mászni – nézel rá, mire ő csak hatalmasat sóhajt.

- Tudod, mi a baj azzal, ha az ember sokáig játszik szerepet? – kérdezi komolyan, amit nem tudsz mire vélni, így csak a szemöldököd húzod fel kérdően válaszként. – Egy idő után már nem tudja, hogy hol végződik az álarc és hol kezdődik saját maga.

- Milyen bölcs lettél hirtelen – mondod gúnyosan. Fogalmad sincs, hogy mit kellene tenned. A szíved azt súgja, hogy mondj el neki mindent, valld be, hogy te is egy vagy azok közül, akiknek elcsavarta a fejét. Az agyad azonban hevesen tiltakozik, miközben folyamatosan azt mantrázza, hogy tarts távolságot a fiútól, mert csak bántani fog.

- Csak őszinte – villant egy kissé fájdalmas mosolyt. – Igazából nem is tudom, hogy mit kellene mondanom most – vallja be kissé kínosan, miközben az ujjai önkénytelenül siklanak a pólód alá és kezdik lágyan cirógatni a derekad, mire az egész tested lúdbőrbe borul.

- Leginkább semmit – sóhajtod és igyekszel leplezni, hogy milyen jól is esnek igazából az érintései.

- Különleges lány vagy, T/N – hagyja figyelmen kívül a mondatod.

- Éreztetitek is velem minden áldott nap – csattansz fel. – Tudod, néha azt kívánom, bár lehetnék olyan, mint ti. Hogy csak egyetlen napig ne tekintsetek rám kívülállóként, ne bántsatok vagy tegyetek rám valami megjegyzést.

- Irigyek vagyunk – böki váratlanul.

- Kegyetlenek vagytok – suttogod. – Olyanért bántotok, amiről nem tehetek. Azt hiszitek, nekem könnyű? Több ezer kilométerre vagyok a valódi otthonomtól. Itt minden új volt, minden más... és ahelyett, hogy segítettek volna beilleszkedni, kitaszítottatok magatok közül – indulnak újra útnak a könnyeid, miközben mélyre merülsz a sötétbarna szempárban, amely most vágyakozóan csillog.

- Én jóvá tenném, ha hagyod nekem – simít újra az arcodra.

- Három évet nem lehet néhány kedves szóval jóvá tenni, Wooyoung – sírsz, miközben képtelen vagy ellenállni és a nyakába fúrod a fejed. – Mindent elvettetek tőlem – tör elő belőled a zokogás, ő pedig csak szorosan ölel magához és lágyan cirógat.

- Annyira sajnálom, T/N – súgja halkan. – Én valójában a figyelmedre vágytam csak – ismeri be egy apró nem túl őszinte nevetéssel. – Csak aztán magával vitt a hírnév és túlzásba estem – kezdi a vallomást. – Minden egyes nap, amikor bántottalak képes lettem volna magam felképelni, de közben meg élveztem azt a figyelmet, ami körül vett – mesél csendesen.

- És beáldoztál engem – fűzöd hozzá. – Értem én és nem is haragszom – emeled fel a fejed. – De akkor maradjon is így minden. Ne játssz velem. Ne érd el, hogy még jobban szeresselek – hunyod le a szemeid és már nem érdekel, hogy mit fog szólni. – Csak maradjon minden úgy, mint eddig – kéred.

- Ezután hogyan maradhatna? – kérdezi és hallod a hangján, hogy mosolyog. – Kérlek, nézz rám – mondja, te pedig eleget téve a kérésének nyitod ki a szemeid. – Szeretlek, T/N – szélesedik ki a mosolya.

- Na hazudj, kérlek – motyogod csendesen. Magad sem tudod már, hogy mi történik. Egyszerre vagy boldog és önt el a rettegés, hogy csak játszik veled. Hogy csak az a cél, hogy az ágyába rángasson, majd gúny tárgyává tegyen mindenki előtt, ahogy eddig.

- Engedd meg, hogy bizonyítsak – hajol közelebb hozzád. – Tudom, hogy nem lehet ezt ennyire egyszerűen újra kezdeni, de kérlek, csak hagyd, hogy megmutassam, hogy milyen is vagyok igazából – csókol az arcodra lágyan.

- Képes lennél a hírneved, a barátaidat feláldozni értem? – tör elő belőled a kétkedés, miközben a szíved repes a szavai hallatán.

- Nem feláldozom őket, inkább csak megmutatom nekik, hogy tévedtünk veled kapcsolatban – vonja meg a vállát egy apró mosollyal. – És ezt épp ideje beismernünk.

- Nem lesz kissé éles a váltás? – érdeklődsz egy fokkal boldogabban. Most annyira őszintének tűnik minden szava, minden érintése, hogy képtelen vagy nem hinni neki.

- A végletek embere vagyok – hajol közelebb hozzád. – Nem mellesleg, imádom kiakasztani az embereket – kuncogja kissé gonoszan, majd tovább egy percet sem habozva csókol az ajkaidra. Édes, ismerkedő csókot váltotok, miközben szorosan húz magához. – Mindent jóvá teszek, ígérem – dönti a homlokát a tiednek. – Mindenért kárpótolni foglak – lop egy újabb csókot, te pedig csak feladva minden tiltakozást a karjaiba olvadsz.