assassination classroom ;;
akabane karma x !fem! reader

(név) kissé stresszelve követte a telefonján a GPS-t. Nem volt biztos benne, hogy jó ötlet-e vele elküldetni a házi feladatot a vörös démonnak, aki már napok óta nem volt iskolában.

A lány azt is tudta, hogy egy ideje túl feltűnően bámulta a fiút, aki megtetszett neki már az első E osztályban eltöltött napján.

Sőt, abban is biztos volt, hogy Korosenseinek nem lett volna szabad elmondania a fiú címét, de talán csak nagyon akart végre egy szerelmi drámát az osztályban. (név) csak abban reménykedett, hogy tanára nem lapul valamelyik bokorban vagy fa tetején fényképezésre várva.

- Most vagy soha! - motyogta elszántan az ajtó előtt, miután vagy ötször leellenőrizte a címet. Remegve lenyomta a csengőt és várt. Az élete szinte lepergett a szeme előtt, pedig fogalma sem volt, hogy miért is kéne ennyire félnie.

Ő csak egy törődő osztálytárs, aki nem akarja hogy a másik lemaradjon a vizsgák előtt, nem igaz?

- (név)-chan? - Karma kérdőn nézett az ajtóban lévő lányra, aki megszólalni nem tudott, amikor meglátta. A fiú le se vette a hátáról a takarót, amikor kiment ajtót nyitni. Szemei fáradtak voltak, hangja pedig rekedt.

Olyan aranyos... - (név) próbálta magában tartani a mosolyát, több-kevesebb sikerrel.

- Elhoztam a házikat... - motyogta végül, elvesztve addig gyűjtögetett hangját.

- Köszö- - kezdte Karma, de a mondat tüsszentésbe fulladt, majd pedig hangos köhögésbe.

- Jól vagy? - kérdezte a lány zavartan. - Nem kéne becsukni az ajtót? Bemegy a hideg és-

Nem tudta befejezni, mert a fiú elkapta a csuklóját és berántotta az előszobába, becsukva az ajtót.

- Izé... Arra gondoltam, hogy ezt odaadom és kint maradok - motyogta újra a lány, kissé vörös fejjel. A kezében szorongatott mappát az arca elé emelte, hogy elrejtse zavarát.

- Na, (név)-chan~ Olyan magányos voltam egész nap - biggyesztette le az ajkát Karma, mire a lány csak még fentebb emelte a mappát, ami mögé elbújt. - Azt hittem segíteni akarsz.

- A-akarok! Úgyhogy vedd ezt el, hagy menjek! - (név) hangja megremegett és hátrébb lépett egy keveset.

- Elveszem, de csak ha velem maradsz.

(név) erre felkapta addig lehajtott fejét és még a mappát is majdnem elejtette. Arcát elöntötte a pír, majd nem győzött valami másik pontot keresni a falakon, ahová nézhet a fiú helyett.

- Én... Én... Nem hiszem... Uhm... - hebegte kislányos zavarában.

- Na~ Csak pár percet kérek, (név)-chan~ - Karma elkapta a lány csuklóját, aki jobb híján a másik kezével akarta eltakarni kipirult arcát és bentebb húzta a lakásban.

- J- Jó - motyogta a lány, majd lehajtotta a fejét. - Csi- Csinálok egy teát neked, aztán elmegyek, oké? - kérdezte halkan, mert fogalma sem volt mit kéne tennie.

- Elérem, hogy maradni akarj!

(név)-t a konyháig húzták, ahol lerakta az asztalra a mappáját és feszengve, még inkább zavarba jőve kereste a helyét a helyiségben. Meg a világban is.

Most jól jönne egy spontán szívroham...

Aztán a fiúra nézett és realizálta, hogy szívrohama az lesz, csak éppen lesz spontán.

***

- (név)-chan! - a lány meg sem hallotta, csak koncentrált tovább. Vagyis úgy tett, mint aki koncentrál, de egyáltalán nem figyelt. Ha figyelt volna, észrevette volna, hogy folyik a vére.

- (név)-chan! Vérzel - jelentette ki Karma, amikor végre kirángatta a lányt a mély transzból.

- Oh - nyögte ki (név) nagy nehezen, amikor végre ő is észrevette, hogy a reszelő felsértette a bőrét, ahogy reszelte a gyömbért. - Bocsánat.

- Mégis ki kér bocsánatot, ha vérzik?

- De olyan lett a gyömbér - motyogta a lány, majd letette a dolgokat a kezéből és a csap alá dugta a sebes ujját.

- Várj egy picit - Karma kiment a konyhából és egy doboz sebtapasszal ért vissza. - Add a kezed.

(név) még inkább zavarba jött, amikor a fiú megfogta a kezét és óvatosan bekötötte az amúgy egyáltalán nem nagy vágást, amire talán nem is kellett volna a sebtapasz. (név) zavarát úgy tűnt semmi sem tudja fokozni, de aztán a fiú apró puszit nyomott a sebre. A lány már majdnem egybeolvadt az előtte álló hajával és a hangja is elhalt.

- Jól vagy, ugye? - kérdezte a vörös hajú aggódva, mire (név) csak bólintani tudott összeszorított ajkakkal.

- Te vagy a beteg, nem neked kéne ápolnod - motyogta remegő hanggal, mert a keze még mindig a másikéban pihent.

- Akkor elérem, hogy beteg légy és ápolhassalak.

- Mi? - a lány csak ennyit tudott kinyögni, mielőtt még találkoztak volna ajkai a fiúéval, aki már olyan régóta tetszett neki.

A két szerelmes eközben észre sem vette a villanást, ami az ablak előtti fától jött, a fáról pedig Korosensei repült el hatalmas sebességgel azon gondolkozva, hogy ezt a képet az évkönyv melyik oldalára kéne majd tennie.

― 𝙙𝙖𝙩𝙚 : 2021 / 02 / 28