Mark:

Valami aprócska vita fajul el kettőtök között, hála a fáradtságnak. Mark dühösen csapkod és hevesen gesztikulál, miközben teljesen kiakadva emeli fel egyre inkább a hangját, amire te is igen hevesen reagálsz. Viszont, amikor  hirtelen feléd lép, egészen a falig hátrálsz, ami megdöbbenti.

- Ugye nem gondold, hogy bántani akarlak? – torpan meg hirtelen, és teljesen összezavarodva néz rád, majd inkább magadra hagy, hogy mindketten le tudjatok higgadni.

Később összebújva beszélitek meg a történteket, de még utána napokig kapod rajta, hogy elmerengve bámul maga elé, és az orra alatt motyogja, hogy sosem tudna bántani.

Renjun:

A vitátok nem túl heves, de, amikor inkább otthagynád, hirtelen utánad kap, ami megijeszt, és csak egy apró sikítással hátrálsz el előle. Ahogy rádöbben, hogy mi is történik éppen, teljesen összezuhan. Borzasztóan bántja, hogy látszólag félsz tőle. Hatalmasat csalódik, leginkább magában, és ezt eltitkolni sem sikerül neki.

- Te tényleg kinézed belőlem, hogy én...? – fájdalmas tekintete hihetetlenül fáj, így csak szorosan hozzábújva magyarázod el neki, hogy nem tőle félsz, csak hirtelen volt a mozdulata, és az ijesztett meg. – Mindennél jobban szeretlek – veszi a kezei közé az arcod és egy lágy csókot nyom az ajkaidra, miután mindketten lehiggadtatok.

Jeno:

Jeno féltékeny... és amikor féltékeny, jelenetet rendez. A mostani vita kissé elfajulni látszik, amikor nem hagyva magad visszavágsz neki, ő pedig ha lehet csak még dühösebb lesz. Hirtelen lép feléd, hogy a csuklódnál fogva magához rántson, de te csak egy hirtelen mozdulattal téped ki magad a szorításából és messzire hátrálsz tőle, miközben remegsz.

Egy pillanatra csak még dühösebb lesz, majd, ahogy tudatosul benne, hogy megijesztett, egy frusztrált sóhajt hallat.

- Bassza meg – sziszegi a hajába túrva, majd óvatos léptekkel közelít hozzád, mikor pedig hagyod, hogy hozzád érjen, csak szorosan ölel magához. – Szeretlek, annyira szeretlek – suttogja a vallomását a nyakadba, és csendesen ringatni kezd, amíg meg nem nyugszol.

Haechan:

Nem szoktatok veszekedni, és már csak a vita hangereje is meglep, amikor pedig feléd lép, ijedten húzódsz egészen a falig, ahol összekuporodva sírod el magad, ami hihetetlen módon megdöbbenti, és egy pillanat alatt varázsolja a dühét kétségbeeséssé. Mikor rájön, hogy megijedtél tőle, csak óvatosan feléd lép, és egy karnyújtásnyi távolságra leül eléd.

- Ne haragudj, Babe – mosolyodik el gyengéden, és lassan feléd nyúl, mikor pedig nem húzódsz el, csak közelebb ülve hozzád húz az ölébe. – Nem akartalak megijeszteni – mondja csendesen, és csak lágyan cirógat.

Habár megbeszélitek a dolgot, ő is az a fajta, aki képes rajta még napokig rágódni. 

Jaemin:

Bár akadt már vitátok, ennyire még sosem vesztetek össze, mint most. Jaemin magán kívül dühöng, és kiabál, amit te csak döbbenten figyelsz. Sosem láttad a fiúnak ezt az oldalát, így csak egyre ijedtebben hátrálsz az egyre inkább kiabáló fiú elől, ami neki is feltűnik, és csak egy hirtelen mozdulattal lép feléd.

- T/N – kapja el a derekad finoman, és magához ölel. A homlokát a tiédnek dönti, és gyengéden cirógatja az arcod. – Sajnálom – néz a szemeidbe, és lassan a kanapéig hátrál veled, ahova leül és az ölébe húz. – Sosem bántanálak – csókol meg lágyan.

Chenle:

Harsány és általában kiabál, így az, hogy egy vita során felemeli a hangját, nem lep meg. De, amikor hirtelen, és kissé durván feléd mozdul, csak ijedten ugrasz tőle hátra, ami egy pillanat alatt zökkenti ki. A mondat közepén hallgat el, és csak néz rád. Nem mond semmit, nem próbál meg hozzád érni, egyszerűen csak néz, majd hatalmasat sóhajtva fordít neked hátat, és egy hangos ajtócsapódással távozik.

Később a kedvenc csokiddal tér haza, és egyetlen szó nélkül fekszik be melléd az ágyba.

- Ne haragudj, T/N – mondja szinte már félénken, mire te csak felé fordulva nézel rá. – Nem akartalak megijeszteni – kúszik hozzád közelebb, és a karjaiba húz. – Szeretlek – pillant le rád, és a homlokát a tiédnek dönti.  – El sem tudod képzelni, hogy mennyire – fűzi hozzá, és finoman megcsókol.

Jisung:

Ez az első komolyabb vitátok, így téged is meglep a hevessége. Sosem emelte fel a hangját veled szemben, még akkor sem, ha nagyon felbosszantottad, így ijedten rezzensz össze, amikor magából kikelve gyakorlatilag üvölt veled. A reakciód meglepi, és egy pillanat alatt vesz vissza a hangerőből.

Egy pillanatra lehajtja a fejét és hatalmasat sóhajt, majd egyenesen a szemeidbe néz.

- Sajnálom – mondja csendesen, de nem közeledik feléd egyetlen lépést sem. – Sajnálom – ismétli meg, majd ahogy hozzábújsz, szorosan magához ölel és még ezerszer bocsánatot kér tőled.