Lauren végig csendben volt még Tony vezetett a Kapitány pedig őt figyelte. El sem tudja hinni, hogy öt évig szinte nem emlékezett semmire és most egyre idegesebb, hogy a többiekkel kell találkoznia. Haragudni fognak rá? Hogy van a nagybátyja és a húga, mi lehet Buckyval? Te jó ég, Bucky. Amint rá gondol a szíve kihagy egy ütemet.
Vajon mi történhetet vele ebben az öt évben? Jól van? Ne tán volt balesete?
Ezekhez hasonló kérdések törtek fel benne és amennyire vágyott már a karjai közé, úgy szaladt volna haza a szobájába és bújt volna el a világ elől. Haza. Érdekes és egyben furcsa egy szó most számára, hisz van otthona? Ha van hol? Jonathannél? Ugyan már!
– Meg jöttünk. – szállt ki Stark a kocsiból, őt követően pedig Steve, de Lauren még ugyan úgy a hátsó ülésen ült, hogy összeszedje magát.
– Miért nem jön? – kérdezte Stark, kint állva a Kapitány mellett.
– Adj neki néhyán percet. – felelte Steve, hisz tudja, hogy egyben milyen nagy öröm ez a lány számára, de azt is, hogy e-mellé milyen idegesség is jár. Öt év hosszú idő.
Lauren végre kiszállt a kocsiból és a fiúk mellé állt. Homlok ráncolva nézett körül, hisz egyáltalán nem a Toronynál voltak.
– Hol vagyunk? – nézett fel elsőnek Starkra majd a Kapitányra.
– Ja, igen. Elköltöztünk. – felelte Tony és megindult az épület bejárata felé. Lauren kint maradt Stevevel és ujjait tördelve nézte az előttük szambázó Starkot.
– Nem kell félned semmitől. – tette kezeit a lány vállára.
– Olyan furcsa. Nekem.. – kereste a szavakat, ahogy Steve felé fordult. – Számomra szinte semmi nem változott ha azt az öt év álomvilágot kihagyjuk, de nektek..
– Lauren. – csitította el a férfi. – Csak menjünk be. – indult meg bevárva a lányt. Mire Lauren észbe kapott addigra már a liftben voltak. Mikor kinyílt az ajtaja egy folyosón mentek végig. A lány egyből meghallottam a többieket és hagyta, hogy Steve menjen be elsőnek majd lassan ő is megmutatkozott. A döbbent arcokat nem tudták elrejteni a lány elől, hisz mindenkit hideg zuhanyként ért.
– Srácok meg mondtam, hogy ne nyúljatok a kajá.. – jött elő Clint, de amint meglátta a lányát az ajtóban egyszerűen ledermedt. Most az agya játszik vele vagy valaki más. Megszólalni se tudott, de légyszívesebben rá kiabált volna a többiekre, hogy ezt a viccesnek szánt poént vagy akármit is hagyják abban. Viszont ez nem poén volt, semmi ehhez hasonló, ez maga volt a valóság. A többiek lassan az oldalt elhelyezkedő ajtón kisliszantak, hogy nyugalmasan tudjon beszélni a két személy.
Lauren szeméből könnyek kezdtek folyni és egy pillanat erejéig nem is mert közelebb menni a férfihoz. Amint Clint elé állt szorosan magához ölelte. Barton viszont továbbra is le volt fagyva és mikor Lauren testmelegét megérezte azonnal tudta, hogy ez nem játék, ez tényleg megtörtént. Laurent magához húzva, erősen szorította és lassan az ő szemébe is könnyek gyűltek.
– Mégis hogyan? – kérdezte el sem engedve csak is magához szorítva.
– Nem tudom, de ez nem lényeg. Annyira sajnálom. – temette fejét a férfi nyakhajlatába.
– Ne hozd fel kérlek. – Kérlelte. Még egy darabig ott álltak egymás karjaiban és mire mindkettőjük lenyugodott, el engedték egymást.
– Hogy van Rosie? – érdeklődött húga felől, miközben helyet foglaltak a kanapén.
– Jogi úton a gyámja lettem. Hatalmasat nőt majd meglátod. – nevezett fel Clint, mire Lauren is elnevete magát. A lányban egy kérdés ott mocorgott és nem tudta, hogyan tegye fel, de bátorságát összeszedve megkérdezte.
– Nem tudod, hogy..Ő hol van?
Bartonnak egyből leesett kire gondol, mire csak megrázta a fejét.
– Nem itt lakik.
Lauren csak ó-t formálva az ajkaival bólintott egyet.
– Menj a többiekhez azonnal megyek én is. – biccentett a másik helység felé Clint. Lauren mégegyszer megölelte majd egyben boldogan és csalódottan ment a többiekhez. Amint Clint megbizonyosodott róla, hogy nem hallják őt, tárcsázni kezdett egy olyan számot, amit sosem gondolta, hogy majd hívni fog.

Bucky békésen pihent a kanapén Victoriával, aki az álom világban járt. Tv-t kapcsolatra, mikor is megcsőrrent a telefonja. Amikor meglátta, hogy ki hívja a tv-t kikapcsolva sétált ki a konyhába. Biztos fontos hívás - ítélte meg a fejében.
– Barton. – vette fel a telefont.
– Barnes. – Köszöntötte ugyan úgy a férfi.
– Valami baj van? – kérdezte Barnes, hisz ebben az öt évben, jobban kezdett el viszonyulni másokhoz, akárki hívta.
– Nagyon fontos hírem van.
– Hallgatom. – felelte és várta, hogy férfi mondjon valamit, de a vonal mögött csak néma csend fogadta. Egy darabig.
– Lauren életben van. – mondta Clint, Bucky szíve pedig hirtelen kihagyott pár ütést.

Tony, Lauren el az oldalán igyekezett az egyik folyosón, de csak csendben sétáltak egymás mellett hiszen egyikőjük se tudta, hogy mit mondjon. De nem csak ők, az egész csapat nem tudta, hogy vajon erre az egészre miként kell reagálniuk. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem örültek neki, csak oly hirtelen tért vissza, hogy időbe fog telni mire mindenki elegyengeti gondolatait, érzelmeit.
– Itt is vagyunk. – torpant meg az egyik ajtó előtt. – Hasonlít a volt szobádra, de csak rajtad múlik, hogyan fogod cicomázni. – mondta Stark majd csendben álltak egymás mellett. Kínos egyben furcsa volt számukra, de leginkább Tony számára. – Én most akkor.. – mutatott ujjával a folyosó végére, mire a lány bólint a jelezte, hogy menjen nyugodtan.
Egyáltalán nem hibáztat senkit sem, amiért így viselkednek, teljesen megérti a helyzetüket. El temették, gyászolták és öt évig fájdalmasan élt bennük aztán csak egy tapsra vissza is tért. De biztos benne, hogy mindenkiben hamar eligazodik a most görcsös gondolat és minden remélhetőleg a régi lesz.
Óvatosan nyomta le a kilincset majd lépett be, újdonsült szobájába. Amint meglátta egyből tudta, hogy Tony nem hazudott, tényleg olyan mint a volt szobája, leszámítva azt, hogy nincs bent egy gramm cucca se, amit szintén elkell majd intéznie. Ha arra gondolt, hogy vissza kéne mennie a bátyjához, egyszerűen beleszédült. Annyira hitt benne, annyira szerette és csak úgy, szinte az egész életét eltitkolta előle. Laurennek ez fájt a legjobban, hogy öt évig nem látta a csapatott és nem tudta, hogy valójában ki is ő, mert elhallgatták előle.
Még ha testvére azért is tette, hogy megvédje ez akkor is önző dolog volt.
Lauren úgy döntött vesz egy zuhany és kicsit kutakodni kezdett a szobába valami ruha után, de mikor újra zátonyra futott inkább egy okosabbhoz fordult segítségért.
– Péntek! Segítenél nekem?
– Ms.Barton. Miben segíthetek? – válaszolt vissza gép, mire a lány megkönnyebülten felsóhajtott. Talán attól félt, hogy teljesen elfelejtik a többiek.
– Nem tudod, hogy a régi ruháimmal mi történt? – kérdezte majd kilépett az ajtón.
– Elvezetem oda. – felelte Péntek majd segítségével elindult. Kicsit hangulatosabbnak találta ezt a helyet, mint a Tornyot és az, hogy messze van az emberektől csak mégjobb.
Mikor oda ért az egyik ajtóhoz megköszönte Péntek segítséget majd bement az ajtón, ami mögött rengeteg doboz várta. Szinte az összes holmija meg volt tartva. Második kör után vissza érkezve lepakolt egy dobozt, ami mögött volt egy másik "Bucky"  felirattal. Lauren nézte a dobozt és olyan erős érzések lepték el, hogy szeméből a könny kicsordult. Lassan megsimította a dobozt majd vette a bátorságot és kinyitotta. Csak pár felső meg nadrág volt benne, semmi más. Kivett egy fekete pólót és magához húzta majd mélyen magába szívta az illatát. Bucky férfias parfümje még mindig érzett a felsőn, pedig már egy ideje itt a doboz.
Lauren ezt az egy pólót átrakta az ő ruháihoz majd gondosan úgy ahogy volt vissza helyezte a férfi dobozát. Megfogva az ő holmiját elindult vissza a szobájába, ahol Clint forgolodott.
– Jézusom, hol voltál? – ment a lány elé.
– Csak vissza pakoltam a holmim.– rántott vállat. Clintnek be kell vállalnia kissé túl reagálja a helyzetet, de hát van is oka, hisz öt évvel ezelőtt Lauren a szeme előtt halt meg.
– Bocsánat, ha bármire szükséged van csak szólj.– nyomott egy apai puszit a homlokára majd maga után az ajtót behúzva ott hagyta a lányt.
Lauren elsőnek elpakolta az összes holmiját majd a fürdőbe ment, hogy vegyen egy zuhanyt.
Mikor meglátta a csupasz bőrét a tükörben még lélegezni sem tudott. Régen a teste tele volt sebhelyekkel, de most olyan sima és gyönyörű a bőre, hogy eláll az ember lélegzete.
– Mi a.. – forgolódott a tükör előtt, de akárhogy nézte magát, akkor is sima volt a bőre.
A zuhany alá beállt és közben azon agyalt, hogy térhetett vissza. Mindenképp beszélnie kell majd Jonathannel, de még nem. Még nem akarja látni.
Egy idő után vizes haját felkötötte majd felöltözve kilépett a fürdőből. Viszont nem volt egyedül, más is a szobában volt.
Bucky.