Na meg is hoztam az ujabb részt.  Ma kéne hivatalosan felraknom a harmadik részét asszem',  de nem baj jó így.  😂
_________________________________________

Remélem eddig senkinek nem okoztam csalódást az irományommal. 

Kérdés: Mit gondolsz Laurenről és Buckyról? 
Mit gondolsz az egész történetről?

Jó olvasást! 😊

Lauren a veszek utána a szobájában kötött ki és meglepő módon elég gyorsan letudott higgadni. Helyet foglalt az ágyán majd telefon zúgásra eszmélt fel. Az éjjeliszekrényre pillantott, ahol a készülék pihent, fel akart térdepelni mikor kopogtak az ajtaján. Rá nézet a telefonra, amin Ismeretlen szám volt ki írva. Nem engedhette elszalasztani.

– Gyere! – kiáltotta és még Bucky óvatosan bejött feltornázta magát majd felvette a telefonját. A hívást fogadva a füléhez emelte a készüléket és bele szólt. – Igen? – kérdezte a lány. Rá nézett Bucky, aki kissé feszülten ácsorgott ott. A lány egy mély levegő után intett a férfinak, hogy üljön le, aki így is tett. A vonal túlsó végén néma csend van. Lauren szemöldökét ráncolva szólt bele újra. – Haló? – Ám igaz, hogy senki nem szólt bele, de a lélegzetvétele teljesen kivehető. – Oké. Tisztán hallom ahogy lélegzel, nyögd ki amit akarsz aztán ne pocsékold az időm. – mondta kissé idegesen, mivel a férfi, aki ért a szíve akkorákat dobban itt van nála és az ágyán ül. Az illető nem szólalt meg csak hümmögött és bontotta a vonalat. Lauren morogva tette le a telefont az ölébe majd a férfira nézett halvány mosollyal, de az a mosoly eltűnt mikor is eszébe jutott, hogy mi történt a konyhába.

– Minden rendben? – kérdezte Buck a telefonra bökve.

– Igen. Biztos szórakoznak. – rántotta meg a vállát és a fehér lepedőjét kezdte el kémlelni. Barnes kissé kínos pillantásokkal nézte a lány, miközben aprókat lélegzett. Pontosan nem is jut eszébe, hogy mit is kéne mondania, ahogy Laurennek sem. Csak ültek egymással szemben és hagyták, hogy a csend feleméssze őket.

– Lauren.. – szólalt meg végül a férfi. Lauren libabőrös lett, ahogy hallotta elhagyni a nevét, Bucky ajkai közt. – Bármit is tettem akkor.. – kezdet bele újra, de nem tudja mit is mondjon, ezért rövidre zárta a dolgot. – Sajnálom.
Lauren csendben ült és piszkálta a takaróját. Belül mélyen gondolkodott és dűlőre jutott, nem hibáztathatja a férfit. Lassan felnézett és halványan rá mosolygott.

– Nem a te hibád Bucky. Én pedig nem haragszom. Tudom az elébb elégé neked estem, de az csak azért volt, mert..kissé magával ragadott a múlt. Én is sajnálom és azt is, hogy meglöktelek. – nézett vissza a takarójára. Bucky egy fokkal jobban érezte magát és már szólalt volna meg mikor a lány telefonja zümmögni kezdet. Lauren elővette és mikor a beérkezett smst nézte a szemöldökét kezdte el ráncolni.
Ismeretlen szám : Találkoznunk kell.

– Baj van? – kérdezte a férfi egy kis idő után. Lauren felkapta rá a tekintetét majd gyorsan megköszörülte a torkát és lezárta a telefont.

– Nem. – mosolygót Buckra. Újra beállt a csend mikor is a férfi hirtelen fel állt. Lauren kissé szomorúan felállt majd várt. Nem akarta, hogy Barnes ilyen hamar távozzon, de ami nem megy azt nem kell erőltetni. A férfi az ajtóhoz sétált majd kinyitotta és kilépett rajta. Lauren is az ajtóhoz sétált, elköszönt Buckytól majd vissza ment a szobába. A telefonja megint zümmögött, jelezve, hogy újabb smst kapott. Érte ment a telefonjáért majd a készüléket felnyitva nézte meg. Az ismeretlentől kapott smsben csak egy cím volt és a találkozás időpontja. 11:00.
Ki akar ismeretlenül, ilyen korán találkozni? Motyogta Lauren, hisz a filmekben mindig éjszaka vagy hajnalok hajnalára rakják a találkozót. A lány ránézett az órára majd kabátját felkapva lépett ki a szobából. Megpillantotta a Kapitányt, barátjával beszélve a folyosón, de csak oda biccentett nekik majd tovább igyekezett befelé a liftbe.
Kiérve az utcára, felrakta a kapucniját miközben kerülgette az embereket. Nem hozott magával fegyvert, de nem is akart, még az kéne, hogy péntek beköpje. Amire amúgy még így is van esély. Gyorsan kapkodta a lábát, hogy oda érjen az egyoldalúan megbeszélt helyre.
Egy építkezési területre érkezett. Pontosan abba a beton épületbe kell mennie, aminek még ablaka sincsen, esetleg néhányon nejlon lógott. Be ment az épületbe, fel a már készen lévő lépcsőkön mikor is a harmadik emeleten megpillantott valakit az egyik ablakban. Tőle, jobbra, négy ablakkal arrébb hevert egy nagy fekete táska, és bár Lauren imádkozott, hogyne fegyver legyen benne, tuti fegyver van benne. Az illető talpig feketében van felöltözve és továbbra is neki háttal, zsebre dugott kézzel állt az ablakban.

 – Ez nem fair, hogy nem ismersz meg. – szólalt meg a férfi, mire Lauren szíve összeszorult, ahogyan a hangot betudta azonosítani.

Tony gyors léptekkel sietett a konyhába, mikor meghallotta mi történt Lauren és Barton között. De mikor meglátta, hogy senki sincs ott megtorpant és megszólalt.

– Péntek! Hol van Barton?

– Mr. Barton az edzőteremben van, Uram.
Stark meg is indult a lépcsőkön lefelé. Beérve a teremben, Barton nem egyedül volt, még Natasha, Barnes és a Kapitány is lent volt. Tony sóhajtva arrébb hívta Clintet, hogy beszéljen vele, úgyhogy mások ne hallják. Mérges volt Stark? Nem, inkább kíváncsi, hogy vajon mi történhetett.

– Összevesztél Laurennel? – kérdezte Tony összefonva maga előtt a kezét. Clint megmasszírozta a homlokát, még a másik kezét az oldalára helyezte.

– Egy kicsit, de majd megoldom. – felelte az íjász, mire Tony értetlenül hessegetve a kezével fordult vele szemben.

– De miért is?
Clint kínosan felnevetett egy pillanatra.

– Azért mert magunkkal akarod hozni! Tony ezek nem közönséges Katonák, te is megérthetnéd! Nem vihetjük magunkkal, ha ki üt a baj.

– Én sem örülök ennek, de pontosan ezért van rá szükségünk! Te is tisztában vagy vele, most pedig beszélsz vele. – mondta Stark mérgesen. – Péntek! Hívd ide Laurent.

– Sajnálom, Mr.Stark. Ms.Barton körülbelül egy órája elhagyta a Tornyot.
Felelte a mesterséges intelligencia, amire mindenki fel figyelt.

– Mégis hová? – kérdezte Barton.

– Lenyomozhatom, ha kívánják. – felelte Péntek.

– Tudja valaki hová ment? – nézett a teremben végig mindenkin Stark. Senki sem, tudta csak nemlegesen rázták a fejüket egyedül Bucky sétált Tonyhoz közelebb.

– Kapott ma egy hívást mikor beszéltem vele. De a vonal süket volt, majd kapott egy smst is.

– Remek hajas baba, erről miért nem szóltál hamarabb? – korholta le a milliomos. Pontosan maga a férfi sem tudta, úgy gondolta minden rendben van, de így, hogy most talán Lauren bajban van mérhetetlenül rossz érzés töltötte el.

– Mr.Stark. Be mértem a telefonját, meg van a cím.

– Kösz Péntek. Gyerünk. – fordult sarkon Stark majd elhagyta a termet, nyomában a többiekkel.

Lauren mély levegőt véve lépett lassan előrébb. Most már tudta ki áll előtte. Az illető lassan megfordult, így a lány végre megláthatta az arcát. Nagyon sokat változott mióta látta utoljára. A sötétbarna haja most szinte fekete, ahogy a szemei is. Teste kigyúrtabb, mint volt a tartása olyan, mintha azt akarná, hogy a lány féljen tőle. Lauren cseppet sem boldog, hogy láthatja, legszívesebben most képen gyűrné. Hogy van mersze egyáltalán csak így felbukkanni? Gondolkodott el. Nem értette, olyan soknak számító éveken keresztül nem látta, erre itt terem egyik pillanatról a másikra.

– Mit keresel itt Jonathan? – kérdezte Lauren keserűen. A fiú grimaszolva, húzta széles mosolyra a száját.

– Azt hittem kedvesebb leszel. – sétált a lány elé.

– A kedvességnek itt nincs helye, úgyhogy nyögd ki mit akarsz. – fonta maga előtt össze a karját.

– Tudsz a.. – kezdet el-vissza sétálni Lauren előtt. –..Hydra tervéről?

– Igen. – felelte, majd összeráncolta a homlokát. – Te mégis honnan tudsz róla?

– Az most itt nem számít. – kuncogott fel egy pillanatra. – Akkor ezek szerint tudsz a Katonákról is.

– Hat, őrülten jó gyilkosok. Persze, hogy tudok róla. – vonta meg a vállát.

– Hat? – állt meg a sétálásban Jonathan. – Rosszul informáltak húgicám. Csak öt van. Mikor is 1991-ben a Hydra hozzájutott a szerhez, amitől ilyen megállíthatatlanok lettek a Katonák, akkor egy tasakot elloptak, mielőtt felhasználhatták volna. És ez így ment, kézről kézre járt a szer, ami már kapszulában használható fel. – maradt csendben egy pillanatra. – És nálam van jelenleg.

– Remek. Akkor add ide! – parancsolt rá Lauren és kinyújtotta felé az egyik kezét. Jonathan elmosolyodott és arrébb sétált fej rázva.

Nem lehet. – nevette el magát. – Ugyan is be kell adnom neked. – Lauren egyik szemöldöke felszaladt a fiú kijelentésére, de nem szólt semmit csak megköszörülte a torkát. – Ugye nem baj?

– Ne szórakozz, csak add ide és nem bántalak. – engedte le kezeit maga mellé. A fiú szem forgatva sétálni kezdett a táskához. Lauren tudta milyen a bátya ezért elindult gyors léptekkel felé mikor is Jon megfordult és megpróbált behúzni a lánynak, aki lehajolva kivédte az ütést. – Mégis mit művelsz? – mordult rá Lauren.

– Szerinted csak úgy oda adom? – nevette el magát. – Térj már észhez Lauren és hadd végezzem el a parancsot.

– Kinek a parancsát? – kérdezte Lauren, de a fiú nem válaszolt csak elindult újra a táska felé. A lány is megiramodott felé és megfogta Jonathan bal karját, mire a másikkal ütni akart. Lauren szintén lehajolva védte ki majd ököllel a gyomrába ütött és megrúgta a térdét, de Jon meg sem érezve beleütött Lauren hasába majd behúzott neki egyet. A lány elengedve Jonathant, tántorodott hátra. Jon a táskában matatni kezdett és kivett belőle egy fegyverhez hasonló, sokkal kisebb tárgyat, úgy néz ki, mint amivel a tetoválósok dolgoznak.

– Ne állj ellen. – indult el felé a fiú. Lauren mérges lett, így elkezdett felé szaladni. Meg sem állva a hasába rúgott majd megfogva a kezét, kicsavarta belőle a szerkezetet. Fekete felsőjébe belemarkolt és erősen maga felé húzta, így megfejelve a bátyát. Mindketten fájdalmasan léptek egyet hátra majd csendben figyelték egymást.

– Mondták, hogy valami szar társaságba kerültél. – mondta Lauren majd a bátya futni kezdet felé. Tényleg hallott ezt-azt a bátyáról miután lelépett, de nem törődött vele hisz neki is elég baja volt.
Jonathan megfogta Lauren karját, átbújt alatt majd felkapta a földről és nagy erővel lelökte magáról. Lauren nyekkenve érkezett a szürke betonra. Jonathan kezében újra ott volt a kis szerkezet, amivel elindult a húga felé. Lauren a hátára fordult és mikor bátya oda ért, kirúgta a kezéből a fegyvert majd a derekára fonta lábait és amennyire csak tudta a földre terítette. Még Jon a földön kötött ki addig Lauren el sem engedte a derekát, így rá ült a hasára. Nem akarta bántani a bátyát, akár mennyire is volt rossz a kapcsolatuk, akármit is tett, ő nem akarta bántani.

– Ne csináld ezt kérlek. – fogta le a fiú karjait.

– Nem fogod elhinni, hogy mennyire sajnálom, de muszáj. – csavart egyet a karjain, így leszorítva a Laurenét és maga felé húzva megfejelte a lányt, aki hátra szédült a bátya pedig kiszabadult. Lauren gyorsan felállt és feszesen nézte a bátyát. Valami nincs rendben, érezte, nem akarta ezt Jonathan, látszót rajta, a szeméből is ki lehetett olvasni.

– Kényszerítenek. – szűrte ki a fogai közt Lauren.

– Úgy sajnálom Lau. – nézett rá a bátya majd újra elindult felé. A lány nagyot lélegzet kihúzva magát.

– Nem hagyom magam, te is tudod. – mondta feszesen állva a lány.

– Tudom. – felelte a bátya. Gyorsan szaladt, szinte elsodorva a testvérét és a még készülőben lévő beton ablakon kilógatta Laurent. Jon, amint lenézett Lauren mögé, lent megpillantott néhány bosszúállót. Amíg bátya ezzel volt elfoglalva a lány feltornázta magát és újra a betonon kötöttek ki. Már megnyugodott volna Lauren, mikor megérzett egy éles fájdalmat a karjában. Ránézett a bátyára és látta, hogy a kapszulát beadta a testébe. – Figyelj rám! Sajnálom! Nem lesz semmi bajod, a kapszula nem fog felszívódni, csak arra kérlek, hogy vigyázz rá és egyben magadra is! Őrizd meg, rendben? – kérdezte Jon, de meg sem várta Lauren válaszát, homlokon puszilta a lány majd a táskájáért szaladt és távozott.
Valami itt nem volt rendben és ezt maga Lauren is tudta, ezért sem volt képes hibáztatni a bátyát. Könnyek mardosták a szemét , a mellkasa összeszorult és csak ült a földön maga elé meredve. Tudta, hogy a bátya szereti, igen szereti. Szeret engem, csak úgy nem ártana nekem. Gondolta, de tényleg így volt. Miért kellett ez, miért pont az ő testébe, miért pont így? Annyi kérdés kavargott benne majd felállt és kinézett a beton kockán. Velük szemben van egy épület, Lauren azt kezdte elnézni, még meg nem látott egy távcsővel felszerelt, fegyveres embert. Tudtam, hogy kényszerítik. Beszélte meg magával a dolgot, aztán eszébe jutottak a többiek akik utána jöttek. Fura, hogy még nem értek fel, így elindult lefelé, de gyorsan. Lent motornak a hangja zúgott fel. Kiszaladt az épületből, látta, hogy a bátya próbál elmenni innen, Natasha pedig előhúzta fegyverét. Lauren a vörös ügynökhöz szaladt és mikor Nat meghúzta a ravaszt Lauren arrébb lökte a kezét és azonnal a testvérét nézte, akit hál' Istennek nem talált el.

– Ugye tudod, hogy nem lőttem volna le, igazi golyóval? – kérdezte Natasha, de Lauren csak leintette.

– Miért engedted el? – sétált mellé Tony.

– Azért mert, ha nem engedem el megölték volna. – kapkodta a levegőt Lauren.

– Mi történt? – rakta kezét a vállára Clint. Lauren ahelyett, hogy beszélt volna csak megölelte a férfi és nem érdekelte ki látja, muszáj volt egy kis lelki erő támogatásban. A férfi szorosan magához ölelte majd elengedte a lányt.

– Menjünk. – tanácsolta Tony és a kocsija felé igyekezet. Lauren utána ment, de meglátott két motort, megállt és tanulmányozta, míg a Kapitány oda nem sétált a sajátjához.

– Ez nagyon menő! – ment közelebb Stevehez majd Bucky is a sajátjához sétált. A lány végig nézett a férfin és mikor tekintette találkozott Bucky kék szemeivel elmosolyodott.

– Oda vagy a motorokért? – kérdezte Steve, de Lauren ahelyett, hogy a Kapitányra nézett volna miközben válaszol, inkább Bucky szemeiben merült el.

– Oda hát. – felelte majd a Katona megvillantotta fehér fogsorát.

– Elvigyelek? – kérdezte Barnes, mire Laurenben még a levegő is bent maradt. Ő és Barnes egy motoron? Miért kelt benne furcsa bizsergető érzést? Lauren megszeppenve bólintott és a férfihoz sétált, megvárta még felül majd ő is fel ült a háta mögé. Átakarta karolni, de egyből visszahúzta a kezét, amiért Bucky utána kapott. Megfogta a lány mindkét csuklóját és előre húzta majd a hasánál összeérintette a kezeit. A lány bőre éget, ahol megérintette a férfi, még Buckyba éles, kellemes érzés hasított a hasába. Vérük szinte perzselt az egymáshoz való közelség miatt. Lauren mélyeket lélegzet ahogyan Buck is. Kellemes libabőr futott rajtuk keresztül és megpróbáltál ki tisztítani a fejüket, főleg Bucky. Az kéne, hogy a vágy miatt itt baleset történjen, de ez egyáltalán nem történne meg, így meg száz százalékosan, hogy a lány mögötte ül.
A férfi vett egy mély levegőt majd elindultak. Lauren arcára hatalmas mosoly keletkezett, hogy ilyen testközelségben került a férfihoz. Legszívesebben halálra ölelgette volna Buckyt, de ehelyett óvatosan fejét a Katona hátára hajtotta és ott pihentette. Mélyen beszívta erős, parfümjét, ami szinte megszédítette. Bucky kissé meglepődött a lány cselekedetéről, de ő is eleresztett egy nagy mosolyt. Hagyta, hogy a lány testének melege, jól eső bizsergéssel töltse el őt. Teljesen más világban kerültek akkor, egy szédítően jó világban, amiben csak ketten voltak. Érezhették egymást, égették egymás bőrét és szívük dübörgött a mellkasukban. Felperzselték egymás vérét, a testük összesimult, melegség töltötte el őket emiatt arcuk lángba borult. Ajkaik felduzzadtak, hisz annyira vágytak egymásra, most pedig léptek egy szintet és érzik egymás testét, ez maga a csoda.

Kipirulva, levegőt sűrűn kapkodva szálltak be a Torony liftjébe. Csak ketten voltak bent. Szívverésük még most sem normalizálódott, ahogyan még a bőrükön érezték a bizsergést is. Laurennek fájdalmasan égettek a még mindig felduzzadt ajkai, ahogyan Buckynak a gerincén folyamatosan végig szaladt a kellemes érzés. Elnyílt ajkakkal kapkodták a levegőt még a lift ajtaját nézték, ami abban a pillanatban kinyílt. Stark éppen Clinttel beszélt, mivel ők hamarabb vissza értek, de ekkor mind ketten Laurennékre néztek.

– Csak azt ne mondjátok, hogy lenyomtatok egy menetet. – szólalt meg Stark. A már így paradicsom piros orcájú Lauren, még jobban elpirosodott és ahogyan bele gondolt a férfi szavaiba a hasaljába kellemes érzés nyílalt bele. Lauren megköszörülve a torkát a konyhába sietett majd töltött magának egy pohár vizet és mohón inni kezdte.

– Szed már össze magad! – korholta le magát halkan, miközben a pult felett megtámaszkodott. Érzi a feszítő érzést a testében és legszívesebb elsírná magát amennyire vágyik a Katonára. Mélyeket lélegzett és a márványlapot tanulmányozta, de hiába az volt előtte, teljesen mást látott a maga lelki szemei előtt. Felegyenesedett és kezeit a forró arcára simította, hideg ujjai miatt kirázta a hideg.

– Lauren! – kiáltott neki Tony. – Gyere, mond el, hogy mi volt ez az egész.
A lány úgyis tett. Le mentek a laborba, elmondott mindent a Doki és a Zseni pedig megvizsgálták. Habár tényleg nem lesz semmi baja amiért a kapszula benne van, mivel ahogy a testvére mondta, nem szívódik fel. De akkor is veszélyes benne hagyni, hisz ha sérül, a szer a szervezetébe kerülhet, aminek nem egészen jó az esélye, hogy nem tesz semmit. Viszont bármennyire is ki akarják szedni Laurenből, Tony megállapította, hogy speciális gép kell hozzá, amit ő mindenképp elkészít neki, csak időbe telik.
Már este volt, mikor Lauren befeküdt az ágyába és csak forgolódott. Folyamatosan Buckyt látta maga előtt és amint átadta magát a fantáziájának, felnyögött és görcsösen szorította magához a takaróját. Nagyot sóhajtva fordult a hátára és kezdte el nézni a plafont.

– Miért kínzol? – kérdezte a levegőbe beszélve, de választ nem kapott, pedig reménykedett, hogy legalább Péntek választ add neki.
Viszont nem csak Lauren volt ilyen helyzetben, hanem Bucky is. Fel-alá járkált a szobájában, hajába folyamatosan feszülten bele túrva. Beszéljen vele? Menjen szorítsa magához? Akkor többé nem engedi el. Kellenek egymásnak, hisz majdnem beleőrülnek, amiért nem lehetnek egymással. Csak egy érintés vagy csak egy pillantás, csak ennyit kérnek. Lauren felpattant az ágyáról, mire Bucky kilépett a szobájából. Viszont Lauren nem ment ki a szobából csak megállt az ajtaja előtt, mit sem sejtve arról, hogy a másik oldalán Bucky tétovázik. Kopogásra emelte a kezét, de aztán leengedte maga mellé. Lauren a kilincsért nyúlt, amin ujj begyével végig simított aztán visszahúzta a kezét. Mindketten mélyeket lélegeztek a szívük gyorsan kezdet verni. Ők sem tudták, hogy mi tartja őket vissza. Nem megy. Gondolták mindketten és még Bucky visszasétált a szobájába Lauren vissza feküdt az ágyára. Mindketten csak szenvedtek, amiért nem lépnek egymás felé és hajnalig a kínzó vágy egyiküket sem hagyta pihenni.