Érint a rész pár erősebb témát is. Nem kifejtve, de jól felismerhetően. Ha tudod magadról, hogy az erőszak bármilyen formája zavar, kérlek, inkább hagyd ki ezt a részt :)

P.S.: Stipistopi a Maknae az én szerelmeeeeeem! xP

Hongjoong:

Kisebbfajta csodaként éled már meg azt is, hogy sikerült megszöknöd tőle. Hongjoong lehet, hogy őrült, de emellett zseni is, aki semmit sem bíz a véletlenre. Egyetlen aprócska figyelmetlenségnek köszönheted, hogy hónapokkal ezelőtt sikerült mégis kereket oldanod.

Nincsenek illúzióid, habár elhagytad a fővárost, tudod jól, hogy keres, és bármilyen szomorú is, csak idő kérdése, hogy megtaláljon. Éppen ezért az elmúlt hónapokban szinte hetente költöztél, azonban mára elfogyott minden megtakarításod, és egy aprócska halászfaluban elrejtőzve reméled, hogy idővel feladja...

De nem adja... és még sikerrel is jár.

A vér is meghűl benned, amikor ma hazaérve egy ismerős fekete terepjárót pillantasz meg a rozoga kis kunyhó előtt, ahol meghúztad magad. Végül minden bátorságod összeszedve lépsz be, ahol a gúnyosan vigyorgó Hongjoong látványa fogad.

- Komolyan, Édes? – lép eléd és egy erőszakos mozdulattal magához ránt, mire csak fájdalmasan felnyögsz. – Komolyan azt hitted, hogy te– simít végig a testeden – átvághatsz engem? – nevet fel gúnyosan. – Ám ha ilyen szerény körülményekkel is beéred, azt hiszem, jó helyed lesz a pincében – fűzi hozzá, és a tiltakozásoddal mit sem törődve visszavisz magával. 

Seonghwa:

Bármennyire is vonzott valahol Seonghwa, egy idő után eleged lett a kisded játékaiból. Az egyik nap, amikor elment vásárolni, és figyelmetlenségből nyitva hagyta a szobád ajtaját, tudtad, hogy eljött a te időd. És nem is féltél cselekedni.

Ennek lassan féléve. Azóta Koreán kívül találtál egy biztonságos helyet, egy kis lakást, sőt még munkát is, ami nem fizet rosszul, ráadásul szereted is.

Hazugság lenne azt állítani, hogy nem gondolsz néha arra, hogy mi lesz, ha rád talál, de minden ilyen gondolatot igyekszel elűzni... és szép lassan el is hiszed, hogy megmenekültél.

Na, ez volt a hiba!

Azt mindig is tudtad, hogy szinte mindenhol vannak emberei, azt azonban álmodban sem gondoltad, hogy a munkahelyedre érkező új kollégád is egy közülük. Alig egy hétig tartott, hogy újra visszakerülj Seonghwa luxusbörtönébe.

- Egy hálátlan ribanc vagy, T/N – szűri a fogai között, miközben meztelenre vetkőztet. – De majd most megtanulod – kúszik egy ijesztő vigyor az ajkaira. – Ahogy mindenki más is megtudja, hogy az enyém vagy – vesz elő egy éles pengét, és a sikoltásaiddal mit sem törődve karcolja a bőrödbe a saját nevét. 

Yunho:

Álmodban nem gondoltad, hogy az édes arcú Yunho, aki mindig udvarias, kedves és vicces volt, valójában egy igazi pszichopata, akinek már-már beteges a birtoklási mániája. Eleinte próbálod mentegetni, hogy talán csak féltékenyebb, mint az átlag férfiak, de amikor a legjobb barátodat – aki történetesen meleg, így semmilyen formában sem jelentett volna veszélyt rá – megvereti, mert beszélni mertél vele, betelik a pohár. 

Egyik éjjel, amíg ő a maga kis mocskos ügyeit intézi, kijátszod a biztonsági embereit, és megszöksz. Napokig bolyongsz az erdőben, végül egy idős házaspár fogad be, és rejtegetnek hetekig. Természetesen Yunho nem hisz nekik elsőre, de akkor egyszerűen nem talál meg, így néhány hétig nyugtod van. 

Aztán egy óvatlan pillanatban az egyik embere észrevesz, másnap hajnalban pedig gyakorlatilag rátok töri az ajtót. 

- Ha nem akarod, Cicám, hogy ezek a kedves, ártatlan – ezt a szót jó erősen kihangsúlyozza –  jóravaló emberek miattad haljanak meg itt és most – szorít kést a félelemtől remegő néni torkához –, hagyd abba ezt a hülye játékot, és gyere velem. 

Yeosang:

Tombol, amikor rájön, hogy sikerült megszöknöd. Biztonsági embereit sorban végzi ki, amíg le nem higgad. Amikor lehiggad tervezni kezdi, hogy hol keressen eléggé. Yeosang egy briliáns elme, aki tudja, hogy a türelem néha sokkal többre vezet, mintha ész nélkül kezdene el a nyomodba eredni úgy, hogy egyelőre fogalma sincs, hogy merre induljon. 

Hosszú heteken át várja türelmesen, hogy végre hibát véts, téged pedig a látszólagos nyugalom magabiztossá tesz, és egy pillanatra lankad a figyelmed, amit ő persze azonnal ki is használ, bár nem úgy, ahogy azt az ember várná. 

Eleinte csak követ mindenhová. Ügyel arra, hogy feltűnjön neked, de sose vedd észre. Csak elégedett vigyorral figyeli, ahogy a félelemtől csillogó szemekkel tekintgetsz magad mögé állandóan, bármerre mész. Később virágokat küld... minden egyes nap. Minden egyes nap ugyanolyanokat, amiket régebben is mindig kaptál tőle. Akarja, hogy tudd, hogy rád talált, és a büntetésed része a teljes bizonytalanságba taszítás. Fogalmad sincs róla, hogy hol és mikor fog lecsapni rád.

- Ugye nem gondoltad, hogy tényleg hagyom, hogy eltűnj az életemből, Szerelmem? – taszít a falnak egy nap, amikor megunja a macska-egér játékot. – De hidd el, Baby, a büntetésed java még csak most fog kezdődni. 

San:

San mindig is heves ember volt, így egyáltalán nem lepett meg a gyilkosság sorozat, ami végigsöpört a környékeden, amikor elszöktél tőle. Mániákusan kezdett bele a felkutatásodba, és aki nem tudott neki információval szolgálni, azt nemes egyszerűséggel agyonlőtte ott helyben. A megszállottja lett annak, hogy megtaláljon annak ellenére is, hogy pokoli dühös volt, amiért elárultad. Mégis tűvé tette érted az egész országot szinte. 

Hónapokig nem akadt a nyomodra, egészen addig amíg egy fatális hibát nem vétettél, és használtad a hitelkártyád... a fene gondolta volna, hogy még a bankban is vannak emberi, akit természetesen busásan megfizetett, amikor az elárulta, hogy hol is vagy. 

San nem is vesztegette az időt, már aznap este várt rád a lakásodban, rád hozva a frászt. 

- Szia, Hercegnőm – mosolyodik el, de ebből a mosolyból minden melegség és szeretet hiányzik, helyette pusztán az őrültek szikrája látszik. – Meddig akarod még játszani ezt a hülyeséget? – ránt magához, és az ellenállásodat egy pillanat alatt elsöpörve vetkőztet meztelenre, és minden gyengédség nélkül vágódik beléd. – Mikor tanulod meg, hogy örökre hozzám tartozol? – kérdezi, és addig nem áll meg, amíg beléd nem élvez. – Remélem ezúttal sikerrel jártam... – hajol a füledhez, mire te csak hisztérikus zokogásban törsz ki, ami ezúttal sem hatja meg. 

Mingi:

Tudod jól, hogy a szökéssel szinte a halálos ítéleted írod alá, de még a halál is jobb, mint Mingi börtöne és szabályai, amik természetesen "csak téged védenek". Már szinte megőrülsz, mire adódik egy lehetőség, és képes vagy megszökni a hatalmas villából. Hiába nincs hová menned, hiszen az évek alatt módszeresen távolított el mindenkit a közeledből, hajt a szabadság vágya. 

Szerencséd jó néhány hétig kitart. Meg tudod húzni magad aprócska omladozó falú házakban, sőt még ételt is sikerül lopni majd' mindennap. Ötleted sincs, hogy hogyan hagyhatnád el az országot, de nem adod fel... nem adhatod fel. 

Azonban egy nap elhagy a szerencséd. Épp egy sikátorba térnél be pár lopott kiflivel a kezedben, amikor egy félelmetesen ismerős illatú mellkasnak csapódsz. Lebénít a félelem, ahogy Mingi karjai szorosan már-már fájdalmasan fonódnak a tested köré.

- Végre megvagy, Édesem – súgja negédesen, miközben ujjai fájdalmasan mélyednek a derekad bőrébe emlékeztetve arra, hogy ne higgy a mézes-mázas szavaknak. – Most visszajössz velem szépen, visszanyered a régi ragyogásod, aztán megtanítom neked, hogy mi jár az olyan áruló kis kurváknak, mint amilyen te is vagy, Gyönyörűségem – sziszegi, és lehetőséget sem hagy a tiltakozásra. 

Wooyoung:

Wooyoungnak mindig is lételeme volt a játék... egyszerűen imád játszani. Élvezi... mi az, hogy élvezi... imádja a játékokat... keresztül a városon űzhet, és szórakozhat kedvére, miközben süt rólad, hogy rettegsz, aminek a látványáért szintén odavan. Olyan, mintha előrehozták volna a Karácsonyt. Persze, amikor először feltűnt neki, hogy megszöktél, tombolt, és magán kívül volt... aztán lehiggadt, és kihasználta a helyzetet. 

Titokban figyel, levelekkel bombáz, üzeneteket hagy, és kéretlen ajándékokkal halmoz el, hogy egy pillanatra se felejtsd el, hogy hozzá tartozol... pusztán csak értékeld, hogy játszik veled. 

Ám viszonylag hamar megunja a mókát, és a tettek mezejére lép egy váratlan pillanatban. 

– Booo! – kap el hirtelen hátulról, majd minden elsötétül egyetlen pillanat és egy röpke csók után. Végül fájó fejjel, meztelenül megkötözve ébredsz egy ismerős szobában. – Nocsak, Kislány, magadhoz tértél? – nyúlik el melletted az ágyon. – Már el is felejtettem, hogy milyen jól állnak neked ezek – rántja meg a téged lekötő láncokat, így egy meglehetősen természetellenes pózba rántja a tested, mire fájdalmasan felsikítasz. – Sikíts csak, Kedvesem, én imádom hallani – rántja meg újra a láncokat. 

Jongho:

Jongho, ahogy rájön, hogy leléptél, kiengedi az addig rejtegetett szellemet a palackból. Üvölt, tör, zúz, és mindent tönkretesz maga körül, amit csak ér. Ahogyan az emberei életét sem kíméli, akiket átverve sikerült megszöknöd tőle. Szinte az őrületig hajszolja magát heteken át, hogy megtaláljon, és egyetlen egy kudarc után nem hajlandó feladni.

A türelme pedig kifizetődik. Egy totális véletlen folytán botlik beléd – szó szerint – a nyílt utcán. És talán csak ezért úszod meg élve. Rettegve bámulsz a szemeibe, miközben a teste a járdakőnek szegez, és csak kiismerhetetlen fénnyel a szemeiben mered rád. Ahogy felfogja, hogy mit lát, hevesen az ajkaidra tapadva hív egy üdvözlő csókba. 

- Annyira aggódtam, Szerelmem – játssza tökéletesen a szerepét, de a véresre harapdált ajkaid elegek ahhoz, hogy tudd, nem úszod meg ennyivel. – Az enyém vagy, bármikor, bárhova menekülsz – súgja halkan, hogy csak te halld, miközben a járókelők csak a lágy cirógatásokat látják... már, aki tudomást vesz rólatok. – Megtalállak... mindig – fűzi hozzá, majd karjaiba kap, és gyakorlatilag behajít az autójába, és otthon elintézi, hogy jó sokáig képtelen legyél még az ágyból is felkelni.