Ennek a könyvnek eddigi leghosszabb része. 

Jó olvasást!❤

Jungwon pov:

Ahogy kinyitotam az ajtót szám elé kaptam a kezemet mert a látványtól teljesen lesokolódtam. Nem jutotam szóhoz. A húgom ruhái szanaszét voltak dobálva a szobában. Az ágyon pedig ott feküdt haemin meztelenül, derekáig felvolt húzva a takaró és hason fekve feküdt. Ha nem fogom meg a kilincset az hiszen a lábbaim össze rogytak volna. Melette ott feküdt az a srác.... Lee minho.

Ebben a pillanatban kelt fel és amikor megpillantot csak egy fél mosolyal nyújtozkodot egyet. Felült az ágyon majd felém fordult. Haja szanaszét állt és a nyakán számtalan szívás folt éktelenkedet. Nem tudtam mire vélni a helyzetet. Nem tudtam követni mi történik. Az ott tényleg az én húgom? Valóban ő az? Ő....lee minhoval? Az elvetemültel akinek a szüleink elakarták adni? Aki miatt rohamot kapot a korházban? Még is... Hogyan...

-Yang! a húgod nem semmi préda volt. Azt hittem tapasztalatlan kis szűz lány de tévedtem. Még beidomitani sem kelett- ebben a minutúmban elvesztetem az agyamat és ha nem lenne bennem annyi kontrol talán neki rontotam volna.

-Mit műveltél a húgomal? Ő őnszántából soha sem tenne ilyent. Ismerem. Kényszeriteted? Bedrogoztad? Mert ha igen, megesküdők arra, hogy félperc alatt a sitten végzed- csak úgy fröcsögtek a szavak annyira ideges voltam de minho csak fel nevetet ami még jobban idegesitet.

-Ismered? Ilyenek ismered a húgodat? - bicentet haeminre majd emelte fel a szemöldökét kérdően de nekem egy hang sem jöt ki a számon amire egy elégedet mosoly terült el az arcán.  Más esetben gondolkodás nélkül mondanám azt, hogy ő a legártatlabb lény ezen a földön de ebben a szent minutumban még a szavak is nehezen jöttek.

-Ő... Sosem tenné meg. És te lennél az utolsó akivel... - makogtam nagy szemekel végig nézve ahogy minho nyugodtan felöltözik. Nem is zavartata magát.

-Oh tényleg? Félperce még úgy kelete nekem magát mint valami profi excord. Profi a csaj talán az anyjára ütöt- gondolkodot el egy gúnyos mosolyal ajkain- Hiszen az anyja is egy kurva volt... Hogy is szól a mondás? Az alma nem esik messze a fájától- nevetet fel szórakozóttan mire kezeim ökölbe szorultak.

-Ha még egyszer a szádra veszed az anyámat...- kezdtem dühtől fortyogva de azonnal közbe vágot

-Akkor mi lesz? Ugyan már Yang. Hiszen te is pontosan tudod milyenek voltak a szüleid. Ne áltasd magad. Haemin nem tud róla nem igaz? - vilantot önelégült mosolyt- Elég szégyeletes, hogy nem mondtad el neki. De persze ez is a te dolgod csak ne, hogy túl későn tudja meg- suttogta az utolsó mondatát majd kilépet melettem megpaskolva a válamat.

Ebben a pillanatban nem érdekelt minho.  Csak a húgom. Válaszokat akartam....

Kikerekedet szemekel néztem továbbra is haemint aki szemeit nyitogata és amint megszokta a szeme a fényt körbe nézet az idegen helyen egészen amég meg nem akadt a tekintete rajtam. Ilyeten nézet magára majd a takaró alá és azt a mellkasához szoritva ült fel.

-Mit csináltál haemin? - ingatam meg a fejemet nagy szemekel nézve rá- Hogy voltál képes erre? Mivel vett rá?

-M... Mi történt? - remeget meg a hangja majd újra körbe nézet a kicsike szobába mintha nem tudná hogyan került ide.

-Azt ne mond, hogy nem emlékszel semmire- nevetem fel gúnyosan de ő csak megrázta a fejét és könnyei megeredtek felszántva sima arcát.

-Én... Nem emlékszem... Nem emlékszem semmire sem- csuklot el a hangja majd erősen szoritota a mellkasához a takarót remegve- M- Miért vagyok...

-Hogy feküdhetél le minhoval? Pont vele. Aki álitolag ártot neked. Hogy nem fordult fel a gyomrod tőle? - vágtam közbe idegesen haemin szemei tányér nagyságúra nőttek és elsápadt. - Istenért is haemin... Hogy teheted? Hogyan.... - hitetlenkedtem- Vele....

-Lee minho? - nézet maga elé teljesen összetörten. - Az nem lehet..- rázta meg a fejét

-Oh dehogy nem- lépet be melettem minho majd vigyorogva mérte fel a húgomat. Aki továbbra is sokosan könnyekel nézet maga elé. -Egy élmény volt tündérem

-Hazugság....Jungwon...hinned kell nekem, tudod hogy sosem tennék ilyent- nézet reményveszeten rám de én már nem tudtam mit gondoljak. Mit hidjek. Minden azt bizonyitota, hogy ők ketten.... Ebben a pillanatban nem tudtam tisztán látni a dolgokat. Nem tudtam felfogni sem annyira lesokolt és hirtelen ért.

Dühős voltam a húgomra és félek olyat fogok neki mondani amit később biztosan megbánok.

-Azok a foltok a nyakadon mindent elárulnak- feleltem csalódóttan majd idegesen néztem minhora aki hátra hökölt és távozot a szobából de helyete átvette arehyun a szerepet. Aki kihúzot hátal egymás elé pakolgatva lábbait lépegetet be egy elégedet vigyoral az ajkain mintha ő előre láta volna a dolgokat.

-Magad is láthatod jungwon. Ő itt a te báránykád a te szemefényed. Szánalmas egy húgod van ha egy olyan emberel fekszik le aki bántota. De úgy látszik vonzák a toxikus kapcsolatok.  Az a kép is sokat eláruló volt ne de ez- nevetet fel én viszont idegesen túrtam a hajamba elnézve arehyunról

-Tessék? - kérdezet vissza haemin remegő hangal azonnal rá kaptam a tekintetemet de ő arehyunt méregete

-Az idiota családod az oka mindenek- rivalt rá arehyun dühősen nekem viszont tágra nyíltak szemeim - Tönkre teték a családom. Mindent elvettek tőlünk- nem hagyhatam, hogy folytassa. Megragadtam a karját és kicsit talán durvábban mint általában szoktam de kilöktem a szobából és rá zártam az ajtót.

-Miről beszélt? - kérdezet rá szinte azonnal haemin

-Semmiről- vágtam rá azonnal ridegen mintha ezzel elfelejthetném azokat a szavakat amiket arehyun mondot neki. Haeminek a családja az első éppen ezért ha valaki oktalanul mond valamit róla ő azonnal felkapja a vízet.

-Ismerelek. Valamit titkolsz előlem. Mi az?

-Én már nem ismerlek- vágtam hozzá durva szavaim amik feltűnően nem estek neki jól. Nyelt egyet de nem hagyta annyiban.

-Ha nem mondod el te. Megteszi arehyun- szorongata a takarót magához amivel fel állt, majd kezdte el fel szedni a ruháit a földről. -Hogy meri a családunkat hibáztatni? Hiszen a szüleink sosem tennének ilyent

-Elég! - túrtam a hajamba idegesen haemin pedig megállt a ruhák felszedésében és meglepeten nézet fel rám. - A szüleink nem voltak jó emberek. Sosem a mi érdekeinket nézték. Nekik csak az számitot, hogy pénzük és hatalmuk legyen az emberek felett. Mindig felnéztél rájuk- nevetem fel már én is könnyes szemekel míg haemin csak a fejét rázta hitetlenül nagy szemekel- Akarod tudni azt is miért hagytalak magadra huh?- emeltem fel a hangomat ami a végére megremeget- Mert nem bírtam ezt a terhet. Nem bírtam mindennap a szemedbe nézni úgy, hogy tudom a szüleink milyen emberek voltak. Nem voltam képes rá.  Belüről emésztet az, hogy titkolnom kell előled ezt. Azt is tudtam nem hinnél nekem de nem bírtam elviselni, a tudatát sem annak, hogy a szüleink ezt csinálják és egy szemétmetnyi megbánást sem látam a szemükben-ráztam meg a fejemet erőszakosan letörölve a könnyeimet.

- Ez... Hazugság- rázta meg a fejét. Könnyei csak úgy áztaták az arcát ahogy maga elé meredt. - Miért hazudsz nekem? Ez hazugság - kiabálta rám felsírva amit rezzenéstelen arcal tűrtem. Belül viszont mocskosul átkoztam magamat amiért így kelett megtudni mikor nem így akartam, neki elmondani.

- Ez az igazság- tártam szét a kezeimet tehetetlenül - És most már azt is bánom, hogy egyáltalán erőfeszitést tetem, hogy újra a testvérednek tarts. Mert te nem vagy a húgom. Az én húgom- hangsúlyoztam ki - Nem ilyen- ez volt az utolsó amit hozzá vágtam mielőtt elhagytam volna a szobát.

De ekkor még nem tudtam ez messze nem az este vége. És lesz ez még rosszabb is.

Haemin pov:

Nem tudom mi fájt jobban. Az, hogy jungwon azt hiszi lefeküdtem minhoval vagy az, hogy olyanokat állít amik egyenesen lehetetlen felfognom. De jungwon utolsó szavai adták a kegyelem döfést. Mocskosnak éreztem a testemet ahogy magamra húztam a szét dobált ruháimat. A szívem darabokban hevert és semmi sem lenne észerű magyarázat arra hogyan kerültem ide. Hiszen semmire sem emlékszem csak arra, hogy arehyunal mentem egy bárba ahol meg ittam valamit.  Onnantól történhetet bármi. Nem voltam magamnál.

Annyiszor felmerült bennem a kérdés. Jungwon miért hagyot magamra ha szeretet? A bátyám akire szükségem let volna miért lépet le és nem kereset sosem?  A szüleink kegyetlen emberek lennének? Anya aki mindig finom ételel várt és milliokat adományozot a szegényeknek. Apa aki vicceivel viditot fel mindig akárhányszor csak szomorúnak látot. Valóban emberek életét teték volna tönkre? Nem tudom felfogni. Képtelen vagyok. A szüleim sem voltak tökéletesek de volt szerethető oldaluk. 

Akármilyen őnzőek és szigorúak voltak mindig szeretek és óvtak mindket. De mikor jungwon lelépet nem voltak hajlandóak semmit sem mondani. Az idő elteltével ők is megváltoztak és ez akkor következet be mikor jungwon elment. Anya sokat sírt a szobájában amit csak néha elvétve láthatam úgyan is apa mindig a fejéhez vágta, hogy milyen gyenge feleség. Apa egyetlen egy könnycseppet sem ejtet de akárhányszor megpillantota a faházat amit még kiskorunkban épitet nekünk látam, hogy sok emlék átsuhant rajta.

Nem tudtam elhinni, hogy valóban ilyenek lennének. Tudtam, hogy jungwon sosem hazudna nekem éppen ezért eset nehezemre elhinni az egészet.

Remegtem ahogy kiléptem a szobából. A fejem lüktetet és alig látam a könnyeimtől amik csak úgy eláztaták az arcomat. A levegőt kapkodtam és a mellkasom is szúrt a rengeteg rám zúditot dolog miatt. Jungwont sehol sem látam de nem lepődtem meg.

Muszáj volt kijutnom mert úgy éreztem megfulladok ide bent. Kezemet a kilincsre tetem majd behunytam szememet mert forgot velem a világ. Homályosan látam. Vettem egy mély levegőt amit megismételtem még néhányszor majd lenyomtam a kilincset és lehajtot fejel elindultam ki az épületből.

A levegő úgy éreztem egyre csak fogy és a mellkasom gyorsan emelkedet. A fejem is fájt ami egy újabb roham kezdetét jelenhete. Nem akartam még ennél is jobban a frászt hozni az emberekre ezért igyekeztem lenyugodni. De csak nem sikerült a könnyeket vissza tartani.

Amint kiléptem a levegőre megkönnyebültem. Ziháltam és muszáj volt a térdeimre támaszkodnom. Fejemet a csillagokal teli ég felé emeltem majd könnyeim még jobban folyni kezdtek.  

Összetörten indultam el valamelyik irányba. Testem még mindig rázkodot a sírástól de a kezemel letöröltem a kibutyanó könnyeimet majd lehajtot fejel sétáltam. Nem néztem merre megyek. De nem is számitot. Már semmi sem számit. Az egyetlen akiért érdemes lett volna élnem sem hisz nekem. A fiú akire pedig szükségem lenne nincs itt. Pedig egy ölelés tőle sokat segitene. Vagy ha csak azt mondaná ő hisz nekem. Már ennyi jól esne tőle.

Az egyik zebrán mentem volna át nem is figyeltem, hogy piros-e vagy zölden világit a lámpa. Végső elkeseredetségemben az sem érdekelt volna ha elgázolnak. Mikor viszont leléptem volna egy erős kar vissza rántot a lendület miatt pedig mellkasának ütköztem.

-Haemin! majd nem elgázolt egy autó ha nem rántalak vissza- szólalt meg heeseung zihálva mire felkaptam a fejemet. Barna szemei aggódásal voltak telve ahogy cikáztak szemeimben és kezemet fogta egyik kezével.

-Mit számit? Már semmi sem érdekel- hámoztam le kezét az enyémről majd hajtotam le a fejemet mert képtelen voltam továbbra is a szemébe nézni. Főleg nem ezek útán.

-Meg ne halljam ezt mégegyszer igen is számit... Igen is számitasz- emelte fel az álamat a mutató újával majd nézet mélyen a szemembe azt utolsó mondatot suttogva.

-Szóval számitok? - nevetem fel sírva amire össze szaladt heeseung szemöldöke- Akkor bizonyára jungwon nem mondta el mi t.... - nem tudtam befejezni mert belém folytota a szót azzal, hogy magához húzot és megölelt. Szemeim kitágultak ahogy realizáltam a helyzetet. Szorosan húzot magához egyik kezét pedig a fejemre rakta a kezeim viszont továbbra is csak lógtak melettem mint egy rongy babának. 

Az ölelésére vágytam.... És megkaptam... Olvas a gondolataimban?

- Tudom, hogy sosem tennél ilyent.  Én hiszek neked haemin- a szavaira könnyeim újra megeredtek és vissza öleltem szorosan ölelve magamhoz. A hátánál a ruhája anyagját markoltam a kezemel, miközben szüntelenül folytak könnyeim. Fejemet simogata kezével, én pedig mellkasának döntve fejemet könnyeztem össze pólóját. Mert jelenleg ő volt az egyetlen aki képes volt lenyugtatni és aki még képes lenne tartani bennem a lelket.

Akit szívből szeretek Lee heeseung.

#végemvanheeseungtól😍

Mindig a bias listám elejére tőr valahogyan. 

Mellesleg nem szólom el magamat de lassan ennek a könyvnek is elérkezünk a befejezéséhez. Bevallom sok javitani valóm lesz vele mert tudom nem tökéletes én pedig rendkivül maximalista vagyok, hogy ezt ne hagyam csak így ahogy van.  <3

But i love you everyone ❤

#helpmevalakisegitsenboritótszerkeztenimertnekemnemmegy 🤣