⋆ boku no hero academia ,,,
todoroki shouto x !fem! reader ⋆

┌─────── ⋆⋅☆⋅⋆ ───────┐

└─────── ⋆⋅☆⋅⋆ ───────┘

- Uhm. Todoroki-kun - böktem meg a fiú vállát óvatosan, de maga szituáció elég kínos volt.

Mondom mi a helyzet. Adott a lány, aki bukásra áll kb. az összes létező tantárgyból, mert minden idejét elveszi, hogy animét nézzen amikor csak tud. Adott a fiú, aki tök cukin segíteni akar, mint azokban az elcsépelt romantikus filmekben, amikben valaki korrepetálja a másikat és az egész forró szerelemben végződik, majd életre szóló párkapcsolatot teremt.

Jah, hát mi már alapból együtt voltunk és az egész szituáció a lehető legromantikátlanabb volt. Főleg amiatt, hogy odakint volt vagy 40 fok, én meg mióta leültem Shouto mellé azon gondolkoztam, hogy mégis hogy kéne felhoznom egy olyan témát, amibe nemhogy belekezdeni, de még rágondolni is kellemetlen.

- Igen? - nézett rám, én pedig elvesztettem a hangom. Nem azért mondom, nem voltunk az a tipikus elhidegült szerelmespár, de valahogy mindig kínosan éreztem magam, ha a komfort zónáimon kívül akadt beszéd téma. Ez pedig bőven a komfort zónámon kívül esett.

- Izé... - kezdtem bele a tőlem telhető legtöbb magabiztossággal, ami így sem lehetett valami meggyőző. - Nincs kedved helyet cserélni?

- Miért? - pislogott rám, én meg feszengve próbáltam helyezkedni az ágyon.

- Lényegtelen.

Elfordítottam az arcomat, hogy ne lássa, ahogy zavarban vagyok és inkább a matek füzetemet kezdtem el bámulni, mintha meg sem szólaltam volna.

Úgy tűnt a taktikám bevált, de balszerencsémre barátom mindig is okos volt. Hirtelen a keze megállt az írásban, majd rám pillantott. Aztán ki az ablakon és megint rám.

Rendesen kivert a víz, és inkább csak csendben úgy tettem, mint akit éppen nagyon lekötnek az exponenciális egyenletek.

- (név)-chan... - A hangjára megugrottam ültömben és elejtettem a tollamat is.

- Mondtam, hogy nem fontos. Csak nem jó a fény és-

A torkomban akadt minden szó, amikor a hőmérséklet durván lecsökkent az ágyat körül vevő jég oszlopok miatt. Nyeltem egyet és megdöbbenve néztem a most már felettem támaszkodó srácra.

- Igazán mondhattad volna, hogy meleged van - mondta furcsán csillogó tekintettel. Sosem láttam ilyennek.

- Nekem nem is... - próbáltam menteni azt, amit még lehet, de legbelül éreztem, hogy ezt a csatát rég elvesztettem.

- Akkor miért akartál ennyire átülni a jobb oldalamra? - kérdezte oldalra döntött fejjel.

- Jó, talán egy kicsit - motyogtam, majd az arcomat megpróbáltam minél inkább a párnámba nyomni, hogy elrejtsem a zavaromat.

- Jobb ugye? - suttogta a fülembe, mire kellemesen megborzongtam. A lehelete is hideg. Vajon direkt csinálja?

- Igazából kezdek fázni, szóval... - borzalmasan vörös volt a fejem, és fogalmam sem volt róla, hogy mit reagáljak. Amikor megéreztem ajkait a nyakamon, szabályosan megremegtem és lassan világítani kezdtem a vörösségtől.

- Felmelegítelek - suttogta érzékien a bőrömre. Az újabb csók után, ami immár a kulcscsontomat érte, reflexből kaptam a tenyeremet a szám elé, nehogy felsóhajtsak.

- F-figye- - nem bírtam befejezni még ezt az egy szó sem, de azért megpróbáltam újra. - Figyelj... - nyeltem egyet, de igazából eszem ágában sem volt leállítani. - ...ebből így egy bizarr paradoxon lesz, szóval-

A mondatom elhalt, ahogy akaratlanul is hatalmasat sóhajtottam. A kulcscsontom alatt eltalált egy pontot, amit nagyon nem kellett volna.

Ez neki is feltűnt, de ennek ellenére abbahagyta, amit valahogy nem tudtam díjazni. Felém hajolt, én pedig elvesztem a szemeiben.

- Inkább matekoznál? - kérdezte, miközben a derekamat simogatta. Nyeltem egy hatalmasat.

- Eszem ágában sincs.

Megráztam a fejem, majd hagytam hogy a világ minden szenvedélyével lecsapjon az ajkaimra.

― 𝙙𝙖𝙩𝙚 : 2021 / 02 / 27