A kinti rossz idő miatt a versenyzők az étkezőben várták, hogy átmehessenek a játékterembe.

Pontosan hét órakor, amikor a kinti szakadó eső hangját teljesen elnyomta a kinti eső zaja, a játékteremből Róbert átsétált a két helyiséget egymással összekötő boltív alatt, amitől azonnal elcsendesedett mindenki.

– Nos, kedves csapatok! Elérkezett az idő – kezdett bele Róbert, mire mi hárman aggódva pillantottunk Sárára.

– Minden rendben – suttogta magabiztosan, mi hittünk neki. Meg tudja csinálni.

– Kezdetét veszi a Nagy IOV-tehetségkutató. Megkérnélek benneteket, hogy fáradjatok át a játékterembe, és foglaljatok helyet ott, ahol a kísérőtanárotokat találjátok – fejezte be a mondatot Róbert, majd ő is megindult a csapatokkal együtt. – Nyugalom, normálisan, szépen sorban, ha lehet! – sóhajtott nagyokat a főszervező. – Addig nem kezdünk, amíg mindenki át nem ért. Piros csapat, azért ennyire ráérősre se vegyük... Gyerünk, gyerünk, iparkodjatok!

Mikor mindenki helyet foglalt, a szervezők jóváhagyták, hogy megnézhessük az asztalon heverő papírlapot. a lap tetején a csapatnév szerepelt, alatta pedig egytől tízig egy számsor, mellette minden sorban kipontozott, üresen hagyott résszel.

– Ez mi? – suttogta Vivi.

– szerintem a szavazás lesz ezen – feleltem. Nem tudtam másra tippelni, de majd úgy is kiderül idejében.

– De miért tíz sor van? Tizenegy csapat van versenyben – szólt Dominik.

– Magukat nem pontozzák a csapatokat - mondta Sára, közben kibújt az esőkabátjából és maga mögé terítette.

– Világos.

– Így van – görnyedt előre Tahi. – Minden csapat kapott egy ilyen papírt, a saját nevével. Ha lementek a produkciók, megbeszéljük, ki hány pontot kap, elhelyezzük ezen a listán. Fehér, mi az isten van nálad? – állapodott meg rajtam.

– Mi? – értetlenkedtem. – Ja, hogy ez? Haribo Sticks. Kértek? – kínáltam körbe. Dominik és Sára vettek csak.

– Szóval ott tartottunk – folytatta Tahi –, ha a pontozást vesszük, és a papír szerint... - magyarázott, de újra kizökkent. – Jó, adjatok mégis egyet!

A következő pillanatban Róbert fellépett a színpadra, mire többen kihúzták magukat a kanapékon és fotelekben, hogy jobban lássanak, és a nyakukat nyújtogatva nézték, mi történik.

– Ezzel ünnepélyesen megnyitom a Nagy IOV-tehetségkutatót! – jelentette be Róbert. – A menete a következő...

– Kértek még? – fordultam a többiek felé a közkedvelt csemegémmel. Mindenki vett belőle, nem zavartattuk magunkat igazán.

– Elnézést, ha zavarom a piros csapatot a csócsálgatás és csereberélés közben, nem állt szándékomban, éppen a kieséses feladat részleteit ismertetném azokkal, akiket érdekel... - mondta szemrehányóan Róbert, mire mind elhallgattunk.

– Elnézést – intettem.

– Semmi baj. A kísérőtanártól akartam segítséget kérni a fegyelmezésben, de úgy látom, nem esett messze az alma... - közölte Tahihoz intézve szavait.

– Na, ezt megkapta – röhögtem ki.

– Úgy néz ki – jegyezte meg Tahi leesett állal, majd visszafordult az asztalunk felé.

– Piros csapat, ha még egyszer abba kell hagynom miattatok, én...

– Elnézést – óbégattuk egyszerre.

Nagyon egyszerű volt a pontozás, Róbert kissé bonyolította az egészet, amit nem értettem, de már meg sem szólaltunk ezek után. Egy pont a legrosszabbé, kettő a második legrosszabbé és így tovább, az kap tíz pontot, akit mi a legjobbnak ítélünk meg. Tiszta sor.

– Van kérdés? – fordult körbe Róbert.

– Nekem lenne egy – jelentkezett Gabesz.

– Igen?

– Kap valamit az első helyezett?

– Igen – hagyta ránk a főszervező, mire kis morajlás következett be a játékteremben. – Kezdődjön tehát a Nagy IOV-tehetségkutató – kiabált a mikrofonba a főszervező. – Szólítanám az este első fellépőjét. Sötétbarna csapat!

A barna melegítős lány csillogó sminkkel és szépen megcsinált hajjal a színpadra lépett. Felvette a földről az ugrálókötelet, a zene elindult. A Weekendtől a Blinding Lights egyből megalapozta a hangulatot, magabiztosan kezdett neki a lány. Pár trükk után megakadt a lába.

– A francba már... Kezdhetem elölről? – fordult kétségbeesetten Róbert felé, aki csak a fejét ingatta. Nincs újrakezdés. A lány végül erőt vett magán és folytatta. Mikor letelt az idő, Róbert felállva megköszönte neki a produkcióját. A lány sírva futott vissza a csapatához.

– Következő csapat. Sötétkék.

Viktor lepacsizott a csapatával, majd kisétált.

– Nekem nincs zeném. Viszont szeretném kérni, hogy vegyétek elő a telefonotokat és nyissátok meg a számológépet! Oké. A produkcióm a fejben számolás. Szeretném kérni, hogy jelentkezzetek. Akit felszólítok, mondjon bármit, amit össze kell adnom, és megpróbálom és mindenki ellenőrizheti az eredményt – ismertette mindenkivel tudását.

Sorra érkeztek a számok, óriási sikere volt a fejben számolásnak. Éppen egy szürke versenyzőt szólított fel Viktor.

– Négy meg öt – mondta a fiú, mire trollkodását nagy röhögés fogadta.

– Kösz, rendes vagy, ezzel biztos továbbjutok – jegyezte meg Viktor. – Kilenc.

Nagyon sokan szerették volna még feladat elé állítani a sötétkék fiút, de a letelt idő után Róbert a színpadra lépve újra megköszönte Viktor előadását.

– Harmadik fellépő. Pink csapat – mondta a főszervező.

Panna az egyrészes fürdőruhájában fellépett a színpadra, majd felvette az előre odakészített mazsorettbotot. Felcsendült a The Greatest Show elején a whoa rész, amit mindenki egyből felismert. Az egész helyiség üdvrivalgásban tört ki, nagyon sokan videóztak és ujjongtak a produkció alatt, Panna meg azt csinálta, amiben jó. Pörgött és vigyorgott.

– Köszönöm – állt fel a lány a végén a spárgából és keresztbe tett lábbal többször meghajolt.

Róbert mosolyogva lépett a színpadra, majd bejelentette a következő versenyzőt.

– Világosbarna csapat – szólt.

A világosbarnáktól Bence állt fel, komótosan a színpadra lépett. Egy furulyával (!!!) a kezében.

– Köszönöm. Én... Én egy sokak által kedvelt számot szeretnék előadni furulyán. Fogadjátok sok szeretettel a Senoritát – szólt, bejelentését hatalmas taps követte. Bence a szájához emelte a furulyát és... És belekezdett...

Hát igen... mint kiderült, Bence nem tud furulyázni. Az összes emberből egyszerre tört ki a nevetés, de a fiú minden visszajelzést figyelmen kívül hagyott, csak játszott tovább.

– Atyaúristen. Kijön a migrénem – fogta Tahi a fejét.

Valóságos megváltás volt, amikor a három perc elteltével véget ért a produkció és Bence befejezte a furulyázást. Leugrott a színpadról, majd visszaült a csapatához.

– Komolyan, mi volt ez? – fordultunk feléjük.

– Kézilabdások vagyunk, másban nem vagyunk jók, semmi ötletünk nem volt. A raktárban kutatva találtam ezt a furulyát – vonta meg a vállát.

– Hát, én imádtam – jegyezte meg Sára még mindig nevetve.

– Kösz. Talán annyi pontot összelapátolunk, hogy bent maradjunk.

– Reméljük. Sok sikert – dicsérte meg Vivi is.

– Nektek is – hálálkodott, majd ő is őszintén közölte, hogy szorítanak nekünk. – Ha esetleg tényleg tetszett a Senorita, akkor nem habozzatok sok pontot adni. Aki tíz pontot ad, annak előadjuk újra.

– És mennyit kell adni, hogy ne? – kérdeztem, beszólásomon Bence is felnevetett.

– Nos – kezdte Róbert a színpadra fellépve. – Köszönjük ezt a rendhagyó előadást a világosbarna csapatnak! Meglátjuk, hogy van-e helye a viccnek, amikor mindenki más komolyan vette a feladatot. Na de haladjunk tovább. szólítom a következő versenyzőt. Ezüst csapat.

Dalma emelkedett meg a székből. Az ezüst lány produkciójáról már azelőtt lehetett tudni, hogy mi lesz, mielőtt felcsendült volna az első dallam, ugyanis a sminkje és a megemelt, magas copfba fogott haja abszolút Ariana Grande–utánérzést okozott. Mikor Dalma azonban énekelni kezdett, a közönség lelohadt kissé, ugyanis nem volt rossz a hangja, de hát jó sem. Nem adta vissza, amit vártunk. A szám végén az ezüst lányt Róbert váltotta a színpadon.

– Köszönjük, ezüst csapat! A következő versenyző. A bézs csapat.

Andi egy laza mozdulattal lépett a színpadra, lehajolt a labdájáért, majd a mikrofonhoz emelte száját.

– Sziasztok. Én kosárra fogok dobni a terem öt különböző pontjáról. Remélhetőleg mindegyik bemegy. Úgy tervezem. Oké... akkor kezdem.

Első dobás. A legkönnyebb. Andi csont nélkül beletalált a gyűrűbe. A találatra mindenki őrjöngött és tapsolt. Második dobás. Újból teli találat, csont nélkül. Elindult a harmadik kijelölt ponthoz. Találat. A negyedik kijelölt ponthoz érve habozott kicsit Andi. Végiggondolta, majd eldobta a labdát. Pattogott a gyűrűn, végül beleesett. Az egész tábor ordított, Andi elindult az ötödik ponthoz. Mire odaért, megtorpant a döbbenettől. Róbert lépett a színpadra.

– Köszönjük, bézs csapat! – szólt bele Róbert a mikrofonba. – A három perc az három perc, minden csapatnak.

Andi közben visszasétált a mellettünk lévőkhöz, a csapatához.

– Ha három percben kéne bemutatni az életem, ez lenne az. Ez a sorsom is. Mielőtt sikerülne valami, lejár az időm. – dünnyögte felénk fordulva

– Neee, jó volt ez – vigasztaltuk.

– Persze, persze. Viszont kösz a drukkot, jól esett!

– Ugyan már – simította meg Vivi a kezét.

– Hé – nézett rá Dominik. Bement volna? Az ötödik?

– Be – felelte őszintén.

– Piros csapat! – kiáltott Róbert.

– Major, te jössz – csapta össze a kezét Tahi.

– Sára, a táncod következik.

– Gyerünk, állj fel, Sára, szól a zenéd!

– Menj, menj, menj – sürgettük őt egyszerre. A lány megindult az egyenruhájában a színpad felé.

– Major! – léptem utána. Gyönyörűen festett, mint mindig. Elakadt a szavam, de erőt vettem magamon. – Mosd le a mezőnyt! – néztem mélyen a szemébe, egy pillanatra belevesztem a tekintetébe, elmosolyodott. Megszorította a kezemet, majd fellépett a színpadra.

– Hé, Rajmund – nézett rám Dominik, mikor visszaültem hozzájuk. Figyelmen kívül hagytam. Egyszerre izgultam és öntött el a boldogság. A torkomban dobogó szívvel így szóltam:

– Elképesztő ez a lány. Mit tett velem? – fordultam vigyorogva a többiek felé, akiknek elállt a lélegzetük. Ekkor esett le, mit mondtam. De mikor folytatásra nyitottam a számat, felcsendült az Around the world, így figyelemmel és égővörös fejjel Sára felé fordultam. Megkezdte a táncát.