Ravn:

Tudja, hogy idő kell neked, hogy ne harapd le a fejét kapásból, így egy ideig hagyja, hogy a nappaliban duzzogj, de aztán kimegy hozzád. Édesen igyekszik meggyőzni arról, hogy bújj vissza mellé az ágyba, és ne a kényelmetlen kanapén kuporogj egész éjjel.

- Velem kényelmesebb, Édesem – kacsint rád, de te csak duzzogva fordulsz el tőle. Végül addig idegesít, hogy inkább a hálószobátokba vonulsz előle, hogy őt száműzd a kanapéra, de természetesen esze ágában sincs nélküled tölteni az éjszakát, így az ő ölelésében töltöd az éjszakát.

Seoho:

Utál veled vitatkozni. Így teljesen magába zuhan, amikor egy vitás kérdés után hatalmas ajtócsapás kíséretében kivonulsz a kanapéra, miután közlöd vele, hogy eszébe se jusson az este további részében akárcsak a  közeledbe menni. Sokáig üldögél az ágyon kissé szomorúan, de végül nem bírja tovább, így utánad megy a nappaliba.

- Gyere vissza, T/N! – ül le melléd, és csak suttog, miközben finoman, szinte félve simít végig a válladon. – Kérlek! – fűzi hozzá kedvesen, és addig ül melletted csendben, amíg végül egy hatalmas sóhajjal felkelsz, és visszamész vele a szobába.

Leedo:

Legalább annyira dühös, mint te. Sőt, ahogy kivonulsz a vita után csak még jobban felidegesíti magát, így jó ideig nem is megy még csak a nappali környékére sem. Éjszaka azonban kisétál a nappaliba, és a karjaiban visz vissza a közös ágyatokba, ahogy téged szorosan ölelve alszik el.  Ébredés után meglepődve pillantasz fel a mellkasáról magyarázatot várva, hogy hogyan kerültél vissza a szobába mellé.

- Nem gondoltad, hogy hagyom, hogy ott nyomorogj, Babe, ugye? – kérdezi reggel, miközben lágyan cirógat, te pedig csak sóhajtva visszabújsz hozzá.

Hwanwoong:

Tudja jól, hogy egy-egy vita után jobb ha külön higgadtok le, mert különben csak még egy veszekedés kerekedne az egészből teljesen feleslegesen. Így reggel kicsit elzsibbadva nyitod ki a szemeid.

- Jó reggelt, Csipkerózsika! – szólal meg, és egy mókás grimasz-kacsintás kombináció kíséretében a kedvenc virágodat nyújtja feléd. – Gyere, megmasszírozlak – vigyorog kissé perverzen, amikor eléggé darabos mozdulatokkal, nyöszörögve kelsz fel az egyébként egészen kényelmes kanapéról.

Keonhee:

Hatalmas sóhajjal bámulja egy ideig az ajtót, amit alaposan becsapsz a távozáskor, és hosszú ideig nem is tesz semmit. Végül aztán követ téged, és csak leül a kanapéra melléd, miközben le sem veszi a szemeit rólad.

- Szeretlek! – mondja váratlanul, de továbbra sem veszi le rólad a tekintetét, és addig nem is mozdul, amíg egy idő után halkan beszélni nem kezdesz, majd a probléma megoldása után vele együtt mész vissza a hálóba, ahol minden fogadkozásod ellenére a karjaiban merülsz álomba ezen az éjszakán is. 

Xion:

Nem az a fajta, akit le lehet rázni. Egy ideig hagyja, hogy duzzogj, és nem tesz semmit. Amikor viszont rájön, hogy tényleg komolyan gondolod, hogy a kanapén töltöd az éjszakát, egyszerűen fogja a párnáját és a takaróját, majd melléd kuporodik a kanapéra.

- Nem alszom nélküled – közli eltökélten, amikor épp próbálod lelökni. – És duzzogj csak, én addig ölelgetlek – kacsint, majd tényleg szorosan köréd fonja a karjait, és kényelmesen elhelyezkedik. Te pedig csak beletörődve bújsz hozzá, hogy aztán reggel mindketten jajgatva ébredjetek egymást ölelve.