...kibékültök egy komolyabb veszekedés után.

dazai osamu ;
nakahara chuuya ; akutagawa ryuunosuke ;
edogawa ranpo ; fyodor dostoevsky

╔.★. .═════════════╗

⇢ dazai osamu
( 15 yo ; dark era)

miután összevesztetek, te a szoba teljesen másik végébe húzódtál, dazai pedig ki is ment onnan, bár nem bírta túl sokáig. talán öt percig.

te épp a sarokban, hátadat egy könyvesszekrénynek támasztva sírtál, amikor a fiú visszatért a szobátokba. hirtelen kaptad fel a fejedet az ajtó halk megnyikordulására és durva mozdulatokkal törölted le könnyeid a ruhád ujjával, mintha ezzel el tudnád rejteni annak nyomát is.

- (név)-chan... - megpróbált közelebb menni hozzád, de kinyújtottad bal karodat magad elé.

- ne gyere ide! - hangodon hallatszott még a sírás, emiatt pedig dazai tekintete is komorabb lett.

- (név)-chan, én tényleg sajnálom - lágyan átfogta felé nyújtott csuklódat és összefonta ujjaitokat másik kezével, majd halvány csókot nyomott a kézfejedre.

- osamu, tényleg megijesztettél - suttogtad magad elé, de azért közelebb lépve egy kisebb lépéssel végül felnéztél rá.

- tudom, de nem tudom elégszer elmondani, mennyire sajnálom - hangját enyhén elnyelte a bőröd, mivel továbbra sem engedte el a kezedet.

te sem tudtad, hogy miért, de ismét elsírtad magad, dazai pedig ijedten nézett rád.

- (név)-chan? - te válaszul csak a karjaiba vetetted magad, amit meglepett pillantásokkal kísért végig, de tekintete hamar megenyhült, és átölelte a derekad. - tényleg sajnálom, (név)-chan.

.★. .═════════════
═════════════. .★.

⇢ nakahara chuuya

- (név), ne szórakozz velem! - hallottad chuuya hangját a hálószobaajtón keresztül. miután legalább félórán keresztül ordítottatok a szomszédok nagy örömére, te sértődötten a szobátokba futottál és magadra is zártad annak ajtaját; chuuya pedig azóta próbál kirángatni onnan.

- törd be, ha olyan erős vagy! - kiáltottál vissza, majd az ajtónak is vágtál egy épp kezed ügyébe kerülő párnát.

- dehogy töröm, van hozzá kulcs, amit el is fogsz fordítani, mert- - nem tudta befejezni, mivel félbeszakítottad.

- mert különben betöröd? - kérdeztél vissza szarkasztikusan, majd szomorúan konstatáltad, hogy elfogytak körülötted a párnák.

választ nem kaptál, csak barátod távolodó lépteit hallottad ezután, ezért elkönyvelted magadnak a győzelmet. örömöd azonban nem tartott sokáig, egész pontosan talán két percig, mivel nem sokkal később hátra fordulva chuuya vöröslő alakját láttad meg a nyári meleg miatt nyitva hagyott hálószoba ablakban.

- te csalsz! - háborodtál fel egyből, mérgesen méregetve mozdulatait, ahogy a párkányról a parkettára ugrik.

- (név)... - megpróbált közelebb lépni hozzád, de te az ajtóig hátrálva felkaptál egy már régebben eldobott párnát és nemes egyszerűséggel hozzávágtad.

legnagyobb meglepetésedre chuuya hagyta, hogy arcába csapódjon a tárgy, majd kedvesen nézett rád.

- igazán aranyos vagy, de most már abbahagyhatnád - mosolyodott el. a következő párnát - amit emiatt a kijelentés miatt hajítottál felé - viszont már elkapta.

- komolyan mondom - sóhajtott fel, majd két lépessel átszelve köztetek a távolságot, magához ölelt. - ennek semmi értelme.

- hagyd abba! - háborodtál fel újból. - így érettebbnek és bölcsebbnek tűnsz nálam, ezt nem fogadom el!

- ha szeretnéd később én is megdobállak párnával - húzódott újból távolabb, hogy lássa durcás, felfújt arcodat.

- jó, de ki mondta, hogy abbahagyhatod?! - szólaltál fel mérgesen és visszahúztad őt a karjainál fogva.

.★. .═════════════
═════════════. .★.

⇢ akutagawa ryuunosuke

a konyha padlóján ültél törökülésben egy törött pohár szilánkjai között, de hogy félreértés ne essék: ezt most kivételesen te vágtad földhöz.

- megnyugodtál? - guggolt le eléd akutagawa közben óvatosan arrébb söpörve néhány üvegszilánkot. bár a fiú arca most is kifejezéstelen volt, hangjából ki tudtad szűrni, hogy valahol nyugtalanítja a viselkedésed, hiszen nem szokásod ennyire kiborulni. az inkább az ő feladata a kapcsolatotokban.

- szerinted? - kérdeztél vissza kicsit ingerülten. a csempére támaszkodva akartál felállni, hogy drámaian kiviharozz a konyhából, de nem vetted észre a tenyered alá került szilánkokat. a rashoumon viszont bőröd alá kerülve megóvott a sérülésektől, akutagawa pedig komolyan aggódni kezdett érted.

- nem fogom megköszönni - fújtad fel az arcod, de azért inkább ott maradtál, ahol ültél azelőtt is. mivel a fiú nem oldotta fel képességét, a rashoumon a tenyeredbe, majd az arcodhoz simult. - látod? - mutattál a körülötted tekergő feketeségre. - szerinte is igazam van.

- igen, igazad van, de mit akarsz, mit csináljak? - csattant fel, de mondata végére elhalkult, látva, hogy megint megcsillan a szemed, pont úgy, mint az egész vita legelején.

- mondjuk igyekezz ne két naponta haldokolva hazajönni! - legszívesebben megint kiabáltál volna, de visszafogtad magad. választ viszont hiába reméltél, ezért folytattad. - ilyen nehéz elfogadni, hogy szeretlek?!

- tudod, hogy igen.

rá kaptad a fejed, hogy a szemeibe nézhess, de nem sok mindent tudtál kiolvasni belőlük. halkan sóhajtottál fel és aztán feladva ezt az egészet lágyan elmosolyodtál.

- akkor majd hozzászoktatlak.

.★. .═════════════
═════════════. .★.

⇢ edogawa ranpo

miután összevesztetek, te dühösen fújtatva trappoltál ki a lakásotokból, hogy levezesd a feszültségedet egy sétával. tudtad, hogy a parkba ranpo nem követne, vagy ha meg is próbálná, akkor holtbiztos, hogy eltévedne.

pontosabban inkább csak ebben reménykedtél, de nem mindig lehet szerencséje az embernek.

- (név)-chan~! - hallottad meg magad mögött barátod hangját, ezért már reflexszerűen megtorpantál, még akkor is, ha nem volt feltettszándékaid között ez a cselekedet.

- te futottál? - pislogtál rá, ahogy megállva előtted a térdére támaszkodva igyekezett nem felköhögni a szentlélek maradványait.

- egy jó nyomozó mindent megtesz a barátnőjéért! - egyenesedett fel, de te csak szkeptikusan pislogtál rá. még nézted őt egy pillanatig, majd sóhajtva megfordultál, hogy megint ott hagyd, de finoman elkapta a csuklódat. - ne menj el megint!

- ranpo, én épp haragszom rád - vontad fel a szemöldököd, ahogy visszanéztél felé.

- tudom, de hadd tegyem jóvá! - hangjából nem tudtál kivenni egy pontos érzelmet sem, csupán azok katyvaszát, de tekintetét látva megenyhültél.

- tíz percet kapsz, hogy elkápráztass! - forgattad meg a szemeid magad előtt összevont karokkal, pedig belül már rég megbocsátottál neki.

- egy jó nyomozónak egy perc is elég!

.★. .═════════════
═════════════. .★.

⇢ fyodor dostoevsky ­­­­­­

letörten feküdtél a kanapén, hiszen teljesen magadba zuhantál. nem tehettél róla, hogy mindig is rosszabbul érintettek a veszekedések, mint normális lenne; ez most is így volt. fyodorral veszekedni egyébként is kellemetlenül csendes és nyugodt volt, valahol egy kicsit ijesztő is, így nem csoda, hogy zaklatott lettél.

már tíz perce el voltál vonulva a kanapéra. amikor pedig épp agresszívan magadhoz öleltél egy díszpárnát, egy pokrócot éreztél magadra terülni, majd fyodor hideg ujjait a tincseid között, ahogy a karfára ülve simogatni kezdett.

- kedves - hangja újra a megszokott nyugodtságot árasztotta magából, de te ennek ellenére sem mozdultál még a megszólításra sem.

- hagyj - motyogtad erőtlenül és még közelebb húztad a párnát az arcodhoz.

- hogy hagyhatnálak - kezét hajadból az arcodra vezette, amelyre már percek óta rászáradtak könnyeid. hűvös érintése a sírástól felforrósodott bőrödön akaratlanul is megborzongatott. - nem állnak jól a könnyek, hercegnő.

- mérges vagyok, akkor is, ha ilyeneket mondasz - ahogy duzzogtál, hangodat elnyelte a díszpárna, így csak halk motyogásnak hallatszott.

fyodor mérlegelte szavaidat, majd egy utolsó simítás után felállt, hogy kérésed szerint magadra hagyjon, de te elkaptad ingjének ujját.

- attól még csináld tovább - ezúttal tényleg motyogtál, tekintetét pedig egyértelműen elkerülted. a férfi pislogott rád egy-két másodpercig, de aztán visszaült melléd, ezúttal már teljesen a kanapéra, hogy folytassa, amit elkezdett.

╚ ═════════════. .★.╝

kérte: LunaNaito-chan ;;

minden agysejtemmel
hiszek abban, hogy ez
az anime/manga rejti
magában az élet legvégső
értelmét.

2021 / 07 / 30