...te vagy a bébiszitterük.
(4-5 yrs old boys)

még a kezdés előtt :
fogalmam sincs, hogy kinek
mikor jött elő a képessége,
meg egy csomó hasonló
tényező van, ami bekavart
nekem (khm, ebben az
animében mindenki fucking
árva wtf) szóval ehhez az
egészhez most teremtettem
egy ilyen au-t, amiben mindenki
tök normális, képességtelen,
szülőkkel ellátott kisgyerek,
remélem nem zavar senkit.

[ dazai osamu ; nakahara chuuya ; edogawa ranpo ; miyazawa kenji ; akutagawa ryuunosuke ]

→ Dazai Osamu

- Még egyszer köszönjük! - fordult vissza Dazai anyja remélhetőleg utoljára, majd a biztonság kedvéért elővett a táskájából egy hatodik névjegykártyát aznap és azt is kezedbe nyomta.- Ha bármi van, hívj!

- Nem hiszem hogy szükség lesz rá - mosolyogtál kedvesen, de azért elraktad a kártyát a többihez a zsebedbe. - Nem lesz baj!

- Remélem - motyogta a nő, majd kiment az ajtón kettesben hagyva titeket ennek a biztató kijelentésnek az árnyékában.

Szerencsére a délutánotok kellemesen telt, egészen addig amíg meg nem szomjaztál és egyedül nem hagytad Dazait az egyik könyvvel, ami valami bizarr Rómeó és Júlia átirat volt gyerekeknek fókákkal.

Épp készültél beleinni a frissen megtöltött poharadba, amikor megjelent melletted Dazai, feléd tartva a könyvet, ami az utolsó oldalon volt nyitva, a mérgezős jelenetnél.

- mégis ki rajzol öngyilkos fókákat gyerekeknek? - mielőtt azonban tovább gondolhattad volna magadban a világ nagy kérdéseit, meghallottad a mondatot, amitől megállt a szíved is egy pillanatra.

- Kipróbáljuk? - kérdezte ártatlanul, te pedig erre lendületből visszaköpted az éppen szádba kerülő vizet a mosogatóba.

A fulladás közeli élménytől kipirisodott arcodat legyezve fordultál Dazai felé, majd egy halk miatyánk után úgy döntöttél, hogy ez a tökéletes alkalom arra, hogy elővedd azokat a névjegykártyákat.

× | a fókás rómeó és júlia létezik amúgy, bár én rajzfilmben láttam. franc se tudja miért.

→ Nakahara Chuuya

- Unatkozok! - jelentette ki határozottan Chuuya a konyhapulton ülve, miközben te próbáltál lehetőleg nem mérgező vacsorát varázsolni.

- Nem érek rá - motyogtad, ahogy koncentráltál, nehogy beleöntsd az egész üveg sót a kajába.

- A te dolgod lenne szórakoztatni! - kezdett bele a duzzogásba a vörös hajú kisfiú, de erre csak egy hangos, de gyerekbarát szitokszó volt a válaszod, mert sikeresen megégetted magadat.

Gyorsan hideg víz alá dugtad a kezed és lefújtad az égesi sebekre való sprayvel.

- (NÉV)-SAN! - kiáltott fel újra Chuuya, amikor meglátta, hogy a kis baleseted után is a tűzhelyhez térsz vissza.

- Sajnálom, de ha végzek, azt csinálunk amit csak akarsz oké? - mosolyogtál kedvesen a vállad felett hátra nézve.

Chuuya felfújt arccal és duzzogva trappolt ki a konyhából ott hagyva téged. - MEGOLDOM EGYEDÜL.

Sóhajtva néztél utána, de szerencsére csak a nappaliig ment hisztizni, arra pedig ráláttál a konyhából is.

Nagyjából fél óra kellett még a vacsorának, azzal végezve pedig tányérokra pakoltad azzal a céllal, hogy a nappaliba menve megbékéltesd vele napod megkeserítőjét.

- Chuuya~ - mentél ki végül a nappaliba, ahol az említett már egy komplett erődöt épített fel a kanapén talált pokrócokból és párnákból. - Ezt miért csináltad? - kérdezted megrökönyödve és letéve a tányérokat, hozzá akartál nyúlni a legközelebbi takaróhoz.

- NEM ÉRHETSZ HOZZÁ! - hallottad a sértődött hangot az erőd belsejéből, mire gondterhelten sóhajtottál egyet.

- Haragszol, mert nem foglalkoztam veled? - kérdezted óvatosan, majd egy mérges fujtatást hallottál, amit elkönyveltél válasznak. - De nézd! A kedvencedet főztem - vetted le újra a tányérokat a dohányzó asztalról.

A bejáratként szolgáló pokróc elhúzodott és Chuuya félig kidugott, durcás arcát láttad, amint a tekintetével mérlegeli a kezdben tartott tányér tartalmát.

- Oké, bejöhetsz.

→ Edogawa Ranpo

- Ezek igazi nyomozók? - kérdezte a melletted ülő kisfiú, mire csak pislogni tudtál. - Szerintem senki nem hinné el, hogy az egy igazi szörny. És egyértelmű, hogy az a fura férfi csinálja.

- Szerintem nem biztos, hogy-

- De! Az elején mondták, hogy volt egy bankrablás, és annak a farmernak nem bőrkeményedéses a keze. Biztos akkor ragadt a faluban, amikor feltartották a rendőrök.

- Tessék? - értetlenül kapkodtad a fejed hol a tv hol Ranpo között, aki éppen képes volt még a Scooby Doot is tönkre tenni.

- Biztos azért csinálta a szörnyet, hogy feltúrhassa a kukoricaföldet, ahová a pénzt ásta.

Kezdted nyomasztónak érezni a helyzetet, meg kicsit degradálónak is, mert hacsak egy rajzfilm is, amire te egyáltalán nem figyeltél, mert a telefonoddal foglalkoztál, azt sem tudtad miről beszél.

- Inkább egyél - nyomtál a szájába egy szelet csokit, amit az ilyen helyzetek miatt tartottál mindig magadnál, mint egy rossz pedofil.

Ranpo ettől tényleg csöndben maradt, de amikor a rajzfilm végére értetek és kiderült, hogy igaza volt, teljesen elvesztetted az önbizalmad az állítólag kivételes inteligenciáddal kapcsolatban.

× | ihlette: scooby doo és a madárijszesztő

→ Miyazawa Kenji

Kenji anyukád nővérének kisfia volt, ezért gyakran vigyáztál rá, de aznap volt az első, amikor a kisfiú a szülei nélkül töltötte az éjszakát. Nagynénédék elutaztak pár napra, így téged kértek meg bébisztitternek a szokásokhoz híven, azzal a különbséggel, hogy most a házban is aludtál.

Mivel Kenji az a tipikus gyerek volt, aki ébredéstől lefekvésig képes pörögni, így este már alig vártad, hogy álomra hajthasd a fejedet. Mivel arra is volt példa korábban, hogy te altattad el, így ez is viszonylag könnyen ment. Legalábbis ebben a hitben éltél.

Valamikor hajnal egy körül démoni hangokra ébredtél, és meg mertél volna esküdni, hogy árnyakat is láttál, ezért hirtelen felcsaptad az éjjelilámpát. A hirtelen fény bántotta a szemed, de hamar felismerted, hogy nem démonok jöttek a lekedért, csak egy szőke kisfiú ácsorog a szoba ajtajában.

- Jézusom, Kenji-chan! - kiáltottál fel a szívedhez kapva, majd megláttad a könnyes szemeit. - Hé, mi a baj? - lentebb húzodtál, hogy az ágy szélén ülhess és úgy hajoltál közelebb hozzá.

- Csak rosszat álmodtam és ilyenkor mindig anyuhoz szoktam bújni, de most nincs itt - szipogta a tehenes plüssét szorongatva és gyűrögetve apró kezei között. Ezt látva majdnem elolvadtál és a szavakat hallva meg is hatódtál egy kicsit.

- Szeretnél itt aludni? - kérdezted a lehető legkedvesebben, mire Kenji továbbra is csak szipogni tudott, de bólintott egyet és feltornászta magát az ágyra.

- Elmeséled nekem amit este is? - kérdezte halkan miután lekapcsoltad a kislámpát. Elmosolyodtál, majd belekezdtél abba a tehenekről szóló mesébe, amit minden alkalommal elmesélsz neki ahányszor csak vigyázol rá.

→ Akutagawa Ryuunosuke

- Ryuu-chan! Megjött (név)! - kiáltott fel az említett kisfiú anyukája az emeletre. - RYUU-CHAN! - kiáltott egy újabbat a nő, mire majdnem sokkot kaptál olyan hangos volt, és a nő kezében pihenő Gin is majdnem sírva fakadt. Épp kezdted volna megsajnálni a kislányt, de ekkor az anyja megint feléd intézte a szavait. - Ne haragudj, valamiért biztos megsértődött - mondta miközben magára ügyeskedte félkézzel a táskáját.

- Semmi baj, intézem, menjetek csak! - mosolyogtál minél kedvesebben, majd amint becsukódott az ajtó gondterhelten néztél a lépcső irányába.

Amint felértél az emeletre fura hangokat hallottál, majd a kisfiú szobájába nézve láttad, hogy épp kegyetlen merényletet hajt végre egy papír ellen egy -meglepően- fekete ceruzával.

- Te mit csinálsz? - guggoltál le az asztal mellé összeráncolt szemöldökkel. Ő erre egyből abba hagyta az érthetetlen firkálást és felkapva a papírt elrohant melletted. Csak pislogni tudtál, mert erre nem voltál eléggé felkészülve. - Én csak egy békés délutánt akartam - motyogtad magad elé elkeseredetten, de azért felálltál, hogy megkeresd a mini démont, akire vigyáznod kéne.

Végül rövid kutatás után a fürdőszobában találtál rá, ahogy felhúzott térdekkel duzzogott a sarokban.

- Megnézhetem? - ültél le Aku mellé kedves mosollyal. Ő csak dacosan megrázta a fejét és elfordult tőled.

- Haza is mehetek, ha ennyire nem akarsz látni - dobtad be az utolsó ütőkártyád. A zsarolást. Valljuk be, ez mindig beválik.

Aku látszólag elgondolkozott a szavaidon, majd feléd nyújtotta a lapot, bár továbbra sem volt hajlandó rád nézni.

Te csak pislogva nézted a kezedben tartott rajzot, amin három jól kivehető alak és kisatírozott folt volt látható.

- Ez a családod? - bólintott. - És ez te vagy, igaz? - böktél a kisatírozott foltra. Vonakodva, de újra bólintott. - Miért csináltad? - kérdezted, de újra kezdte a duzzogást. - Ryuu-chan, haza megyek.

Ijedten nézett rád, majd zavartan lehajtotta a fejét. - Mert nem érdemlem meg, hogy rajta legyek.

- Ryuu-chan - tetted a fejére a szabad kezed, a másikban továbbra is a papírt szorongattad. - Ismételd utánam: 'értékes vagyok'.

- Nem.

- Hazamegyek - jelentetted ki újra, Aku pedig még sokadjára is mérlegelte a szavaidat. Végül a felhúzott térdére hajtotta a fejét és úgy motyogott.

- Értékesz vadok.

kérte: LunaNaito-chan

― 𝙙𝙖𝙩𝙚 : 2021 / 04 / 09