– Nekem maradt egy szelet, kéri valaki? – ajánlotta fel Vivi.

– Én nem, köszi – válaszolta Sára, majd a hűtők felé pillantott ital után keresgélve.

– Hagyd, majd én – mondtam neki, majd felálltam, hogy elmegyek a hűtőhöz. – Mit kérsz?

– Mmm. Egy kólát, köszi.

– Többiek? – fordultam körbe, de mindhárman nemet intettek.

A játékteremben lévő csapatok közül lassan mindenki befejezte a meglepetés pizzavacsorát, és többen elkezdték visszarendezni a félretolt csocsókat meg léghokiasztalt, hogy játszhassanak. A teremben maradt elenyésző számú szervező zsákokkal járt körbe, hogy összeszedjék az üres pizzásdobozokat, miközben a kísérőtanárok lassan elköszöntek a csapatoktól és visszavonulót fújtak. Tahi azonban nem moccant, csak ráérősen ült közöttünk, miközben a bézsek, akik szintén befejezték a vacsorát, odajöttek hozzánk.

– Scrabble?

– Oké – biccentett Sára.

– Szuper. Rajmund?

– Jó – mentem bele én is.

– Dominik?

– Én megyek biliárdozni.

– Nincs szabad asztal – értetlenkedett Keri.

– Lesz – mondta szűkszavúan Pap.

– Vivi... esetleg – köhintett Keri. – Maradsz scrabble-özni, vagy nem tudom, elvehetlek feleségül... – érdeklődött, mire Vivi felnevezett, majd a fejét rázta.

– Inkább biliárdozni megyek.

– És a helyedben én pont ugyanezt tenném – bólogatott a bézs fiú. – Gorilla bácsi, játszik? – pillantott Tahi felé. Nehezemre esett visszatartani a nevetést, de a tanár arcát látva sikerült.

– Hogy mondod? – nézett Kerire.

– Én? – kérdezte vékony, magas hangon. – Meg sem szólaltam – tagadta azonnal, miközben Zétény leült Keri mellé a másik üres fotelbe.

– Kösz, milyen udvarias vagy – jegyezte meg Andi.

– Bocs, leülnél?

– Nem, én állva szoktam scrabble-özni – közölte cinikusan.

– Ja, akkor jó – biccentett Zétény.

– Szerintetek? – kérdezte Andi elkerekedett szemmel.

Időközben valamelyik csapat tanára odalépett az asztalunk mellé és Tahit hívta rablórömizni a többi tanárral, de a fizikatanár rendesen habozott. Végül belement, miután mindenki biztatta, hogy menjen.

– Aztán ne maradjon fent sokáig. Még benézek – szóltam neki, fel sem nézve a betűimből.

– Fehér, lecsapjak.

– Bájos iskola – jegyezte meg a lilák kísérőtanára.

– Ne csináljatok semmi zűrt...

– Rendben.

– Major, még egyszer le a kalappal – dicsérte meg a mellettem ülő lányt. – Fehér...

– Igen? – kérdeztem.

– Okosan – szólt úgy, mint aki megbízik bennem. Bólintottam, értettem, mire gondol.

– Pap, Felcser! Én megyek – köszönt el tőlük is.

– Jó éjt! – intettek.

– Tudod, mi a szabály – nézett Tahi Dominikra.

– Nem ütök le senkit – ígérte meg.

– Helyes – mosolyodott el, majd a lilák tanárához fordult, aki megrökönyödve ácsorgott mellette. Ezek után mondjuk, nem csodálom. – Na, mehetünk – jegyezte meg, majd kiléptek a játékteremből.

– Olyan gyorsan felnőnek – színészkedtem. Letöröltem egy krokodilkönnyet a szemem sarkából. – Most komolyan. Az egyik pillanatban még itt ül, és antiszociálisan, mindenkit utálva néz maga elé, aztán hirtelen rablórömizni megy a barátaival – ingattam a fejem.

A bézsek éppen vitatkoztak, így még egy csomó idő volt addig, amíg én jövök. Ki is terveltem valamit. Elővettem zsebemből az airpodsomat, majd "tárcsáztam" a "barátnőmet". Most Sára issza meg a levét, muhaha.

– Na, szia. Most már vagyok – mondtam a kijelzőbe nézve. – Nem hallak. Nem, még most sem. Jó. Oké, már jó – bólogattam. Csak igazgattam és igazgattam a hajam. – Mi? Dehogy. Rendesen leharcolódtam már ezen a versenyen. Te viszont jól nézel ki. Komolyan – dicsérgettem a "barátnőmet". Ezt hallva Sára akaratlanul is felnézett. Hahh.

– Figyelj, én is marhára várom már, hogy lássalak, de jó lenne a végéig maradni. Azért jöttem, tudod – mondtam hadarva a nagy senkinek. Viszont Sára arckifejezései miatt megérte az egészet felvenni. – De bepótoljuk, amik kimaradtak. Sőőőőt – röhögtem el magam, mire Sára ismét felpillantott. – Mi az, Major?

– Mi? Semmi – rázta a fejét, majd lesütötte a szemét.

– Bocs, nem, senki. Csak az egyik csapattársam – mondtam "mellékesen", majd valami nagyot nevettem a semmin, csak hogy hitelesnek tűnjön az egész.

Andi és a csapat közben nagyban játszottam, szegény Sára pedig már majdnem sírt. Ideje véget vetni ennek. Mondjuk megérdemelte a csónakos után.

– Rajmund... – nézett rám Andi.

– Várj egy pillanatot, édes, egy másodperc – szóltam "édesnek".

– Te jössz... – mondta rosszallón.

– Passzolok – legyintettem hanyagul, majd megrúgtam az asztalt, ennek következtében borult minden.

– Ne már! – kérte ki magának Keri.

– Bocs – intettem, majd ismét a telefonba néztem. – Te is nekem... Ne már, ne nézz már így, kicsinálsz – ingattam a fejem nevetve, Sára meg már-már mérgesen pöckölte a betűket. Biztos azon agyalt, ki a franccal beszélhetek. Megmondani nem tudta, de egyben biztos lehetett. Hogy az illető "kicsinál" engem. Idő közben odajöttek hozzánk a világosbarna fiúk, közvélemény kutatást tartottam, ki juttatta őket tovább, ugyanis aki négy pontnál többet adott, annak eljátsszák még egyszer a Senoritát.

– Szabad esetleg... – kérdezte Bence szájához emelve a furulyát.

– Ne!!! – kiáltott Sára hirtelen, mire mindenki felé fordult. – Elég volt egyszer, köszi. Már akkor meggyőztél a tehetségedről.

– Te jössz – közölte megint rám nézve Andi.

– Várj, baba, bocs, megint egy pillanat, mert nem hagynak – mondtam a telefonba. Sára hátrahőkölt a megszólítástól, majd unott fejjel pillantott rám. Nem akarta elhinni, mi történik. Rápillantva egy óvatos mosoly bujkált a szám szélén, innen Sára pedig megtudta, kamu az egész.

– Várjunk csak... – értette meg a lány, belőlem kitört a röhögés. – Keri! Keri!!! Kivel beszél Rajmund??? – ordított Sára a fiúra.

– Ez fura... – állapította meg a bézs csapattag. – Senkivel, téged vesz – mondta ki, belőlem még jobban kitört a röhögés Sára pedig egyre idegesebb lett.

– Töröld ki! – ordított már velem is, mellettem állt, azt hittem, megsüketülök. – Töröld ki a felvételt – mondta már nyugodtan.

– Biztos, hogy nem, Major – közöltem röhögve. – A csónakos videó szívatásod óta vártam, hogy visszakapd. Aúúú, ne harapdálj! – szóltam, majd hozzátettem. – Vagy egy kicsit balra.

– Add ide a telefonod – kérte.

– Nem.

– Add. Ide. A. Telefonod – ismételte meg. Kicsit megszorítottam a derekát, tudta, hogy vége van. Tudta, hogy ha összeszorítom az ujjaimat a derekán, akkor olyan nagyot ordít, hogy egész Hortobágy is idejön megnézni, mi történik, így inkább felmérte az erőviszonyokat. – Oké, leszállok, csak engedj el. És könyörgök, nehogy...

– Mit ne? Ezt? – kérdeztem, összecsíptem a derekát, mire akkorát kiáltott, hogy az összes ember felénk fordult a játékteremben.

– Neee, légyszi. Leszállok rólad. Engedj és leszállok.

– Na, mi van, Major? – pillantottam rá. – Nagyon elcsendesedtél – fürkésztem, mire a fülembe suttogott.

– Nem, csak azon gondolkodtam... hogy így ebben a helyzetben, amiben vagyunk...

– Igen?

– Megfeledkeztem valamiről – suttogta.

– Miről?

– Erről – nyúlt be egy hirtelen mozdulattal a hátam mögé és egy laza mozdulattal megszerezte a telefonomat.

– Ó, de aljas. De nagyon aljas... – ingattam a fejem.

– Ó, jézusom – nevetett fel magát látva. – Kitörlöm – jelentette be.

– És szerinted az fair, Major, hogy te törlöd az én videómat rólad, az enyém meg még mindig ott van a telefonodban? – néztem rá kérdőn.

– Jó, igaz. Oké. Töröljük ki egyszerre a telónkból. Én a rólam készült videót, de meg a rólam készültet. Na?

– Rendben – feleltem. Dehogy törlöm.

– Háromra?

– Háromra.

– Jó. Egy, kettő, há-rom – mondta, mire rányomtam a törlésre.

– Megvan – közöltem.

– Oké... akkor most a törölt mappából is – vigyorgott. – Mehet?

– Mehet.

– Egy-kettő-há – számolt vissza. – Rom – fejezte be, mire a "mégsem" opcióra nyomtam. – Kész – mondta.

– Nekem is – szóltam majd elraktam a telefonom.

– Nem azért... – lépett mellénk Andi. – Szeretném jelezni, hogy Keri nyerte a partit. Amit ti is játszottatok. És aminek amúgy vége.

– Gratulálok – dicsérte meg Sára.

– Kösz, Sára, sokat jelent. Mondjuk, másoknak csajok huppannak az ölébe, de az se rossz, hogy én megnyertem a scrabble partit a "bárányhimlő" szóval. Éljen – tettetett boldogságot, mire felnevettünk.

– Még egy kör? – érdeklődött Zétény.

– Kösz, de kihagyom – mondta Sára.

– Biztos?

– Igen, szerintem megyek, és lefekszem aludni. Hosszú nap volt – dörzsölte meg az arcát.

– Hát jó – törődött bele Keri. – Te maradsz scrabble-özni, vagy elkíséred Sárát? – nézett rám, mire megajándékoztam egy "szerinted?" pillantással. Nyilván elkísérem Sárát.

Felvettük az esőkabátunkat, majd elindultunk az ajtó felé, miután mindenkitől elköszöntünk. Tartottam az ajtót, de mikor Sára kilépett volna, biztos eszébe jutott valami, mert visszasietett a szürkékhez.

– Hé, van egy szabad hely a bézseknél.

– És? – nézett rá furán Gabesz.

– Nem állsz be?

– Miért állnék be?

– Mert... – kezdte Sára, majd rögtönzött. – Látod a szemüveges srácot?

– Aha.

– Azt mondta, szerinte hülye vagy, mint a segg, és elver bármikor scrabble-ben – tárta szét Sára a karjait.

– Micsoda? – kerekedett el Gabesz szeme, majd villámgyorsan odaült Andiék mellé. – Mit mondtál, kisköcsög? – nézett Kerire, aki a lencséi mögül ide-oda pillantott értetlenül.

– Mi?

– Na, adjatok nekem is betűket – kérte. – Mik a szabályok?

– Ööö – köszörülte meg a torkát Andi, majd magyarázni kezdett.

Sára mosolyogva nyugtázta a helyzetet, majd visszalépett mellém és elindultunk együtt a házuk felé. Felajánlottam a pulcsimat neki, de nem fogadta el, azt mondta, úgy is mindjárt ott vagyunk.

– Jó éjt – szólt halkan a faházuk ajtajából rám nézve.

– Neked is – biccentettem. – Nem törölted ki a videót, ugye, Major?

– Nem. Te?

– Dehogy – ismertem be röhögve, majd megfordultam és elindultam a saját házunk felé. Indultam volna, ha nem torpanok meg. Ó, Sára, még nem ismersz eléggé. Különben tudnád, hogy odavagyok érted és eszem ágában sincs kitörölni rólad bármit is – tettem volna hozzá, de inkább megtartottam magamnak.

– Mi az, Major? – futottam vissza, mikor egy hatalmas csapódást hallottam.

– Öööö – kereste a szavakat. – Vivi... Vivi és Dominik.

– Mi van velük?

– Hát ők... bent vannak.

– És?

– Vivi ágyán... eléggé egymásra hangolódva... – közölte visszatartott nevetéssel.

– Mi? – röhögtem el magam.

– Mondom...

– Sziasztok – jelent meg Vivi zavartan, Dominik is kilépve megigazította a pólóját.

– Szia – köszönt Sára.

– Csá – köszöntem én is.

– Sára, Rajmund – üdvözölt minket Pap.

– Szia – intett neki Sára.

– Cowboy – bólintottam.

Ezzel mindenki köszönt mindenkinek.

– Hát akkor én most, azt hiszem... – lépett a kijárati ajtó felé Dominik. Velem együtt visszamentünk a saját házunkba.

– Szép az idő, nem? – jegyeztem meg mellékesen.

– Esik az eső – nézett rám unottan, tudta, hogy célozgatok, ám a szája szélén ott bujkált az árulkodó mosoly.

– Igaz, igaz. Ott vigyázz, az előbb én is beleléptem, tiszta víz. Mi volt ez, Cowboy?

– Semmi nem történt. Csak csókolóztunk.

– Na, azért. Még a végén haza kell mennünk, mert Vivi terhes lesz – jegyeztem meg szerintem logikusan, de Dominik csak mérgesen rám pillantott. – Na, de. Viccet félre téve. Örülök, hogy minden összejött nektek.

Dominik csak rám mosolygott, majd halkan megjegyezte:

– És nem felejtettem el ám, amit beszéltünk a lengőtekénél – mosolygott rám, majd bementünk a házba.

Nem beszéltünk, én elmentem zuhanyozni, utánam meg ő.
Dominik a fürdőszoba ajtaján lépett ki, amikor jelzett a telefonom, hogy új üzenet jött. Nem nyitottam meg, szalagértesítésről olvastam az egészet. Sára és Vivi már megint bénáztak és a közös csoportban beszélték meg, mi is történt. Dominiknak is intettem, hogy ne nyissa meg, mert akkor látják, hogy mi is láttuk, bólintott.

Vivi: Na, akkor így.
Sára: Oké, nekem mindegy hogy, de mondd már el, hogy MITÖRTÉNT. :D
Vivi: :D Jó, jó. Na, szóval.
Sára: Na, szóval?
Vivi: Hát... Igazából az érkezésünktől kezdve megfogott, hogy ilyen figyelmes, na meg hogy ennyire védelmező típus. Ez így elsőre betalált nálam, mert őszintén szólva nem sok olyan személyt sodort elém az élet eddig, akinek van gerince és ilyen erős az igazságérzete. Ő meg így lazán hozza ezt a kettőt, mint legfontosabb tulajdonságokat, ami szerintem amúgy is irtó szexi, szóval már eleve eléggé tetszett, de aztán amikor ráírt arra a kommentelőre az Instámon, teljesen magától, csak azért, mert zavarta... huhh. Akkor így már nem rejtettem véka alá, hogy kölcsönös szimpátia van köztünk, szóval kimutattam, hogy nekem is tetszik, ő meg megvárta a jelzéseimet, és egyáltalán nem nyomult addig, ami kábé az ezredik pluszpont nálam vele kapcsolatban... Aztán nem tudom, egyre többet kerestük egymás társaságát...
Sára: Dejóóó :)))
Vivi: Igen. Úgy hogy valahogy így történt. Ma meg... Hát... A tehetségkutató után úgy alakult, vagyis úgy alakítottuk, hogy előbb visszajöttünk, ketten voltunk, és megvolt a csók. Egyébként közvetlenül azelőtt, hogy bejöttél.
Sára: Basszus, kicsit sem utálhattok. :D Esküszöm, ha tudtam volna, akkor nem rontok be. Máskor rakjatok ki valamit a kilincsre. Mittudomén, Dominik hajgumiját... :D
Vivi: :DDD

– Dominik, látod ezt? – néztem rá, mire szobatársam vigyorogva bólogatott. Sáráék pedig folytatták.

Sára: És... Mesélj. Jól csókol?
Vivi: Úristen....
Sára: Komoly? Ennyire? :D
Vivi: ...
Sára: Awww

– Na, elég lesz – elégeltem meg mosolyogva.

Rajmund: Major, Felcser... Nem akarok beleszólni, de vágjátok, hogy ez mind a közösbe megy, ugye?

– BASZD MEG! – ordított Vivi akkorát, hogy még mi is hallottuk.

Dominik: <3

És ez így is volt szép. A nap végére mindenki megnyugodott, és a zuhogó eső, a sok utálkozó és minden rossz ellenére is szavak nélkül tudtuk, hogy mi vagyunk a legjobb csapat.